Bayer botrány: szerencsétlen, nyomorult, ócska, kis proli - Alkotmánybíróságon az ügy



Az Alkotmánybíróság szerint Nagy Blanka beadványából nem derül ki, hogy Bayer Zsolt megsértette volna az alapjogait.

Érdemi vizsgálat nélkül visszautasította az Alkotmánybíróság Schanda Balázs vezette öt tagú tanácsa a 2018 végén ismertté vált, azóta már érettségizett diáklány, Nagy Blanka panaszát, amit a Bayer Zsolt publicistát felmentő ítélet ellen nyújtott be. Az Ab azzal indokolt: nem lát az ügyben alapjogi sérelmét.

Nagy Blanka a túlóratörvény miatt tartott kecskeméti tüntetésen 2018 végén ezt mondta a kormánypártról és neve említése nélkül a köztársasági elnökről: „Egy undorító, alattomos, ocsmány és fertőző járvány járja az országot. Ez nem a pestis, nem az ebola, nem a kergemarhakór, pedig kicsit hasonlít rá. Ezt a járványt úgy becézzük, hogy Fidesz. … üzenem annak a bajszos fa*nak és az összes fideszes képviselőnek – legyen kecskeméti, félegyházi, szegedi vagy bárhonnan –, hogy álljon hátrébb eggyel, és ba*a arcon magát.”

Ezután Bayer Zsolt az Echo TV-ben neki üzent: „Ő a mi kis Blankánk, a jövő politikusasszonya, ugye, aki ha gimnazista, akkor maximum 18 éves lehet, és már egy igazi, kretén, barom állat. … No, hát akkor, kedves Blanka! Az a helyzet, hogy te nem hős vagy, hanem egy szerencsétlen, nyomorult, ócska, kis proli.”


A diáklány sok más, hazugságokra alapuló támadás is érte, amely ügyekben számos pert nyert kormánypárti médiumokkal szermben, de az ő becsületsértési vádja a bíróságon elbukott. A bíróság azt mondta: ha valaki kiáll a nyilvánosság elé, és elmond egy beszédet, a közélet aktív szereplőjévé válik, és innentől kezdve tűrnie kell a kritikát. Bayer szavai pedig beleférnek a véleménynyilvánítás szabadságába.

Ezután fordult Nagy Blanka a szocialista politikusokat gyakran képviselő Litresits András ügyvéd segítségével az Alkotmánybírósághoz. Arra hivatkozott, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága nem élvezhet elsőbbséget az emberi méltósággal szemben, márpedig Bayer tudatosan sértette meg az ő becsületét országos nyilvánosság előtt.

Az Ab szerint azonban az Alaptörvény hivatkozott pontja „nem önálló alapjogot állapít meg, hanem a véleménynyilvánítás szabadságának határát jelöli ki, így erre nem alapíthat az indítványozó alapjogi sérelmet”. Továbbá az Alaptörvény nem biztosít jogot a sértettnek a büntetőeljárás lefolytatására vagy a terhelt büntetőjogi szankcionálására. „A bűncselekmény elkövetése esetén az állami büntető igény érvényesítése és az elkövető megbüntetése ugyanis nem a sértettet, hanem az államot illeti.” Nagy Blanka tehát nem hivatkozott olyan alapjogának sérelmére, amely alkotmányjogi panasz alapja lehetne.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen