Háborús helyzet Sümegen - állítólag teljesen vissza kell fizetnie az uniós támogatást a Fideszes vezetésű városnak

Olyan súlyos jogsértéseket állapítottak meg két, uniós támogatásból finanszírozott sümegi beruházásnál, hogy a Pénzügyminisztérium úgy döntött, mindkét esetben visszafizetteti a teljes támogatási összeget a fideszes vezetésű önkormányzattal.

A pályázati pénzek felhasználását korábban a Közbeszerzési Döntőbizottság is vizsgálta, és milliós bírságokat rótt ki a városra.

Végh László fideszes polgármester (a kiemelt képen) simán vesztett, amikor bíróságra vitte a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatait, most pedig ismét azt mondja, jogi útra tereli a minisztérium döntését. A tárca összesen több mint 120 millió forint visszafizetésére kötelezte Sümeget – írja a 24.hu.


Egy fideszes vezetésű városnak teljesen vissza kell fizetnie az uniós támogatást
HírKlikk | 2021. július 27. 18:30
Olyan súlyos jogsértéseket állapítottak meg két, uniós támogatásból finanszírozott sümegi beruházásnál, hogy a Pénzügyminisztérium úgy döntött, mindkét esetben visszafizetteti a teljes támogatási összeget a fideszes vezetésű önkormányzattal.

A pályázati pénzek felhasználását korábban a Közbeszerzési Döntőbizottság is vizsgálta, és milliós bírságokat rótt ki a városra.

Végh László fideszes polgármester (a kiemelt képen) simán vesztett, amikor bíróságra vitte a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatait, most pedig ismét azt mondja, jogi útra tereli a minisztérium döntését. A tárca összesen több mint 120 millió forint visszafizetésére kötelezte Sümeget – írja a 24.hu.


A város egy rekonstrukciós munkával együtt 69,9 millió forintos támogatást kapott a sümegi Tarisznyavár mellett, az úgynevezett középkori piactér megépítésére, ahol kézműves termékeknek szánt elárusító helyeket állítottak fel, és egy sétányt is kialakítottak, hogy összekapcsolják a piacot a várhoz vezető szerpentinnel.

A nehezen megközelíthető, hegyoldalra tervezett piacot az elmúlt egy évben lényegében nem is használták. A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) a 2020-ban lefolytatott vizsgálatában megállapította: a közbeszerzés során az önkormányzat nem biztosította a tiszta, befolyástól mentes verseny feltételeit, az ilyen súlyú jogsértések pedig az előírások szerint 100 százalékos forrásmegvonást vonnak maguk után.

A sümegiek – beleértve a képviselő testület tagjait is – csak a hétvégén értesültek a város költségvetését komoly kihívások elé állító döntésről. Végh László, a település Fidesz-KDNP-s polgármestere eddig semmilyen információt sem adott az eljárásról, a határozatot egy helyi ellenzéki aktivista, Németh Szabolcs szerezte meg, és tette közzé Facebook-oldalán.

A 24.hu megkeresésére azt mondta, forrásai szerint nemcsak a piac 69,9 és a Ramassetter Látogatóközpont 52,3 millió forintos pályázata miatt büntették forrásmegvonással a várost, hanem a bölcsőde építésére megítélt 77 millióból is vissza kell fizetni 20 millió forintot.

A polgármester mutyizásai miatt kiszabott büntetéseknek katasztrofális hatása lehet Sümegre, hiszen a városnak már arra sem volt szabad kerete, hogy egy letelepedni kívánó orvost néhány millió forinttal támogasson – mondta Németh Szabolcs.






Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen