Csatlakozz hozzánk facebookon
Éjjel-nappali őrség alakult, hogy ne szereljék le a gázórát  



Tartozás miatt akarják kikapcsolni a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnél a gázt, miközben a magyar állam is tartozik nekik. Aktivistáik megpróbálják megakadályozni a gázóra leszerelését.

„Váratlan volt és felsőbb utasításra történt, ezt elárulták” – mondta lapunknak Ónodi István, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) és az Oltalom Karitatív Egyesület (OKE) gazdasági igazgatója arról, hogy csütörtökön megpróbálták leszerelni Dankó utcai hajléktalanszállásaikon a gázórákat.

Megközelítőleg 30 millió forintos adóssága van az Iványi Gábor vezette MET-nek a Nemzeti Közművek felé. Ónodi elmondta, hogy régről húzódik a Közművel a vita: 2018 óta nem tudják fizetni a gázszámláikat. „Eddig türelmesek voltak, korábban részletfizetési megállapodást kötöttünk. Most, a téli időszak előtt tartották elérkezettnek az időt arra, hogy leszereljék az óráinkat” – mondta Ónodi. Csütörtökön végül mégsem szerelték le a Dankó utcai szeretetotthon gázóráit. Az intézmény komplex szolgáltatást nyújt az otthontalanoknak: éjjel-nappal melegedőként szolgálnak, népkonyhájuk is van, munkatársaik pedig utcai szociális munkát és egészségügyi ellátást is végeznek. A szeretetotthonnak nagyjából hatszáz lakója van jelenleg.

A csütörtök délutánt Ónodi így írta le: „Tegnap kiszálltak a Nemzeti Közművektől, mondták, hogy tartozásunk van, nekik az a kötelességük, hogy elvigyék a gázórát. Azt mondtam, hogy nem adjuk, ezt alá is kellett írnom, erre azt mondták, hogy akkor az utcáról kell elzárniuk.” Az utcán gázcsapok vannak, a közművek alkalmazottai ezen keresztül tudják szabályozni indokolt esetben, hogy melyik házban lesz meleg víz és fűtés, melyikben nem. „Mikor kikísértem a közművek munkatársait, jeleztem, hogy ott, azon a ponton van halaszthatatlan teendőm, ahol ők el tudnák zárni a gázt. Értették, hogy mire célzok, telefonon beszéltek a főnökükkel, majd elmentek” – mesélte Ónodi.

A gázórák leszerelésének megakadályozására kisebb tüntetés is kialakult: önkéntes riadólánc indult, a csütörtöki híren felbuzdulva önkéntesek és a Wesley János Lelkészképző Főiskola hallgatói is részt vesznek a gázcsapok őrzésében. A demonstráció csütörtöktől két hónapig (november 17-ig), minden nap éjféltől éjfélig van bejelentve a rendőrségen.

A csapok őrzésében váltásban vesznek részt az aktivisták, eszközeikben azonban láthatóan merítettek a Színház- és Filmművészeti Egyetem tárházából: ismét felbukkantak az épületekre kifüggesztett molinók és a már jól ismert piros-fehér szalagok is.
Egyelőre azt sem tudják, hogy a közművektől mikor érkeznek lekapcsolni a gázt, annyi információjuk van, hogy szeptember 21-e után várhatóak a következő csapelzárási kísérletek a MET vidéki intézményeiben, az Egyházközösség ugyanis országosan közel 100 millió forintos adósságot halmozott fel gázszámlák formájában. Adománygyűjtés is indult, Ónodi azonban a csütörtök óta összegyűlt összeget számszerűsíteni nem tudta, pusztán annyit mondott róla, hogy a 30 milliós összegtől még messze járnak. Ónodi hozzátette: minden adományért rendkívül hálásak.

Iványi Gábor csütörtökön reagált a „gázelvágási kísérletre”, közleményében azt írta, hogy „bosszúból nyilvánvalóan diszkriminatív helyzetet teremtettek” számukra, „adósságaik ebből a helyzetből adódnak. A lelkész hozzátette: „Magyarországon diktatúra van és az önkény az úr. Európának meg kell mutatnia, hogy azok oldalán áll, akik nem csak a tagfelvétel időpontjáig kötelezték el magukat az európai értékek mellett és hitték azt, hogy ennek a közösségnek van szándéka, akarata és ereje az önkény megállításához és az európai normák garantálásához.”

„Két éve jelezték a közművektől, hogy felmondhatják a szerződésünket. Azonban a Nemzeti Közművek tulajdonosa az állam, az állam pedig tartozik nekünk, gondoltuk, lehet egy ilyen beszámítási lehetőség. Ez nem talált meghallgatásra.” Ha az állam 2018 óta tényleg nem fizet Iványiéknak, akkor – Ónodi szerint – az az összeg jelentősen meghaladja az ő mostani 30 millió forintos tartozásukat. „2011-ben vonták meg az egyházi státuszt a MET-től. Ezt ugyan mind az Alkotmánybíróság, mind a Strasbourg-i emberi jogi bíróság jogellenesnek nevezte és az állam is elismerte a jogsértést, a státuszt viszont azóta sem kaptuk vissza.”

A pénzügyi helyzetük viszont 2017-től vált válságossá, hiszen három éve „az elismert jogcímeken keresztül sem fizet az állam” – utalt az állami támogatások elmaradására Ónodi. 2017 óta az állam több milliárdos adósságot halmozott fel Iványi Gáborék felé, valamint elvették azt a jogukat, amivel tudták fogadni addig a felajánlók adójának egy százalékát.

Nem ez az első alkalom, hogy Iványi Gábor lelkész el nem ismert egyházát gazdasági okok miatt hurcolják meg: augusztus végén számoltunk be róla, hogy az állam 95 millió forintot von el a MET iskoláinak támogatási összegéből. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Iványi szavai szerint a döntést azzal indokolta, hogy „nem tudják mérni az oktatásban elért eredményeiket”.

A kormány 2012-ben, az egyházi státusz megvonása után kötött köznevelési szerződést a MET-tel, ezt nem újították meg 2020 nyarán. Iványi szerint Maruzsa Zoltán, az Emmi oktatási államtitkára azt ajánlotta neki, hogy utoljára még megkaphatják a támogatás felét, ha elfogadják, hogy utána nem kötnek új szerződést. Maruzsa állítólag még azt is felvetette, hogy ha a MET így nem képes fenntartani az intézményeket, akkor hajlandóak állami fenntartásba venni azokat.

Pénteken késő délután reagált a Nemzeti Közművek is a témában. Közleményükben azt írják, hogy a gázt kikapcsolni csak a hosszabb távon nem fizetőknél szokták. Hozzáteszik, hogy ahogy mindig, úgy az OKE esetében is törekedtek a közös megoldás megtalálására, így például márciustól a veszélyhelyzet megszűnéséig önként vállalt kikapcsolási moratóriumot hirdettek. Mint írták, ez a moratórium eredményezte azt, hogy az OKE több mint 30 felhasználási helye közül egyiket sem vágták el a gázvezetékektől.

hvg
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Durva: Gulyás Gergely szerint az utcára vonuló több ezer ember a kormány mellett tüntetett
Aggódnak a kereskedők: szigorításokat akarnak az üzletekben
Videón a budapesti rendőrautó pénteki karambolja
Az év botránya: Fideszes bulihelyet építettek a gyerekeknek kért uniós pénzből a DK szerint
Luxuskúria nőtt ki a szegénysorsú Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Biriben. Tízmilliós kocsijaikból kiszállva celebek, fideszes politikusok tartanak fényűző partykat egy olyan épületben, am...
  
Hivatalos: A magyar kormány 150 lélegeztetőgéppel segíti Csehországot
Magyarország 150 lélegeztetőgéppel segíti Csehországot A magyar kormány 150 invazív lélegeztetőgéppel segíti Csehországot a koronavírus-járvány elleni védekezésben - mondta vasárnap...
  
Kásler: Mindannyiunknak ki kell állnunk a székelyföldi magyarság jogaiért!
Mindannyiunknak ki kell állnunk a székelyföldi magyarság jogaiért! A székelyföldi magyarság jogaiért való kiállásra buzdított az emberi erőforrások minisztere a Facebook-oldalán vasár...
  
A 150 férőhelyes kiskunhalasi kórházban jelenleg több mint száztíz fertőzöttet kezelnek
A 150 férőhelyes kiskunhalasi járványkórházban jelenleg több mint száztíz középsúlyos vagy súlyos állapotú koronavírus-fertőzöttet kezelnek, közölte a kiskunhalasi Semmelweis Kórh...
  
Kásler döntött - újabb kórházakat jelölt ki
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere bővítette a Covid-ellátásba bevont intézmények körét - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma vasárnap az MTI-vel. Mivel "Magyaro...
  
Szijjártó kiállt Orbán mellett: Elfogadhatatlan korcsnak nevezni a magyar demokráciát
Donald Tusk, az Európai Néppárt (EPP) elnöke kudarcot vallott pártvezetőként és emberként is – írta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a közösségi oldalán. Szijjártó P...
  
Dúró Dóra nem hagyja magát: keményen visszaszólt
Dúró Dóra visszaszólt Lakatos Márknak, aki nemrég egy cikkben elemezte a politikus öltözködését. „Olyan butikos” - ezzel a felütéssel jelent meg az Indexen az a cikk, amelyben Lakato...
  
Franciaország visszahívta ankarai nagykövetét, mert Erdogan lehülyézte Macront
Komoly diplomáciai botrány keveredett Recep Tayyip Erdogan török elnök kijelentéséből, miszerint Emmanuel Macron francia köztársasági elnök "elmeorvosi vizsgálatra szorul". Macron nem vet...
  
Farkas Örs elismerte, hogy hiba volt levenni a maszkot a Fradi-Újpesten
"Tegnap este részt vettem a Ferencváros-Újpest mérkőzésen. A meccs alatt az előírásoknak megfelelően rajtam volt, ugyanakkor néhány fotó erejéig levettem a maszkot, ez hiba volt" - írta...
  
Szijjártó: A határon túli magyaroknak minél többen ott kell lenniük az ukrajnai önkormányzati választáson
Ne dönthessenek a kárpátaljai magyarokról a kárpátaljai magyarok nélkül A határon túli magyaroknak minél többen ott kell lenniük az ukrajnai önkormányzati választáson, hogy ne dönthe...
  
Tragédia: motorbalesetben meghalt az ismert magyar sportoló
Elhunyt Veréb Krisztián olimpiai bronzérmes, többszörös világ- és Európa-bajnoki érmes kajakozó - tájékoztatta a család a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB). A MOB honlapjának vasárna...
  
Berki pártot alapít és mind a 106 körzetben indít jelöltet 2022-ben
Pártot alapított, ami jelenleg bejegyzés alatt áll, közölte Berki Krisztán az ATV #Bochkor című műsorában. Az előzetes szerint a főpolgármester-választáson is induló celeb elmondta, h...
  
Bezár a városháza: ez történt Balassagyarmaton
"Sajnálatosan a mai napon megkaptam pozitív covid teszteredményemet, csütörtök óta alacsony lázzal, izomfájdalommal és köhögéssel gyógyulok otthon. Az állapotom stabil, a kórház orvos...
  
A diákok üzentek Gulyásnak: Nem mellettük tüntetünk...
Nem a kormány mellett tüntetnek, hanem az egyetem ügyének megoldását várják tőlük. Ahogy korábban megírtuk, különös gondolatmenetet osztott meg a Színház-és Filmművészeti Egyet...
  
Hadházy elővett mindenkit, aki nem ment el tüntetni az MTVA székházához
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő Facebook-posztban fejtette ki nézeteit azzal kapcsolatban, hogy az általa szervezett, a közmédia Kunigunda utcai székházánál tartott okt...
  
Tállai szerint az Orbán-kormány 2010-hez képest több mint huszonhatszorosára emelte a szülőknél hagyott összeget
2019-ben 332 milliárd forint volt az az összeg, ami a gyermekvállalás elismert költségeként adókedvezmény formájában a családoknál maradt. A kormány a szülőknél hagyott összeget 2010...
  
Ököllel vert össze egy utast egy férfi a villamoson - segítsen megtalálni!
A terézvárosi rendőrök keresik a felvételen látható férfit, aki többször megütott egy utast a villamoson. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitánysága súlyos...
  
Harminc éve Orbán is helikopterezett a taxisblokád miatt
A rendszerváltás utáni első nagy tömegtüntetés napjaiban Antall József miniszterelnök kórházban feküdt, a szovjet csapatok egy része még csak indulóban volt haza, senki sem tudta, hogya...
  
A Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője is maszk nélkül szurkolt a Fradi-meccsen
Miután Müller Cecília azt kérte az emberektől, hogy ne menjenek tömegrendezvényre, és a kormány előírta a kötelező maszkviselést a stadionokban is, a Kormányzati Tájékoztatási Közpo...
  
Nagyon komoly szigorítások lépnek életbe Brüsszelben
Éjszakai, 22 órától reggel 6 óráig tartó kijárási tilalom lép érvénybe hétfőtől Brüsszelben, kötelező lesz a szájat és az orrot eltakaró maszk köztéri viselése, nem tarthatnak ...
  
Láttad már Áder János új műsorát?
Műsorának címe sokaknak ismerős lehet. Kék bolygó címmel rendszeresen jelentkező podcast műsort indít Áder János köztársasági elnök, az egyes epizódok hétfőtől kéthetente jelenn...
  
Több országban már kijárási korlátozás van, nálunk összegyűlt 16 ezer néző a Fradi-Újpestre
Szlovákiában éppen mától vezettek be kijárási korlátozásokat annak érdekében, hogy megfékezzék a járványt, Szlovéniában bezárt a boltok nagy része, hogy ne mászkáljanak az emberek...
  
Vallomás: Szerencs polgármestere elmagyarázta, miért nem volt más választása, mint beállni Koncz Zsófia mögé
Nyiri Tiborral, Szerencs polgármesterével október 24-én készített interjút Kuti-Kurucz Hajnalka, a helyi televízió felelős szerkesztője. A beszélgetés 23. percében kényes témát hozott...
  
Marsi Anikó bejelentés: pozitív lett a tesztje
A TV2 műsorának, a Dancing with the starsnak az elején jelentkezett be telefonon a műsor egyik szereplője, Marsi Anikó, hogy elmondja: pozitív lett a koronavírus tesztje, ezért nincs ott a sz...
  
Mutatjuk ki az az ember aki a legjobban utálja a Fideszt
Tegnap óta terjed internet-szerte az október 23-i tüntetésre talpig ANTI FIDESZ-be öltözött hypebeast férfi képe. Klasszikus street fashion összeállítás, Fekete-fehér colorway, erősen b...
  
Csaknem hatmilliárd forintot kap a PTE az Orbán-kormánytól
A Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg a rendelet, amely szerint az Orbán-kormány 5,7 milliárd forint pluszforrást ad a Pécsi Tudományegyetemnek (PTE) a Modern Városok program keret...
  
Huszonöt méteres alagutat találtak Ásotthalomnál
Újabb alagutat fedeztek fel a rendőrök a magyar–szerb határon Ásotthalom mellett – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-t. Deá...
  
Akár több százezer forintot is bukhatnak azok, akik lustaságból vagy figyelmetlenségből éltek a hitelmoratórium lehetőségével márciusban
Akár több százezer forintot is bukhatnak azok, akik lustaságból vagy figyelmetlenségből éltek a hitelmoratórium lehetőségével márciusban. Nem igaz, hogy nem kerül többe a moratórium ut...
  
Üzent Pataky: Most aztán oda kell csavarni
A miskolci mentőállomás 70 éves lett! A jeles évforduló alkalmából Pataky Attila, az EDDA frontembere is üzent a város életmentőinek, hiszen ő maga is miskolci származású "Kívánok ...
  
Donald Tusk szerint Orbán Viktor egy korcs demokráciát teremt meg
Az Európai Néppárt elnöke a Szabad Európának adott interjúban beszélt arról, hogy szerinte Orbán Viktor „próbálkozása egy általa illiberális demokráciának nevezett új ideológia me...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
ThePost
Éjjel-nappali őrség alakult, hogy ne szereljék le a gázórát


Tartozás miatt akarják kikapcsolni a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnél a gázt, miközben a magyar állam is tartozik nekik. Aktivistáik megpróbálják megakadályozni a gázóra leszerelését.

„Váratlan volt és felsőbb utasításra történt, ezt elárulták” – mondta lapunknak Ónodi István, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) és az Oltalom Karitatív Egyesület (OKE) gazdasági igazgatója arról, hogy csütörtökön megpróbálták leszerelni Dankó utcai hajléktalanszállásaikon a gázórákat.

Megközelítőleg 30 millió forintos adóssága van az Iványi Gábor vezette MET-nek a Nemzeti Közművek felé. Ónodi elmondta, hogy régről húzódik a Közművel a vita: 2018 óta nem tudják fizetni a gázszámláikat. „Eddig türelmesek voltak, korábban részletfizetési megállapodást kötöttünk. Most, a téli időszak előtt tartották elérkezettnek az időt arra, hogy leszereljék az óráinkat” – mondta Ónodi. Csütörtökön végül mégsem szerelték le a Dankó utcai szeretetotthon gázóráit. Az intézmény komplex szolgáltatást nyújt az otthontalanoknak: éjjel-nappal melegedőként szolgálnak, népkonyhájuk is van, munkatársaik pedig utcai szociális munkát és egészségügyi ellátást is végeznek. A szeretetotthonnak nagyjából hatszáz lakója van jelenleg.

A csütörtök délutánt Ónodi így írta le: „Tegnap kiszálltak a Nemzeti Közművektől, mondták, hogy tartozásunk van, nekik az a kötelességük, hogy elvigyék a gázórát. Azt mondtam, hogy nem adjuk, ezt alá is kellett írnom, erre azt mondták, hogy akkor az utcáról kell elzárniuk.” Az utcán gázcsapok vannak, a közművek alkalmazottai ezen keresztül tudják szabályozni indokolt esetben, hogy melyik házban lesz meleg víz és fűtés, melyikben nem. „Mikor kikísértem a közművek munkatársait, jeleztem, hogy ott, azon a ponton van halaszthatatlan teendőm, ahol ők el tudnák zárni a gázt. Értették, hogy mire célzok, telefonon beszéltek a főnökükkel, majd elmentek” – mesélte Ónodi.

A gázórák leszerelésének megakadályozására kisebb tüntetés is kialakult: önkéntes riadólánc indult, a csütörtöki híren felbuzdulva önkéntesek és a Wesley János Lelkészképző Főiskola hallgatói is részt vesznek a gázcsapok őrzésében. A demonstráció csütörtöktől két hónapig (november 17-ig), minden nap éjféltől éjfélig van bejelentve a rendőrségen.

A csapok őrzésében váltásban vesznek részt az aktivisták, eszközeikben azonban láthatóan merítettek a Színház- és Filmművészeti Egyetem tárházából: ismét felbukkantak az épületekre kifüggesztett molinók és a már jól ismert piros-fehér szalagok is.
Egyelőre azt sem tudják, hogy a közművektől mikor érkeznek lekapcsolni a gázt, annyi információjuk van, hogy szeptember 21-e után várhatóak a következő csapelzárási kísérletek a MET vidéki intézményeiben, az Egyházközösség ugyanis országosan közel 100 millió forintos adósságot halmozott fel gázszámlák formájában. Adománygyűjtés is indult, Ónodi azonban a csütörtök óta összegyűlt összeget számszerűsíteni nem tudta, pusztán annyit mondott róla, hogy a 30 milliós összegtől még messze járnak. Ónodi hozzátette: minden adományért rendkívül hálásak.

Iványi Gábor csütörtökön reagált a „gázelvágási kísérletre”, közleményében azt írta, hogy „bosszúból nyilvánvalóan diszkriminatív helyzetet teremtettek” számukra, „adósságaik ebből a helyzetből adódnak. A lelkész hozzátette: „Magyarországon diktatúra van és az önkény az úr. Európának meg kell mutatnia, hogy azok oldalán áll, akik nem csak a tagfelvétel időpontjáig kötelezték el magukat az európai értékek mellett és hitték azt, hogy ennek a közösségnek van szándéka, akarata és ereje az önkény megállításához és az európai normák garantálásához.”

„Két éve jelezték a közművektől, hogy felmondhatják a szerződésünket. Azonban a Nemzeti Közművek tulajdonosa az állam, az állam pedig tartozik nekünk, gondoltuk, lehet egy ilyen beszámítási lehetőség. Ez nem talált meghallgatásra.” Ha az állam 2018 óta tényleg nem fizet Iványiéknak, akkor – Ónodi szerint – az az összeg jelentősen meghaladja az ő mostani 30 millió forintos tartozásukat. „2011-ben vonták meg az egyházi státuszt a MET-től. Ezt ugyan mind az Alkotmánybíróság, mind a Strasbourg-i emberi jogi bíróság jogellenesnek nevezte és az állam is elismerte a jogsértést, a státuszt viszont azóta sem kaptuk vissza.”

A pénzügyi helyzetük viszont 2017-től vált válságossá, hiszen három éve „az elismert jogcímeken keresztül sem fizet az állam” – utalt az állami támogatások elmaradására Ónodi. 2017 óta az állam több milliárdos adósságot halmozott fel Iványi Gáborék felé, valamint elvették azt a jogukat, amivel tudták fogadni addig a felajánlók adójának egy százalékát.

Nem ez az első alkalom, hogy Iványi Gábor lelkész el nem ismert egyházát gazdasági okok miatt hurcolják meg: augusztus végén számoltunk be róla, hogy az állam 95 millió forintot von el a MET iskoláinak támogatási összegéből. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Iványi szavai szerint a döntést azzal indokolta, hogy „nem tudják mérni az oktatásban elért eredményeiket”.

A kormány 2012-ben, az egyházi státusz megvonása után kötött köznevelési szerződést a MET-tel, ezt nem újították meg 2020 nyarán. Iványi szerint Maruzsa Zoltán, az Emmi oktatási államtitkára azt ajánlotta neki, hogy utoljára még megkaphatják a támogatás felét, ha elfogadják, hogy utána nem kötnek új szerződést. Maruzsa állítólag még azt is felvetette, hogy ha a MET így nem képes fenntartani az intézményeket, akkor hajlandóak állami fenntartásba venni azokat.

Pénteken késő délután reagált a Nemzeti Közművek is a témában. Közleményükben azt írják, hogy a gázt kikapcsolni csak a hosszabb távon nem fizetőknél szokták. Hozzáteszik, hogy ahogy mindig, úgy az OKE esetében is törekedtek a közös megoldás megtalálására, így például márciustól a veszélyhelyzet megszűnéséig önként vállalt kikapcsolási moratóriumot hirdettek. Mint írták, ez a moratórium eredményezte azt, hogy az OKE több mint 30 felhasználási helye közül egyiket sem vágták el a gázvezetékektől.
Itt találod a hét legvitatottabb témáit!
Olvasd nálunk azokat a híreket amiket a leginkább imádtak vagy utáltak az olvasók!
Százezrek kaphatnak vissza pénzt a bankjuktól
Durva: Gulyás Gergely szerint az utcára vonuló több ezer ember a kormány mellett tüntetett
Így történt a horrorbaleset a gyöngyösfalusi kalandparkban - közleményt adott ki a rendőrség
Aggódnak a kereskedők: szigorításokat akarnak az üzletekben
Videón a budapesti rendőrautó pénteki karambolja
Harminc éve Orbán is helikopterezett a taxisblokád miatt
Végem van, felmondok - Berki már megint kiverte a biztosítékot Szabó Dórinál
Megtörten nyilatkoztak a kalandparkban szörnyethalt Zsigmond szülei
Újra gyengült a forint péntek reggelre
Orbán is felkerült Trump bűnlajstromára
Ököllel vert össze egy utast egy férfi a villamoson - segítsen megtalálni!
A Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője is maszk nélkül szurkolt a Fradi-meccsen
Lélegeztetőgépen Orbán Viktor megbízottja
Újabb botrány: Abortuszellenes nyilatkozatot írt alá a magyar kormány
Akár több százezer forintot is bukhatnak azok, akik lustaságból vagy figyelmetlenségből éltek a hitelmoratórium lehetőségével márciusban
Megdöbbentő őszinteséggel mesélt családi tragédiájáról Vitray Tamás
Huszonöt méteres alagutat találtak Ásotthalomnál
Eltűnt most Kim Dzsong Un felesége
Motoros házaspár halt meg: egy személyautó egyszer csak áttért a sávjukba
Több országban már kijárási korlátozás van, nálunk összegyűlt 16 ezer néző a Fradi-Újpestre
Mutatjuk Orbán Viktor mire utasította Pintér Sándor belügyminisztert
Mutatjuk ki az az ember aki a legjobban utálja a Fideszt
Gulyás: Én örülök annak, hogy ilyen sokan tüntetnek értünk
Marsi Anikó bejelentés: pozitív lett a tesztje
Lesz európai minimálbér - amiből meg lehet élni
Vallomás: Szerencs polgármestere elmagyarázta, miért nem volt más választása, mint beállni Koncz Zsófia mögé
Dobrev Klára: Lesz európai minimálbér
Müller Cecília: a kórházba kerülők ne ijedjenek meg, az egészségügyi intézményekben biztonságos és gyors ellátásra számíthatnak
Üzent Pataky: Most aztán oda kell csavarni
Csehország Orbánnak hálálkodik az ajándék lélegeztetőgépek miatt
Tragédia: motorbalesetben meghalt az ismert magyar sportoló
Gyorsvasút épül Budapest és Varsó között
Orbán főtanácsadója kiállt az SZFE mellett
Részeg volt a sofőr, aki szemből halálra gázolt két motorost Sükösd mellett
Szijjártó: A határon túli magyaroknak minél többen ott kell lenniük az ukrajnai önkormányzati választáson
Nemzetközi botrány: Orbán Viktorról is gyűjtöttek adatokat a kínaiak
Közel 900 millióért kelt el Csopak kikötője, pedig ötvenmillióért hirdették
Megszólalt a Szadán elpusztult elefántok gazdája
Kilenc napra lezárják Szlovákiát
A diákok üzentek Gulyásnak: Nem mellettük tüntetünk...
Hétszeresére nőtt tavalyhoz képest az államháztartás hiánya szeptemberben
Donald Tusk szerint Orbán Viktor egy korcs demokráciát teremt meg
Döntött Orbán: új stadion épül Pécsen
Óriási támogatást kap Magyarország Brüsszeltől még az idén
Orosz vagy kínai vakcinát is vehetünk Orbán szerint
Magyarország megkapta a 180 milliárd forintos munkahelyvédelmi hitelt az EU-tól
Gulyás: Nem engedhetjük meg, hogy a kommunizmus eszméi újra teret nyerjenek!
Orbán azt szeretné, hogy általános legyen a maszkviselés
Még 800 millió megy a hajdúnánási MotoGP-re
Csaknem hatmilliárd forintot kap a PTE az Orbán-kormánytól
A DK szerint csalás történt, feljelentést tesz az OLAF-nál
Bárcsak igaza lenne Orbánnak, hogy nagyjából Ausztriával vagyunk egy szinten
Dúró Dóra nem hagyja magát: keményen visszaszólt
Varga Mihály: Jogunk van független és szabad nemzetként élni
Continental botrány: Sztrájkbizottságot alakítottak a gyárban, mert túlterhelik a dolgozókat
Láttad már Áder János új műsorát?
Orbán Balázs: jöjjön idegen megszálló hatalom vagy járvány, látható vagy láthatatlan ellenség, csak egy dolog számít....
Fővárosi Törvényszék: Jogellenes az SZFE-sztrájk
Fidesz üzenet: Ha a baloldal nem akar segíteni az országnak, legalább a kamuzást hagyja abba
MSZP: A Fidesz alamizsnát oszt, kifosztja a nyugdíjasokat
Tízezer maszkkal készül a Fradi a szombati, Újpest elleni meccsre
Hadházy elővett mindenkit, aki nem ment el tüntetni az MTVA székházához
100 milliós beruházás - Egészségügyi maszkot gyártó üzemet adtak át Borsodban
10 millió dollárt nyert Cicciolina egy perben
Drágulhat a kenyér, ötödével emelkedett idén a búza ára
Gulyás az SZFE-ről: A kormány csak sok sikert tud kívánni a tárgyalófeleknek
Kövér: Európában a szabadság jelszava alatt ma is egyre erőszakosabb kísérletek történnek a gondolkodás és a szólás szabadságának korlátozására
Nagyon komoly szigorítások lépnek életbe Brüsszelben
Halálos baleset a gyöngyösfalui kalandparkban
Berki pártot alapít és mind a 106 körzetben indít jelöltet 2022-ben
Szél: Miért nincs több teszt? Rétvári: Lejáratja hazánkat
Gulyás szerint az SZFE ügye nem fontos az emberek mindennapjaiban
ThePost
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum