Csatlakozz hozzánk facebookon
Népszava: Elkezdték átvezényelni az egészségügyi dolgozókat  

Birtokukba jutott dokumentumok alapján ír arról a Népszava, hogy egészségügyi dolgozókat vezényelnek át a Korányi Intézetbe:

„Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet kérelmére a népegészségügyi feladatkörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala – egészségügyi válsághelyzeti ellátás biztosítása érdekében – kirendelés szükségességéről döntött” – olvasható a lap birtokába jutott, csütörtöki keltezésű kormányhivatali határozatból. A dokumentum szerint a kórház már szeptember 14-én azt írta, hogy

„A járványügyi feladatok maradéktalan ellátásához az ágyszámkapacitás adott, a humán erőforrás saját erőből nem biztosított.”

A Népszava már korábban is írt arról, hogy szakemberhiány nehezítheti majd a járvány elleni védekezést, és a lap cikke szerint ez különös megvilágításba helyezi Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjúját, melyben arról beszélt, hogy mivel a baloldali sajtóban elterjedt, hogy nincs elég ágy meg kapacitás a Korányiban, ezért ott kezdte a napját, és azt tapasztalta, hogy „természetesen van elegendő hely, van elegendő lélegeztetőkészülék, és most még van elegendő ember is.”

A miniszterelnök Facebook-oldalára fel is került egy rövid videó a látogatásról, ezen lehetett látni azt is, hogy Orbán azonnal félbeszakította az orvost, amikor az elkezdte mondani, hogy mi a gond a lélegeztetőkkel, azaz hogy nincs elegendő személyzet.

A lap arról ír, hogy birtokukban van a Nemzeti Népegészségügyi Központ szeptember 14-ei határozata is, mely szerint „a Dél-pesti Centrumkórháznak (egykori Szent László) és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetnek már nincsen szabad lélegeztetőkapacitása.” A Müller Cecília országos tisztifőorvos által aláírt határozat szerint a fővárosi Szent János Kórház helyett más kórházakba kell szállítani a súlyos állapotú kardiológiai és belgyógyászati betegeket. Indoklásként a Szent János kórház orvosigazgatójának jelentését említik: „A telefonon kapott tájékoztatás szerint az elsődleges ellátásra kijelölt két covid ellátó központ lélegeztető kapacitása betelt. Miniszter úr utasítására kórházunknak kell következő ellátóhelyként belépnie.”

A lap szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön még kategorikusan cáfolta, hogy a Korányiban vagy a Szent Lászlóban betelt volna a lélegeztető-kapacitás, pénteken viszont már az írták, hogy a kórházak felkészültek, van elég ágy, lélegeztetőkészülék és szakember, „ha azonban egy kijelölt intézmény megtelik, akkor az előzetes terveknek megfelelően egy következő intézmény lép be a koronavírusos betegek ellátási körébe.”

A Népszava úgy tudja, hogy az egészségügyi dolgozók vezényléséről szóló határozatot csütörtök este fél hatkor több fővárosi kerületi rendelő is megkapta, és ebben közölték azt, hogy az adott ellátóhelynek hétfőtől hány szakembert kell átküldenie a Korányi tüdőgyógyintézetbe covidos betegek ápolására.

444
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Durva: Gulyás Gergely szerint az utcára vonuló több ezer ember a kormány mellett tüntetett
Aggódnak a kereskedők: szigorításokat akarnak az üzletekben
Videón a budapesti rendőrautó pénteki karambolja
Az év botránya: Fideszes bulihelyet építettek a gyerekeknek kért uniós pénzből a DK szerint
Luxuskúria nőtt ki a szegénysorsú Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Biriben. Tízmilliós kocsijaikból kiszállva celebek, fideszes politikusok tartanak fényűző partykat egy olyan épületben, am...
  
Hivatalos: A magyar kormány 150 lélegeztetőgéppel segíti Csehországot
Magyarország 150 lélegeztetőgéppel segíti Csehországot A magyar kormány 150 invazív lélegeztetőgéppel segíti Csehországot a koronavírus-járvány elleni védekezésben - mondta vasárnap...
  
Kásler: Mindannyiunknak ki kell állnunk a székelyföldi magyarság jogaiért!
Mindannyiunknak ki kell állnunk a székelyföldi magyarság jogaiért! A székelyföldi magyarság jogaiért való kiállásra buzdított az emberi erőforrások minisztere a Facebook-oldalán vasár...
  
A 150 férőhelyes kiskunhalasi kórházban jelenleg több mint száztíz fertőzöttet kezelnek
A 150 férőhelyes kiskunhalasi járványkórházban jelenleg több mint száztíz középsúlyos vagy súlyos állapotú koronavírus-fertőzöttet kezelnek, közölte a kiskunhalasi Semmelweis Kórh...
  
Kásler döntött - újabb kórházakat jelölt ki
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere bővítette a Covid-ellátásba bevont intézmények körét - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma vasárnap az MTI-vel. Mivel "Magyaro...
  
Szijjártó kiállt Orbán mellett: Elfogadhatatlan korcsnak nevezni a magyar demokráciát
Donald Tusk, az Európai Néppárt (EPP) elnöke kudarcot vallott pártvezetőként és emberként is – írta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a közösségi oldalán. Szijjártó P...
  
Dúró Dóra nem hagyja magát: keményen visszaszólt
Dúró Dóra visszaszólt Lakatos Márknak, aki nemrég egy cikkben elemezte a politikus öltözködését. „Olyan butikos” - ezzel a felütéssel jelent meg az Indexen az a cikk, amelyben Lakato...
  
Franciaország visszahívta ankarai nagykövetét, mert Erdogan lehülyézte Macront
Komoly diplomáciai botrány keveredett Recep Tayyip Erdogan török elnök kijelentéséből, miszerint Emmanuel Macron francia köztársasági elnök "elmeorvosi vizsgálatra szorul". Macron nem vet...
  
Farkas Örs elismerte, hogy hiba volt levenni a maszkot a Fradi-Újpesten
"Tegnap este részt vettem a Ferencváros-Újpest mérkőzésen. A meccs alatt az előírásoknak megfelelően rajtam volt, ugyanakkor néhány fotó erejéig levettem a maszkot, ez hiba volt" - írta...
  
Szijjártó: A határon túli magyaroknak minél többen ott kell lenniük az ukrajnai önkormányzati választáson
Ne dönthessenek a kárpátaljai magyarokról a kárpátaljai magyarok nélkül A határon túli magyaroknak minél többen ott kell lenniük az ukrajnai önkormányzati választáson, hogy ne dönthe...
  
Tragédia: motorbalesetben meghalt az ismert magyar sportoló
Elhunyt Veréb Krisztián olimpiai bronzérmes, többszörös világ- és Európa-bajnoki érmes kajakozó - tájékoztatta a család a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB). A MOB honlapjának vasárna...
  
Berki pártot alapít és mind a 106 körzetben indít jelöltet 2022-ben
Pártot alapított, ami jelenleg bejegyzés alatt áll, közölte Berki Krisztán az ATV #Bochkor című műsorában. Az előzetes szerint a főpolgármester-választáson is induló celeb elmondta, h...
  
Bezár a városháza: ez történt Balassagyarmaton
"Sajnálatosan a mai napon megkaptam pozitív covid teszteredményemet, csütörtök óta alacsony lázzal, izomfájdalommal és köhögéssel gyógyulok otthon. Az állapotom stabil, a kórház orvos...
  
A diákok üzentek Gulyásnak: Nem mellettük tüntetünk...
Nem a kormány mellett tüntetnek, hanem az egyetem ügyének megoldását várják tőlük. Ahogy korábban megírtuk, különös gondolatmenetet osztott meg a Színház-és Filmművészeti Egyet...
  
Hadházy elővett mindenkit, aki nem ment el tüntetni az MTVA székházához
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő Facebook-posztban fejtette ki nézeteit azzal kapcsolatban, hogy az általa szervezett, a közmédia Kunigunda utcai székházánál tartott okt...
  
Tállai szerint az Orbán-kormány 2010-hez képest több mint huszonhatszorosára emelte a szülőknél hagyott összeget
2019-ben 332 milliárd forint volt az az összeg, ami a gyermekvállalás elismert költségeként adókedvezmény formájában a családoknál maradt. A kormány a szülőknél hagyott összeget 2010...
  
Ököllel vert össze egy utast egy férfi a villamoson - segítsen megtalálni!
A terézvárosi rendőrök keresik a felvételen látható férfit, aki többször megütott egy utast a villamoson. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitánysága súlyos...
  
Harminc éve Orbán is helikopterezett a taxisblokád miatt
A rendszerváltás utáni első nagy tömegtüntetés napjaiban Antall József miniszterelnök kórházban feküdt, a szovjet csapatok egy része még csak indulóban volt haza, senki sem tudta, hogya...
  
A Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője is maszk nélkül szurkolt a Fradi-meccsen
Miután Müller Cecília azt kérte az emberektől, hogy ne menjenek tömegrendezvényre, és a kormány előírta a kötelező maszkviselést a stadionokban is, a Kormányzati Tájékoztatási Közpo...
  
Nagyon komoly szigorítások lépnek életbe Brüsszelben
Éjszakai, 22 órától reggel 6 óráig tartó kijárási tilalom lép érvénybe hétfőtől Brüsszelben, kötelező lesz a szájat és az orrot eltakaró maszk köztéri viselése, nem tarthatnak ...
  
Láttad már Áder János új műsorát?
Műsorának címe sokaknak ismerős lehet. Kék bolygó címmel rendszeresen jelentkező podcast műsort indít Áder János köztársasági elnök, az egyes epizódok hétfőtől kéthetente jelenn...
  
Több országban már kijárási korlátozás van, nálunk összegyűlt 16 ezer néző a Fradi-Újpestre
Szlovákiában éppen mától vezettek be kijárási korlátozásokat annak érdekében, hogy megfékezzék a járványt, Szlovéniában bezárt a boltok nagy része, hogy ne mászkáljanak az emberek...
  
Vallomás: Szerencs polgármestere elmagyarázta, miért nem volt más választása, mint beállni Koncz Zsófia mögé
Nyiri Tiborral, Szerencs polgármesterével október 24-én készített interjút Kuti-Kurucz Hajnalka, a helyi televízió felelős szerkesztője. A beszélgetés 23. percében kényes témát hozott...
  
Marsi Anikó bejelentés: pozitív lett a tesztje
A TV2 műsorának, a Dancing with the starsnak az elején jelentkezett be telefonon a műsor egyik szereplője, Marsi Anikó, hogy elmondja: pozitív lett a koronavírus tesztje, ezért nincs ott a sz...
  
Mutatjuk ki az az ember aki a legjobban utálja a Fideszt
Tegnap óta terjed internet-szerte az október 23-i tüntetésre talpig ANTI FIDESZ-be öltözött hypebeast férfi képe. Klasszikus street fashion összeállítás, Fekete-fehér colorway, erősen b...
  
Csaknem hatmilliárd forintot kap a PTE az Orbán-kormánytól
A Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg a rendelet, amely szerint az Orbán-kormány 5,7 milliárd forint pluszforrást ad a Pécsi Tudományegyetemnek (PTE) a Modern Városok program keret...
  
Huszonöt méteres alagutat találtak Ásotthalomnál
Újabb alagutat fedeztek fel a rendőrök a magyar–szerb határon Ásotthalom mellett – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-t. Deá...
  
Akár több százezer forintot is bukhatnak azok, akik lustaságból vagy figyelmetlenségből éltek a hitelmoratórium lehetőségével márciusban
Akár több százezer forintot is bukhatnak azok, akik lustaságból vagy figyelmetlenségből éltek a hitelmoratórium lehetőségével márciusban. Nem igaz, hogy nem kerül többe a moratórium ut...
  
Üzent Pataky: Most aztán oda kell csavarni
A miskolci mentőállomás 70 éves lett! A jeles évforduló alkalmából Pataky Attila, az EDDA frontembere is üzent a város életmentőinek, hiszen ő maga is miskolci származású "Kívánok ...
  
Donald Tusk szerint Orbán Viktor egy korcs demokráciát teremt meg
Az Európai Néppárt elnöke a Szabad Európának adott interjúban beszélt arról, hogy szerinte Orbán Viktor „próbálkozása egy általa illiberális demokráciának nevezett új ideológia me...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
ThePost
Népszava: Elkezdték átvezényelni az egészségügyi dolgozókat
Birtokukba jutott dokumentumok alapján ír arról a Népszava, hogy egészségügyi dolgozókat vezényelnek át a Korányi Intézetbe:

„Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet kérelmére a népegészségügyi feladatkörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala – egészségügyi válsághelyzeti ellátás biztosítása érdekében – kirendelés szükségességéről döntött” – olvasható a lap birtokába jutott, csütörtöki keltezésű kormányhivatali határozatból. A dokumentum szerint a kórház már szeptember 14-én azt írta, hogy

„A járványügyi feladatok maradéktalan ellátásához az ágyszámkapacitás adott, a humán erőforrás saját erőből nem biztosított.”

A Népszava már korábban is írt arról, hogy szakemberhiány nehezítheti majd a járvány elleni védekezést, és a lap cikke szerint ez különös megvilágításba helyezi Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjúját, melyben arról beszélt, hogy mivel a baloldali sajtóban elterjedt, hogy nincs elég ágy meg kapacitás a Korányiban, ezért ott kezdte a napját, és azt tapasztalta, hogy „természetesen van elegendő hely, van elegendő lélegeztetőkészülék, és most még van elegendő ember is.”

A miniszterelnök Facebook-oldalára fel is került egy rövid videó a látogatásról, ezen lehetett látni azt is, hogy Orbán azonnal félbeszakította az orvost, amikor az elkezdte mondani, hogy mi a gond a lélegeztetőkkel, azaz hogy nincs elegendő személyzet.

A lap arról ír, hogy birtokukban van a Nemzeti Népegészségügyi Központ szeptember 14-ei határozata is, mely szerint „a Dél-pesti Centrumkórháznak (egykori Szent László) és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetnek már nincsen szabad lélegeztetőkapacitása.” A Müller Cecília országos tisztifőorvos által aláírt határozat szerint a fővárosi Szent János Kórház helyett más kórházakba kell szállítani a súlyos állapotú kardiológiai és belgyógyászati betegeket. Indoklásként a Szent János kórház orvosigazgatójának jelentését említik: „A telefonon kapott tájékoztatás szerint az elsődleges ellátásra kijelölt két covid ellátó központ lélegeztető kapacitása betelt. Miniszter úr utasítására kórházunknak kell következő ellátóhelyként belépnie.”

A lap szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön még kategorikusan cáfolta, hogy a Korányiban vagy a Szent Lászlóban betelt volna a lélegeztető-kapacitás, pénteken viszont már az írták, hogy a kórházak felkészültek, van elég ágy, lélegeztetőkészülék és szakember, „ha azonban egy kijelölt intézmény megtelik, akkor az előzetes terveknek megfelelően egy következő intézmény lép be a koronavírusos betegek ellátási körébe.”

A Népszava úgy tudja, hogy az egészségügyi dolgozók vezényléséről szóló határozatot csütörtök este fél hatkor több fővárosi kerületi rendelő is megkapta, és ebben közölték azt, hogy az adott ellátóhelynek hétfőtől hány szakembert kell átküldenie a Korányi tüdőgyógyintézetbe covidos betegek ápolására.
Itt találod a hét legvitatottabb témáit!
Olvasd nálunk azokat a híreket amiket a leginkább imádtak vagy utáltak az olvasók!
Százezrek kaphatnak vissza pénzt a bankjuktól
Durva: Gulyás Gergely szerint az utcára vonuló több ezer ember a kormány mellett tüntetett
Így történt a horrorbaleset a gyöngyösfalusi kalandparkban - közleményt adott ki a rendőrség
Aggódnak a kereskedők: szigorításokat akarnak az üzletekben
Videón a budapesti rendőrautó pénteki karambolja
Harminc éve Orbán is helikopterezett a taxisblokád miatt
Végem van, felmondok - Berki már megint kiverte a biztosítékot Szabó Dórinál
Megtörten nyilatkoztak a kalandparkban szörnyethalt Zsigmond szülei
Újra gyengült a forint péntek reggelre
Orbán is felkerült Trump bűnlajstromára
Ököllel vert össze egy utast egy férfi a villamoson - segítsen megtalálni!
A Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője is maszk nélkül szurkolt a Fradi-meccsen
Lélegeztetőgépen Orbán Viktor megbízottja
Újabb botrány: Abortuszellenes nyilatkozatot írt alá a magyar kormány
Akár több százezer forintot is bukhatnak azok, akik lustaságból vagy figyelmetlenségből éltek a hitelmoratórium lehetőségével márciusban
Megdöbbentő őszinteséggel mesélt családi tragédiájáról Vitray Tamás
Huszonöt méteres alagutat találtak Ásotthalomnál
Eltűnt most Kim Dzsong Un felesége
Motoros házaspár halt meg: egy személyautó egyszer csak áttért a sávjukba
Több országban már kijárási korlátozás van, nálunk összegyűlt 16 ezer néző a Fradi-Újpestre
Mutatjuk Orbán Viktor mire utasította Pintér Sándor belügyminisztert
Mutatjuk ki az az ember aki a legjobban utálja a Fideszt
Gulyás: Én örülök annak, hogy ilyen sokan tüntetnek értünk
Marsi Anikó bejelentés: pozitív lett a tesztje
Lesz európai minimálbér - amiből meg lehet élni
Vallomás: Szerencs polgármestere elmagyarázta, miért nem volt más választása, mint beállni Koncz Zsófia mögé
Dobrev Klára: Lesz európai minimálbér
Müller Cecília: a kórházba kerülők ne ijedjenek meg, az egészségügyi intézményekben biztonságos és gyors ellátásra számíthatnak
Üzent Pataky: Most aztán oda kell csavarni
Csehország Orbánnak hálálkodik az ajándék lélegeztetőgépek miatt
Tragédia: motorbalesetben meghalt az ismert magyar sportoló
Gyorsvasút épül Budapest és Varsó között
Orbán főtanácsadója kiállt az SZFE mellett
Részeg volt a sofőr, aki szemből halálra gázolt két motorost Sükösd mellett
Nemzetközi botrány: Orbán Viktorról is gyűjtöttek adatokat a kínaiak
Közel 900 millióért kelt el Csopak kikötője, pedig ötvenmillióért hirdették
Megszólalt a Szadán elpusztult elefántok gazdája
Szijjártó: A határon túli magyaroknak minél többen ott kell lenniük az ukrajnai önkormányzati választáson
Kilenc napra lezárják Szlovákiát
A diákok üzentek Gulyásnak: Nem mellettük tüntetünk...
Hétszeresére nőtt tavalyhoz képest az államháztartás hiánya szeptemberben
Donald Tusk szerint Orbán Viktor egy korcs demokráciát teremt meg
Döntött Orbán: új stadion épül Pécsen
Óriási támogatást kap Magyarország Brüsszeltől még az idén
Orosz vagy kínai vakcinát is vehetünk Orbán szerint
Magyarország megkapta a 180 milliárd forintos munkahelyvédelmi hitelt az EU-tól
Gulyás: Nem engedhetjük meg, hogy a kommunizmus eszméi újra teret nyerjenek!
Orbán azt szeretné, hogy általános legyen a maszkviselés
Még 800 millió megy a hajdúnánási MotoGP-re
Csaknem hatmilliárd forintot kap a PTE az Orbán-kormánytól
A DK szerint csalás történt, feljelentést tesz az OLAF-nál
Bárcsak igaza lenne Orbánnak, hogy nagyjából Ausztriával vagyunk egy szinten
Varga Mihály: Jogunk van független és szabad nemzetként élni
Dúró Dóra nem hagyja magát: keményen visszaszólt
Continental botrány: Sztrájkbizottságot alakítottak a gyárban, mert túlterhelik a dolgozókat
Láttad már Áder János új műsorát?
Orbán Balázs: jöjjön idegen megszálló hatalom vagy járvány, látható vagy láthatatlan ellenség, csak egy dolog számít....
Fővárosi Törvényszék: Jogellenes az SZFE-sztrájk
Fidesz üzenet: Ha a baloldal nem akar segíteni az országnak, legalább a kamuzást hagyja abba
Tízezer maszkkal készül a Fradi a szombati, Újpest elleni meccsre
MSZP: A Fidesz alamizsnát oszt, kifosztja a nyugdíjasokat
Hadházy elővett mindenkit, aki nem ment el tüntetni az MTVA székházához
100 milliós beruházás - Egészségügyi maszkot gyártó üzemet adtak át Borsodban
Drágulhat a kenyér, ötödével emelkedett idén a búza ára
Gulyás az SZFE-ről: A kormány csak sok sikert tud kívánni a tárgyalófeleknek
10 millió dollárt nyert Cicciolina egy perben
Kövér: Európában a szabadság jelszava alatt ma is egyre erőszakosabb kísérletek történnek a gondolkodás és a szólás szabadságának korlátozására
Halálos baleset a gyöngyösfalui kalandparkban
Nagyon komoly szigorítások lépnek életbe Brüsszelben
Berki pártot alapít és mind a 106 körzetben indít jelöltet 2022-ben
Szél: Miért nincs több teszt? Rétvári: Lejáratja hazánkat
Gulyás szerint az SZFE ügye nem fontos az emberek mindennapjaiban
ThePost
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum