Csatlakozz hozzánk facebookon
Orbán már úgy emlékszik, hogy 2010-ben is Soros ellen harcolt  

„A nemzeti önrendelkezésre a legnagyobb veszélyt ma a globális, nyílt társadalmat hirdető, a nemzeti kereteket felszámolni akaró világhálózat jelenti. A Soros György-féle korlátlan anyagi és humán erőforrásokkal rendelkező network céljai világosak. A migráció felgyorsításával kevert etnikumú, nyílt társadalmakat létrehozni, a nemzeti döntéshozatalt lebontani és azt a globális elit kezébe adni.

Ez ellen, a nemzeti keretek megerősítését célozva bontakozott ki Európában a 2010-es évek elején a nemzeti ellenállás, melynek Magyarország kezdettől fogva tekintélyes ereje. A 2010-es kormányváltás és alkotmányos forradalom lehetőséget adott a liberális és kolonizáló globális elit érdekeit szolgáló keretek és struktúrák lebontására. Ennek érdekében született meg az új alaptörvény, számos jogszabály és unortodox intézkedés.”

Orbán Viktor hétfőn megjelent esszéjében szerepel ez az idézet, ami szerint tehát

a kormány már a 2010-es évek elején is „a Soros-hálózattal” harcolt.

Alternatív történelem

Ez egészen újszerű értékelése az elmúlt évek magyar politikájának. Egyrészt emlékezhetünk rá: a sorosozás 2014-15-től jelent meg fokozatosan a kormány kommunikációjában, előtte nem igazán foglalkoztak ezzel. Amikor például 2013 őszén Soros György a CEU-n adott elő, arra a kormány nem épített kampányt.

2010. október 19-én Orbán a hivatalában fogadta Sorost. Idézzük az Origo aznapi cikkét:

„Megbeszélést folytatott Orbán Viktor kormányfő Soros Györggyel, a magyar származású milliárdos üzletemberrel, a Soros Alapítvány elnökével - közölte a miniszterelnök szóvivője. A közlemény szerint Soros megerősítette, hogy 1 millió dollárral kívánja segíteni a magyarországi vörösiszap-katasztrófa utáni kármentést.

Megegyeztek abban, hogy a magyar kormány és az alapítvány egyeztetnek a felajánlott összeg felhasználásáról - áll a közleményben. Orbán már egy korábbi nyilatkozatában köszönetet mondott Sorosnak a nagy összegű adományért.”

Ez a felajánlás volt az elsők egyike, ami a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére létrehozott Magyar Kármentő Alapba érkezett, a kormány akkor még jó példaként hivatkozott rá az állampolgároknak küldött levelében.

Az Orbán-Soros-találkozón a magyarországi romák helyzete is szóba került. „Tekintettel arra, hogy Magyarország uniós elnökségének idején, 2011 első félévében az egyik fontos uniós téma az EU romaprogramja lesz, Soros György felajánlotta, hogy az általa vezetett Nyílt Társadalom Alapítvány ebben a témában kész az együttműködésre a magyar kormánnyal, illetve szívesen átadja széles körű tapasztalatait” - olvasható az akkori kormányzati közleményben.
Lázárral is találkozott

Az Origo akkor részletes cikket is közölt az Orbán-Soros-viszony alakulásáról. „Hiába támogatta Soros György a rendszerváltáskor a Fidesz alapítóit, évekkel később fagyossá vált a viszony Orbán Viktor és a világ egyik legbefolyásosabb üzletembere között”, írták akkor, megemlítve, hogy Soros alapítványának egykori munkatársai szerint az első Orbán-kormány idején szóra sem méltatták őket. A 2009-es országértékelőn Orbán úgy emlegette Sorost, mint „akit a legkevésbé sem lehet a bankrendszer, a pénzügyi spekulációk ellenségeként feltüntetni”.

2010-ben viszont az Origo akkori cikke szerint még úgy tűnt, hogy „az európai uniós romastratégia újra összehozta a régi szövetségeseket”. Soros akkor Lázár János hódmezővásárhelyi polgármesterrel is találkozott, és megbeszélésükön a roma és a szegény gyerekek helyi integrációs programjáról is szó esett.

444
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Veszélyben van Orbán, de vigyáznak rá
Orbán pofon: több ezer orvos állította, hogy nem írja alá az egészségügyi szolgálatról szóló új munkaszerződését
Müller Cecília: a temetőben is viseljünk maszkot
Veszélyben van Orbán, de vigyáznak rá
Tegnap megírtuk, hogy Orbán Viktor hétfőn találkozott a Nemzeti Színház igazgatójával, Vidnyánszky Attilával a Nemzeti Kulturális Tanácsban, akiről kedden kiderült, hogy pozitív korona...
  
Mészáros Lőrinc cégénél köt ki a Pécsi Tudományegyetem 5,7 milliárdos támogatása
A Pécsi Tudományegyetem a Modern Városok Program folytatására ismét tetemes összeget, 5,7 milliárd forintot kapott a kormánytól. A Magyar Közlöny múlt pénteki számában jelent meg az a ...
  
Kovács: Magyarország nagyon sikeresen kezelte a járvány első hullámát, a második hullám azonban már más
A koronavírus-járvány első hullámának térségbeli és magyarországi kezelésének sikeréről beszélt a Newsweek című amerikai hetilap Country Report című országmellékletében kedden me...
  
Bakondi: idén Magyarországon több mint 29 ezer illegális bevándorlót fogtak el
A határokon feltorlódott migránsok komoly veszélyt jelentenek, a határt védő rendőröknek erőszakos cselekményekkel kell számolniuk a következő időszakban - közölte a miniszterelnök b...
  
Bakondi szerint a határokon feltorlódott migránsok komoly veszélyt jelentenek
A határokon feltorlódott migránsok komoly veszélyt jelentenek, a határt védő rendőröknek erőszakos cselekményekkel kell számolniuk a következő időszakban - közölte a miniszterelnök b...
  
Orbán ígéret: az elmúlt években Kárpátalján zajló fejlesztések tovább folytatódhatnak
A Kárpátalján zajló fejlesztések tovább folytatódhatnak Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök Brenzovics Lászlónak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökének a s...
  
Gyógyíthatatlan betegségéről vallott Árpa Attila
Kendőzetlen őszinteséggel beszélt róla Árpa Attila az ATV-n futó, Mondd el Tatár Csillának! című vasárnapi műsorában nyílt meg, és mesélt először mentális betegségéről – elá...
  
Óriási bejelentés Novák Katalintól: kibővítik a csokot
Január elsejétől akár 10 millió forintos támogatást is kaphatnak a gyermekvállalás előtt álló vagy már gyermeket nevelő fiatalok új többgenerációs otthon létrehozására - jelentett...
  
Sokk: kalapáccsal verte agyon az unokaöccsét egy férfi Kecskeméten
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai előterjesztést tesznek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság október...
  
"Mészáros Lőrinc rezidenciájánál valóban parkoltak-e harci járművek??" - tovább gyűrűződik a botrány
Az Átlátszó arról írt, hogy egy munkatársukat, Horn Gabriellát tanúként idézte be a Fejér Megyei Rendőr-Főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya, ami tiltott adatszerzés bűntette mia...
  
Kövér László: a világ azoké, akik teleszülik
„Márpedig az egy megfellebbezhetetlen igazság, hogy a világ azoké, akik teleszülik” - mondta Kövér László házelnök Cégénydányádon, Tisza István szobrának felavatásakor a szon.hu-...
  
Óriási csapdába táncolt bele a kormány, ezt akarta a leginkább el kerülni
Varga Mihály pénzügyminiszter az elmúlt hetekben több konferencián is lehetőséget kapott arra, hogy a magyar közgazdász- és üzleti társadalomnak előadja, hogy a saját értelmezésében ...
  
Kövér kemény kezű: eddig összesen 79 millió forintra büntette a parlamenti képviselőket
Kövér László házelnök 2010 óta összesen 79 millió büntetést szabott ki a paralmenti képviselőkre, az összegnek pedig csak a 0,56 sújtotta a fideszes politikusokat, írja a Népszava. B...
  
Orbán pofon: több ezer orvos állította, hogy nem írja alá az egészségügyi szolgálatról szóló új munkaszerződését
Nagy szabású felmérést készített tagsága körében a Magyar Orvosi Kamara az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló, október 6-án elfogadott törvény megítélésével kapcsolatb...
  
Mészáros most éppen 18 kilométeres vasútépítésre nyert 45 milliárd forintot
A Szeged–Szabadka vasútvonal Röszkéig tartó szakaszát építheti meg a V-Híd Zrt., amelynek a tavalyi árbevétele nem érte el a közbeszerzésen most elnyert összeget. Ez persze aprópénz...
  
Mészáros Lőrinc egyik cége feljelentést tett - újságírókat hallgattak ki
Az Átlátszó arról írt, hogy egy munkatársukat, Horn Gabriellát tanúként idézte be a Fejér Megyei Rendőr-Főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya, ami tiltott adatszerzés bűntette mia...
  
Sosem zuhant még ekkorát a magyar gazdasági környezet megítélése a nagyvállalatoknál
Továbbra is pesszimisták a hazai vállalatok, a K&H nagyvállalati növekedési index értéke az előző negyedévhez képest nem változott, jelenleg is -2 ponton áll. A vállalatok saját kilát...
  
Orbán kitüntette Cornsteint és szorít Trump győzelméért
A kormányfő a Magyar Érdemrend Középkeresztje a csillaggal kitüntetést adományozta a leköszönt amerikai nagykövetnek a Karmelita kolostorban. Orbán Viktor hangsúlyozta: Donald Trum...
  
Varga: van elég pénz a védekezésre
Magyarország az elmúlt években fegyelmezett gazdaságpolitikát folytatott, csökkenő államadóssággal és alacsony hiánnyal – emelte ki az Országgyűlés költségvetési bizottságának é...
  
Azonnali szigorításokat követel a kormánytól a Magyar Orvosi Kamara
A MOK szerint a koronavírus humanitárius katasztrófával fenyeget Magyarországon. Az emberek érdekében konstruktív együttműködést várnak a kormánytól mind a járvány leküzdésében, mi...
  
60 új Mercedes busszal lepte meg a kormány Budapestet
6 milliárd forintért vásárolt új buszokat a kormány a fővárosnak. A kormány 6 milliárd forintból vett 60 akadálymentes, alacsonypadlós, légkondicionált, környezetbarát csuklós busz...
  
Müller Cecília: a következő napokban mondjunk le azokról a programokról, amelyek nem szükségesek
Eddig 48 haláleset volt a rekord az elhunytak napi számát tekintve, ám ez mára 63-ra emelkedett. Napok óta kétezer felett az új fertőzöttek száma, s 2891 koronavírusos beteget ápolnak k...
  
Egy kislány csontjaira bukkantak Szántódpusztánál
Gombászó házaspár talált rá a nejlonzacskóba rejtett csontokra Szántódpuszta közelében. A mit sem sejtő házaspár egy bokros-fás területen egy nejlonzacskóra bukkant, majd kiderült: ...
  
Varga Judit enyhe légúti tünetei mellett otthonról látja el teendőit
Hírt adott az állapotáról Varga Judit igazságügyi miniszter, akiről a napokban kiderült, hogy elkapta a koronavírust. Mint azt a Blikk is megírta, Varga Judit igazságügyi miniszter egyhé...
  
Egy napja még Orbán Viktorral is tárgyalt Vidnyánszky Attila és hogy ez miért fontos?
A koronavírusos Vidnyánszky Attila is részt vehetett a Nemzeti Kulturális Tanács hétfői ülésén. A hvg.hu értesülései szerint Orbán Viktor és a koronavírussal megfertőződött Vidnyá...
  
A kórházban halt meg a magyar színművész
65 éves korában elhunyt Kelemen Csaba színművész, az egri Gárdonyi Géza Színház tagja. A művészt kórházban ápolták halála előtt, ahova koronavírus szövődmények miatt került. Min...
  
Vidnyánszky: Az SZFE-tüntetés a baloldali pártok kampánynyitója volt
Egy órán keresztül foglalkozott a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyével az Európai Parlament Oktatási és Kulturális Bizottsága. Az online ülésre technikai hiba miatt csak késve t...
  
Müller: Kerülnünk kell az elkerülhető kontaktusok számát
Valós, kurrens és érdemi információk hangzottak el az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján! Müller Cecília tisztifőorvos a járvány terjedésének jellegzetességeiről beszélve m...
  
Rákay Philip 100 millió forint osztalékot vehetett ki a tanácsadócégéből
Az mfor.hu ír arról, hogy rendkívül jól megy Rákay Philip tanácsadócégének: az egykori tévés műsorvezetőnek és a Fidesz-gyűlések egykori házigazdájának vállalatából 100 millió ...
  
Orbán: Szorítunk Trump elnök újabb győzelméért
Szorítunk Donald Trump amerikai elnök újabb győzelméért, és gratulálunk az új amerikai alkotmánybíró megválasztásához – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten, amikor kitünt...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
ThePost
Orbán már úgy emlékszik, hogy 2010-ben is Soros ellen harcolt
„A nemzeti önrendelkezésre a legnagyobb veszélyt ma a globális, nyílt társadalmat hirdető, a nemzeti kereteket felszámolni akaró világhálózat jelenti. A Soros György-féle korlátlan anyagi és humán erőforrásokkal rendelkező network céljai világosak. A migráció felgyorsításával kevert etnikumú, nyílt társadalmakat létrehozni, a nemzeti döntéshozatalt lebontani és azt a globális elit kezébe adni.

Ez ellen, a nemzeti keretek megerősítését célozva bontakozott ki Európában a 2010-es évek elején a nemzeti ellenállás, melynek Magyarország kezdettől fogva tekintélyes ereje. A 2010-es kormányváltás és alkotmányos forradalom lehetőséget adott a liberális és kolonizáló globális elit érdekeit szolgáló keretek és struktúrák lebontására. Ennek érdekében született meg az új alaptörvény, számos jogszabály és unortodox intézkedés.”

Orbán Viktor hétfőn megjelent esszéjében szerepel ez az idézet, ami szerint tehát

a kormány már a 2010-es évek elején is „a Soros-hálózattal” harcolt.

Alternatív történelem

Ez egészen újszerű értékelése az elmúlt évek magyar politikájának. Egyrészt emlékezhetünk rá: a sorosozás 2014-15-től jelent meg fokozatosan a kormány kommunikációjában, előtte nem igazán foglalkoztak ezzel. Amikor például 2013 őszén Soros György a CEU-n adott elő, arra a kormány nem épített kampányt.

2010. október 19-én Orbán a hivatalában fogadta Sorost. Idézzük az Origo aznapi cikkét:

„Megbeszélést folytatott Orbán Viktor kormányfő Soros Györggyel, a magyar származású milliárdos üzletemberrel, a Soros Alapítvány elnökével - közölte a miniszterelnök szóvivője. A közlemény szerint Soros megerősítette, hogy 1 millió dollárral kívánja segíteni a magyarországi vörösiszap-katasztrófa utáni kármentést.

Megegyeztek abban, hogy a magyar kormány és az alapítvány egyeztetnek a felajánlott összeg felhasználásáról - áll a közleményben. Orbán már egy korábbi nyilatkozatában köszönetet mondott Sorosnak a nagy összegű adományért.”

Ez a felajánlás volt az elsők egyike, ami a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére létrehozott Magyar Kármentő Alapba érkezett, a kormány akkor még jó példaként hivatkozott rá az állampolgároknak küldött levelében.

Az Orbán-Soros-találkozón a magyarországi romák helyzete is szóba került. „Tekintettel arra, hogy Magyarország uniós elnökségének idején, 2011 első félévében az egyik fontos uniós téma az EU romaprogramja lesz, Soros György felajánlotta, hogy az általa vezetett Nyílt Társadalom Alapítvány ebben a témában kész az együttműködésre a magyar kormánnyal, illetve szívesen átadja széles körű tapasztalatait” - olvasható az akkori kormányzati közleményben.
Lázárral is találkozott

Az Origo akkor részletes cikket is közölt az Orbán-Soros-viszony alakulásáról. „Hiába támogatta Soros György a rendszerváltáskor a Fidesz alapítóit, évekkel később fagyossá vált a viszony Orbán Viktor és a világ egyik legbefolyásosabb üzletembere között”, írták akkor, megemlítve, hogy Soros alapítványának egykori munkatársai szerint az első Orbán-kormány idején szóra sem méltatták őket. A 2009-es országértékelőn Orbán úgy emlegette Sorost, mint „akit a legkevésbé sem lehet a bankrendszer, a pénzügyi spekulációk ellenségeként feltüntetni”.

2010-ben viszont az Origo akkori cikke szerint még úgy tűnt, hogy „az európai uniós romastratégia újra összehozta a régi szövetségeseket”. Soros akkor Lázár János hódmezővásárhelyi polgármesterrel is találkozott, és megbeszélésükön a roma és a szegény gyerekek helyi integrációs programjáról is szó esett.
Itt találod a hét legvitatottabb témáit!
Olvasd nálunk azokat a híreket amiket a leginkább imádtak vagy utáltak az olvasók!
A kis Noelt keresi a rendőrség - Eltűnés dátuma: 2020-10-24
Új korszak eljövetelét jelentette be Matolcsy György
Magyar bank botrány: már huszonhat gyanúsított van
Bakondi aggódik: a magyar-szerb határon is jelentős az illegális bevándorlók száma
Nacsa Lőrinc: Az nem megy, hogy a baloldal kamuvideózik, akadályozza és támadja a védekezést és a védekezésben résztvevőket
Veszélyben van Orbán, de vigyáznak rá
Sietve hagyta ott a TV2 stúdióját Kiss Ramóna!
Így gyújtotta fel 61 millió forintos Mercedesét és Zaporozseccel távozott - ezért csinálta
Orbán pofon: több ezer orvos állította, hogy nem írja alá az egészségügyi szolgálatról szóló új munkaszerződését
Müller Cecília: a temetőben is viseljünk maszkot
Felrobbantotta magát a fegyveres embercsempész Vitnyédnél
Szijjártó: Beregszász és környékének fejlesztése tekintetében is kész a magyar kormány a további együttműködésre
Müller Cecília: Halottak napján is mindenki uralkodjon magán
Óriási bejelentés Novák Katalintól: kibővítik a csokot
Lépett a Fidesz: Jöhet az egészségügyi dolgozók korlátlan átvezénylése két évre
Fluor Tomi: „Engem az életben nem árultak el még ennyire: hátba szúrtak!”
Semjén: Nincs még egy nép, amelyik létszámát tekintve annyi Nobel-díjat adott volna az emberiségnek, mint a magyarság
Orbán Viktor, a hazárdőr: az egészségügy és a gazdaság is bukásra áll
Magyarország: kézigránáttal a kezében lett öngyilkos az embercsempész
Budapesti sokk: patkány mászott az utas nyakába a 108-as buszon
Szánalmasnak nevezte Ukrajna lépéseit Szijjártó Péter
Orbán bedobta magát, negyven percen át kellett vitatkozni egyetlen szóról
Rekord: Kövér László 4,4 millió forintra büntette Jakab Pétert, mert egy zsák krumplit akart adni Orbánnak
Fideszes bulihelyet építettek a gyerekeknek kért uniós pénzből
Több százmilliós projekteket nyert el Mészáros - megállíthatatlan sikersztori
Jó hírt kaptak az egykori devizahitelesek
67 éves mozgáskorlátozott férfit lakoltatna ki az önkormányzat - nem tudja elképzelni, hogy mi lesz vele
65 éves korában meghalt a magyar színművész
Arra kérik a magyarországi lakosságot, küldjenek pénzt a kárpátaljaiaknak, mert ott nagyon megdrágult minden
Müller Cecília: szedjenek vitamint a gyümölcsfogyasztás mellett is, mert a gyümölcsök állás közben is veszítenek vitamintartalmukból.
Nem tudja L. Simon László, miért kaptak 135 milliós EU-s támogatást a családi cégei
Tarlós jó főpolgármester volt, sokkal jobb, mint Karácsony
Nagyon ciki: Annyi volt a plágium a bukaresti rendőrakadémián, hogy visszavonták az intézmény akkreditációját
Elios-gate: Az eladósodás sem érdekelte a kormányt
Szijjártó beavatkozik: Ne dönthessenek a kárpátaljai magyarokról a kárpátaljai magyarok nélkül
Szijjártó bejelentés: 2 milliárd forintos keretből 46 vállalat részesül
Ezt kéri mindenkitől Müller Cecília
Orbán Viktor: Szorítunk Donald Trump újabb győzelméért
Maszkviselés miatt dühöngő utasok - változtatások lehetnek
Egy családi vita óta nem találják a 15 éves budapesti lányt
Orbán ígéret: az elmúlt években Kárpátalján zajló fejlesztések tovább folytatódhatnak
Németh Szilárd levél: Sok-sok évtized történelem hamisító elhallgatása és hazugsága után...
Egy napja még Orbán Viktorral is tárgyalt Vidnyánszky Attila és hogy ez miért fontos?
Sosem bűnhődött meg a mosonmagyaróvári sortűz fő felelőse
Kettős gyilkosság a XVIII. kerületben: édesanyjával és annak kedvesével végzett egy férfi
Mészáros Lőrinc egyik cége feljelentést tett - újságírókat hallgattak ki
Demeter Szilárd zenekara is fellép a rendezvényen, amit a saját intézménye támogat
Az OLAF-hoz fordulunk a gyermektáboroztatás helyett bulizásra használt luxuskúria ügyében
Valami történt Veszprémben: Több mint kétszáz fertőzött egy szociális intézményben
Botrány: Ukrajna megtiltotta a beutazást két magas rangú magyar tisztségviselőnek
Felszólítás! - Ismét szakértők vezessék a járvány-elleni küzdelmet!
Videón, ahogy egy férfi elkötött Érden egy Volánbuszt
Rákay Philip 100 millió forint osztalékot vehetett ki a tanácsadócégéből
Azonnali szigorításokat követel a kormánytól a Magyar Orvosi Kamara
Varga: van elég pénz a védekezésre
A katonai rendőrség bevetésével fenyegeti a lengyel kormány a tüntető nőket
Angela Merkel: Nagyon, nagyon nehéz hónapoknak nézünk elébe
Tragédia: míg a kismama világra hozta nyolcadik gyermekét addig leégett a házuk
Sosem zuhant még ekkorát a magyar gazdasági környezet megítélése a nagyvállalatoknál
Egy fotó a magyar egészségügyről ami elgondolkodtató
Egy kislány csontjaira bukkantak Szántódpusztánál
Milliárdokkal segíti a Miniszterelnökség a Schmidt Mária vezette közalapítványt
Felfüggesztik az idegsebészeti beavatkozásra váró betegek felvételét egy fővárosi kórházban
Kaliforniai tűzvész: több tízezer embert evakuáltak, egymillióan áram nélkül
Kedvese karjaiban hunyt el a rákkal küzdő Vörös Zoltán
Ennyit keresnek most a magyarok
A kórházban halt meg a magyar színművész
Müller Cecília: a következő napokban mondjunk le azokról a programokról, amelyek nem szükségesek
A viszkis rablóként elhíresült Ambrus Attila újabb celebműsorban vállalt szerepet.
Őrjöngő utast videóztak a buszon - nem volt hajlandó maszkot viselni
Mészáros most éppen 18 kilométeres vasútépítésre nyert 45 milliárd forintot
60 új Mercedes busszal lepte meg a kormány Budapestet
ThePost
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum