Csatlakozz hozzánk facebookon
Varga Mihály: Az elmúlt 10 év arra elég volt, hogy fölkészítse a magyar gazdaságot egy újabb válságra  

5-6 évet léptünk vissza adósságcsökkentésben, de a költségvetési stimulusra szükség van, hogy a kormány megpróbálja megmenteni ezt az évet és meg lehessen őrizni munkahelyeket, kapacitásokat - ezt mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Köztársasági Társaság idei vándorgyűlésén. Az elmúlt 10 év arra elég volt, hogy fölkészítse a magyar gazdaságot egy újabb válságra, így a koronavírus okozta gazdasági visszaesés sokkal jobb állapotban érte a magyar gazdaságot, mint a 2008-as válság. A miniszter arról is beszélt, hogy ősszel jelentenek még be gazdaságvédelmi lépéseket.

Varga Mihály, nem túl meglepő módon elégedett volt azzal, amit a kormány tett a koronavírus okozta válság kezelésére. Szerinte a kormány már a válság előtti években sok olyan kockázatot csökkentett, ami miatt most ez a válság nem rázta meg annyira a magyar gazdaságot, csökkent az állam külső finanszírozásának az aránya, a lakosság és a vállalatok külső eladósodottsága, csökkent az államadósság, nőtt a foglalkoztatás. Több európai országban, Belgium, Olaszország, Portugáliában, Franciaországban már a járvány előtt, az első negyedében is lassult a növekedés, míg Magyarország még az uniós átlag fölött volt.

Ennek ellenére azért megérezte az ország gazdasága a járványt, főleg a második negyedévbe, ami részben annak tudható be, hogy olyan iparágakra alapult a magyar növekedés, amelyeket nagyon súlyosan érintett a válság. A turizmus az elmúlt években már a GDP 8-10 százalékát adta, a autóipar is, ami még mindig relatíve nagy szelete a magyar gazdaságnak, visszaesett. Ami tehát a válság előtt az előnyünk volt, az a járvány alatt a hátrányunkká vált. Éppen ezért látszik, hogy bizonyos területeken új stratégiát kell alkotni, például a Budapesti vendéglátásban és szállodaiparban, ami nagyrészt a külföldi turistákra építette a modelljét, ha viszont nem tudnak ezen a stratégián változtatni, akkor nagyon nehéz hónapok elé néznek.

A miniszter szerint általában volt pár hibás feltevése sok magyar közgazdásznak, például az, hogy a magyar gazdaság akkor is tud majd növekedni, ha körülöttünk mindenki összemegy, és hogy az első hullám után visszapattan majd a gazdaság. Az már látszik, hogy gumilabda szerű visszapattanás nem, inkább lassú visszaépülés lesz, ami a második hullámmal tovább lassul majd.

Varga arról beszélt, hogy a kormány 5-6 százalékos zsugorodásra számol az idén, az pedig, hogy mennyire húzódik el a kilábalás, az attól függ, hogy 2021 első felére, második negyedévére lesz-e széles körben alkalmazható oltóanyag, vagy tovább kell együtt élnünk a vírussal és még jobban elhúzódik a kilábalás. A kormány célja mindenesetre az, hogy

2-3 éven belül el kell érni és meg kell haladni a 2019-es gazdasági teljesítményt. Ehhez viszont szükség lesz a költségvetési élénkítésre, amiben egyelőre van mozgástér, már csak azért is, mert alig van olyan EU-s tagállam, amely be fogja tartani az uniós, maximum a GDP 3 százalékát jelentő hiánycélt. A pénzügyminisztérium most azzal számol, hogy az államadósság szintje az év végén a GDP 76-78 százalékát teszi majd ki az év végén, az államháztartás pedig 7-9 százalékos deficitben lesz, ami 1400 milliárd forintos bevételkiesést jelent. Ezzel 5-6 évet lép vissza a kormány az adósságcsökkentésben, de szükség van ezekre a lépésekre. Jövőre azért már szeretnék jelentősen csökkenteni a költségvetési hiányt, és ha lehet, megközelíteni a 3 százalékos hiányt. Emellett viszont továbbra is ösztönző marad a költségvetési politika, finanszíroz a kormány válságkezelő intézkedéseket, ilyeneket még az ősz folyamán be fog jelenteni a kormány.

A kilábalás Varga szerint részben attól függ majd, hogy meg tudja-e őrizni a magyar gazdaság azokat az előnyeit, amelyek eddig népszerűvé tették a befektetők között. Egyelőre a külföldi beruházásokban nem látszik visszaesés, a miniszter utalt arra, hogy a napokban is több megállapodást írt alá a kormány külföldi cégekkel, és úgy tűnik, hogy azok a beruházók, akik már elgondolkodtak azon, hogy Magyarországon ruháznak be, egyelőre nem gondolták meg magukat, nem mondtak vissza sok tervezett beruházást.

A versenyelőny megtartásában fontos, hogy a társasági adó még mindig a legalacsonyabb Európában, de Varga arra is tett utalást, hogy a versenyképesség szempontjából az is fontos, hogy a települési adók, főleg az iparűzési adó se legyen túl magas. (Ez persze önkormányzati hatáskör, bár a kormány az önkormányzati választások óta már többször beleszólt abba, hogy az önkormányzatok mennyi adót szedhetnek be és azt mire használhatják föl.)

A versenyképességet és a növekedést emellett a digitalizáció, a robotizáció terjesztésével kellene a miniszter szerint javítani, amivel ki lehet váltani azt a munkaerőt, amely a járvány alatt sérülékenyebb volt, néhány ágazatban pedig amúgy is csak hiányosan állt rendelkezésre.

Összességében Varga Mihály szerint tavasszal már túl volt a válság legnehezebb részén a magyar gazdaság, most már a visszaépülés szakaszában vagyunk. Ezt erősíti az is, hogy a magyarok attitűdje is megváltozott, míg tavasszal még a vírustól tartottak a legjobban, ma már többen félnek attól, hogy elveszítik a munkájukat vagy tönkre megy a vállalkozásuk. Az látszik, hogy még pár hónapig mindenképpen együtt kell élni a vírussal, amire a gazdaságpolitikának is föl kell készülnie.

444
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Százezrek kaphatnak vissza pénzt a bankjuktól
Durva: Gulyás Gergely szerint az utcára vonuló több ezer ember a kormány mellett tüntetett
Így történt a horrorbaleset a gyöngyösfalusi kalandparkban - közleményt adott ki a rendőrség
Magyarország megkapta a 180 milliárd forintos munkahelyvédelmi hitelt az EU-tól
Az Európai Unió Tanácsa is jóváhagyta Magyarországnak a munkahelyvédelmi program (SURE) keretében benyújtott 504 millió eurós hitelkérelmét. Ezzel Magyarország is csatlakozott ahhoz a 16...
  
Orosz vagy kínai vakcinát is vehetünk Orbán szerint
A kormányfő felszólította az operatív törzset, hogy tájékozódjon az orosz és a kínai oltóanyagok előállításának és beszerzésének körülményeiről is. A járvány egész Európá...
  
Még 800 millió megy a hajdúnánási MotoGP-re
Még 800 millió forinttal lehet drágább a hajdúnánási Moto GP-pálya építése. Ebből a pénzből a beruházáshoz szükséges ingatlanokat kellene megvásárolni. Egy kicsit még drágább l...
  
Óriási támogatást kap Magyarország Brüsszeltől még az idén
Az Európai Unió Tanácsa is jóváhagyta Magyarországnak a munkahelyvédelmi program (SURE) keretében benyújtott 504 millió eurós hitelkérelmét. Ezzel Magyarország is csatlakozott ahhoz a 16...
  
Részeg volt a sofőr, aki szemből halálra gázolt két motorost Sükösd mellett
Halálos közúti baleset okozásának gyanúja miatt a kalocsai rendőrök őrizetbe vették azt a gépkocsivezetőt, aki pénteken Sükösd közelében az 51-es főúton áttért a szemközti sávba...
  
Videón a budapesti rendőrautó pénteki karambolja
Egy biciklis futár fejkamerája rögzítette, ahogy a kereszteződésen áthaladó járőrkocsit telibe trafálja egy jobbról érkező személyautó. A balesetről tegnap számoltunk be a BalesetInf...
  
Gulyás: Én örülök annak, hogy ilyen sokan tüntetnek értünk
A miniszter logikája szerint a demonstrálók azt akarják, hogy ne egy kormánytól független alapítvány irányítsa az egyetemet. Ami a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyét illeti, mi...
  
Aggódnak a kereskedők: szigorításokat akarnak az üzletekben
A járványügyi védekezés szabályainak további szigorítását szorgalmazzák a kiskereskedelem munkavállalói, mivel az országos fertőzöttség terjedésével meredeken megugrottak a napi tö...
  
Megdöbbentő őszinteséggel mesélt családi tragédiájáról Vitray Tamás
Budapest – Megdöbbentő őszinteséggel mesélt családi tragédiájáról Vitray Tamás (87). A legendás televíziós, úgy fogalmazott, szinte szerelmes volt az édesanyjába, akitől a II. vil...
  
Megtörten nyilatkoztak a kalandparkban szörnyethalt Zsigmond szülei
Keszthely — Egy emberként gyászolnak a keszthelyiek, miután csütörtök délután a város egyik diákja, a 16 éves S. Zsigmond tragikus körülmények között életét vesztette. A tizedikes...
  
Gulyás szerint az SZFE ügye nem fontos az emberek mindennapjaiban
Gulyás Gergely elmondta a véleményét az SZFE ügyével kapcsolatban, ahol többek között azt is kifejtette, hogy szerinte ez az ügy nincs benne országon belül az 50 legfontosabban jelenleg. ...
  
Durva: Gulyás Gergely szerint az utcára vonuló több ezer ember a kormány mellett tüntetett
A Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a Polgári Mulató rendezvényén a helytől néhány méterre zajló SZFE-s tüntetést úgy értékelte, hogy a több ezer ember tulajdonképpen a...
  
Joe Biden a Twitteren emlékezett meg az 56-os forradalomról
A Demokraták elnökjelöltje a Twitterén azt írta, hogy 64 éve a szabadságszerető magyarok fellázadtak a kommunista uralom ellen. Hozzátette, hogy az ő szellemük isnpiráta később a prága...
  
Bárcsak igaza lenne Orbánnak, hogy nagyjából Ausztriával vagyunk egy szinten
„A fertőzés és a járvány egész Európában emelkedő pályán van, Magyarországon is. Nagyjából Ausztria magasságban vagyunk” - jelentette ki Orbán Viktor a Facebookra feltöltött vide...
  
Újabb botrány: Abortuszellenes nyilatkozatot írt alá a magyar kormány
Az Egyesült Államok, Brazília és Magyarország szervezésében zajlott egy online konferencia a családokról, amelyet Novák Katalin családügyi miniszter is reklámozott a Facebook oldalán. Ah...
  
Tízezer maszkkal készül a Fradi a szombati, Újpest elleni meccsre
Tízezer egyszer használatos maszkot vett a Ferencváros focicsapat a szombat esti FTC-Újpest bajnoki meccsre - írja az ATV.hu. A Groupama Arénában a kilincseket, fogantyúkat is fertőtlenítik ...
  
100 milliós beruházás - Egészségügyi maszkot gyártó üzemet adtak át Borsodban
A rossz állapotú csarnok felújítása után egy napi 15 ezer maszk gyártására alkalmas gépsor került a gyáregységbe. Naponta 15 ezer egészségügyi maszkot gyárt majd az állami tulajdonb...
  
Csehország Orbánnak hálálkodik az ajándék lélegeztetőgépek miatt
Andrej Babis cseh kormányfő a Twitteren hálálkodott a gyors segítségért a magyar miniszterelnöknek. Magyarország 150 lélegeztetőgépet küld Csehországnak – jelentette be Andrej Babis ...
  
Gulyás: Nem engedhetjük meg, hogy a kommunizmus eszméi újra teret nyerjenek!
Nem engedhetjük meg, hogy a kommunizmus eszméi újra teret nyerjenek! Az 1956-os forradalom és szabadságharc örökérvényű nemzeti kiállás volt a szabadság mellett, a mi feladatunk pedig az,...
  
Mutatjuk Orbán Viktor mire utasította Pintér Sándor belügyminisztert
Újabb videóval jelentkezett közösségi oldalán Orbán Viktor, aki az operatív törzs mai ülése után arról is beszélt, hogy általánossá kell válnia a maszkhasználatnak, erről pedig a b...
  
Müller Cecília: a kórházba kerülők ne ijedjenek meg, az egészségügyi intézményekben biztonságos és gyors ellátásra számíthatnak
A koronavírus-járvány második hullámának meredeken emelkedő szakasza figyelhető meg, ami miatt számítani kell a fertőzöttek számának további növekedésére - nyilatkozta pénteken az o...
  
Megszólalt a Szadán elpusztult elefántok gazdája
Mint ahogyan arról a Blikk is beszámolt borzalmas tragédia érte a Magyar Nemzeti Cirkusz által működtetett szadai szafariparkot: elhunyt két elefántjuk, Mambo (37) és Betty (35). A szörny...
  
Fővárosi Törvényszék: Jogellenes az SZFE-sztrájk
Jogellenesnek találta a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) dolgozóinak sztrájkját elsőfokú végzésében a Fővárosi Törvényszék – közölte a Színház- és Filmművészetért ...
  
Tóth Vera felszolgál és fel is lép egy vendéglőben
A bama.hu szólaltatta meg az egykori Megasztár-győztest, aki esetenként maga szolgálja fel az ételt, és olykor műsort is ad a vendégeknek egy palkonyai étteremben. Az első kérdés nem megl...
  
Motoros házaspár halt meg: egy személyautó egyszer csak áttért a sávjukba
Két külön motorral száguldott egy vaskúti házaspár, amikor Sükösd közelében egy személyautó egyszer csak áttért a sávjukba, és az ütközést már nem tudták elkerülni. Először a ...
  
Continental botrány: Sztrájkbizottságot alakítottak a gyárban, mert túlterhelik a dolgozókat
A szakszervezet és a vezetés között folyó tárgyalások megakadása miatt sztrájkbizottság alakult a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában csütörtökön - közölte a Ve...
  
Magyarország 150 lélegeztetőgépet küld Csehországnak
Magyarország 150 lélegeztetőgépet küld Csehországnak - jelentette be Andrej Babis cseh miniszterelnök pénteken a Twitteren azt MTI beszámolója szerint. A lélegeztetőgépeket a cseh tűzolt...
  
Orbán azt szeretné, hogy általános legyen a maszkviselés
"Adtunk elegendő türelmi időt, mindenki megérthette, hogy a maszkviselésen múlik a járvány megfékezése. Utasítottam a belügyminisztert arra, hogy szerezzen érvényt a hatályban lévő jo...
  
Gyorsvasút épül Budapest és Varsó között
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán számolt be a lengyel–magyar összeköttetés újabb fontos lépéséről. A lengyel fővárosban folytatott tárgyalás...
  
Százezrek kaphatnak vissza pénzt a bankjuktól
Mi történik akkor, ha az Európai Unió Bíróságának döntése miatt semmissé válnak a devizahiteles szerződések? Az ügyben hamarosan döntés születhet, az Indexnek nyilatkozó ügyvédek ...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
ThePost
Varga Mihály: Az elmúlt 10 év arra elég volt, hogy fölkészítse a magyar gazdaságot egy újabb válságra
5-6 évet léptünk vissza adósságcsökkentésben, de a költségvetési stimulusra szükség van, hogy a kormány megpróbálja megmenteni ezt az évet és meg lehessen őrizni munkahelyeket, kapacitásokat - ezt mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Köztársasági Társaság idei vándorgyűlésén. Az elmúlt 10 év arra elég volt, hogy fölkészítse a magyar gazdaságot egy újabb válságra, így a koronavírus okozta gazdasági visszaesés sokkal jobb állapotban érte a magyar gazdaságot, mint a 2008-as válság. A miniszter arról is beszélt, hogy ősszel jelentenek még be gazdaságvédelmi lépéseket.

Varga Mihály, nem túl meglepő módon elégedett volt azzal, amit a kormány tett a koronavírus okozta válság kezelésére. Szerinte a kormány már a válság előtti években sok olyan kockázatot csökkentett, ami miatt most ez a válság nem rázta meg annyira a magyar gazdaságot, csökkent az állam külső finanszírozásának az aránya, a lakosság és a vállalatok külső eladósodottsága, csökkent az államadósság, nőtt a foglalkoztatás. Több európai országban, Belgium, Olaszország, Portugáliában, Franciaországban már a járvány előtt, az első negyedében is lassult a növekedés, míg Magyarország még az uniós átlag fölött volt.

Ennek ellenére azért megérezte az ország gazdasága a járványt, főleg a második negyedévbe, ami részben annak tudható be, hogy olyan iparágakra alapult a magyar növekedés, amelyeket nagyon súlyosan érintett a válság. A turizmus az elmúlt években már a GDP 8-10 százalékát adta, a autóipar is, ami még mindig relatíve nagy szelete a magyar gazdaságnak, visszaesett. Ami tehát a válság előtt az előnyünk volt, az a járvány alatt a hátrányunkká vált. Éppen ezért látszik, hogy bizonyos területeken új stratégiát kell alkotni, például a Budapesti vendéglátásban és szállodaiparban, ami nagyrészt a külföldi turistákra építette a modelljét, ha viszont nem tudnak ezen a stratégián változtatni, akkor nagyon nehéz hónapok elé néznek.

A miniszter szerint általában volt pár hibás feltevése sok magyar közgazdásznak, például az, hogy a magyar gazdaság akkor is tud majd növekedni, ha körülöttünk mindenki összemegy, és hogy az első hullám után visszapattan majd a gazdaság. Az már látszik, hogy gumilabda szerű visszapattanás nem, inkább lassú visszaépülés lesz, ami a második hullámmal tovább lassul majd.

Varga arról beszélt, hogy a kormány 5-6 százalékos zsugorodásra számol az idén, az pedig, hogy mennyire húzódik el a kilábalás, az attól függ, hogy 2021 első felére, második negyedévére lesz-e széles körben alkalmazható oltóanyag, vagy tovább kell együtt élnünk a vírussal és még jobban elhúzódik a kilábalás. A kormány célja mindenesetre az, hogy

2-3 éven belül el kell érni és meg kell haladni a 2019-es gazdasági teljesítményt. Ehhez viszont szükség lesz a költségvetési élénkítésre, amiben egyelőre van mozgástér, már csak azért is, mert alig van olyan EU-s tagállam, amely be fogja tartani az uniós, maximum a GDP 3 százalékát jelentő hiánycélt. A pénzügyminisztérium most azzal számol, hogy az államadósság szintje az év végén a GDP 76-78 százalékát teszi majd ki az év végén, az államháztartás pedig 7-9 százalékos deficitben lesz, ami 1400 milliárd forintos bevételkiesést jelent. Ezzel 5-6 évet lép vissza a kormány az adósságcsökkentésben, de szükség van ezekre a lépésekre. Jövőre azért már szeretnék jelentősen csökkenteni a költségvetési hiányt, és ha lehet, megközelíteni a 3 százalékos hiányt. Emellett viszont továbbra is ösztönző marad a költségvetési politika, finanszíroz a kormány válságkezelő intézkedéseket, ilyeneket még az ősz folyamán be fog jelenteni a kormány.

A kilábalás Varga szerint részben attól függ majd, hogy meg tudja-e őrizni a magyar gazdaság azokat az előnyeit, amelyek eddig népszerűvé tették a befektetők között. Egyelőre a külföldi beruházásokban nem látszik visszaesés, a miniszter utalt arra, hogy a napokban is több megállapodást írt alá a kormány külföldi cégekkel, és úgy tűnik, hogy azok a beruházók, akik már elgondolkodtak azon, hogy Magyarországon ruháznak be, egyelőre nem gondolták meg magukat, nem mondtak vissza sok tervezett beruházást.

A versenyelőny megtartásában fontos, hogy a társasági adó még mindig a legalacsonyabb Európában, de Varga arra is tett utalást, hogy a versenyképesség szempontjából az is fontos, hogy a települési adók, főleg az iparűzési adó se legyen túl magas. (Ez persze önkormányzati hatáskör, bár a kormány az önkormányzati választások óta már többször beleszólt abba, hogy az önkormányzatok mennyi adót szedhetnek be és azt mire használhatják föl.)

A versenyképességet és a növekedést emellett a digitalizáció, a robotizáció terjesztésével kellene a miniszter szerint javítani, amivel ki lehet váltani azt a munkaerőt, amely a járvány alatt sérülékenyebb volt, néhány ágazatban pedig amúgy is csak hiányosan állt rendelkezésre.

Összességében Varga Mihály szerint tavasszal már túl volt a válság legnehezebb részén a magyar gazdaság, most már a visszaépülés szakaszában vagyunk. Ezt erősíti az is, hogy a magyarok attitűdje is megváltozott, míg tavasszal még a vírustól tartottak a legjobban, ma már többen félnek attól, hogy elveszítik a munkájukat vagy tönkre megy a vállalkozásuk. Az látszik, hogy még pár hónapig mindenképpen együtt kell élni a vírussal, amire a gazdaságpolitikának is föl kell készülnie.
Itt találod a hét legvitatottabb témáit!
Olvasd nálunk azokat a híreket amiket a leginkább imádtak vagy utáltak az olvasók!
Százezrek kaphatnak vissza pénzt a bankjuktól
Nem akárkitől kapott hívást Orbán Viktor
Durva: Gulyás Gergely szerint az utcára vonuló több ezer ember a kormány mellett tüntetett
Így történt a horrorbaleset a gyöngyösfalusi kalandparkban - közleményt adott ki a rendőrség
17,1 millió forintnyi élelmiszerköltés Felcsúton de mi köze ehhez Mészárosnak?
Végem van, felmondok - Berki már megint kiverte a biztosítékot Szabó Dórinál
Újra gyengült a forint péntek reggelre
Orbán is felkerült Trump bűnlajstromára
Gáspár Bea az örökbefogadásról: ha a gyerek le fogja sza*rni a fejedet és nem a sajátod, akkor azt nehezebben fogod elviselni
Videón a budapesti rendőrautó pénteki karambolja
Jóval több lesz a nyugdíj novemberben
Aggódnak a kereskedők: szigorításokat akarnak az üzletekben
Megtörten nyilatkoztak a kalandparkban szörnyethalt Zsigmond szülei
Lélegeztetőgépen Orbán Viktor megbízottja
Eltűnt most Kim Dzsong Un felesége
Gulyás Gergely: Az elhunytak számában az unión belül jól állunk
Újabb botrány: Abortuszellenes nyilatkozatot írt alá a magyar kormány
Mihez kezd vele Orbán? - az EU 180 milliárd forintos támogatása adócsökkentésre is felhasználható
Mutatjuk Orbán Viktor mire utasította Pintér Sándor belügyminisztert
Teltházas Fradi-Újpestet rendeznek szombaton pedig Müller Cecília...
Bakondi a migránsokról: Télen a szárazföldi útvonalakon lesz nagyobb mozgás
Börtönt kért az ügyészség: különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés
Lesz európai minimálbér - amiből meg lehet élni
Dobrev Klára: Lesz európai minimálbér
Motoros házaspár halt meg: egy személyautó egyszer csak áttért a sávjukba
Orbán főtanácsadója kiállt az SZFE mellett
Botrány: Felfüggesztették Czeglédy Csaba ügyvédi engedélyét
Müller Cecília: a kórházba kerülők ne ijedjenek meg, az egészségügyi intézményekben biztonságos és gyors ellátásra számíthatnak
Nemzetközi botrány: Orbánról és egy lányáról is gyűjtött adatokat egy kínai cég
Orbánt figyeli mindenki - Vidéken és Budapesten is csökkent a Fidesz tábora
Megdöbbentő őszinteséggel mesélt családi tragédiájáról Vitray Tamás
Döntött Orbán: új stadion épül Pécsen
Hétszeresére nőtt tavalyhoz képest az államháztartás hiánya szeptemberben
Gyorsvasút épül Budapest és Varsó között
Közel 900 millióért kelt el Csopak kikötője, pedig ötvenmillióért hirdették
Csehország Orbánnak hálálkodik az ajándék lélegeztetőgépek miatt
Kilenc napra lezárják Szlovákiát
A világ legnagyobb olajkatasztrófája készül a Karib-tengeren
Orbán azt szeretné, hogy általános legyen a maszkviselés
Gulyás: Nem engedhetjük meg, hogy a kommunizmus eszméi újra teret nyerjenek!
Nemzetközi botrány: Orbán Viktorról is gyűjtöttek adatokat a kínaiak
A DK szerint csalás történt, feljelentést tesz az OLAF-nál
Megszólalt a Szadán elpusztult elefántok gazdája
Varga Mihály: Jogunk van független és szabad nemzetként élni
Fidesz üzenet: Ha a baloldal nem akar segíteni az országnak, legalább a kamuzást hagyja abba
Orbán Balázs: jöjjön idegen megszálló hatalom vagy járvány, látható vagy láthatatlan ellenség, csak egy dolog számít....
100 milliós beruházás - Egészségügyi maszkot gyártó üzemet adtak át Borsodban
MSZP: A Fidesz alamizsnát oszt, kifosztja a nyugdíjasokat
Novák Katalin: Az egygyermekeseknek is érdemes csokkal vásárolniuk ingatlant
Orbán üzent Brüsszelnek - A dánok meg pénzt mosnak!
Gulyás az SZFE-ről: A kormány csak sok sikert tud kívánni a tárgyalófeleknek
Gulyás: Én örülök annak, hogy ilyen sokan tüntetnek értünk
Íme a kormányfő aki egy hónapot adott az elsikkasztott pénzek visszafizetésére
Kedden tudta meg az osztály, hogy már hatodik napja karanténban vannak
Continental botrány: Sztrájkbizottságot alakítottak a gyárban, mert túlterhelik a dolgozókat
Halálos baleset a gyöngyösfalui kalandparkban
Drágulhat a kenyér, ötödével emelkedett idén a búza ára
Fővárosi Törvényszék: Jogellenes az SZFE-sztrájk
Itt tartunk - elérhetetlenné vált az SZFE honlapja
Kövér: Európában a szabadság jelszava alatt ma is egyre erőszakosabb kísérletek történnek a gondolkodás és a szólás szabadságának korlátozására
Szomorú balatoni helyzet: Fogynak a parti sétányok
Szél: Miért nincs több teszt? Rétvári: Lejáratja hazánkat
10 millió dollárt nyert Cicciolina egy perben
Egy éve hadakozik a biztosítójával Egerben Erzsébet
Lovagkeresztet kapott a Hír Tv tévéostromos riportere
Nem a Fidesz nyakába varrják a járvány miatti válságot a magyarok
Fogházat kértek a rendőrtisztre, aki véletlenül megölte vadásztársát
Már hivatalos: Törökország készen áll beszállni a háborúba
Vesztegzár alá került két híres erdélyi magyar település
Tízezer maszkkal készül a Fradi a szombati, Újpest elleni meccsre
Emésztőgödörbe dobta hároméves kisöccsét a kamasz borsodban