Csatlakozz hozzánk facebookon
A kormány a tervezett pénz dupláját tolta ki határon túlra  



Az országgyűlési választás utáni évben csökkent a Bethlen Gábor Alapon keresztül határon túlra juttatott állami támogatások összege, bár még így is 60 milliárd lett. A külügyminisztérium saját támogatásaival együtt majdnem 100 milliárd ment határon túlra, és akadnak még ismeretlen tételek a költségvetésben.

A határon túli magyarok itt költik el a pénzüket, és ez a magyar államkasszát hizlalja, a magyar államnak kötelessége ebből visszajuttatni valamennyi pénzt ezekre a területekre – érvelt két éve Dunaszerdahelyen Világi Oszkár, a Mol egyik vezetője, akit a leggazdagabb határon túli magyarnak tartanak. Azt nem tudni, hogy a kormányt is ez a gondolat vezérli-e, de tény, hogy hosszú évek óta tízmilliárdok áramlanak a határon túli területek gazdaságának fejlesztésére, hol hitelkeret, hol támogatás formájában.

Ehhez képest olyasmi történt 2019-ben, amire 2013 óta nem volt példa: a határon túlra irányuló állami támogatások kezeléséért és szétosztásáért elsődlegesen felelős Bethlen Gábor Alap (BGA) tényleges büdzséje visszaesett a megelőző évhez képest – derül ki az alapot kezelő állami cég, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közhasznúsági jelentéséből. Az év közbeni módosításoknak köszönhetően az alap büdzséje csak 70,5 milliárdra hízott, ami nemhogy a 2018-as, de a 2017-es összegnél is kisebb. Sőt, az előirányzat menet közbeni növekedésének üteme is elmaradt a korábbi évekétől, az eredeti terv ugyanis 33 milliárd volt. 2018-ban még 26-ról 90-re hízott az alap mérete év közben.

A legtöbb pénz Erdélybe ment

2018-ban a kormány szó szerint több tucat alkalommal csoportosított át pénzeket BGA-hoz. Végül 60 milliárd jutott „nemzetpolitikai célú” támogatásokra (ezek a tényleges határon túli támogatások), 2,4 milliárd az alapkezelő működésére, 216 millió a Magyarság Háza programra, 7,6 milliárd pedig az iskolások határon túli kirándulásait szervező Határtalanul! programra.

Az összesen 70,5 milliárd forintból 70,3 milliárdra volt kötelezettségvállalás (vagyis ennyi pénzt kötöttek le a normatív támogatások, pályázatokon, egyedi döntésekkel), és ténylegesen 69,9 milliárd kifizetése történt meg.

Ahogy a korábbi években, a BGA nem pályázati úton, hanem „egyedi támogatások” keretében osztotta szét a pénz nagy részét, egész pontosan 48 milliárd forintot. Az egyedi támogatások a „támogatandó cél speciális körülményeit, finanszírozási szükségleteit kiemelten kezelő támogatások”. Ezek

a támogatási kérelmek a kormányhoz érkeznek be, az alapkezelő ezt követően már a „szakmai javaslattal” ellátott kérelmet kapja meg döntéshozatal előkészítésére, az ügylet lebonyolítására.


Ami a kiosztott pénzek célpontjainak földrajzi megoszlását illeti:

Erdély: 24 193 573 100 forint,
Vajdaság: 6 737 270 000 forint,
Kárpátalja: 3 410 824 701 forint,
Felvidék: 6 733 901 906 forint,
Magyarország: 2 901 706 200 forint,
Muravidék: 1 414 800 000 forint,
Horvátország: 1 086 266 000 forint,
Diaszpóra: 1 119 010 000 forint.

Természetesen sportra is jutott pénz

Az összegek mögött összesen 981 darab különböző támogatott kérelem van, a legtöbb persze, ahogy a legnagyobb kifizetett összeg, Erdélyből: 286. Az Erdélyi Református Egyházkerület például 650 millió forint támogatásban részesült az Ajtoni Magyar Református Családgondozó Központ megvalósításának céljából, amely a beruházás befejezését követően 23 fiatal és sokgyerekes családnak tud lakhatási lehetőséget biztosítani. A Székelyföldi Jégkorong Akadémiát működtető Mens Sana Alapítvány célja, hogy egy akadémiai rendszer létrehozásával megakadályozza a székelyföldi sportolók tömeges elvándorlását és egyben elősegítse a fiatalok szülőföldön maradását. Ennek érdekében egyebek mellett új jégpályákat létesít, mindezek szakmai támogatására sportmódszertani központot hozott létre, valamint egy kollégiumot is szeretne kialakítani. A 2019. évben beruházásokra összesen 620 millió forint támogatásban részesült.

Az Iskola Alapítvány 1,5 milliárd forint támogatásban részesült a nagyváradi Sonnenfeld Palota felújítására. A beruházás célja egy olyan Magyar Ház létrehozása, amely helyet adhat a magyar civil és kulturális intézményeknek egyaránt, ez által megerősítve a bihari magyar közösséget. A Csibész Alapítvány a 2019. évben kapott támogatási összegből 226 millió forint összeget fordít az asztalos, varroda, gépkocsi- és kamionjavító tanműhelyeinek korszerűsítésére, valamint eszközpark bővítésre.

A Sapientia Alapítvány, a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem és a Sapientia Alapítvány-Partiumi Keresztény Egyetem 3,5 milliárd forint támogatásban részesült a Sapientia EMTE/PKE működtetésének támogatása céljából. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola 2,5 milliárd forint támogatásban részesült a 2019. évi működési és a beruházási célú kiadásainak megvalósítása céljából. A Főiskola az elmúlt években fontos oktatási és beruházási fejlesztéseket valósított meg, amelyek következtében újabb évfolyamokkal bővült a felsőfokú szakképzés. A beruházási koncepció másik fő iránya a főiskola területén kialakítandó sportkomplexum, központi területek tereprendezése és sportpályák kialakítása.
A külügy is kifizetett 34 milliárdot

Egyébként a kormány nemcsak a BGA-n keresztül oszt pénzt a határon túlra, a költségvetés tele van szórva ilyen célú kiadásokkal. Ezek jelentős részben fedésben vannak a BGA különféle programjaival, szóval nem kevés esetben duplikátumokról van szó.

A 2019-es központi költségvetés zárszámadását még nem hozták nyilvánosságra, így nem tudni, végül mennyi ment el határon túli támogatásokra. Az eredeti (még nem módosított) büdzsében 88,9 milliárdot irányoztak elő, de ez egészen biztosan jóval többre teljesült. Hiszen ebben a 89 milliárdban a Bethlen Gábor Alap csak 26,7 milliárddal szerepel, miközben végül 60-at kapott (ebben nincs benne a Magyarság Háza és a Határtalanul! program, azokkal együtt lett a végső cech 70,5 milliárd).

A külügyminisztérium épp a napokban hozta nyilvánosságra, 2019-ben mennyi támogatást fizetett ki határon túlra támogatási szerződések keretében: 34 milliárdot. A legnagyobb tételek:

7,6 milliárd a szerbiai Prosperitati Alapítványnak kisösszegű pályázatok lebonyolításához,
1,6 milliárd az erdélyi Pro Economica Alapítványnak kis összegű, Kolozs-Beszterce megye területén meghirdetett pályázati felhívások támogatásához,
16 milliárd az erdélyi Pro Economica Alapítványnak kis összegű, Székelyföld területén meghirdetett pályázati felhívások támogatásához,
4,5 milliárd az erdélyi Pro Economica Alapítványnak nagy értékű Székelyföld területén meghirdetett mezőgazdasági beruházások támogatását célzó pályázati felhívások finanszírozására.

Az egyházakat, a nemzetiségeket és a civileket is a BGA intézi

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. portfoliója az elmúlt években az alap kezelésén messze túlmutató feladatokkal bővült. 2018 folyamán kapta meg az egyházi és (a roma nemzetiség kivételével) a nemzetiségi támogatások kezelését. 2019 január elsejével pedig átvette a Nemzeti Együttműködési Alap kezelését. Ezek szintén tízmilliárdos keretek, amely összegek nincsenek benne a fent részletezett Bethlen Gábor Alapban.

A BGA Zrt. 27,7 milliárd forint egyházi támogatás kezelését végezte. Ez a keret a határon túli támogatásokkal ellentétben év közben karcsúbb lett, azért nem sokkal, az eredeti előirányzat 31 milliárd volt.

A nemzetiségi (kivéve roma) pályázatok kerete 1,4 milliárd forint volt, aminek az utolsó fillérig sikerült gazdát találni, és majdnem teljes egészében sikerült kifizetni. Egyedi támogatással 4,7 milliárd forint elosztásáról született döntés, év végéig ebből 4,6 milliárdot fizettek ki. Ez mindösszesen bő 6 milliárd forint nemzetiségi támogatást jelent. A helyi nemzetiségi önkormányzatok összesen 940 millió forint működési támogatást kaptak.

A Nemzeti Együttműködési Alapból az állam civil szervezeteket támogat. Az alap eredeti előirányzata a központi költségvetésben 5,9 milliárd forintot tett ki, mely a módosítások eredményeképpen 9,6 milliárd forintra növekedett az év során.

(Kiemelt képünk / Orbán Viktor Temesváron 2019-ban, forrás: Facebook / Orbán Viktor)

hvg
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Kirúgták a gyöngyösi kórház egyik orvosát - mást gondolt a jelenlegi helyzetről
Botrány: Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Cicciolina ellen
Megváltoztak a személyforgalmat érintő beutazási szabályok
Új 10 ezer forintos érmét bocsátanak ki - ünnepel az ország
A magyar közlöny közlése szerint ezüst emlékérme kibocsátásáról hozott rendeletet az Alkotmánybíróság. A következő döntések születtek az érmével kapcsolatban: A Magyar Ne...
  
Szombathely: kétmilliárdot költ a kormány a megyeháza felújítására
Több mint 2,2 milliárd forintos kormányzati támogatással felújítják Szombathelyen a Vas Megyei Kormányhivatalnak és a Vas Megyei Önkormányzatnak is otthont adó megyeháza több száz éve...
  
Kövér László is rögtön odament mikor krumplit akartak rakni Orbán elé a parlamentben
„Véget fogunk vetni az ön krumplikirályságának” - mondta Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője a parlamentben Orbán Viktornak, majd elő is vett egy zsákkal a pult alól. „Nézze, a ...
  
Áder János már alá is írta az új törvényt
A köztársasági elnök szerdán elrendelte az orvosi béremelést is tartalmazó egészségügyi törvény kihirdetését. Az ezzel kapcsolatos közleményében az államfő aláhúzta, hogy dönté...
  
Szijjártó bejelentés: 17,5 milliárd forintos beruházás érkezik, 138 új munkahelyet teremt
A Chevron miskolci beruházásához minden negyedik forintot a magyar kormány adja. Mintegy 17,5 milliárd forintos beruházást hoz Magyarországra a kínai Chervon Auto, a miskolci fejlesztéshez ...
  
Lázár János nem hagyja kiszorítani magát a Fideszből
Terjedelmes interjút adott a Válasz Online-nak Lázár János, a Fidesz egykori minisztere, aki szerint csak neki van olyan „jó dolga”, hogy miközben megnyert minden választást, amelyen elin...
  
Eldőlt milyen fegyvert gyártanak majd Kiskunfélegyházán
Mint ismert, hadiipari gyártással és termékfejlesztéssel foglalkozó hazai vegyesvállalat alapításáról írt alá szándéknyilatkozatot Michael Humbek, a német Dynamit Nobel Defence (DND) ...
  
Milliárdokkal segíti a Miniszterelnökség a Schmidt Mária vezette közalapítványt
Rengeteg pénz érkezett a „30 éve szabadon” emlékévre, az alapítvány hallgat a forrás felhasználásáról. Több tételben összesen 4,06 milliárd forintot küldött idén a Minisztereln...
  
Felcsúti válás: A tévé szinte biztos az asszonyé marad
Az elmúlt hét nagy gazdasági bulvárhíre, hogy az ország egyik leggazdagabb embere, Mészáros Lőrinc és felesége, Beatrix, elválnak. A hír megjelenése után rögtön lázas spekulációk i...
  
Semjén törvényjavaslata - 600 ezer forint lehet a bírság
A kormányhivatalok helyett a rendőrség hatáskörébe utalja a kormány új javaslata a hatósági házi karantén elrendelését a határátlépők esetében. A Semjén Zsolt által benyújtott jo...
  
Orbán Viktor: Az ellenzék két dolgot nem tud, nyerni és veszíteni
Paprikás krumpli címmel tett közzé egy videót a kormányfő, amelyben Jakab Péternek, a Jobbik elnökének a hétfői parlamenti ülés alatti sikertelen krumplis akciójára adott választ. Jak...
  
Sorban szállnak ki a választási küzdelemből a Fidesz nagyágyúi
Gulyás Gergely, Varga Mihály és Kocsis Máté sem indul egyéni jelöltként 2022-ben. Lapunk majdnem egy éve, a 2019-es önkormányzati választás után, az eredményeket elemezve jelezte, hogy...
  
Milliós állami támogatást az állam a bevétel nélkül maradt éttermi zenészeknek
Budapesti luxuséttermek és például a Lázár lovaspark cigányzenekara is vissza nem térítendő állami támogatást kapott. Kilencvenhét éttermi cigányzenekar 456 zenésze kapott támogatá...
  
Operatív törzs: A hétvégén több szórakozóhely is megsértette az előírásokat
A hétvégén több szórakozóhely is megsértette az előírásokat, és az iskolákban nem kötelező a maszkviselés - egyebek mellett erről is szó volt az operatív törzs mai tájékoztatójá...
  
Hivatalos: Marad a magasabb adó az üzemanyagokon
Az adózás szempontjából túl olcsó volt az olaj, így 2020 negyedik negyedévében is marad a magasabb adótétel az üzemanyagok esetében. Miközben az autósok idén rég nem látott számokk...
  
Zámbó Krisztián nem érti, hogyan ismerhetik fel mindenhol
Az énekest sapkában és maszkkal az arcán is kiszúrják a rajongók. Szokatlan problémára hívta fel a figyelmet Zámbó Krisztián. Az egykori X-Faktor legújabb videójában azt kérdezi köv...
  
A miniszterelnök feleségére, Lévai Anikóra nagyobb teher hárul most
Budapest — „Gyűlik a focicsapat. Isten hozott, Bertalan!” – ezekkel a szavakkal és egy közös fotóval kürtölte világgá boldogságát a miniszterelnök, nevezetesen, hogy megszületett ...
  
Elsodort egy kerékpáros nőt az áradás
Elsodort egy kerékpáros nőt a megáradt Hernád Bőcsnél – hangzott el a közszolgálati televízió híradójában. A tudósítás szerint a 45 éves nő kerékpárral akart átkelni az úton,...
  
Ha Trump nyer, akkor meglátogatja Orbán Viktort
A távozó amerikai nagykövettel készített interjút a Klubrádió. David Cornstein távozásának okairól, valamint a kitűnő amerikai–magyar kapcsolatokról is beszélt. Két és fél é...
  
Botrány: Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Cicciolina ellen
A jövőben nem tanácsos Cicciolinának, azaz Staller Ilonának a tengerentúlra utaznia, ugyanis azonnal rács mögé kerülne – értesült a Ripost. A lap úgy tudja, hogy a New York-i bírósá...
  
A Fidesz frakcióvezető-helyettese üzent az ellenzéknek
Ha a baloldal segíteni nem akarja a védekezést, akkor legalább ne gátolja azt! Magyarország a járvány első hulláma elleni küzdelmet megnyerte, és második hullámban is jól védekezik, mi...
  
Orbán: az ellenzék nem becsüli meg az egészségügyi dolgozók munkáját, nem segíti az országot a védekezésben, de azt kérte, hogy legalább ne hátráltassa
A magyar egészségügy sikeresen védekezik - jelentette ki Orbán Viktor a parlamentben az azonnali kérdések órájában. Köszönjük a gratulációkat - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnö...
  
Orbán üzent a szerencsieknek: mindent megteszünk a térség felemeléséért
A magyar egészségügy sikeresen védekezik - jelentette ki Orbán Viktor a parlamentben az azonnali kérdések órájában. Köszönjük a gratulációkat - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnö...
  
Fidesz reakció: Szánalmas a baloldali magyarázkodás a kamunépszavazás ügyében
Szánalmas a baloldali magyarázkodás a kamunépszavazás ügyében A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség reagálása a DK közleményére Szánalmas a baloldali magyarázkodás a kamunépszavazás...
  
245 millióért épült új kerékpárút Békés megyében, de az átadása előtt szétrepedt
A kötegyáni önkormányzat szerint egy nagyobb jármű okozhatta a sérülést, amely miatt a bicikliutat végül nem is adták át. A hibát már javítja a kivitelező, a munka lassan véget is ...
  
A hitelmoratórium meghosszabbításáról is ma szavaz a parlament
2021 nyaráig is kitarthat a hitelmoratórium. Az Országgyűlés ma 2021 nyaráig meghosszabbíthatja a koronavírus-járvány miatt elrendelt hiteltörlesztési moratóriumot. A parlament aktuáli...
  
Elkapkodták a több százezer forintos VIP-bérleteket a Fradi BL-meccseire
Már az első napon több, mint 3 ezer bérletet adtak el. Rohamosan fogynak a bérletek a Ferencváros labdarúgócsapatának hazai Bajnokok Ligája-mérkőzéseire. Igaz András, a Groupama Arén...
  
Saját polgármesterük támadta meg a tataiak népszavazási kérelmét
Nem adják fel a tataiak az Avalonnal vívott harcukat: civilek népszavazási kérelmet nyújtottak be, négy kérdésükből hármat a Győri Törvényszéken néhány nappal ezelőtt el is elfogadt...
  
Orbán szerint aki a védekezést kritizálja, a szakembereket támadja
„Amikor önök megkérdőjelezik annak a járványügyi döntésnek a helyességét, hogy hogyan és miképpen teszteljünk, akkor önök nem a kormányt támadják, mert erről nem a kormány dönt...
  
Több feljelentés is érkezett - az SZFE hallgatói nem engedték be Szarka Gábort az egyetem épületébe
Három magánszemély feljelentést tett a rendőrségen, amiért a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói nem engedték be az egyetem Vas utcai épületébe Szarka Gábort, a kacellárrá ...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
ThePost
A kormány a tervezett pénz dupláját tolta ki határon túlra


Az országgyűlési választás utáni évben csökkent a Bethlen Gábor Alapon keresztül határon túlra juttatott állami támogatások összege, bár még így is 60 milliárd lett. A külügyminisztérium saját támogatásaival együtt majdnem 100 milliárd ment határon túlra, és akadnak még ismeretlen tételek a költségvetésben.

A határon túli magyarok itt költik el a pénzüket, és ez a magyar államkasszát hizlalja, a magyar államnak kötelessége ebből visszajuttatni valamennyi pénzt ezekre a területekre – érvelt két éve Dunaszerdahelyen Világi Oszkár, a Mol egyik vezetője, akit a leggazdagabb határon túli magyarnak tartanak. Azt nem tudni, hogy a kormányt is ez a gondolat vezérli-e, de tény, hogy hosszú évek óta tízmilliárdok áramlanak a határon túli területek gazdaságának fejlesztésére, hol hitelkeret, hol támogatás formájában.

Ehhez képest olyasmi történt 2019-ben, amire 2013 óta nem volt példa: a határon túlra irányuló állami támogatások kezeléséért és szétosztásáért elsődlegesen felelős Bethlen Gábor Alap (BGA) tényleges büdzséje visszaesett a megelőző évhez képest – derül ki az alapot kezelő állami cég, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közhasznúsági jelentéséből. Az év közbeni módosításoknak köszönhetően az alap büdzséje csak 70,5 milliárdra hízott, ami nemhogy a 2018-as, de a 2017-es összegnél is kisebb. Sőt, az előirányzat menet közbeni növekedésének üteme is elmaradt a korábbi évekétől, az eredeti terv ugyanis 33 milliárd volt. 2018-ban még 26-ról 90-re hízott az alap mérete év közben.

A legtöbb pénz Erdélybe ment

2018-ban a kormány szó szerint több tucat alkalommal csoportosított át pénzeket BGA-hoz. Végül 60 milliárd jutott „nemzetpolitikai célú” támogatásokra (ezek a tényleges határon túli támogatások), 2,4 milliárd az alapkezelő működésére, 216 millió a Magyarság Háza programra, 7,6 milliárd pedig az iskolások határon túli kirándulásait szervező Határtalanul! programra.

Az összesen 70,5 milliárd forintból 70,3 milliárdra volt kötelezettségvállalás (vagyis ennyi pénzt kötöttek le a normatív támogatások, pályázatokon, egyedi döntésekkel), és ténylegesen 69,9 milliárd kifizetése történt meg.

Ahogy a korábbi években, a BGA nem pályázati úton, hanem „egyedi támogatások” keretében osztotta szét a pénz nagy részét, egész pontosan 48 milliárd forintot. Az egyedi támogatások a „támogatandó cél speciális körülményeit, finanszírozási szükségleteit kiemelten kezelő támogatások”. Ezek

a támogatási kérelmek a kormányhoz érkeznek be, az alapkezelő ezt követően már a „szakmai javaslattal” ellátott kérelmet kapja meg döntéshozatal előkészítésére, az ügylet lebonyolítására.


Ami a kiosztott pénzek célpontjainak földrajzi megoszlását illeti:

Erdély: 24 193 573 100 forint,
Vajdaság: 6 737 270 000 forint,
Kárpátalja: 3 410 824 701 forint,
Felvidék: 6 733 901 906 forint,
Magyarország: 2 901 706 200 forint,
Muravidék: 1 414 800 000 forint,
Horvátország: 1 086 266 000 forint,
Diaszpóra: 1 119 010 000 forint.

Természetesen sportra is jutott pénz

Az összegek mögött összesen 981 darab különböző támogatott kérelem van, a legtöbb persze, ahogy a legnagyobb kifizetett összeg, Erdélyből: 286. Az Erdélyi Református Egyházkerület például 650 millió forint támogatásban részesült az Ajtoni Magyar Református Családgondozó Központ megvalósításának céljából, amely a beruházás befejezését követően 23 fiatal és sokgyerekes családnak tud lakhatási lehetőséget biztosítani. A Székelyföldi Jégkorong Akadémiát működtető Mens Sana Alapítvány célja, hogy egy akadémiai rendszer létrehozásával megakadályozza a székelyföldi sportolók tömeges elvándorlását és egyben elősegítse a fiatalok szülőföldön maradását. Ennek érdekében egyebek mellett új jégpályákat létesít, mindezek szakmai támogatására sportmódszertani központot hozott létre, valamint egy kollégiumot is szeretne kialakítani. A 2019. évben beruházásokra összesen 620 millió forint támogatásban részesült.

Az Iskola Alapítvány 1,5 milliárd forint támogatásban részesült a nagyváradi Sonnenfeld Palota felújítására. A beruházás célja egy olyan Magyar Ház létrehozása, amely helyet adhat a magyar civil és kulturális intézményeknek egyaránt, ez által megerősítve a bihari magyar közösséget. A Csibész Alapítvány a 2019. évben kapott támogatási összegből 226 millió forint összeget fordít az asztalos, varroda, gépkocsi- és kamionjavító tanműhelyeinek korszerűsítésére, valamint eszközpark bővítésre.

A Sapientia Alapítvány, a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem és a Sapientia Alapítvány-Partiumi Keresztény Egyetem 3,5 milliárd forint támogatásban részesült a Sapientia EMTE/PKE működtetésének támogatása céljából. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola 2,5 milliárd forint támogatásban részesült a 2019. évi működési és a beruházási célú kiadásainak megvalósítása céljából. A Főiskola az elmúlt években fontos oktatási és beruházási fejlesztéseket valósított meg, amelyek következtében újabb évfolyamokkal bővült a felsőfokú szakképzés. A beruházási koncepció másik fő iránya a főiskola területén kialakítandó sportkomplexum, központi területek tereprendezése és sportpályák kialakítása.
A külügy is kifizetett 34 milliárdot

Egyébként a kormány nemcsak a BGA-n keresztül oszt pénzt a határon túlra, a költségvetés tele van szórva ilyen célú kiadásokkal. Ezek jelentős részben fedésben vannak a BGA különféle programjaival, szóval nem kevés esetben duplikátumokról van szó.

A 2019-es központi költségvetés zárszámadását még nem hozták nyilvánosságra, így nem tudni, végül mennyi ment el határon túli támogatásokra. Az eredeti (még nem módosított) büdzsében 88,9 milliárdot irányoztak elő, de ez egészen biztosan jóval többre teljesült. Hiszen ebben a 89 milliárdban a Bethlen Gábor Alap csak 26,7 milliárddal szerepel, miközben végül 60-at kapott (ebben nincs benne a Magyarság Háza és a Határtalanul! program, azokkal együtt lett a végső cech 70,5 milliárd).

A külügyminisztérium épp a napokban hozta nyilvánosságra, 2019-ben mennyi támogatást fizetett ki határon túlra támogatási szerződések keretében: 34 milliárdot. A legnagyobb tételek:

7,6 milliárd a szerbiai Prosperitati Alapítványnak kisösszegű pályázatok lebonyolításához,
1,6 milliárd az erdélyi Pro Economica Alapítványnak kis összegű, Kolozs-Beszterce megye területén meghirdetett pályázati felhívások támogatásához,
16 milliárd az erdélyi Pro Economica Alapítványnak kis összegű, Székelyföld területén meghirdetett pályázati felhívások támogatásához,
4,5 milliárd az erdélyi Pro Economica Alapítványnak nagy értékű Székelyföld területén meghirdetett mezőgazdasági beruházások támogatását célzó pályázati felhívások finanszírozására.

Az egyházakat, a nemzetiségeket és a civileket is a BGA intézi

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. portfoliója az elmúlt években az alap kezelésén messze túlmutató feladatokkal bővült. 2018 folyamán kapta meg az egyházi és (a roma nemzetiség kivételével) a nemzetiségi támogatások kezelését. 2019 január elsejével pedig átvette a Nemzeti Együttműködési Alap kezelését. Ezek szintén tízmilliárdos keretek, amely összegek nincsenek benne a fent részletezett Bethlen Gábor Alapban.

A BGA Zrt. 27,7 milliárd forint egyházi támogatás kezelését végezte. Ez a keret a határon túli támogatásokkal ellentétben év közben karcsúbb lett, azért nem sokkal, az eredeti előirányzat 31 milliárd volt.

A nemzetiségi (kivéve roma) pályázatok kerete 1,4 milliárd forint volt, aminek az utolsó fillérig sikerült gazdát találni, és majdnem teljes egészében sikerült kifizetni. Egyedi támogatással 4,7 milliárd forint elosztásáról született döntés, év végéig ebből 4,6 milliárdot fizettek ki. Ez mindösszesen bő 6 milliárd forint nemzetiségi támogatást jelent. A helyi nemzetiségi önkormányzatok összesen 940 millió forint működési támogatást kaptak.

A Nemzeti Együttműködési Alapból az állam civil szervezeteket támogat. Az alap eredeti előirányzata a központi költségvetésben 5,9 milliárd forintot tett ki, mely a módosítások eredményeképpen 9,6 milliárd forintra növekedett az év során.

(Kiemelt képünk / Orbán Viktor Temesváron 2019-ban, forrás: Facebook / Orbán Viktor)
Itt találod a hét legvitatottabb témáit!
Olvasd nálunk azokat a híreket amiket a leginkább imádtak vagy utáltak az olvasók!
Óriási botrány: Éhbérért robotoltak a közmunkások a vizsolyi polgármester szőlőjében
Botrány Felcsúton: zengett a stadion, Orbán is végig hallgatta
Megszületett Orbán Viktor ötödik unokája - itt az első kép
Deutsch Tamás teljes beszéde: nem adhatjuk árulók kezére országunkat
Szijjártó: a NATO-t a széthullás veszélye fenyegeti
Kirúgták a gyöngyösi kórház egyik orvosát - mást gondolt a jelenlegi helyzetről
Botrány: Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Cicciolina ellen
Mindenhova bekopog az adóhatóság, de méltányosságot ígér
Megváltoztak a személyforgalmat érintő beutazási szabályok
Összeverték a szülők a kompolti rajztanárt, egy hétre bezárt az iskola
A Fidesz frakcióvezető-helyettese üzent az ellenzéknek
Óriási botrány: egy zsák krumplit akartak Orbán elé rakni a parlamentben
Dunába vetette magát egy 19 éves fiatal
Léptek a hatóságok: Új módszer a migránsok vakondtaktikája ellen
Börtönbe záratom Puzsért - Bíróságon csapott össze Berki és Puzsér
Baukó Éva és Alekosz durván összerúgták a port a vacsoraasztal fölött
Bekeményítenek a hatóságok: 24 óra alatt 55 intézkedést hoztak
Kivonultak az ellenzéki képviselők a teremből a Kúria új elnökéről szóló szavazás előtt
Már a színészek is kiálltak az SZFE-s diákok mellett
Szurkolók: Ez nem a tender, Mészáros ez nem a tender! - Felcsúti hangosbemondó: Kérjük, sportszerűen szurkoljanak!
Tragédia: meghalt Gabriela Spanic édesanyja az élő show után
Iskolabotrány: A buszmegállóban estek neki a tanárnak - videó is előkerült
Hivatalos: felépül a Szuperkórház Magyarországon
Lázár: Ha a Fidesz nyer 2022-ben, neki fog látni a hibák kijavításának
DK: Orbán Balázs alapítványa még a révfülöpi vitorláskikötőt is beszippantja
Bayer Zsolt: a világ sötét, iszonytató, érthetetlen helyeiről özönlik be Európába az emberi löcsedék...
Varga Judit szerint hiteltelené vált a Magyarország elleni brüsszeli boszorkányüldözés
Hiába fizették ki a lakás árát, csak plusz milliókért költözhetnek be
Berki reméli hogy Puzsérnak sikerül kiszednie a körmei alól a piszkot mert szerinte legutóbb...
Gyűlik a focicsapat - írta Orbán unokája születéséhez
Egy 37 éves férfi megsérült a kispesti robbanásban
Jelentés: az Orbán-kormány újabb lendülettel folytatja a demokrácia és a jogállam leépítését
A hitelmoratórium meghosszabbításáról is ma szavaz a parlament
Lázár János arra panaszkodott, hogy a párton belüli vetélytársai pletykákat terjesztettek róla
Elzárták az egyik tantermet az SZFE hallgatói elől
Olyanok űztek gúnyt Tóth Gabiból, akikre nem is számított
Videó: Két autó is a forgalommal szemben hajtott a Szentendrein
Hihetetlen milyen tortát kapott egy rajongójától Varga Mihály pénzügyminiszter
Betámadták Karácsonyt a nagykörúti biciklisáv miatt
Halálos munkahelyi baleset - munkagépek közé szorult egy férfi!
Debrecen: 6 milliárd forintos beruházás alapkövét tették le
Novák Katalin visszaszólt a püspöknek: a kormány támogatja a lombikbeavatkozásokat
Kásler a lehető legkevesebb családon kívüli érintkezésre kéri a diákokat és a tanárokat
Győzike üzenete a negatív kommentelőknek: „Inkább takarítsanak ki otthon”
Illegális foglalkoztatáson kapták Garancsi biztonsági cégét
Jimmy fiai évek óta nem beszélnek egymással
A kormány szlogenek és közlemények kiadásával igyekszik teljesíteni azt a kötelezettségét
Lázár János arra panaszkodott, hogy a párton belüli vetélytársai pletykákat terjesztettek róla
Novák Katalin: a cél, hogy minden vágyott, tervezett gyermek megszülethessen Magyarországon
A hazai lakossági ügyfélkör fele nem élt a hitelmoratóriummal
17 milliárd forintos beruházás érkezik Miskolcra
Varga Mihály sem indul el egyéniben 2022-ben
Megint több 10 ezer ember ment utcára Minszkben
Százszorosra emelt bírsággal fegyelmezne Ukrajna
Templomként működik tovább egy lengyel konditerem a korlátozás elleni ironikus tiltakozásból
Deutsch Tamás: A magyarok szabadok akarnak lenni
Államtitkár: mi vagyunk a Kárpát-medence legnagyobb és legerősebb nemzete
Novák Katalin bejelentése: illetékmentesek lesznek a csokkal vásárolt ingatlanok
Állítólag tömeges felmondásra készülnek az ápolók
Megint több 10 ezer ember ment utcára Minszkben
17 milliárd forintos beruházás érkezik Miskolcra
Magyarországon több mint 300 ezer tonna élelmiszert pazarolnak el az emberek évente
9 milliárdos beruházás Székesfehérváron - a világ egyik legmodernebb gyára épül meg
Az ITM előtt tüntetnek az SZFE hallgatói
Orbán: az ellenzék nem becsüli meg az egészségügyi dolgozók munkáját, nem segíti az országot a védekezésben, de azt kérte, hogy legalább ne hátráltassa
66 éves sofőr gázolt halálra egy nőt a Zebrán Dabason
Felcsúti válás: A tévé szinte biztos az asszonyé marad
Így fog kinézni Békéscsaba új vásárcsarnoka és piaca
Több mint 800 milliós projekt: befejeződött Nyíregyházán az új körforgalmi csomópont építése
Semjén törvényjavaslata - 600 ezer forint lehet a bírság
Lázár János nem hagyja kiszorítani magát a Fideszből
Szijjártó: Soha nem voltak ilyen jók a magyar-amerikai kapcsolatok
ThePost
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum