Csatlakozz hozzánk facebookon
20 milliót nyert Felcsút a Belügyminisztériumtól  

Bár meglehetősen kedvező anyagi helyzetben van Felcsút, ha állami támogatásról van szó, benyújtja a pályázatát. Az illetékes miniszter pedig támogathatónak ítéli meg a település szándékait.

Felcsút önkormányzata nem kevés pénzt nyert az állam által, önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására kiírt pályázaton - derül ki a kormany.hu-ra feltöltött listából. Az önkormányzatok háromféle feladatra igényelhettek támogatást a magyar államtól. Kérhettek pénzt

kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények fejlesztésére, felújítására,
óvodai, iskolai és utánpótlás sportinfrastruktúra-fejlesztésre, felújításra vagy új sportlétesítmény létrehozására,
valamint belterületi utak, járdák, hidak felújítására.

Felcsút csak utóbbi célra, utak felújítására nyújtott be pályázatot és a maximálisan megítélhető összeg felét, kereken 20 millió forintot kapott is erre a feladatra.


A jelek szerint a Fejér megyei településen 2020-ban nagy hangsúlyt fektetnek a belterületi utak állapotának javítására. Mint arról beszámoltunk, még a veszélyhelyzet ideje alatt döntött a képviselő testület és folytatott le közbeszerzési eljárást útfelújításra vonatkozóan. A tender során egyedül a Duna Aszfalt tudott az erre a célra rendelkezésre álló forrás alá ígérni, így ő nyerte el a jogot a munka elvégzésére. Bár ez a közbeszerzés, mint említettük, szintén belterületi utak felújítására irányult, a most elnyert 20 millió forint nem ezeket a munkákat fogja fedezni. A közbeszerzési kiírásból ugyanis kiderült, hogy javarészt az önkormányzat saját forrásból fogja kiegyenlíteni a Duna Aszfalt által kiállított, nettó 103,9 millió forintos számlát, kisebb részben pedig a Magyar Falu Program pályázati támogatásból.
9 milliárd forintot osztott szét Pintér Sándor tárcája

A közzétett döntési listából kiderül, 449 önkormányzat között összesen majdnem 9 milliárd forintot osztott szét a Belügyminisztérium. Ebből az összegből a legnagyobb rész,

mintegy 5,5 milliárd forint belterületi utak felújítását fogja fedezni 283 településen,
majdnem 3 milliárd forintból 135 település a kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézményeit fejleszti,
és mindössze 499 millió forint szolgálja valamilyen sportlétesítmény felújítását vagy új létrehozását 34 településen.

Mindez azt is jelenti, hogy

belterületi utak felújítására átlagosan 19,4 millió forintot kaptak a nyertes települések,
intézményfejlesztésre 22,2 milliót,
sportlétesítményekkel kapcsolatos feladatokra pedig 14,6 milliót.

A legnagyobb támogatás, amit egy önkormányzat megkaphatott, 40 millió forint volt. A 449 település közül 19-en jutottak ennyi támogatáshoz Pintér Sándor döntése nyomán. A pályázatokat egyébként július 10-ig lehetett benyújtani és szeptember 18-án döntött a belügyminiszter a támogatásokról. Zömében egyébként olyan feladatokra kaptak pénzt a tárcán keresztül az idei költségvetésből, melyek nem hatósági engedélykötelesek. Azon települések azonban, amelyek engedélyköteles tevékenységre kaptak támogatást, csak akkor kapják meg a támogatói okiratot, ha megvan a szükséges engedély, vagy igazolják, hogy benyújtották az illetékes hatósághoz az engedély kiadása iránti kérelmet.

mfor
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Új korszak eljövetelét jelentette be Matolcsy György
Bakondi aggódik: a magyar-szerb határon is jelentős az illegális bevándorlók száma
Nacsa Lőrinc: Az nem megy, hogy a baloldal kamuvideózik, akadályozza és támadja a védekezést és a védekezésben résztvevőket
Videón, ahogy egy férfi elkötött Érden egy Volánbuszt
A rendőrség keresi az elkövetőt. Látta esetleg? Egyelőre ismeretlen tettes ellen folytatnak nyomozást, miután október 18-án éjjel nem sokkal kettő óra előtt elvitt egy sárga távols...
  
Müller Cecília: Halottak napján is mindenki uralkodjon magán
Jelentősen nő a fertőzöttek száma világszerte, Európában is drámai a helyzet. Meredeken emelkedő szakaszban van jelenleg a koronavírus-járvány második hulláma – jelentette ki M...
  
Szánalmasnak nevezte Ukrajna lépéseit Szijjártó Péter
Alig burkoltan az ország EU- és NATO-tagságának blokkolásával fenyegette meg Ukrajnát Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra reagálva, hogy az ukrán hatóságok hétfőn...
  
Fideszes bulihelyet építettek a gyerekeknek kért uniós pénzből
Luxuskúria nőtt ki a szegénysorsú Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Biriben. Tízmilliós kocsijaikból kiszállva celebek, fideszes politikusok tartanak fényűző partykat egy olyan épületben, am...
  
Egy családi vita óta nem találják a 15 éves budapesti lányt
Fazekas Adrienn szombaton délután kettő körül ment el otthonról, azóta nem látták, a hetedik kerületi rendőrség még keresi. A család két hónapja költözött Budapestre, ezért a lán...
  
67 éves mozgáskorlátozott férfit lakoltatna ki az önkormányzat - nem tudja elképzelni, hogy mi lesz vele
Ha nem rendezi lakbérhátralékát novemberig, kilakoltat a pesterzsébeti önkormányzat egy 67 éves, mozgáskorlátozott férfit. András még a szüleivel együtt költözött abba az önkormány...
  
Müller Cecília: a temetőben is viseljünk maszkot
Mert hát a mindenszenteki gyertyagyújtáskor komoly tömeg várható a síroknál, így a biztonságos távolságtartás aligha lesz kivitelezhető. A hétvégi híradásokban is láthattuk, hogy a...
  
Müller Cecília: szedjenek vitamint a gyümölcsfogyasztás mellett is, mert a gyümölcsök állás közben is veszítenek vitamintartalmukból.
Mert hát a mindenszenteki gyertyagyújtáskor komoly tömeg várható a síroknál, így a biztonságos távolságtartás aligha lesz kivitelezhető. A hétvégi híradásokban is láthattuk, hogy a...
  
Orbán Viktor, a hazárdőr: az egészségügy és a gazdaság is bukásra áll
Jegyzet arról, hogy ideje belátni: nem lehet úgy eredményesen védekezni a koronavírus ellen, hogy közben a gazdasági nyitottság megmarad. Orbán Viktornak megint igaza volt, már nem kötés...
  
Látványos: Katonák fertőtlenítenek egy szolnoki általános iskolát
Egy szolnoki általános iskolát fertőtlenítenek hétfőn a katonák A szolnoki Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolát fertőtlenítik a Magyar Honvédség 2. vitéz...
  
65 éves korában meghalt a magyar színművész
Barátja, Sasvári Sándor megindító szavakkal búcsúzik a színművésztől. 65 éves korában elhunyt Kelemen Csaba színművész – áll az egri Gárdonyi Géza Színház szomorú közlemény...
  
Kivonul az eMAG Lengyelországból - mutatjuk mi lesz itthon
Nem jött be a lengyel üzlet az eMAG-nak. Az eMAG elhagyja Lengyelországot, az ottani érdekeltségét az ország második legnagyobb online kereskedőcége, a Morele veszi meg - írja a Profit.ro...
  
Őrjöngő utast videóztak a buszon - nem volt hajlandó maszkot viselni
A Magyar Narancs ír arról, hogy a BKV-s dolgozókat összefogó szakszervezet buszvezetők mögötti helyek elrekesztését, a sofőrök fizikai elkülönítését kéri a közlekedési vállalattó...
  
Ennyit keresnek most a magyarok
Munkaerőpiaci, kereseti statisztikai adatok jelennek meg a következő héten. Csütörtökön közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a foglalkoztatottság és munkanélküliség július-sze...
  
Az OLAF-hoz fordulunk a gyermektáboroztatás helyett bulizásra használt luxuskúria ügyében
A Fidesz-közeli Mathias Corvinus Collegium Alapítvány újabb és újabb állami ingatlanokkal gyarapodik, köztük egy révfülöpi kastéllyal is. Ezzel kapcsolatban annyi tudható, hogy fiatalok ...
  
Felszólítás! - Ismét szakértők vezessék a járvány-elleni küzdelmet!
A tragédia mismásolása helyett a szakértőkre kellene hallgatni és cselekedni kéne – szólította fel a kormányt csütörtök délutáni online sajtótájékoztatóján Bangóné Borbély Ild...
  
Kaliforniai tűzvész: több tízezer embert evakuáltak, egymillióan áram nélkül
Egyes térségekben hurrikán erejű széllökések is fokozzák a katasztrófát. Kalifornia déli vidékein Gavin Newsom kormányzó rendelete nyomán kilencvenezer embernek kellett elhagynia az o...
  
Így gyújtotta fel 61 millió forintos Mercedesét és Zaporozseccel távozott - ezért csinálta
Ilyen az, amikor valaki teljesen értelmetlen módon rombolásba és pusztításba kezd. Egy orosz vlogger a közelmúltban többször is lerobbant a négyajtós Mercedes-AMG GT 63 S-ével és á...
  
Szijjártó az EU- és NATO-integráció blokkolásával fenyegeti Ukrajnát
Az ukránok pontosan tudják, hogy az EU-ban és a NATO-ban minden tagállam egyetértésére szükség van egy új állam integrációjához, de Ukrajna lemond a magyar támogatásról azzal, hogy k...
  
A viszkis rablóként elhíresült Ambrus Attila újabb celebműsorban vállalt szerepet.
A viszkis rablóként elhíresült Ambrus Attila újabb celebműsorban vállalt szerepet. Három éve mutatták be a Viszkis című filmet, szerepelt az Ázsia Expressz című utazós realityben, mo...
  
Fekete kedd: 63-an haltak meg itthon az elmúlt 24 órában
2079 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 63 642-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 63, többségében idős, ...
  
Kettős gyilkosság a XVIII. kerületben: édesanyjával és annak kedvesével végzett egy férfi
A Blikk úgy tudja, kettős emberölés történt hétfő este a XVIII. kerületben. Információnk szerint kettős emberölés történt Budapesten, a XVIII. kerületi Mikszáth Kálmán utcában. A...
  
Tragédia: míg a kismama világra hozta nyolcadik gyermekét addig leégett a házuk
Míg a Lukács család nyolcadik gyermeke világra jött, addigra már nem volt hova hazavinni az újszülöttet, mivel porig égett a házuk Milotán. A család számára felfoghatatlan, hogy míg a...
  
Kedvese karjaiban hunyt el a rákkal küzdő Vörös Zoltán
Tárnok —Örökre lehunyta a szemét Vörös Zoltán (†42), aki múlt héten vesztette el a nyirokrákkal vívott kegyetlen harcot. A négygyermekes édesapát egy évvel ezelőtt a Blikk is felka...
  
Kijev lépett: bekérették a magyar nagykövetet
Bekérették az ukrán külügyminisztériumba hétfőn Íjgyártó István kijevi magyar nagykövetet, és tiltakozó jegyzéket adtak át neki, miután az előző nap az ukrán tárca a választási...
  
Angela Merkel: Nagyon, nagyon nehéz hónapoknak nézünk elébe
Az eddig megtett járványvédelmi lépéseket sem tartotta elégségesnek a német kancellár, aki hétfőn egyeztetett pártja, a CDU vezetőségének tagjaival, és a megbeszélésen a koronavírus...
  
Új korszak eljövetelét jelentette be Matolcsy György
A jegybankelnök szerint az atlanti korszakot „Eurázsia kora” váltja két évtizeden belül. Szijjártó Péter szerint érdekeltek vagyunk egy erős Európai Unióban, de nem mehetünk el szó ...
  
Valami történt Veszprémben: Több mint kétszáz fertőzött egy szociális intézményben
A Veszprém Megyei Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézményében az október 26-i adatok szerint 202-en fertőződtek meg koronavírussal, közülük 9 szem...
  
Bakondi aggódik: a magyar-szerb határon is jelentős az illegális bevándorlók száma
Továbbra is aktív a balkáni migrációs útvonal Továbbra is aktív a balkáni migrációs útvonal - mondta a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti m...
  
Szigorítottak: 50 ezer forintról 150 ezer forintra növelte a hatósági házi karantén megsértése miatt kiszabható legmagasabb bírság összegét
Szigorították a hatósági házi karantén megsértésének bírságolását Az Országgyűlés hétfőn több ponton módosította a koronavírus-járvány miatt elrendelhető karanténfajtákkal k...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
ThePost
20 milliót nyert Felcsút a Belügyminisztériumtól
Bár meglehetősen kedvező anyagi helyzetben van Felcsút, ha állami támogatásról van szó, benyújtja a pályázatát. Az illetékes miniszter pedig támogathatónak ítéli meg a település szándékait.

Felcsút önkormányzata nem kevés pénzt nyert az állam által, önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására kiírt pályázaton - derül ki a kormany.hu-ra feltöltött listából. Az önkormányzatok háromféle feladatra igényelhettek támogatást a magyar államtól. Kérhettek pénzt

kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények fejlesztésére, felújítására,
óvodai, iskolai és utánpótlás sportinfrastruktúra-fejlesztésre, felújításra vagy új sportlétesítmény létrehozására,
valamint belterületi utak, járdák, hidak felújítására.

Felcsút csak utóbbi célra, utak felújítására nyújtott be pályázatot és a maximálisan megítélhető összeg felét, kereken 20 millió forintot kapott is erre a feladatra.


A jelek szerint a Fejér megyei településen 2020-ban nagy hangsúlyt fektetnek a belterületi utak állapotának javítására. Mint arról beszámoltunk, még a veszélyhelyzet ideje alatt döntött a képviselő testület és folytatott le közbeszerzési eljárást útfelújításra vonatkozóan. A tender során egyedül a Duna Aszfalt tudott az erre a célra rendelkezésre álló forrás alá ígérni, így ő nyerte el a jogot a munka elvégzésére. Bár ez a közbeszerzés, mint említettük, szintén belterületi utak felújítására irányult, a most elnyert 20 millió forint nem ezeket a munkákat fogja fedezni. A közbeszerzési kiírásból ugyanis kiderült, hogy javarészt az önkormányzat saját forrásból fogja kiegyenlíteni a Duna Aszfalt által kiállított, nettó 103,9 millió forintos számlát, kisebb részben pedig a Magyar Falu Program pályázati támogatásból.
9 milliárd forintot osztott szét Pintér Sándor tárcája

A közzétett döntési listából kiderül, 449 önkormányzat között összesen majdnem 9 milliárd forintot osztott szét a Belügyminisztérium. Ebből az összegből a legnagyobb rész,

mintegy 5,5 milliárd forint belterületi utak felújítását fogja fedezni 283 településen,
majdnem 3 milliárd forintból 135 település a kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézményeit fejleszti,
és mindössze 499 millió forint szolgálja valamilyen sportlétesítmény felújítását vagy új létrehozását 34 településen.

Mindez azt is jelenti, hogy

belterületi utak felújítására átlagosan 19,4 millió forintot kaptak a nyertes települések,
intézményfejlesztésre 22,2 milliót,
sportlétesítményekkel kapcsolatos feladatokra pedig 14,6 milliót.

A legnagyobb támogatás, amit egy önkormányzat megkaphatott, 40 millió forint volt. A 449 település közül 19-en jutottak ennyi támogatáshoz Pintér Sándor döntése nyomán. A pályázatokat egyébként július 10-ig lehetett benyújtani és szeptember 18-án döntött a belügyminiszter a támogatásokról. Zömében egyébként olyan feladatokra kaptak pénzt a tárcán keresztül az idei költségvetésből, melyek nem hatósági engedélykötelesek. Azon települések azonban, amelyek engedélyköteles tevékenységre kaptak támogatást, csak akkor kapják meg a támogatói okiratot, ha megvan a szükséges engedély, vagy igazolják, hogy benyújtották az illetékes hatósághoz az engedély kiadása iránti kérelmet.
Itt találod a hét legvitatottabb témáit!
Olvasd nálunk azokat a híreket amiket a leginkább imádtak vagy utáltak az olvasók!
Elképesztő: 45 percen át vitatkoztak Európa vezetői Orbánnal egyetlen szó miatt
Azééé focimeccsek lesznek neeem?? - óriási poén videót töltöttek fel
Nagy Feró: Kisebb pánikba estem, mégiscsak egy világjárványról beszélünk!
Kásler: Mindannyiunknak ki kell állnunk a székelyföldi magyarság jogaiért!
Új korszak eljövetelét jelentette be Matolcsy György
A kis Noelt keresi a rendőrség - Eltűnés dátuma: 2020-10-24
Magyar bank botrány: már huszonhat gyanúsított van
Bakondi aggódik: a magyar-szerb határon is jelentős az illegális bevándorlók száma
Negyedmilliárd forintot utazott el Orbán Viktor mindössze két év alatt
Nacsa Lőrinc: Az nem megy, hogy a baloldal kamuvideózik, akadályozza és támadja a védekezést és a védekezésben résztvevőket
Karácsony: Szerdán visszavonjuk a budapesti maszkszabályokat
Az év botránya: Fideszes bulihelyet építettek a gyerekeknek kért uniós pénzből a DK szerint
Tragédia: motorbalesetben meghalt az ismert magyar sportoló
Eldurvult helyzet: Kijev kemény válaszlépéseket ígér mert Szijjártó beavatkozik Ukrajna belügyeibe
Sietve hagyta ott a TV2 stúdióját Kiss Ramóna!
Dúró Dóra nem hagyja magát: keményen visszaszólt
Szijjártó: A határon túli magyaroknak minél többen ott kell lenniük az ukrajnai önkormányzati választáson
Ez lett a vége - satuféket nyomott előtte mert betartotta a sebességhatárt
Zacher szerint a járványkezelés jelenleg politikai kérdés Magyarországon
Szijjártó kiállt Orbán mellett: Elfogadhatatlan korcsnak nevezni a magyar demokráciát
A karanténbírság emeléséről dönt a parlament
Berki pártot alapít és mind a 106 körzetben indít jelöltet 2022-ben
Lépett a Fidesz: Jöhet az egészségügyi dolgozók korlátlan átvezénylése két évre
Felrobbantotta magát a fegyveres embercsempész Vitnyédnél
Botrány: Nem árulja el a rendőrség Szijjártó helikopterezésének költségeit
Mi történt? - három holttestet találtak a zalaszentmihályi horgásztónál
Nem boldog Amerika: megnyitott a budapesti Huawei-központ
Müller Cecília: a temetőben is viseljünk maszkot
Semjén: Nincs még egy nép, amelyik létszámát tekintve annyi Nobel-díjat adott volna az emberiségnek, mint a magyarság
Szijjártó: Beregszász és környékének fejlesztése tekintetében is kész a magyar kormány a további együttműködésre
Kásler döntött - újabb kórházakat jelölt ki
Delhusa Gjon: Mentő érkezett hozzá, a kórházból jelentkezett be
200 meccsen lépett pályára, amelyeken 74 gólt szerzett - meghalt a magyar focis legenda
Bezár a városháza: ez történt Balassagyarmaton
Orbán bedobta magát, negyven percen át kellett vitatkozni egyetlen szóról
Franciaország visszahívta ankarai nagykövetét, mert Erdogan lehülyézte Macront
Fluor Tomi: „Engem az életben nem árultak el még ennyire: hátba szúrtak!”
Drámai állapotba került Csepel fideszes polgármestere - az immunrendszere összeomlott
Így gyújtotta fel 61 millió forintos Mercedesét és Zaporozseccel távozott - ezért csinálta
Magyarország: kézigránáttal a kezében lett öngyilkos az embercsempész
Rekord: Kövér László 4,4 millió forintra büntette Jakab Pétert, mert egy zsák krumplit akart adni Orbánnak
Több százmilliós projekteket nyert el Mészáros - megállíthatatlan sikersztori
Budapesti sokk: patkány mászott az utas nyakába a 108-as buszon
Nyugdíj botrány: Jövőre a minimálbér alá csúszhat a nyugellátások átlaga a keleti megyénkben
Táppénzt kaphatnak a tanárok, de igazolni kell, hogy az iskolában kapták el a fertőzést
Müller Cecília: Halottak napján is mindenki uralkodjon magán
Farkas Örs elismerte, hogy hiba volt levenni a maszkot a Fradi-Újpesten
Jó hírt kaptak az egykori devizahitelesek
Orbán Viktor, a hazárdőr: az egészségügy és a gazdaság is bukásra áll
Szánalmasnak nevezte Ukrajna lépéseit Szijjártó Péter
Negyedmilliárd forintot utazott el Orbán Viktor mindössze két év alatt
Arra kérik a magyarországi lakosságot, küldjenek pénzt a kárpátaljaiaknak, mert ott nagyon megdrágult minden
Tarlós jó főpolgármester volt, sokkal jobb, mint Karácsony
Nem tudja L. Simon László, miért kaptak 135 milliós EU-s támogatást a családi cégei
Fideszes bulihelyet építettek a gyerekeknek kért uniós pénzből
Müller Cecília: Magyarország megfelel a WHO előírásainak, elegendő tesztet végzünk
Nagyon ciki: Annyi volt a plágium a bukaresti rendőrakadémián, hogy visszavonták az intézmény akkreditációját
Elios-gate: Az eladósodás sem érdekelte a kormányt
Hivatalos: A magyar kormány 150 lélegeztetőgéppel segíti Csehországot
Szijjártó beavatkozik: Ne dönthessenek a kárpátaljai magyarokról a kárpátaljai magyarok nélkül
Szijjártó bejelentés: 2 milliárd forintos keretből 46 vállalat részesül
Ezt kéri mindenkitől Müller Cecília
65 éves korában meghalt a magyar színművész
Németh Szilárd levél: Sok-sok évtized történelem hamisító elhallgatása és hazugsága után...
A 150 férőhelyes kiskunhalasi kórházban jelenleg több mint száztíz fertőzöttet kezelnek
Sosem bűnhődött meg a mosonmagyaróvári sortűz fő felelőse
Demeter Szilárd zenekara is fellép a rendezvényen, amit a saját intézménye támogat
67 éves mozgáskorlátozott férfit lakoltatna ki az önkormányzat - nem tudja elképzelni, hogy mi lesz vele
Maszkviselés miatt dühöngő utasok - változtatások lehetnek
Milliárdokkal segíti a Miniszterelnökség a Schmidt Mária vezette közalapítványt
Felfüggesztik az idegsebészeti beavatkozásra váró betegek felvételét egy fővárosi kórházban
Müller Cecília: szedjenek vitamint a gyümölcsfogyasztás mellett is, mert a gyümölcsök állás közben is veszítenek vitamintartalmukból.
ThePost
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum