Ami kell az kell: kiderült hány milliárdért vett mobiltelefonokat az állam tavaly - durva

Központosított közbeszerzés keretében 96 500 mobiltelefon vásárlására kötött keretmegállapodást az állam, nettó 8,916 milliárd forintért. A T-Systems is nyert azzal a 4iG-vel közösen pályázva, amely 2019-ben még meg akarta vásárolni a német céget.











A közbeszerzési eljárás eredményét az ajánlatkérő Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben. A darabszám és az ár keret-jellegű. A konkrét vásárlásokra a költségvetési szervek a keretmegállapodásban részt vevő cégekkel szerződhetnek, új árajánlatot kérve.





A közbeszerzésen kért eszközöket két részre osztották. Az első részbe nyomógombos, androidos alap-, közép- és felsőkategória, illetve víz-, por- és ütésálló készülékek tartoznak, összesen 91 500 darab (a megoszlást a közbeszerzés dokumentációja közli). Az ajánlatban a nyomógombos készülékek közül szükséges volt legalább egy olyan termék megajánlása, amelynek ajánlati egységára nem éri el a nettó 10 ezer forintot. Amennyiben ez az előírás nem teljesült, az az ajánlat érvénytelenségét eredményezte. Itt négy konzorciumot, illetve céget hirdettek ki győztesnek, köztük a T-Systems Magyarország Zrt., a Magyar Telekom Nyrt.-vel és a 4iG Nyrt. alkotta konzorciumot. Miután erre a részre nettó 7,4 milliárd forint a nyertes ajánlat, egy készülék átlagos ára 81 ezer forint körül alakul.





A második részbe az iOS-t gyárilag futtatni képes készülékek tartoznak. Itt a darabszám 5000, de a mennyiség 30 százalékkal növelhető. Itt a 1,5 milliárd forintos szerződéses ár és a készülékek számának hányadosa 301 ezer forintos átlagárat eredményez. Itt öt konzorcium nyert, a T-Systems, a Magyar Telekom és a 4iG közös ajánlattevők is.











A nyertesekkel augusztus 24-én kötött szerződést az ajánlatkérő.





Nyertesek, 1. részben:





T-Systems Magyarország Zrt., Magyar Telekom Távközlési Nyrt., 4iG Nyrt.


R+R Periféria Kft., Gloster Infokommunikációs Nyrt., Euro-Profil Rendszerház Kft., Legalitlab Kft., Xcopy Kft.


Nádor Rendszerház Kft., Csőkesor Kft., Exicom Informatika Kft., Delta Systems Kft., Macrotel Telefontechnikai Kft., Invitech ICT Services Kft.


IMG Solution Zrt.






2. részteljesítésben:





Bravophone Kft., Bravogroup Rendszerház Kft.


DTK International Kft.


IStyle Hungary Kft.


Nádor Rendszerház Kft., Csőkesor Kft., Exicom Informatika Kft., Delta Systems Kft., Macrotel Telefontechnikai Kft., Invitech ICT Services Kft.


T-Systems Magyarország Zrt., Magyar Telekom Távközlési Nyrt.,4iG Nyrt.






Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....