Szijjártó teljesen kiakadt: Szánalmas és gyáva testület. Szégyelljék magukat


Szijjártó Péter a közösségi oldalán akadt ki az UEFA döntése miatt.



Ahogy arról a Blikk beszámolt, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a szurkolók diszkriminatív megnyilvánulása miatt három zárt kapus mérkőzéssel büntette a magyar szövetséget.

A történtekkel kapcsolatban a magyar külügyminiszter a Facebook-oldalán fejezte ki felháborodását. Mint írta, "másfél év zártkapuzás után idén júniusban mi, magyarok újra megmutattuk Európának és a világnak, hogy milyen is, amikor igazi futballhangulat van egy futballmeccsen".

"Úgy látszik, az UEFA továbbra is alkalmazza a már korábban megismert munkásőr-hajlamú nézőtéri besúgókat, akiknek nincs más dolguk, csak jelentéseket írni arról, hogy ki, mit mondott (vagy nem mondott) a nézőtéren. Mint a kommunizmusban: bizonyíték nem kell, elég a besúgó feljelentése"

- tette hozzá, továbbá említést tett egy korábbi esetről is, amikor a magyar himnusz alatt egy szivárványos zászlóval a kezében rohant be a pályára egy szurkoló.

"Mit üzen az UEFA megint ezzel a döntéssel? Himnusz alatt a pályára rohanni és ott a himnuszt éneklő játékosokat provokálni: rendben van, kommandós sorfalat a pálya szélére küldeni: rendben van, lézerrel az ellenfél kapusának szemébe világítani: rendben van, az ellenfél szurkolóit megdobálni: rendben van, de teltházas meccset csinálni, szurkolni, fergeteges hangulatot teremteni: na, amiatt be kell zárni a stadiont. Az a bizottság, amelyik ilyen döntést hoz, szánalmas és gyáva testület. Szégyelljék magukat!" - zárta sorait.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....