Csatlakozz hozzánk facebookon
35 millió uniós támogatást kaptak gyerektáborra de rendezvényházat építettek  

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, az alig több mint ezer lelket számláló Biriben néhány éve kinőtt a földből egy kúriának nevezett épület, ami a kissé csiricsáré, ám értelmetlen Le Til nevet viseli. Az instaluxust és pompát sugárzó hely egyre népszerűbb esküvői helyszín, olyannyira, hogy már több influenszer is itt mondta ki a boldogító igent, és vezetői, akik magukat megálmodóknak nevezik, tavaly novemberben már az esküvői szakma egyik rangos díját is megkapták. Az év esküvői helyszínének választott Le Til Kúria neve ismerős lehet a szórakoztató műsorok nézőinek is, itt tartották az X-Faktor egyik válogatóját, de azok is biztos láttak már itt készült fotókat, akik szívesen nézegetik kicsit vagy közepesen ismert emberek instáját. Na meg azok is, akik valamiért a térség legbefolyásosabb fideszes politikusainak Facebook-oldalát követik.

Luxus Szabolcsban

Kicsit idegenül is fest a high life, a parkolóban sorakozó sok tízmilliós autók és a kúria vezetője fején virító Dior-napszemüveg éppen itt, Biriben, az ország egyik kimondottan hátrányos helyzetű, súlyos munkanélküliséggel küzdő térségében, a Dél-Nyírségben.

A kúriát honlapjukon Kelet-Magyarország egyik legimpozánsabb rendezvény-helyszíneként hirdetik, ahol vállalják esküvők mellett céges és privát bulik, konferenciák, workshopok, csapatépítő tréningek, szakmai bemutatók lebonyolítását is.

„Vidéki meghittség és idill, pompás fényűzés és luxus, romantikus kültéri kápolna, modern elegancia és hipszteri játékosság egyaránt jellemzik a mesés Le Til Kúria monumentális épületének és varázslatos kertjének egyedi miliőjét”

- írják magukról.

Az épület annak ellenére kapott helyi védettséget, ami alapvetően csak a helyi örökség részének tekinthető épületeknek jár, hogy csak 2015-ben épült. Ezt az önkormányzat így magyarázza: „A főépület telepítése a hasonló vidéki kúriák, kis kastélyok elhelyezését veszi át. Az utcaképet így a fehérre festett téglakerítés (zöld növényzettel futtatott betétekkel) határozza meg a mögötte megbúvó – a felújított korábbi fő- (lakó) épület – kiszolgáló épülettel együtt. Ez így harmóniát sugároz és felkelti az érkezők figyelmét. Az épületek korszerű anyaghasználata jó példa arra, hogy a hagyományos településképben miképpen érvényesíthetők a mai építészeti törekvések”.

A védettség azt jelenti, a Le Til kúria csak akkor bontható el - akár részben is -, ha védettségét megszüntetik.

Helyi forrásaink szerint a kúriában folyamatosan zakatol a bulivonat, luxusautók váltják egymást a tágas parkolóban, az influenszereken és B-listás celebeken kívül gyakori vendégek a környékbeli fideszes politikusok is. De nem is akkora titok ez: a pompázatos kiskastély honlapján, közösségi oldalain is folyamatosan kérkedik a magas élettel, ami a Le Tilben folyik.

Bár a honlapon is arról írnak, a főépület emeletén elhelyezkedő hálótermekben 19 főt kényelmesen el tudnak helyezni (plusz a kétfős „elnöki lakosztály”), arról sehol nem olvasható semmi, hol, hogyan mikor alszanak itt azok a gyerekek, akik oktatásra, továbbképzésre vagy cserediákként érkeznek a faluba.

A hangzatos nevű Le Til Kúria még az önkormányzat 2015-ös közleménye szerint is azzal a fő céllal épült, hogy abban 30 férőhelyes ifjúsági szálláshelyet alakítsanak ki, ahol „egész évben lehetőség nyílik a diákok, szervezett csoportok és egyéni látogatók (csereprogramban résztvevő diákok, képzésre érkezők) kulturált elszállásolására, illetve egyéb rendezvények megtartására”.

„A Kúria jóval több, mint egy csodás esküvői helyszín. Számunkra a nagy nap tökéletessége: a precíz szervezés, gyönyörű kivitelezés, minden apró mozaik tökéletes egymáshoz illesztése egy könnyed, fesztelen és örökké emlékezetes élménnyé formálva. A Le Til Kúria a párok által elképzelt álomesküvő maga.”

Erre kértek és kaptak is 35 millió forint európai uniós támogatást 2013-ban. Az építésre kötött vállalkozási szerződés „Gyermek- és ifjúsági tábor létrehozása Biri Községben” projektcímen futott.

A Le Til Kúria rendezvényeit bonyolító cég tulajdonosa helyi források szerint egy helyi nő, aki a valóságban főleg az esküvők után mosogat, az ingatlant azonban a Közös Kincs Nonprofit Kft. vette meg, melynek tulajdonosa Szálku István, a rendezvényhelyszín egyik - ahogy ő fogalmaz - „megálmodója”.

Szálku István a polgármester fia, ő maga is önkormányzati képviselő.

A polgármester meg a fia

Birit 2009 óta a fideszes Almási Katalin vezeti. A települést jókora adóssággal vette át, amit ujjongó újságcikkek beszámolói alapján példás szorgalommal ledolgozott. Igaz, az Állami Számvevőszék később számtalan szabálytalanságot talált a folyamatban.
Almási Katalin pedagógus, iskolaigazgató, a Birin és a környező településeken Dankó Pista néven működő bölcsőde, óvoda, iskolák, szakképző és felnőttképző intézmények vezetője. Ezek fenntartója a Közös Kincs Közhasznú Nonprofit Kft, melyet Almási társaival évekkel ezelőtt vásárolt meg, és amelyben jelenleg a fia, Szálku István az ügyvezető. A nonprofit vállalkozásba ömlik a pénz, de nemcsak a központi költségvetésből, hanem a térségi pályázatokat is rendre a Közös Kincs nyeri meg.

Almási munkáját több kitüntetéssel ismerték már el. 2012-ben Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a szegény sorsú gyermekek elhivatott nevelése, gondozása érdekében végzett munkájáért adta át a Magyar Vidékért Díjat, 2017-ben pedig Balog Zoltántól vehette át az Apáczai Csere János-díjat.

Az iskola működésével kapcsolatban azonban többször is merültek már fel aggályok. Az Állami Számvevőszék 2017-es jelentése szerint a Közös Kincs a központi költségvetésből kapott támogatásoknak nem a teljes összegét adta át az iskoláknak, ezeknek az összegeknek a felhasználásáról nem vezettek megfelelő nyilvántartást. A szakmai munka értékelése sem a jogszabályok szerint folyt.

Ennek ellenére a Dankó Pista intézményekbe továbbra is rengeteg pénz érkezik. Legutóbb bölcsődebővítésre kaptak - egyébként reális - 114 milliót, az építtető egy nem sokkal korábban alakult cég volt, ami a jelek szerint mást nem is nagyon csinált se előtte, se utána.

Biri hat másik településsel konzorciumban elnyert egy félmilliárdos pályázatot is, melynek célja a humán közszolgáltatások terén jelentkező szakemberhiány enyhítése volt. Ezt a pénzt a beszámoló szerint arra költötték az elmúlt három év során, hogy a Cérnaklub és a Művészklub számára szereztek be eszközöket, egészségnapot, illetve képzéseket és tréningeket tartottak. Ebből finanszírozták a szüreti felvonulást és a majálist is.

Az eredetileg ifjúsági szálláshelynek épült Le Til Kúria olyannyira befogad minden rendezvényt, hogy tartottak már itt képviselő-testületi ülést is. (Máskor meg a szintén a család tulajdonában lévő helyi bisztróban)

Almási és fia nem is titkolják, hogy örömmel fogadják a fideszes politikusokat, ők maguk és a képviselők is szívesen raknak fel képeket közösségi oldalaikra, melyeken a fehér épület előtt pózolnak. Az esküvőket szervező Le Til Art Kft. fő tevékenysége egyébként a közösségi, társadalmi tevékenység, és egészen 2020 májusáig közhasznú nonprofit vállalkozásként működött.

Miközben a kúriában pörögnek a bulik, Biri vezetése remekül hozza a fideszes, keresztény-konzervatív vonalat. Idén nyáron Trianonról is megemlékeztek, bizarr módon egy hordóban gyújtott őrlánggal. Almási Katalin és fia két évvel ezelőtt meghatottan beszéltek róla, mekkora öröm számukra, hogy Biri végre idősbarát település lett, az önkormányzati lap pedig lapszámról lapszámra felmondja a kormányzati propagandát.

Az ügyben kerestük a polgármestert, aki a kúria rendezvényszervezőjéhez irányított, és Szálku Istvánt is. Ő azt mondta, szoktak gyerekeket táboroztatni, és különben is egy kifutott pályázatról van szó. Szerettük volna tudni, hogy mikor, milyen turnusokban, honnan érkeznek a Le Til Kúriába a gyerekek, azt ígérte, emailben küldi el válaszait és a beszámolókat, de az általunk megadott határidőig ez nem történt meg. Amennyiben válaszol, cikkünket frissítjük.

444
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Váratlan: Budapesten egyeztet az uniós vétóról a lengyel miniszterelnök Orbánnal
Nem is Mészáros Lőrinc a leggazdagabb magyar?
Kis Grófo kórházba került, kétoldali tüdőgyulladása van
Deutsch Tamás: több millió migránst akarnak rákényszeríteni a tagállamokra
Brüsszel élesítette a Soros-tervet, több millió migránst akarnak rákényszeríteni a tagállamokra, és nyíltan fenyegetik azokat az országokat, amelyek a terv útjában állnak - mondta Deut...
  
Orbán: az ország működik, teljes fegyverzetben védekezünk a vírus és a járvány ellen
A miniszterelnök pénteken előbb a Bicskei Járási Hivatalba látogatott, majd onnan személyesen vitte el az önkénteseket a tabajdi Mészöly Gedeon Református Általános Iskola és Óvodába,...
  
Váratlan helyen bukkant fel Orbán Viktor
A miniszterelnök pénteken előbb a Bicskei Járási Hivatalba látogatott, majd onnan személyesen vitte el az önkénteseket a tabajdi Mészöly Gedeon Református Általános Iskola és Óvodába,...
  
Orbán Viktor a Die Zeit-nak: Mi vagyunk a jogállamiság utcai harcosai
Mi vagyunk a jogállamiság utcai harcosai, forradalmárai (...) Ez nem politikai program, ez az életünk. Hogyan léphetnék ki a saját életemből? – ezt mondta Orbán Viktor a Die Zeit-n...
  
Meghalt a meghekkelt Orbán-interjú miatt jogtalanul kirúgott lapszerkesztő
A fehérvári újságíró 57 éves volt. Meghalt Klecska Ernő újságíró, a Fejér Megyei Hírlap volt lapszerkesztője, ismert székesfehérvári publicista – írja a Media1. Klecska húsz ...
  
Orbán Viktor: Minket nem érdekel, hogy Soros György zsidó-e vagy sem
Orbán Viktor miniszterelnök interjút adott a Die Zeit német hetilapnak. Orbán az interjúban beszélt a rendszerváltás időszakáról és az ebben játszott szerepéről, Soros Györgyhöz fűz...
  
Orbán: itt harminc évvel ezelőtt diktatúra volt, Magyarország a Szovjetunió érdekszférájába tartozott, bajtársaim és én éveket áldoztunk az életünkből arra, hogy ezt megváltoztassuk
Orbán Viktor szerint Európa lehetne jó hely, de 2015-ben elromlottak a dolgok - ennek oka a migráció, ez tette tönkre szerinte a Soros Györggyel való viszonyt is. A jogállamisági kritérium ...
  
Orbán Viktor: a német cégek több pénzt visznek ki tőlünk, mint amit az EU-tól kapunk

17 évig rejtegette gyermekét Vlagyimir Putyin?
Tizenhét éve rejtegeti titkos kapcsolatából származó szerelemgyerekét Vlagyimir Putyin (68) orosz elnök egy orosz oknyomozó portál cikke szerint. Putyin már házas volt, amikor a Proekt po...
  
Itt a döntés: egy évre eltiltották Curtist
Budapest — Ejnye, Curtis! Állítása szerint csak dulakodott, mégis egy évre eltiltotta a futsaltól a Magyar Labdarúgó-szövetség Budapesti Igazgatóságának fegyelmi bizottsága a rappert, ...
  
25 millió forintot adományozott egy SMA-s kisfiúnak Gulácsi Péter
Gulácsi Péter, a német RB Leipzig kapusa 25 millió forinttal segítette az SMA-betegségben szenvedő Zsombor gyógyulását – írták a beteg kisfiú szülei Facebook-bejegyzésükben. Nemcsak ...
  
A kormány száz lélegeztetőgépet adományozott a vajdasági magyaroknak
A kormány száz lélegeztetőgépet és ugyanennyi, a betegek őrzésére szolgáló monitort adományozott a Vajdasági Klinikai Központnak - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter p...
  
Nagy fogás Szombathelyen: Illegálisan az országban tartózkodókat fogtak el
Információink szerint több embert fogtak el a rendőrök Szombathely határában, a 86-os úton csütörtök délután. A rendőrök 6-7 autóval egy osztrák, bécsi rendszámú Volvo személya...
  
Íme Orbán Viktor és Mateusz Morawieczki lengyel miniszterelnök közös bejelentése
Orbán Viktor és Mateusz Morawieczki lengyel miniszterelnök ma tárgyalásokat folytattak, ennek eredményéről közös sajtótájékoztatót tartottak csütörtökön délután. Orbán Viktor min...
  
Orbán Viktor fuvarozta az egyetemistákat és az önkénteseket tesztelni
Bicskére és Tabajdra fuvarozta a miniszterelnök az orvostanhallgatókat és az önkénteseket, hogy megnézze, hogy néz ki a gyakorlatban az országos tesztelés. Láthattam, hogy fegyelme...
  
Orbán Viktor: A vétó hazafias kötelességem volt
Magyarország nem fog elfogadni olyan javaslatot, amely Lengyelország számára elfogadhatatlan – jelentette ki Orbán Viktor azon a sajtótájékoztatón, amelyet csütörtök délután tartott le...
  
Letartóztatták a férfit, aki szándékosan elgázolt egy rendőrt Sopronban
Az Ausztriában élő bosnyák férfit Magyarországon kapták el. Beismerő vallomást is tett. Letartóztatták azt az Ausztriában élő bosnyák férfit, aki idén augusztusban elgázolt egy ren...
  
Váratlan: Budapesten egyeztet az uniós vétóról a lengyel miniszterelnök Orbánnal
A mai budapesti találkozóról Lengyelország brüsszeli EU-képviselete adott először tájékoztatást tegnap este nyolc órakor. Ebben azt írták, a budapesti tárgyalás napirendjén várhatóa...
  
Gulyás Gergely: az eddigi intézkedések elégségesek
Magyarországon az új fertőzöttek száma az utóbbi napokban három- és ötezer között volt, a fertőzésszám mérséklődik, vagy legalábbis konstans. A fertőzésszámra vonatkozó mai adato...
  
Orbán: Minden élet számít, határon innen és túl
Idén online rendezték meg a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) és a Magyar Diaszpóra Tanács (MDT) plenáris ülését. Az eseménnyel kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-olda...
  
Müller Cecília: a szellőztetés csökkenti a fertőzés kockázatát
Csütörtökre 6360 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést (Covid–19), ezzel 192 047 főre nőtt Magyarországon a beazonosított fertőzöttek száma – mondta az ...
  
Próbatétel ez az év Orbán Viktor szerint
Videón jelentkezett be a miniszterelnök a Facebook-oldalán. Az együttműködésről és az összetartozás fontosságáról beszélt Orbán Viktor a legújabb videójában. A miniszterelnök hang...
  
Új műsorvezetőt jelentett be az RTL Klub
Új arc érkezik az RTL Klub Reggeli című műsorába. Ma reggel jelentette be az RTL Klub, hogy Járai Máté csatlakozik a Reggeli műsorvezetőihez. A Jászai Mari-díjas színészt legutóbb a N...
  
Íme, a nyíregyházi kettős gyilkos döbbenetes vallomása
Nyíregyháza – Három megtermett fegyőr bilincsbe verve vezette elő az emberöléssel vádolt H. Miklóst (43) a Nyíregyházi Törvényszéken. A férfi lehajtott fejjel, megszeppenve állt a fo...
  
Meglepő választ adott a spanyol külügyminisztérium Orbán Viktor vétójára
Arra lehetett számítani, hogy a pénzszűkében lévő déli országok bármilyen áron meg akarják törni Magyarország költségvetési vétóját, hogy mielőbb megkaphassák az EU-s pénzeket. ...
  
Ezért tartanak mostanában a rendőrök kora reggel vagy késő este is kihallgatásokat
Váltott munkarendben dolgoznak a nyomozók a koronavírus-járvány miatt, ezért eddig szokatlan időpontokra is beidéznek embereket. Akadt olyan ügyvéd, akinek reggel 6 órára kellett volna bem...
  
Kis Grófo kórházba került, kétoldali tüdőgyulladása van
A Bors értesülése szerint kórházba került Kis Grófo. A népszerű énekes koronavírusos és emiatt kétoldali tüdőgyulladása van. A 27 éves előadóművész hirtelen lett rosszul, köhö...
  
Csak fideszes városnak adományoz játszóteret a Szerencsejáték Zrt.
A Telex cikke szerint az állami tulajdonban lévő Szerencsejáték Zrt. csak olyan településnek adományoz játszóteret, ahol fideszes a polgármester. A lottót is áruló cég néhány éve in...
  
15 nap helyett újra 45 nap alatt adják ki a közérdekű adatokat
15 nap helyett újra 45 napot kell várni a közérdekű adatok kiadására, a Magyar Közlönyben szerdán megjelent kormányrendelet szerint. Már az első hullámban is bevezette a kormány a 45 n...
  
Újabb kormánybiztosi címet kapott Kovács Zoltán - díjazásban is részesül
Kovács Zoltán kommunikációs államtitkárt kormánybiztossá nevezték ki a Magyar Közlönyben megjelent szerda esti kormányrendelet szerint. Ennek értelmében a kormánybiztos ellátja: 2...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
ThePost
35 millió uniós támogatást kaptak gyerektáborra de rendezvényházat építettek
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, az alig több mint ezer lelket számláló Biriben néhány éve kinőtt a földből egy kúriának nevezett épület, ami a kissé csiricsáré, ám értelmetlen Le Til nevet viseli. Az instaluxust és pompát sugárzó hely egyre népszerűbb esküvői helyszín, olyannyira, hogy már több influenszer is itt mondta ki a boldogító igent, és vezetői, akik magukat megálmodóknak nevezik, tavaly novemberben már az esküvői szakma egyik rangos díját is megkapták. Az év esküvői helyszínének választott Le Til Kúria neve ismerős lehet a szórakoztató műsorok nézőinek is, itt tartották az X-Faktor egyik válogatóját, de azok is biztos láttak már itt készült fotókat, akik szívesen nézegetik kicsit vagy közepesen ismert emberek instáját. Na meg azok is, akik valamiért a térség legbefolyásosabb fideszes politikusainak Facebook-oldalát követik.

Luxus Szabolcsban

Kicsit idegenül is fest a high life, a parkolóban sorakozó sok tízmilliós autók és a kúria vezetője fején virító Dior-napszemüveg éppen itt, Biriben, az ország egyik kimondottan hátrányos helyzetű, súlyos munkanélküliséggel küzdő térségében, a Dél-Nyírségben.

A kúriát honlapjukon Kelet-Magyarország egyik legimpozánsabb rendezvény-helyszíneként hirdetik, ahol vállalják esküvők mellett céges és privát bulik, konferenciák, workshopok, csapatépítő tréningek, szakmai bemutatók lebonyolítását is.

„Vidéki meghittség és idill, pompás fényűzés és luxus, romantikus kültéri kápolna, modern elegancia és hipszteri játékosság egyaránt jellemzik a mesés Le Til Kúria monumentális épületének és varázslatos kertjének egyedi miliőjét”

- írják magukról.

Az épület annak ellenére kapott helyi védettséget, ami alapvetően csak a helyi örökség részének tekinthető épületeknek jár, hogy csak 2015-ben épült. Ezt az önkormányzat így magyarázza: „A főépület telepítése a hasonló vidéki kúriák, kis kastélyok elhelyezését veszi át. Az utcaképet így a fehérre festett téglakerítés (zöld növényzettel futtatott betétekkel) határozza meg a mögötte megbúvó – a felújított korábbi fő- (lakó) épület – kiszolgáló épülettel együtt. Ez így harmóniát sugároz és felkelti az érkezők figyelmét. Az épületek korszerű anyaghasználata jó példa arra, hogy a hagyományos településképben miképpen érvényesíthetők a mai építészeti törekvések”.

A védettség azt jelenti, a Le Til kúria csak akkor bontható el - akár részben is -, ha védettségét megszüntetik.

Helyi forrásaink szerint a kúriában folyamatosan zakatol a bulivonat, luxusautók váltják egymást a tágas parkolóban, az influenszereken és B-listás celebeken kívül gyakori vendégek a környékbeli fideszes politikusok is. De nem is akkora titok ez: a pompázatos kiskastély honlapján, közösségi oldalain is folyamatosan kérkedik a magas élettel, ami a Le Tilben folyik.

Bár a honlapon is arról írnak, a főépület emeletén elhelyezkedő hálótermekben 19 főt kényelmesen el tudnak helyezni (plusz a kétfős „elnöki lakosztály”), arról sehol nem olvasható semmi, hol, hogyan mikor alszanak itt azok a gyerekek, akik oktatásra, továbbképzésre vagy cserediákként érkeznek a faluba.

A hangzatos nevű Le Til Kúria még az önkormányzat 2015-ös közleménye szerint is azzal a fő céllal épült, hogy abban 30 férőhelyes ifjúsági szálláshelyet alakítsanak ki, ahol „egész évben lehetőség nyílik a diákok, szervezett csoportok és egyéni látogatók (csereprogramban résztvevő diákok, képzésre érkezők) kulturált elszállásolására, illetve egyéb rendezvények megtartására”.

„A Kúria jóval több, mint egy csodás esküvői helyszín. Számunkra a nagy nap tökéletessége: a precíz szervezés, gyönyörű kivitelezés, minden apró mozaik tökéletes egymáshoz illesztése egy könnyed, fesztelen és örökké emlékezetes élménnyé formálva. A Le Til Kúria a párok által elképzelt álomesküvő maga.”

Erre kértek és kaptak is 35 millió forint európai uniós támogatást 2013-ban. Az építésre kötött vállalkozási szerződés „Gyermek- és ifjúsági tábor létrehozása Biri Községben” projektcímen futott.

A Le Til Kúria rendezvényeit bonyolító cég tulajdonosa helyi források szerint egy helyi nő, aki a valóságban főleg az esküvők után mosogat, az ingatlant azonban a Közös Kincs Nonprofit Kft. vette meg, melynek tulajdonosa Szálku István, a rendezvényhelyszín egyik - ahogy ő fogalmaz - „megálmodója”.

Szálku István a polgármester fia, ő maga is önkormányzati képviselő.

A polgármester meg a fia

Birit 2009 óta a fideszes Almási Katalin vezeti. A települést jókora adóssággal vette át, amit ujjongó újságcikkek beszámolói alapján példás szorgalommal ledolgozott. Igaz, az Állami Számvevőszék később számtalan szabálytalanságot talált a folyamatban.
Almási Katalin pedagógus, iskolaigazgató, a Birin és a környező településeken Dankó Pista néven működő bölcsőde, óvoda, iskolák, szakképző és felnőttképző intézmények vezetője. Ezek fenntartója a Közös Kincs Közhasznú Nonprofit Kft, melyet Almási társaival évekkel ezelőtt vásárolt meg, és amelyben jelenleg a fia, Szálku István az ügyvezető. A nonprofit vállalkozásba ömlik a pénz, de nemcsak a központi költségvetésből, hanem a térségi pályázatokat is rendre a Közös Kincs nyeri meg.

Almási munkáját több kitüntetéssel ismerték már el. 2012-ben Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a szegény sorsú gyermekek elhivatott nevelése, gondozása érdekében végzett munkájáért adta át a Magyar Vidékért Díjat, 2017-ben pedig Balog Zoltántól vehette át az Apáczai Csere János-díjat.

Az iskola működésével kapcsolatban azonban többször is merültek már fel aggályok. Az Állami Számvevőszék 2017-es jelentése szerint a Közös Kincs a központi költségvetésből kapott támogatásoknak nem a teljes összegét adta át az iskoláknak, ezeknek az összegeknek a felhasználásáról nem vezettek megfelelő nyilvántartást. A szakmai munka értékelése sem a jogszabályok szerint folyt.

Ennek ellenére a Dankó Pista intézményekbe továbbra is rengeteg pénz érkezik. Legutóbb bölcsődebővítésre kaptak - egyébként reális - 114 milliót, az építtető egy nem sokkal korábban alakult cég volt, ami a jelek szerint mást nem is nagyon csinált se előtte, se utána.

Biri hat másik településsel konzorciumban elnyert egy félmilliárdos pályázatot is, melynek célja a humán közszolgáltatások terén jelentkező szakemberhiány enyhítése volt. Ezt a pénzt a beszámoló szerint arra költötték az elmúlt három év során, hogy a Cérnaklub és a Művészklub számára szereztek be eszközöket, egészségnapot, illetve képzéseket és tréningeket tartottak. Ebből finanszírozták a szüreti felvonulást és a majálist is.

Az eredetileg ifjúsági szálláshelynek épült Le Til Kúria olyannyira befogad minden rendezvényt, hogy tartottak már itt képviselő-testületi ülést is. (Máskor meg a szintén a család tulajdonában lévő helyi bisztróban)

Almási és fia nem is titkolják, hogy örömmel fogadják a fideszes politikusokat, ők maguk és a képviselők is szívesen raknak fel képeket közösségi oldalaikra, melyeken a fehér épület előtt pózolnak. Az esküvőket szervező Le Til Art Kft. fő tevékenysége egyébként a közösségi, társadalmi tevékenység, és egészen 2020 májusáig közhasznú nonprofit vállalkozásként működött.

Miközben a kúriában pörögnek a bulik, Biri vezetése remekül hozza a fideszes, keresztény-konzervatív vonalat. Idén nyáron Trianonról is megemlékeztek, bizarr módon egy hordóban gyújtott őrlánggal. Almási Katalin és fia két évvel ezelőtt meghatottan beszéltek róla, mekkora öröm számukra, hogy Biri végre idősbarát település lett, az önkormányzati lap pedig lapszámról lapszámra felmondja a kormányzati propagandát.

Az ügyben kerestük a polgármestert, aki a kúria rendezvényszervezőjéhez irányított, és Szálku Istvánt is. Ő azt mondta, szoktak gyerekeket táboroztatni, és különben is egy kifutott pályázatról van szó. Szerettük volna tudni, hogy mikor, milyen turnusokban, honnan érkeznek a Le Til Kúriába a gyerekek, azt ígérte, emailben küldi el válaszait és a beszámolókat, de az általunk megadott határidőig ez nem történt meg. Amennyiben válaszol, cikkünket frissítjük.
Itt találod a hét legvitatottabb témáit!
Olvasd nálunk azokat a híreket amiket a leginkább imádtak vagy utáltak az olvasók!
Varga Judit meghívta egy valódi kávéra George Clooney-t
Közzétette letiltott cikkét Orbán: nemzetközi a botrány
Amerikai beavatkozást vizionál 2022-re a kormányközeli elemző
Ismét súlyos milliárdokat osztott szét az Orbán-kormány, mutatjuk a részleteket
Váratlan: Budapesten egyeztet az uniós vétóról a lengyel miniszterelnök Orbánnal
Nem is Mészáros Lőrinc a leggazdagabb magyar?
Egyre jobban torzít a magyar bérstatisztika
Szijjártó begurult, bekérette az ukrán nagykövetet
Zacher Gábor: „Zárjuk be a plázákat, felejtsük el az idei karácsonyt!”
Szijjártó: Budapest továbbra is elvárja, hogy Kijev tartsa tiszteletben a nemzetközi jogot
Schmidt Mária: Fontos évek állnak előttünk! - Használjuk ki
Kis Grófo kórházba került, kétoldali tüdőgyulladása van
Ursula von der Leyen üzent Magyarországnak
Szakértő: fontos információk a nyugdíjakkal kapcsolatban
Mészáros Lőrinc exneje leadta volt férje nevét és elköltözött
Egyre több a kérdés az Érden felgyújtott halottaskocsik ügyében
Orbán Merkelnek: Amit kérsz tőlem, Angela, az az öngyilkossággal egyenlő
Holnaptól Pintér Sándor irányítja a kórházakat
Bírósági ítélet ellenére sem mondja meg az EMMI, hogy miért volt szükség a tavaszi nagy kórházkiürítésre
„Ennyire igénytelen, mocskos emberek” – durva dolgot fotóztak egy villamoson
Csak fideszes városnak adományoz játszóteret a Szerencsejáték Zrt.
Botrány: kezdeményezték az operatív törzs meghallgatását a Honvédelmi és Rendészeti Bizottságban
Rogán Antal: A magyar emberek ezt akarták
Ez történt a Sarkad közelében elfogott migránsokkal
Dohányosok, figyelem: fontos bejelentés tett Lázár János
Rengeteg celeb neve is felkerült a NAV legnagyobb adósainak listájára
Project Syndicate: Orbán Viktor miniszterelnök véleménycikke nem felel meg a sztenderdjeinknek
Meglepő választ adott a spanyol külügyminisztérium Orbán Viktor vétójára
Az Orbán-kormány ellen fognak tüntetni Brüsszelben
Botrány: egy kínai cég él vissza Baukó Éva arcával
Semjén: A nemzetpolitikai eredmények önmagukért beszélnek
Müller Cecília: Mindig egy adott szituáció határozza meg, ki számít szoros kontaktnak
Kijött a rendelet, amire nagyon sokan vártak - lakásfelújítási támogatás
Németh Szilárd: Sosem szolgált magyar érdeket a baloldal
Bejelentették a legújabb intézkedéseket
Szijjártó bekérette az ukrán nagykövetet
Egy autó hajtott bele Angela Merkel hivatalának fém kapujába
Meghalt Diego Maradona
Bukás után talpra állt Schobert Norbi
Szemetelőt fogott a térfigyelő kamera
Szijjártó Péter: Szeretjük George Clooneyt, mint színészt, de...
Hazudott: Nem a bokorban találta, hanem saját csecsemőjüket vitte kórházba Szolnokon
Íme Orbán Viktor és Mateusz Morawieczki lengyel miniszterelnök közös bejelentése
Orbán: az ország működik, teljes fegyverzetben védekezünk a vírus és a járvány ellen
Elkezdték vizsgálni, melyik járványügyi intézkedésnek mennyi értelme van
Meghan Markle elvetélt
Polt Péter: korrupciós ügyekben sokszor csak a beismerés vagy a titkosszolgálati eszközökkel beszerezhető bizonyítékok lehetnek eredményesek.
Orbán Viktor: A vétó hazafias kötelességem volt
Íme, a nyíregyházi kettős gyilkos döbbenetes vallomása
Rogán az ellenzéknek: Önöknek fáj, hogy mi megkérdezzük az embereket
Orbán Viktor fuvarozta az egyetemistákat és az önkénteseket tesztelni
Müller Cecília szerint az idősáv nem a fiatalokat korlátozza, hanem az időseket védi
Pár órája született csecsemőt hagytak egy bokorban Szolnokon
Elfogták a rendőrök a körözött VV Krisztiánt
A minimálbér emelését is elsodorhatja a járvány
17 évig rejtegette gyermekét Vlagyimir Putyin?
Szijjártó: Látszik, hogy Clooney történelmi és politikai ismeretei korlátosak
Orbán Viktor: a német cégek több pénzt visznek ki tőlünk, mint amit az EU-tól kapunk
Megszólalt Horváth Tamás a sérülése után: A fejzúzódásnak agyrázkódás lett a vége
106 halott, újabb csúcson a kórházban levők száma
Győrfi Pál üzent Zacher Gábornak: Ne felejtsük el a karácsonyt!
Az elmúlt évek lendületes bérnövekedéséből sokkal jobban részesültek a magasabb keresettel bíró dolgozók
Orbán letiltott levele: Az új brüsszeli birodalomért, illetve az ellene folytatott harc még nem dőlt el
Új műsorvezetőt jelentett be az RTL Klub
Gócpont lett a pázmándi iskola
Újabb kormánybiztosi címet kapott Kovács Zoltán - díjazásban is részesül
Kedd esti kormányhatározat: több száz milliós támogatás
Penész, pókháló, rágcsálók a csongrádi sütőipari üzemben
Rovarok mászkáltak a lisztben a Csongrádi Kenyérgyárnál
Több száz milliót ad a kormány a debreceni reptérnek a vírus miatt
Elsőbbséget kapnak a postán a nyitáskor az idősek