Óriási botrány: milliókra perlik Baukó Évát

Havas Henriket többen is szexuális zaklatással vádolták 2017-ben. A televíziós ellen akkori munkahelyén, az ATV-ben belső vizsgálatot indítottak, Baukó Éva pedig azt állította, hogy amikor a személyi asszisztense volt, Havas zaklatta és megzsarolta, hogy ha nem lesz a szeretője, tönkreteszi.

Akkor az újságíró húszmilliós polgári pert indított a televíziós csatorna ellen, mivel szerinte azt a látszatot keltették, hogy az eredmény elmarasztaló volt.


A perben tanúként beidézték Baukó Évát is. Most viszont nem tanú lesz, hanem vádlott, ugyanis az újságíró hárommillió forintra perelte. A celebnő tíz évvel ezelőtt a Való Világban azt állította, hogy Havas Henrik zaklatta, ám igazi visszhangot csak három évvel ezelőtt kapott az ügy – írja a Blikk.

13 évvel ezelőtt dolgoztam Havasnak. Anno a Való Világban elmondtam, hogy mi történt, és akkor kiröhögött, de nem perelt be. Egyébként pedig a Tanár úr is tudja, hogy az állítások igazak

– mondta Baukó Éva. Havas Henrik ugyanakkor azt állítja, hogy semmilyen munkakapcsolat nem volt közte és Baukó Éva között, amit igazolni is tud.

Baukó Éva az RTL Klub Fókusz című műsorában most arról beszélt, hogy egy újságíró ismerőse ajánlotta be Havas Henrikhez, mondván, tanulhat tőle, ha az asszisztense lesz. Elmondása szerint a cél az lehetett, hogy az újságírónak „valami fiatal pipit intézzen”.

A celebnő állítja, van három-négy koronatanú, akik meg tudják erősíteni, hogy látták őt Havassal. Elmondta, hogy adminisztratív feladatokat kellett elvégeznie az újságírónak, akitől fizetést is kapott. A régi telefonja nincs már meg Évának, de szerinte ha vissza lehet keresni régi sms-eket telefonszám alapján, akkor lenne bizonyítéka.







Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-

Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-