A képen egy 28 férőhelyes bölcsődének kellene állnia 191 milliós EU-stámogatásból

A tábla szerint itt egy 28 férőhelyes bölcsődének kellene állnia 191 milliós EU-stámogatásból a református egyházközség beruházásában Hernádkak községben. Nem áll ott semmi, pedig két éve már kifizettek 90 millió előleget és 8 milliót számlák alapján is.

A gyülekezet gondnoka egyben polgármester is, elmondása szerint ennyi pénzért nem vállalta senki az eredeti tervnek megfelelő épülete építését, ezért csökkentett tartalommal próbálják megvalósítani a tervet. A polgármester/gondnok úrnak akár igaza is lehet a mesterségesen fűtött építőiparban eszeveszetten felmentek az árak, a bölcsődéknél ráadásul szigorúbbak is a követelmények, ami tovább drágítja a dolgot. Az azonban rendszerszintű probléma, hogy rengeteg apró faluban építenek így, aranyárban bölcsiket, amit majd üzemeltetni is kellene, de arra már egyszerűen nem lesz kapacitás (pénz és képzett szakszemélyzet).
Ha már ott jártam, megnéztem egyéb táblákat is, aminek nem örültem. A gyülekezet két olyan pályázaton is nyert összesen 90 milliót, amiről már nagyon sok rosszat hallottam. A “társadalmi szerepvállalás erősítése” és a “védőháló a családokért” olyan projektek szoktak lenni, ahol a hangzatos célok mellet leginkább a pénz elszívása kerül előtérbe. Sajnos erre utal, hogy a projektben leírása bullshit-generátorral készült:

“Néhány programelemet felsorolunk: A fiatalok családi életre való felkészítése céljából tréningek kerülnek megtartásra a projekt keretében, emellett illetve párkapcsolati, házassági tanácsadás, valamint önismereti tréning is lebonyolításra kerül. A gasztronómia és az egészséges táplálkozásra ösztönzés témájában, valamint kézműves workshopok alkalmával is új ismereteket szerezhetnek a jelenlévők. Konfliktus-kezelési tréninget szerveznek, annak érdekében, hogy a párkapcsolatokban felmerülő problémákat hatékonyan tudják megoldani az érintettek.”

A polgármester úr megígérte, hogy megmutatja a projektek részleteit, de egyelőre még nem érkezett meg a lista arról, hogy mire költötték ezt az irgalmatlan sok pénzt.













Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....