Megszerezték Kósa Lajos feleségének a vallomását a csengeri örökösnő ügyében

Juhász Péter korábbi V. kerületi önkormányzati képviselő megszerezte Kósa Lajos, Kósa Lajos felesége és Kósa anyja vallomását, melyet a csengeri örökösnő, Sz. Gáborné ügyében tettek a rendőrségen. Ezekből egy nemrég publikált videóban olvasott fel.

Kósa feleségének vallomásából kiderült, hogy az örökösnő többször hívta külföldre Kósát, többek közt azért, hogy a német pénzügyminiszterrel, Wolfgang Schäublével találkozzanak. Kósa készült ezekre a találkozókra, a feleségét hívta tolmácsolni, végül azonban sosem jutottak el Németországba, mivel arra hivatkozva, hogy Schäublénak közbejött valami, Sz. Gáborné mindig lefújta az indulást.

A Blikk megkérdezte erről Kósa Lajost is, aki ellentmondva a felesége tanúvallomásának, azt mondta:

„A magam részéről első kézből tájékoztatom: minden nagyrabecsülésem ellenére nem terveztem találkozót Schäuble úrral, s talán ez is lehet az oka annak, hogy nem volt szerencsém találkozni vele.”

Juhász videója szerint Kósa a tanúvallomásában is azt mondta, ő soha semmilyen ajándékot nem fogadott el Sz. Gábornétól. Ezután a nyomozók több dokumentumot is mutattak Kósának, melyeken az ő aláírása szerepel ügyvéd, közjegyző és Sz. Gáborné aláírása mellett, és ezekben a politikus arról nyilatkozik, hogy ajándékokat fogad el Sz. Gábornétől, például egy párizsi cég részvénypakettjét. Igaz persze, hogy ezek az ajándékok nem voltak valódiak, hiszen a részvények sosem álltak Sz. Gáborné tulajdonában, de Kósa attól még akár el is fogadhatta volna őket, ahogyan az édesanyja is azt a több százmillió forintot, melynek elfogadásáról szintén közjegyzői okirat szól.

Kósa anyját is megkérdezték ezekről a dokumentumokról, és ő is tagadta, hogy bármikor bármit kapott volna Sz. Gábornétől, azt mondta, soha nem látta az erről szóló okiratokat, a bennük említett közjegyzővel és ügyvéddel soha nem találkozott. Kósa anyja nem tudta azt sem, hogyan kerülhettek a személyes adatai ezekre az okiratokra, de megjegyezte, hogy a fia ismeri ezeket a személyes adatait, de nem tudja, hogy a fia, azaz Kósa Lajos átadhatta-e ezeket az adatokat a közjegyzőnek, az ügyvédnek és Sz. Gábornénak.

Kósa Lajost mi is megpróbáltuk kérdezni ezekről 2018-ban, de akkor 5 percig csak némán csatangolt mellettünk, majd néhány mondatban letagadott mindent.







Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen