Óriási magyar képviselő bukta: hajmeresztő dolog maradt ki a vagyonnyilatkozatából

Tóth Csabával kapcsolatban már korábban is súlyos vádak fogalmazódtak meg, ám ezúttal etikai vizsgálat is indult ellene, aminek végén akár az előválasztásból is kizárhatják. Úgy tudjuk, a vizsgálatra akár már kedden sor kerülhet. Az ügyben igencsak bonyolult pénzügyi lépések vannak, ám Hadházy szerint az egész lényege az, hogy „egy minimum 500 milliós vagyon van a képviselő közvetlen gazdasági érdekeltségében, de úgy, hogy az nincs feltüntetve sem a vagyonnyilatkozatában, sem a cége vagyonelemei között”.


– A képviselő cége egy másik cégen keresztül kölcsönt adott egy, a zuglói önkormányzat későbbi emberei által létrehozott alapítványnak, és ez az alapítvány vásárolta meg a gyártelepet – mondta Hadházy Ákos, aki szerint ennek az egésznek az lehetett a célja, hogy a képviselő eltitkolja a vagyont. – Mivel ő adott kölcsönt az alapítványnak, emiatt ezt a gyártelepet egyetlen levél megírásával bármikor a nevére is veheti – tette hozzá a független honatya.


Az értékes ingatlan nem egy kacsalábon forgó palota. A XXII. kerület eme környéke klasszikus ipari látványt nyújt, a telek ugyanakkor értékes és könnyen hasznosítható. A bejáraton egy papírlapra írt név árulkodik arról, hogy az ingatlan az említett alapítvány tulajdona.

Az ügy másik érdekessége, hogy az etikai vizsgálatot Jakab Péter kezdeményezte, miközben a Jobbik is támogatja Tóth Csabát. Sőt a legutóbbi miniszterelnök-jelölti vitán épp ő „védte meg” a szocialista képviselőt, amikor Fekete-Győr András felvetette, miért támogatja több párt is Tóthot, miközben a neve számos botrányban felmerült. A leggyakrabban a zuglói parkolási ügyet és a szocialisták Vas megyei tagtoborzási botrányát szokták emlegetni, utóbbi a pártszervezetek feloszlatásával és egy Tóth elleni etikai vizsgálattal zárult.

– A Jobbik elnökeként mindig elmondtam, hogy hallomásokra és sejtetésekre nem alapítjuk a döntéseinket, csak tényekre. Amikor a Jobbik Tóth Csaba támogatásáról döntött, akkor még nem voltak ismertek a Hadházy Ákos által feltárt információk, de ezt most az országos előválasztási bizottságnak ki kellene vizsgálnia –mondta a Blikknek Jakab.


Arra a kérdésünkre, hogy továbbra is támogatja-e a Jobbik Tóth Csabát, úgy reagált: – Azért indítottam az etikai eljárást, hogy kiderüljön az igazság, annak fényében lehet csak felelős döntést hozni.

Tóth Csaba az eset kipattanása után közleményben tagadta ellenfele vádjait. „Vagyonnyilatkozatom minden tényt és adatot hiánytalanul tartalmaz, nincs semmilyen eltitkolt vagyonom, minden vizsgálat elé nyugodt szívvel állok” – fogalmazott. Most azonban az etikai vizsgálat végéig nem akart válaszolni kérdéseinkre. Ha Tóthot kizárják az előválasztásról, Hadházy biztos befutó lehet.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen