Csatlakozz hozzánk facebookon
KDNP frakciószóvivő: "Gyurcsányné" szerint az ország az olcsó, kiszolgáltatott, tanulatlan, kétkezi munkásokra épül  

A baloldal tovább folytatja a magyar emberek sértegetését - mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője a kormánypártok nevében szerdán, Budapesten.

A KDNP-s politikus sajtótájékoztatóján felidézte, hogy "Gyurcsányné" szerint az ország az olcsó, kiszolgáltatott, tanulatlan, kétkezi munkásokra épül. Nem ez az első nyílt sértegetés a baloldali politikusok részéről - mutatott rá. Közölte, hogy az elmúlt hónapokban egymást követték a nyilatkozatok, amelyekből szerinte egyértelmű, hogy a baloldal lenézi a munkásokat, a vidékieket, a nyugdíjasokat, vagyis nyíltan sértegeti és támadja az embereket.

Gyurcsányék céltábláján most éppen a kétkezi munkások vannak soron, akiket nagyon is meg kell becsülni, mert jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarország épül, fejlődik - mondta Nacsa Lőrinc.

A kormánypárti politikus szerint korábban a szintén "gyurcsányista" Niedermüller Péter a fehér keresztény magyar embereket "támadta", majd a szocialista Bangóné Borbély Ildikó egyszerűen "lepatkányozta" a nemzeti oldal szavazóit. Momentumos politikusok pedig arról beszéltek, hogy a vidékieknek és a 60 év felettieknek nem szabadna szavazniuk. Sőt, kimondták, hogy egyenesen "rühellik a vidékieket". A mára teljesen baloldalivá vált Jobbik is a nyugdíjasok ellen kezdett hadjáratot, farhát-kommandónak és hülyének nevezte a nyugdíjasokat. A Jobbik szerint "szemeikben gyűlölet lobog", a "szájukból pedig a szennyvíz folyik" - sorolta.

A frakciószóvivő összegzése szerint ez a baloldal igazi arca. Miközben a migránsok előtt simán megnyitnák a kapukat, lenézik a magyar munkásokat, a vidékieket, a nyugdíjasokat, ezzel szemben a Fidesz-KDNP-re minden magyar ember számíthat - húzta alá.

A kereszténydemokrata politikus kérdésre Karácsony Gergely és Szabó Tímea (Párbeszéd) közös, többi között az időseket érintő javaslatáról, azt mondta: a tömegközlekedésről nem kitiltani kellene a nyugdíjasokat, illetve a többi utazót, hanem sűríteni kellene a járatokat, hogy szellősebben utazhassanak az emberek. Ezek szerint Karácsony Gergely és a Párbeszéd mégis támogatta tavasszal a kormányzati intézkedéseket, ez akkor nem így tűnt, sőt folyamatosan támadták a kormányt, valamint a védekezésben részt vevő szakembereket - jegyezte meg. A kormány mindig az operatív törzs javaslata alapján hozza meg a döntéseit, és ez így lesz a jövőben is - rögzítette Nacsa Lőrinc.

Az influenzaoltás ingyenességéről és arról, hogy a DK szakpolitikusa Komáromi Zoltán szerint nincs elég védőoltás, azt mondta: nagyon veszélyes a baloldal "álhírterjesztése". Közölte: kezdték a kamuvideókkal, aztán folyamatosan zajlott az álhírek terjesztése baloldali politikusok részéről. Ha győztest szeretnének hirdetni, bár ez egy nagyon méltatlan díj, akkor a DK viszi a prímet - fogalmazott Nacsa Lőrinc. Leszögezte: folyamatosan szállítják ki az influenza elleni védőoltásokat a háziorvosokhoz, rendelkezésre áll elegendő mennyiség, illetve újabb és újabb adagokat tudnak akár azonnal, akár egy-két hetes időtávon belül rendelni. Megerősítette: a védőoltás ingyenes. További kérdésre közölte: első ütemben közel 1,5 millió adag oltóanyagot szállítottak ki, amely duplája a tavaly igénybe vett mennyiségnek. Azt kérte, a baloldali politikusok ne tévesszék meg álhírekkel az embereket, ez komoly veszélyt okozhat.

Újabb kérdésre a Magyar Orvosi Kamara felvetéséről a további járványügyi szigorítások szükségességéről azt mondta, folyamatosan egyeztetnek a kamarával és a szakmai szervezetekkel. Arról, hogy mikor jöhetnek újabb szigorítások közölte: ahogy eddig, ezután is a járványügyi szakemberekre és az operatív törzsre fognak hallgatni e téren, ha ők ezt javasolják, akkor. Legutóbb egyébként az Országgyűlés hétfőn szigorította a karanténszabályokat - idézte fel.

Arról, hogy Jakab Péterre (Jobbik) a krumplis országgyűlési akciója miatt a házelnök 4,4 millió forintos büntetést rótt ki, azt mondta: a képviselő útszéli stílusa nem az első eset, folyamatosan provokálja a kormány és a parlament tagjait. Pontosan tudta, hogy egy ilyen akció milyen büntetést von maga után. Az ellenzéki politikus kéthavi tiszteletdíj megvonásban részesült, a kormánypártok egyetértenek ezzel a büntetéssel - mondta Nacsa Lőrinc.

mti
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Botrány: Megszólalt a férfi, aki a bulit szervezte, ahol elkapták Szájer Józsefet
Lázár János: Azért ez k... nagy dolog
Nemzetközi botrány: Deutsch Tamás kizárásáért indult aláírásgyűjtés a Néppárt EP-frakciójában
Óriási fogás - 17 illegális migráns egy autóban
17 illegális migránst szállított gépkocsijában egy román sofőr. Négymegyés akció keretében – a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának inform...
  
Közel 37 ezer határsértőt fogtak el idén
Majdnem 37 ezer határsértőt fogtak el és kísértek vissza eddig idén a magyar hatóságok - közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda reggel az M1 aktuális csatornán. ...
  
Harmincan követelik Deutsch Tamás kizárását
Az Európai Néppárt 30 tagja írta alá azt a levelet, amely Deutsch Tamásnak az Európai Néppártból (EPP) való kizárását kezdeményezi – derül ki a Népszavából. A lap szerint Manfred ...
  
Operatív törzs: elkérhetik a személyi igazolványt a bolti dolgozók
A kormány jövő héten dönt a karácsonykor érvényes intézkedésekről, míg az elmúlt 24 órában két kutyasétáltatóval szemben kellett intézkedni - egyebek mellett ezekről is szó volt ...
  
Lottó csalás? Egy dél-afrikai lottón az 5, 6, 7, 8, 9, 10 volt a telitalálatos szelvény
Dél-Afrikában felbolydulást okozott az, hogy hat egymást követő számmal lehetett megnyerni az egyik lottón a főnyereményt. A számsor valóban szokatlan, de matematikailag ugyanakkora rá az...
  
Kilépett a Fideszből Szájer József
Megdöbbentő botránya után kilépett a Fideszből Szájer József. A Magyar Nemzet azt írja: Szájer József kilépett a Fideszből. A lap megszólaltatta az ügyben Orbán Viktor miniszterelnök...
  
Deutsch Tamás: Ma Magyarországon a Fidesz az a párt, aki nem kíván senkinek a hálószobájában kutakodni
„Ez egy botrány, ez egy olyan botrány, aminek megvan az oka. És nyilvánvaló, hogy egy ilyen botrány árt a politikai közösségnek” - mondta Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti kép...
  
Orbán megszólalt a Szájer ügyről: Harmincéves munkáját nem fogjuk elfelejteni és megtagadni, de ...
A Magyar Nemzet azt írja, „Szájer József a mai nappal kilépett a Fideszből”, a „volt EP-képviselő a párttagságáról való lemondást Kubatov Gábornak, a Fidesz pártigazgatójának c...
  
Orbán megszólalt: Amit Szájer tett, az nem fér bele, nem elfogadható és nem védhető
A Magyar Nemzet azt írja, „Szájer József a mai nappal kilépett a Fideszből”, a „volt EP-képviselő a párttagságáról való lemondást Kubatov Gábornak, a Fidesz pártigazgatójának c...
  
Szájer lebukása felgyorsíthatja a Fidesz kilépését a Néppártból
Amikor Szájer József vasárnap bejelentette lemondását, az Európai Néppárt EP-frakcióján belül óriási meglepetést okozott a döntés, és ez így is maradt egészen addig, amíg ki nem d...
  
Már harmincan akarják kizárni Deutsch Tamást az Európai Néppártból
A fideszes politikus gestapózós kiszólása miatt szeretnék már a jövő héten megejteni a szavazást Deutsch tagságáról. Megszereztük az aláírók névsorát, van köztük német, osztrák...
  
A nemzetközi sajtót is bejárta a „kanos magyar” híre
Kedd estére a belga és a magyar után a nemzetközi sajtóhoz is eljutott Szájer József illegális szexpartijának híre. A botránnyal gyakorlatilag minden nagyobb angolszász sajtótermék fogla...
  
Harminc néppárti képviselő: Deutsch Tamás nem áshatja többé alá az EPP-frakció hitelességét
Megszerezte a Népszava azt a levelet, amelyet az Európai Néppárt (EPP) harminc politikusa küldött Manfred Weber frakcióvezető és Simon Busutil frakció főtitkárnak, és ami kezdeményezi De...
  
PDSZ: Haladéktalanul rendelje el a kormány a téli szünetet
Felszólítja a kormányt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), hogy haladéktalanul rendelje el a téli szünetet mostantól annak eredetileg tervezett végéig, azaz jövő év január ...
  
Óriási tiltakozás: Egyházi kézbe kerülhet a tanító- és óvodapedagógus-képzés jelentős része
A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) közleményt juttatott el szerkesztőségünknek, amelyben nemtetszésüket nyilvánítják ki, amiért a tan...
  
Polt Péter ügyészsége talált egy korrupt minisztériumi tisztségviselőt
Korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt őrizetbe vettek egy vezető beosztású minisztériumi tisztségviselőt, közölte szerdán a Polt Péter vezette Központi Nyomozó Főügyészség. Ker...
  
Nincs szükség a szűrőbuszokra Pest megyén kívül a tisztifőorvos-helyettes szerint
Szerdán hat szűrőbusz végzi a teszteléseket – mondta az országos tisztifőorvos-helyettes szerda reggel a közmédiának. Surján Orsolya kiemelte, hogy a szűrőbuszok Budapesten és Pest me...
  
Figyelem! - kérésre kötelesek bemutatni a korukat tükröző okiratot!
A kereskedelmi üzletek vezetője és vagyonőre is megtagadhatja a kiszolgálást azoktól, akik az időseknek fenntartott idősávban jogosulatlanul kívánnak vásárolni. A jogosultságot személy...
  
Szájer-ügy: tudja, mások mellett ki mentesült például a nemzetbiztonsági átvilágítás alól?
Az európai uniós képviselőknek nem kell nemzetbiztonsági átvilágításon résztvennie – nyilatkozta a lapunknak Vadai Ágnes, a DK országgyűlési képviselője annak kapcsán, hogy Szájer ...
  
Na, kiknek a buszaira vigyáznak a rendőrök Budapesten?
A Barcelona futballistái a Duna-part szépségeiben gyönyörködhetnek, ha kinéznek a szállodai szobájuk ablakából. A futballcsapatot kisérő busz a közelben, a Magyar Tudományos Akadémia e...
  
OMSZ figyelmeztetés: brutális ónos eső várható több megyében is
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében szerda éjféltől csütörtök délelőttig több milliméternyi ónos eső hullhat. A Magyar...
  
Ezért tűnt el a képernyőről Marsi Anikó
Két hete egyáltalán nem lehet látni Marsi Anikót a Tények műsorvezetői székében. Munkáját a TV2-nél kolléganője Vitányi Judit vette át. Anikó hirtelen tűnt el a képernyőről, hisz...
  
A buli házigazdája szerint Szájer azt mondta neki, hogy ő is rendezett már sze*x*partit a saját lakásában
Nyilatkozott a belga De Standaard-nak David Manzheley, annak a belga járványügyi előírásokat megsértő meleg orgiának a házigazdája, amin Szájer József fideszes EP-képviselő is részt ve...
  
Óriási tiltakozás Demeter Szilárd ellen a Petőfi Irodalmi Múzeum előtt
Megidézve a Duna-parti holokauszt-emlékművet, cipőket helyeztek ki szerda délután a Petőfi Irodalmi Múzeum elé az aHang által szervezett tüntetés résztvevői. A megjelent művészek és...
  
Donald Tusk: Mit kell még tennie a Fidesznek, hogy észrevegyétek, egyszerűen nem illik a családunkba?
„Mit kell még tennie a Fidesznek, hogy észrevegyétek, egyszerűen nem illik a családunkba?” - tette fel a kérdést Twitteren Donald Tusk, a Fideszt is magába foglaló Európai Néppárt eln...
  
Donald Tusk: A Fidesz nem illik a családunkba
„Mit kell még tennie a Fidesznek, hogy észrevegyétek, egyszerűen nem illik a családunkba?” - tette fel a kérdést Twitteren Donald Tusk, a Fideszt is magába foglaló Európai Néppárt eln...
  
A kormány válasza Szájer botrányára: körbekerítették Orbán irodáját
Miután a kormányülés előtt megkérdeztük Varga Juditot és Semjént, megjelent egy rakás rendőr és teljesen elzárta a sajtó elől a Karmelita bejáratát. A Fidesz közleményében kiadott ...
  
Rengeteg gépfegyveres kommandós lepte el kedden az egyik pozsonyi irodaházat, letartóztatták az egyik leggazdagabb szlovákot
Kommandósok tartottak ellenőrzést kedden a pozsonyi Digital Parkban, a Penta pénzügyi csoport székhelyén, és letartóztatták a vállalat vezetőjét, Szlovákia egyik leggazdagabb emberét, ...
  
Ferenc pápa szerint álkeresztény az a kormány, amely bűnbakot keres és menekültellenes
“Egy párt vagy egy demagóg politikus által manipulált nép megszűnik nép lenni, és fásult tömeggé válik. A diktatúrák mindig így kezdődnek: elvetik a félelem magját a nép szívébe...
  
Mi történik itthon? rendőrök a minisztériumi vezetőnél, el is vitték
Korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt vett őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség egy vezető beosztású minisztériumi tisztségviselőt – közölte a KNYF. A Budapesti Regionális N...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
ThePost
KDNP frakciószóvivő: "Gyurcsányné" szerint az ország az olcsó, kiszolgáltatott, tanulatlan, kétkezi munkásokra épül
A baloldal tovább folytatja a magyar emberek sértegetését - mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője a kormánypártok nevében szerdán, Budapesten.

A KDNP-s politikus sajtótájékoztatóján felidézte, hogy "Gyurcsányné" szerint az ország az olcsó, kiszolgáltatott, tanulatlan, kétkezi munkásokra épül. Nem ez az első nyílt sértegetés a baloldali politikusok részéről - mutatott rá. Közölte, hogy az elmúlt hónapokban egymást követték a nyilatkozatok, amelyekből szerinte egyértelmű, hogy a baloldal lenézi a munkásokat, a vidékieket, a nyugdíjasokat, vagyis nyíltan sértegeti és támadja az embereket.

Gyurcsányék céltábláján most éppen a kétkezi munkások vannak soron, akiket nagyon is meg kell becsülni, mert jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarország épül, fejlődik - mondta Nacsa Lőrinc.

A kormánypárti politikus szerint korábban a szintén "gyurcsányista" Niedermüller Péter a fehér keresztény magyar embereket "támadta", majd a szocialista Bangóné Borbély Ildikó egyszerűen "lepatkányozta" a nemzeti oldal szavazóit. Momentumos politikusok pedig arról beszéltek, hogy a vidékieknek és a 60 év felettieknek nem szabadna szavazniuk. Sőt, kimondták, hogy egyenesen "rühellik a vidékieket". A mára teljesen baloldalivá vált Jobbik is a nyugdíjasok ellen kezdett hadjáratot, farhát-kommandónak és hülyének nevezte a nyugdíjasokat. A Jobbik szerint "szemeikben gyűlölet lobog", a "szájukból pedig a szennyvíz folyik" - sorolta.

A frakciószóvivő összegzése szerint ez a baloldal igazi arca. Miközben a migránsok előtt simán megnyitnák a kapukat, lenézik a magyar munkásokat, a vidékieket, a nyugdíjasokat, ezzel szemben a Fidesz-KDNP-re minden magyar ember számíthat - húzta alá.

A kereszténydemokrata politikus kérdésre Karácsony Gergely és Szabó Tímea (Párbeszéd) közös, többi között az időseket érintő javaslatáról, azt mondta: a tömegközlekedésről nem kitiltani kellene a nyugdíjasokat, illetve a többi utazót, hanem sűríteni kellene a járatokat, hogy szellősebben utazhassanak az emberek. Ezek szerint Karácsony Gergely és a Párbeszéd mégis támogatta tavasszal a kormányzati intézkedéseket, ez akkor nem így tűnt, sőt folyamatosan támadták a kormányt, valamint a védekezésben részt vevő szakembereket - jegyezte meg. A kormány mindig az operatív törzs javaslata alapján hozza meg a döntéseit, és ez így lesz a jövőben is - rögzítette Nacsa Lőrinc.

Az influenzaoltás ingyenességéről és arról, hogy a DK szakpolitikusa Komáromi Zoltán szerint nincs elég védőoltás, azt mondta: nagyon veszélyes a baloldal "álhírterjesztése". Közölte: kezdték a kamuvideókkal, aztán folyamatosan zajlott az álhírek terjesztése baloldali politikusok részéről. Ha győztest szeretnének hirdetni, bár ez egy nagyon méltatlan díj, akkor a DK viszi a prímet - fogalmazott Nacsa Lőrinc. Leszögezte: folyamatosan szállítják ki az influenza elleni védőoltásokat a háziorvosokhoz, rendelkezésre áll elegendő mennyiség, illetve újabb és újabb adagokat tudnak akár azonnal, akár egy-két hetes időtávon belül rendelni. Megerősítette: a védőoltás ingyenes. További kérdésre közölte: első ütemben közel 1,5 millió adag oltóanyagot szállítottak ki, amely duplája a tavaly igénybe vett mennyiségnek. Azt kérte, a baloldali politikusok ne tévesszék meg álhírekkel az embereket, ez komoly veszélyt okozhat.

Újabb kérdésre a Magyar Orvosi Kamara felvetéséről a további járványügyi szigorítások szükségességéről azt mondta, folyamatosan egyeztetnek a kamarával és a szakmai szervezetekkel. Arról, hogy mikor jöhetnek újabb szigorítások közölte: ahogy eddig, ezután is a járványügyi szakemberekre és az operatív törzsre fognak hallgatni e téren, ha ők ezt javasolják, akkor. Legutóbb egyébként az Országgyűlés hétfőn szigorította a karanténszabályokat - idézte fel.

Arról, hogy Jakab Péterre (Jobbik) a krumplis országgyűlési akciója miatt a házelnök 4,4 millió forintos büntetést rótt ki, azt mondta: a képviselő útszéli stílusa nem az első eset, folyamatosan provokálja a kormány és a parlament tagjait. Pontosan tudta, hogy egy ilyen akció milyen büntetést von maga után. Az ellenzéki politikus kéthavi tiszteletdíj megvonásban részesült, a kormánypártok egyetértenek ezzel a büntetéssel - mondta Nacsa Lőrinc.
Itt találod a hét legvitatottabb témáit!
Olvasd nálunk azokat a híreket amiket a leginkább imádtak vagy utáltak az olvasók!
Botrány: Megszólalt a férfi, aki a bulit szervezte, ahol elkapták Szájer Józsefet
Botrány: Angela Merkel visszaszólt Orbán Viktornak
Lázár János: Azért ez k... nagy dolog
Közpénzből csináltak exkluzív kollégiumot Orbán Gáspár jogász barátainak
Soroksári tragédia: "a szeretője ölette meg a feleségem!"
Nemzetközi botrány: Deutsch Tamás kizárásáért indult aláírásgyűjtés a Néppárt EP-frakciójában
Lefilmezték, ahogyan autó csapódik az M7-esen a közútkezelő nagy sárga dobozába
Pár kérdés után rögtönzött kordonozással védték a minisztereket a Szájerről kérdező újságíróktól
Mi történik itthon? rendőrök a minisztériumi vezetőnél, el is vitték
Exkluzív fotók az helyszínről, ahol lebukott Szájer
Tiborcz István pert indított Karácsony Gergely ellen becsületsértés miatt
A kormány válasza Szájer botrányára: körbekerítették Orbán irodáját
Bencsik András: Demeter Szilárd írása kifogástalan
Az év botránya: Egy EP-képviselő is részt vett a brüsszeli orgián, amit pénteken számolt fel a rendőrség
Vírus áldozata lett a felcsúti háziorvos
Megszólaltak a Fidesz–KDNP EP-képviselői Szájer ügyében
A világlapok címoldalain Szájer József botránya
Nagyon ciki: Szájer József botrányával reklámozza magát a Ryanair
A Szájer-ügy csak a kezdet? Hatalmas kavarás mehet a háttérben
Gyurcsány Ferenc a Szájer-botrányról: Na srácok? Ki lesz a következő?
Meleg helyzet: Merkel üzent Orbán lengyelországi útja előtt
Szájer elismerte: ott volt az orgia helyszínén - részletek
Halász János: Brüsszelben a Soros-terv élesítésén dolgoznak
Erősödni kezdett a forint - Merkel meghátrálhatott vétóügyben? Orbán győzött?
Orbán megszólalt a Szájer ügyről: Harmincéves munkáját nem fogjuk elfelejteni és megtagadni, de ...
Váratlan: Orbán Viktor Varsóba utazik
Polt Péter ügyészsége talált egy korrupt minisztériumi tisztségviselőt
Szájer megerősítette, hogy jelen volt a pénteki bulin
Rengeteg gépfegyveres kommandós lepte el kedden az egyik pozsonyi irodaházat, letartóztatták az egyik leggazdagabb szlovákot
Belga lap: Egy azóta lemondott magyar EP-képviselő is részt vehetett egy tiltott brüsszeli orgián pénteken
Kitüntették Varga Judit igazságügyi minisztert
Deutsch Tamás: Ma Magyarországon a Fidesz az a párt, aki nem kíván senkinek a hálószobájában kutakodni
Ferenc pápa szerint álkeresztény az a kormány, amely bűnbakot keres és menekültellenes
Botrány: Kárpátaljai magyar intézményeknél tartott házkutatást az ukrán biztonsági szolgálat
1996: Szájer még úgy vélte, minden eszközt meg kellene ragadni a drogfogyasztás korlátozására
Szájer Józsefnél nem voltak iratok, drog viszont igen
Hidvéghi Balázs: Az vesse Szájerre az első követ, aki bűntelen
Szájer botrány: Csak iszogattunk, mint egy kávézóban, és persze, közben a vendégek....
Jakab Péter: 2022-ig még büntethetnek, de utána mi jövünk
35 milliárd forintos pótmunka Mészárosék vízügyi projektjénél
Szájer táskájából kerülhetett elő a drog a brüsszeli ügyészség közleménye szerint
Szijjártó: Ha tetszik, ha nem, jönni fog az oroszoktól a gáz
Vezető beosztású minisztériumi tisztségviselőt vettek őrizetbe korrupció gyanújával
Na, kiknek a buszaira vigyáznak a rendőrök Budapesten?
Szájer-ügy: tudja, mások mellett ki mentesült például a nemzetbiztonsági átvilágítás alól?
Minden nemzetközi fronton kiáll a kormány a kárpátaljai magyarokért
Botrány: Fegyveres razzia volt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnél Ungváron
Felnyomták a rendőrségen a Katona József Színházat egy állítólagos tiltott buli miatt
Szájer lebukása felgyorsíthatja a Fidesz kilépését a Néppártból
Illegális migránsok Baranyában - a rendőrség képet is közölt az elfogásról
Fontos a határon túli magyarok jó szereplése a választásokon
Már Angela Merkel is engedményekről beszél vétó ügyben
Ha valóban van ilyen, az viccnek is rossz - reagált Deutsch Tamás a hírre
Óriási tiltakozás: Egyházi kézbe kerülhet a tanító- és óvodapedagógus-képzés jelentős része
A nemzetközi sajtót is bejárta a „kanos magyar” híre
Ú de ciki: A Barcelona Bukarestbe indul játszani a Fradi ellen
Elképesztő - Most Romániában tűnt fel egy titokzatos monolit
Már harmincan akarják kizárni Deutsch Tamást az Európai Néppártból
Kéthavi tiszteletdíját vonta meg Jakab Pétertől az Országgyűlés
Óriási tiltakozás Demeter Szilárd ellen a Petőfi Irodalmi Múzeum előtt
Semjén a Szájer-ügyről: Miért kellene nekem ehhez bármit is szólni?
Ezért tűnt el a képernyőről Marsi Anikó
Váratlan: Ha kell, a magyar és a lengyel kormány nélkül fogadják el a gazdaságélénkítő csomagot
Konyhafőnök VIP: ezért kellett orvost hívni a stúdióba
Müller Cecília állásfoglalása után bezárták a hévízi tófürdőt
Gulyás Gergely megszólalt a karácsonyi speciális szabályokróll
A buli házigazdája szerint Szájer azt mondta neki, hogy ő is rendezett már sze*x*partit a saját lakásában
Misével kezdte a napját Orbán Viktor Varsóban
Szijjártó is csak a sajtóból tudta meg, hogy mi áll Szájer lemondása mögött + videó
Engedélyezték a Pfizer vakcináját
Operatív törzs: elkérhetik a személyi igazolványt a bolti dolgozók
Lesz budapesti karácsonyi vásár, de nem a megszokott módon
ThePost
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum