Szijjártó megvéd Téged is: Amíg mi kormányzunk, illegális bevándorló Magyarországra nem teheti be a lábát

Amíg mi kormányzunk, illegális bevándorló Magyarországra nem teheti be a lábát - ezt ígérte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtök este a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter bejegyzésében megosztotta Tucker Carlsonnak, az amerikai FOX News műsorvezetőjének rövid videóját a témában.

Tucker Carlson budapesti bejelentkezésében kiemelte: Orbán Viktor, Magyarország demokratikusan megválasztott miniszterelnöke 2015-ben azt mondta: "nem hagyjuk, hogy a tízmilliós nemzetünket örökre megváltoztassák olyan emberek, akiket mi nem hívtunk ide, de akik mégis idejönnek illegálisan".

Orbán Viktor - mint a műsorvezető kifejtette - "óriási nemzetközi nyomás közepette" nemet mondott, falat épített. Ez a déli határon épített "fal" - mint Tucker Carlson kiemelte - "gyakorlatilag véget vetett az országba irányuló illegális bevándorlásnak".

A műsorvezető - aki maga is ellátogatott a déli határra - megjegyezte: szembesült azzal, hogy nem is fal épült Magyarország határán, hanem egy egyszerű drótkerítés.

Kitért arra is, hogy ennek a "falnak" a környezete teljesen rendezett volt. Nem voltak szemétkupacok, nem volt emberi szenvedés. Annyit tapasztaltak, hogy "nem lehet illegálisan Magyarországra jönni" - emelte ki Tucker Carlson.

Azt is elmondta, hogy amikor a déli határon járt, éppen két Szíriából érkező migránst fogtak el a hatóságok, akik végig udvariasan bántak velük, végül visszakísérték őket Szerbiába. Ezt a műsorvezető úgy kommentálta: "ez egy igazi ország, vannak törvényeik", ez pedig "működik". Tucker Carlson úgy értékelt, mindehhez csak akaratra van szükség.

Az amerikai műsorvezető úgy vélekedett, Magyarországnak a "nemzet megsemmisülését" elkerülő lépései példát jelentenek nem csak Európa, hanem az egész világ, a Nyugat számára.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-

Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-