Varga Judit úgy tudja, a kormány mindenkivel „kedvesen és diplomatikusan” kommunikál

Szeretnek mindenkit.

Varga Judit igazságügyi miniszter interjút adott az Indexnek, amelyben gyorsan leszögezte, hogy nincs belharc közte és Navracsics Tibor területfejlesztésért és uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter között, épp ellenkezőleg: „nagyon jó emberi, szakmai kapcsolat” van közöttük.

Varga az ellenzékről is kifejtette véleményét, szerinte az ellenzéki oldalon vannak, akik

„jobban gyűlölik a mi politikai közösségünket, mint amennyire a hazájukat szeretik. Én el sem tudnám képzelni, hogy olyan folyamatoknak drukkoljak, amelyek végén forrásokat vonhatnak el Magyarországtól.”

– fejtette ki. A miniszter szerint róluk van szó:

„sorosista NGO-k”

és „a nagy liberális-progresszív nemzetközi hálózat megmondóembei”.

“Minden áskálódás és rémhírterjesztés ellenére meg fogjuk kapni a nekünk járó uniós pénzeket a tárgyalási folyamat végén. Ez ugyanis jár a magyar embereknek mind jogi, mind politikai értelemben”

– nyugtatott meg mindenkit Varga, aki szerint bár a magyar kormány

„kedvesen és diplomatikusan”

kommunikál, brüsszeli ellenfelik szemében mégis meghökkentő, hogy a magyar kormány a „véleményhegemónia világában” ki mer állni a nemzeti érdekekért.

A miniszter szerint a brüsszeli liberálisoknak érdemes lenne tőlük tanulnia, hiszen

„a valódi véleménypluralizmusnak köszönhetően Magyarországon valódi politikai viták vannak. Bárki, szabadon elmondhatja véleményét.”

Varga megemlítette azt is, hogy szerinte a magyar bírósági szervezetrendszer a végrehajtó hatalomtól

teljesen független.

A hetes cikkely szerinte eljárásról az Indexnek az mondta, hogy arra „már senki sem emlékszik, talán Brüsszelben sem tudják már, miről szól az egész boszorkányüldözés”.

A civil szervezetekről pedig azt mondta:

“Én minden jó szándékú civil szervezettel szívesen együttműködöm és segítem a munkájukat. Több mint hatvan civil szervezettel dolgozunk együtt. A sorosista szervezeteknek persze soha nem tudunk megfelelni, mert ők nem a problémák megoldásában érdekeltek, hanem a politikai hangulatkeltésben.”

(via RTL.hu)





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen