Csatlakozz hozzánk facebookon
Semjén Zsolt: az összes határon túli magyar politikai párt és a magyarországi parlamenti pártok is igent mondtak  

Egyhangúlag fogadta el a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) és a Magyar Diaszpóra Tanács is a zárónyilatkozatokat a csütörtökön - a koronavírus-járvány miatt online - tartott fórumokon - közölte Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a szintén online közvetített sajtótájékoztatón.

Semjén Zsolt kiemelte: a magyar politikai életben példátlan módon teljes konszenzus mellett hagyták jóvá a tanácskozásokat lezáró dokumentumokat, azokra az összes határon túli magyar politikai párt és a magyarországi parlamenti pártok is igent mondtak. A tanácskozás hangulatára is a konszenzuskeresés volt a jellemző - jelezte, hozzátéve: a két záródokumentumba az ellenzéki pártok javaslatait is beépítették.

A magyar politikai életben példátlan módon teljes konszenzus mellett hagyták jóvá a tanácskozásokat lezáró dokumentumokat, azokra az összes határon túli magyar politikai párt és a magyarországi parlamenti pártok is igent mondtak.

Úgy fogalmazott: nem hiszi, hogy van a magyar politikának még olyan szegmense, ahol ilyen konszenzus van, mint a nemzetpolitikában.

A miniszterelnök-helyettes ugyanakkor megjegyezte: a Demokratikus Koalíció megkeresésük ellenére sem képviseltette magát az üléseken, immár "szokás szerint".

Semjén Zsolt kitért arra, hogy Romániában december 6-án parlamenti választásokat tartanak. Létfontosságú, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) minél erősebben képviselhesse a magyar érdekeket a bukaresti parlamentben - mondta, hozzátéve, ez akkor lehetséges, ha nemcsak a Romániában, hanem a román állampolgárságú, diaszpórában élő szavazópolgárok is rá voksolnak. Azt kérte a nem Románia területén élő erdélyi magyar, de román állampolgársággal rendelkező szavazóktól, hogy román okmányaikkal - útlevéllel, személyi igazolvánnyal - vegyenek részt a választáson. Menjenek el a konzulátusra, nagykövetségre és adják le szavazatukat az RMDSZ-re! - biztatott.

Akkor fogja az RMDSZ a magyar értékeket, érdekeket hatékonyan képviselni, ha a szavazóbázis ott áll mögötte - jelentette ki Semjén Zsolt, aki hangsúlyozta: minden voksra szükség van.

A zárónyilatkozatokat Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára ismertette. A Máért által elfogadott dokumentumban, utalva a trianoni békediktátum százéves évfordulójára, úgy fogalmaznak: nincs a világnak egyetlen nemzete sem, amely kibírta volna azt a száz évet, amely "mögöttünk, magyarok mögött áll. Bebizonyítottuk, hogy összenő, ami összetartozik: a magyar nemzet a szétszakítottság és a huszadik század minden megpróbáltatása ellenére megmaradt és cselekvőn őrzi összetartozásba vetett hitét" - áll a zárónyilatkozatban.

Kitértek arra: az elmúlt tíz évben mindent megtettek, hogy a külhoni magyarok közjogilag is újra a magyar nemzet részévé válhassanak. A választójog megadásával a magyarság közösen dönt a nemzet sorsát érintő legfontosabb kérdésekben - idézte a dokumentumot az államtitkár.

A zárónyilatkozatban felhívták a figyelmet arra is, hogy fontos az erős magyar érdekképviselet. A következő megmérettetés a december 6-i romániai parlamenti választás.

Magyarnak lenni a Kárpát-medencében hátrány helyett újra előny, a magyar név megint méltóvá vált régi nagy híréhez - összegeztek, és arra buzdítottak minden magyart a Kárpát-medencében, hogy magyar nemzetiségét és magyar anyanyelvét a jövőre több országban is esedékes népszámlálás során "bátran és büszkén" vallja meg.

"A magyarság számára vesztes huszadik század után", a huszonegyedik században a közép-európai népekkel együttműködve, "egy önbecsülését visszanyert, keresztény-nemzeti értékeit tisztelő és megőrző nemzet tagjaiként úgy határozunk, hogy 2021 a nemzeti újrakezdés éve lesz" - olvasható a dokumentumban.

A diaszpóratanács a zárónyilatkozatban azt hangsúlyozta: az elmúlt tíz évben közös erővel újraegyesítették a magyar nemzetet. A kedvezményes honosítást kihasználva a diaszpóra polgárai is újra magyar állampolgárokká válthattak. A választójog megadásával pedig a diaszpóra magyarsága is részt tud venni a Magyarországot érintő legfontosabb döntések meghozatalában.

A tanács szintén elfogadta, hogy 2021 a nemzeti újrakezdés éve legyen.

"A magyarság immáron világnemzet" - állapították meg, és kitértek arra is: a tanács tagjai aktívan kiállnak a Kárpát-medencei magyarság védelméért. Egyetlen magyar sincs egyedül, éljen akár a Kárpát-medencében, akár a diaszpórában.

A zárónyilatkozat szerint a tanács szintén elfogadta, hogy 2021 a nemzeti újrakezdés éve legyen

mti
Ez is érdekelhet:
Segíts egy megosztással - eltűnt 8 éves kisfiút keres a rendőrség
2021-01-04 eltünési dátummal tette közzé a rendőrség a kisifú körözését Személyes adatok Név: DRIGÁN SÁNDOR SZEBASZTIÁN Nem:
  
Meghalt a magyar határnál egy katona - vizsgálat indult
Nem incidens történt a Honvédelmi Minisztérium szerint. A déli határszakaszon életét vesztette egy katona csütörtökön – közölte a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs osztálya ...
  
Vizsgálat indult - Plafonig állnak a nyitott koporsók a szentendrei halottasházban
Szentendre polgármestere vizsgálatot rendelt el a videón látható kegyeletsértő állapotok miatt, illetve jelenleg is helyszíni szemlét tart a halottasházban. Csaknem a plafonig érnek a k...
  
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Botrány: Az EU köszöni, nem kér a kínai vakcinából
Kihívták egy futóversenyre Németh Szilárdot
A Kormányzati Tájékoztatási Központ elárulta mi lesz ha Brüsszel nem szállít elég gyorsan vakcinát
Nagyon komoly lépéseket tervez Varga Judit - mutatjuk kiket hívott össze
A social media-szolgáltatók titokban, politikai céllal úgy korlátozzák a felhasználói profilunk láthatóságát, elérését, hogy arról mi ne tudjunk. A techcégek ezzel minden alapvető, d...
  
Rosszul rögzítették a gyerekülést, kirepült az autóból a markóci kisfiú
Egy háromgyermekes apa egy kereszteződésben hajtott egy kamion elé, az ütközést nem sikerült elkerülni, egy 7 éves kisfiú pedig a helyszínen életét vesztette. A Markócról indult csalá...
  
Két és félmilliárd forintot költött az állam reklámra az RTL Klubnál
Közel 2,5 milliárd forintra növekedett az RTL Magyarország a magyar államtól származó éves reklámbevétele a nemrég lezárult évben – tudta meg a Media1. A pontos összeg 2 495 600 000 f...
  
Pert nyert egy kommentelő a győri alpolgármester ellen - mutatjuk minek nevezte...
A jogi eljárást Radnóti Ákos, a Fidesz győri alelnöke azután indította, hogy egy kommentelő a Facebookon obszcén stílusban nyilvánult meg róla. A férfi azt írta az alpolgármesterről, ...
  
Boldogkői Zsolt: A járvány az oltásellenesek miatt még évekig velünk maradhat
Magyar gyógyszer is készül a koronavírus ellen, beindul az antivirális gyógykészítmények hazai gyártása, az oltásellenesek miatt maradhat még sokáig velünk a járvány – derült ki a ...
  
Nemzetközi botrány: Magyar kormánytagokat nem hívtak meg Joe Biden beiktatására
Szijjártó Péter szerint Magyarország az „előző négy évhez hasonló” színvonalú kapcsolatrendszerre törekszik az Egyesült Államokkal. Szerdán lesz Joe Biden amerikai elnök beiktat...
  
Messze jutottak: hat migránst fogtak el Budapesten
Hat migránst fogtak el Budapesten pénteken. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu-n azt írta: a járőrök Kőbánya-Kispest vasútállomáson igazoltattak hat külföldi férfit, aki a...
  
Schobert Norbi: Sajnos nem úri hóbortból fogadtam testőrt Réka mellé
Minden jogi eszköz adott ahhoz, hogy a Schobert családot gyalázó 20 ezres Facebook csoport alapítóit és tagjait felelősségre vonják, hiszen mérhető anyagi veszteséget okoznak a fitneszhá...
  
Sokkoló! Savval akarták leönteni Rubint Rékát
Minden jogi eszköz adott ahhoz, hogy a Schobert családot gyalázó 20 ezres Facebook csoport alapítóit és tagjait felelősségre vonják, hiszen mérhető anyagi veszteséget okoznak a fitneszhá...
  
Újpesti rendőrkéselés: a megmentett család sérelemdíjat kér a rendőrségtől
Sérelemdíjat kér az a család, akiket Újpesten egy rendőrpáros mentett meg egy vélhetően drog hatása alatt álló késelőtől, és akit az intézkedés közben le kellett lőnie az egyik já...
  
Tízfős sajtós stáb dolgozik Szijjártó közösségi médiás imidzsén
Noha a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak van egy 17 fős sajtóosztálya, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert külön sajtós stáb segíti: a Hvg.hu nem hivatalos forr...
  
Szijjártó: Kínában a vakcinát a 60 év fölöttieknél is engedélyezték
A külügyminisztert a kínai vakcináról kérdezték egy sajtótájékoztatón, mire azt mondta, nem a politikusok döntenek arról, hogy Magyarországon milyen oltóanyagot lehet használni. Szi...
  
Bántalmazta élettársa kétéves gyerekét, aki később a kórházban meghalt - most született ítélet
Közel három évvel ezelőtt elkövetett bűncselekményben módosított a vádon a Fővárosi Főügyészség – írták hétfői közleményükben. 2018. január 24-én egy férfi bántalmazta é...
  
Magyarország is részt vesz a vakcinaigazolás tesztelésében - mutatjuk a részleteket
A Guardtime által fejlesztett VaccineGuard nyilvántartja, hogy mely állampolgárok oltották már be magukat. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) utasítására készülő rendszer tesztelés...
  
Tóth Gabi miatt kirúgtak egy kommentelőt, most reagált a kritikákra
Még előző év végén adott interjút az énekes testvérpár, Tóth Gabi és Tóth Vera az Nlc.hu-nak, amiben a fiatalabb Tóth lány többek között arról is beszélt, hogy még terhes volt a m...
  
Jó tudni: nem akárhogy vadásznak majd a hálapénzes orvosokra
Több mint félezer ember dolgozik a Nemzeti Védelmi Szolgálatnál, annál a titkosszolgálatnál, amelyen belül egy ötven fős csapat kizárólag a hálapénzt elfogadó orvosokra utazik majd m...
  
Müller: Az orosz vakcinából 3000 ember beoltására elegendő érkezett Magyarországra
35 685 embernek elég oltóanyag érkezik kedden a Pfizertől, mondta Müller Cecília tisztifőorvos. Ez valamivel kevesebb az eredetileg tervezettnél, hiszen ideiglenesen egész Európában csökke...
  
Óriási botrány lett a rendeletből ami durván megemelte az devizahiteles lakótelep bérleti díjait
A 444 írta meg elsőként tavaly augusztus elején, hogy a Pest megyei Ócsa önkormányzata komoly bérletidíj-emelést tervez a 2019-ben a tulajdonába került devizahiteles lakótelepen. Az önko...
  
Debrecen: Oldalára fordították a parkoló autót, hogy kilopják a katalizátorát
Az autó gazdáját egyik rokona hívta fel, hogy nem mindennapi módon parkol az autója. Oldalára borítottak egy parkoló autót Debrecenben, azért, hogy kilopják belőle a katalizátort. A T...
  
Kásler elárulta milyen robotokat szereztek be, amik segítik a védekezést - milliárdos eszközbeszerzés
A kormány újabb kétmilliárd forintos eszközbeszerzéssel támogatta a koronavírus-járvány elleni védekezést az Egészséges Budapest Program keretében - jelentette be az emberi erőforráso...
  
Müller Cecília: oltakozzunk, és higgyünk a magyar szakembereknek
Az országos tiszti főorvos szerint kedden 61 tálcányi Pfizer-oltás érkezik az országba, a Modernát csaknem “eloltották” a hétvégén az idősotthonokban. A brit vírusvariáns miatt gyak...
  
Új biznisz: Szállítmányozási céget alapított Rogán Cecília
Az új vállalkozást január 11-én jegyezték be, légi, szárazföldi és vízi szállítást kiegészítő szolgáltatást is vállalnak. Új üzletbe vágott Rogán-Gaál Cecília: a Minisztere...
  
Aldi: az áruházvezetők kezdő bére bruttó 600 ezer forint lett
Az áruházláncnál 4–8 százalékkal emelkedtek a fizetések januártól. Közzétette az január 1-től életbe lépő béremelés után érvényes, az áruházi és a logisztikai munkavállal...
  
Fidesz: egy baloldali elemző elárulta: azt szeretnék, hogy minél hosszabb ideig tartson a járvány
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség reagálása Jávor Benedek sajtótájékoztatójára Jávor Benedek és a baloldal a magyar emberek életét veszélyezteti, amikor az oltás ellen buzdít! A b...
  
A Kormányzati Tájékoztatási Központ elárulta mi lesz ha Brüsszel nem szállít elég gyorsan vakcinát
Brüsszel nem szállít elég gyorsan vakcinát, nem küld elég oltóanyagot Magyarországra - hangsúlyozta a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) vasárnap az MTI-hez eljuttatott közlemén...
  
Kásler orvos-miniszterként elítéli az üzleti vagy éppen politikai érdekből történő félelemkeltést
A koronavírus elleni vakcina nem pártpolitikai kérdés - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere vasárnap a Facebook-oldalán. Kásler Miklós bejegyzésében azt írta: a világjárván...
  
Menczer: Európa Kínában áll sorban a vakcináért
Európa Kínában áll sorban a vakcináért - hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára v...
  
Egy orvos tíz napja az oltás után
Jakab Judit pszichiáterként és pszichoterapeutaként dolgozik: január 8-án kapta meg az első oltást a Pfizer vakcinájából, mi pedig az oltás napjától végigkísértük őt. Az oltá...
  
Szlovákiában hamarosan munkába és postára se lehet menni negatív teszt nélkül
Szlovákiában az eddigieknél szigorúbb korlátozásokat vezetnek be és újabb országos tesztelés kezdődik – jelentette be vasárnap este Igor Matovič miniszterelnök az MTI szerint. A legfo...
  
Az elmúlt két évben 13 alkalommal jelezte a magyar kormánynak az ENSZ, hogy szerintük jogsértés történt
Az elmúlt két évben 13 alkalommal jelezte a magyar kormánynak az emberi jogok védelméért és alkalmazásáért felelős intézmény, az ENSZ Emberi Jogok Főbiztossága, ha szerintük jogsért...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2021. minden jog fenntartva - Impresszum
ThePost
Semjén Zsolt: az összes határon túli magyar politikai párt és a magyarországi parlamenti pártok is igent mondtak
Egyhangúlag fogadta el a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) és a Magyar Diaszpóra Tanács is a zárónyilatkozatokat a csütörtökön - a koronavírus-járvány miatt online - tartott fórumokon - közölte Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a szintén online közvetített sajtótájékoztatón.

Semjén Zsolt kiemelte: a magyar politikai életben példátlan módon teljes konszenzus mellett hagyták jóvá a tanácskozásokat lezáró dokumentumokat, azokra az összes határon túli magyar politikai párt és a magyarországi parlamenti pártok is igent mondtak. A tanácskozás hangulatára is a konszenzuskeresés volt a jellemző - jelezte, hozzátéve: a két záródokumentumba az ellenzéki pártok javaslatait is beépítették.

A magyar politikai életben példátlan módon teljes konszenzus mellett hagyták jóvá a tanácskozásokat lezáró dokumentumokat, azokra az összes határon túli magyar politikai párt és a magyarországi parlamenti pártok is igent mondtak.

Úgy fogalmazott: nem hiszi, hogy van a magyar politikának még olyan szegmense, ahol ilyen konszenzus van, mint a nemzetpolitikában.

A miniszterelnök-helyettes ugyanakkor megjegyezte: a Demokratikus Koalíció megkeresésük ellenére sem képviseltette magát az üléseken, immár "szokás szerint".

Semjén Zsolt kitért arra, hogy Romániában december 6-án parlamenti választásokat tartanak. Létfontosságú, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) minél erősebben képviselhesse a magyar érdekeket a bukaresti parlamentben - mondta, hozzátéve, ez akkor lehetséges, ha nemcsak a Romániában, hanem a román állampolgárságú, diaszpórában élő szavazópolgárok is rá voksolnak. Azt kérte a nem Románia területén élő erdélyi magyar, de román állampolgársággal rendelkező szavazóktól, hogy román okmányaikkal - útlevéllel, személyi igazolvánnyal - vegyenek részt a választáson. Menjenek el a konzulátusra, nagykövetségre és adják le szavazatukat az RMDSZ-re! - biztatott.

Akkor fogja az RMDSZ a magyar értékeket, érdekeket hatékonyan képviselni, ha a szavazóbázis ott áll mögötte - jelentette ki Semjén Zsolt, aki hangsúlyozta: minden voksra szükség van.

A zárónyilatkozatokat Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára ismertette. A Máért által elfogadott dokumentumban, utalva a trianoni békediktátum százéves évfordulójára, úgy fogalmaznak: nincs a világnak egyetlen nemzete sem, amely kibírta volna azt a száz évet, amely "mögöttünk, magyarok mögött áll. Bebizonyítottuk, hogy összenő, ami összetartozik: a magyar nemzet a szétszakítottság és a huszadik század minden megpróbáltatása ellenére megmaradt és cselekvőn őrzi összetartozásba vetett hitét" - áll a zárónyilatkozatban.

Kitértek arra: az elmúlt tíz évben mindent megtettek, hogy a külhoni magyarok közjogilag is újra a magyar nemzet részévé válhassanak. A választójog megadásával a magyarság közösen dönt a nemzet sorsát érintő legfontosabb kérdésekben - idézte a dokumentumot az államtitkár.

A zárónyilatkozatban felhívták a figyelmet arra is, hogy fontos az erős magyar érdekképviselet. A következő megmérettetés a december 6-i romániai parlamenti választás.

Magyarnak lenni a Kárpát-medencében hátrány helyett újra előny, a magyar név megint méltóvá vált régi nagy híréhez - összegeztek, és arra buzdítottak minden magyart a Kárpát-medencében, hogy magyar nemzetiségét és magyar anyanyelvét a jövőre több országban is esedékes népszámlálás során "bátran és büszkén" vallja meg.

"A magyarság számára vesztes huszadik század után", a huszonegyedik században a közép-európai népekkel együttműködve, "egy önbecsülését visszanyert, keresztény-nemzeti értékeit tisztelő és megőrző nemzet tagjaiként úgy határozunk, hogy 2021 a nemzeti újrakezdés éve lesz" - olvasható a dokumentumban.

A diaszpóratanács a zárónyilatkozatban azt hangsúlyozta: az elmúlt tíz évben közös erővel újraegyesítették a magyar nemzetet. A kedvezményes honosítást kihasználva a diaszpóra polgárai is újra magyar állampolgárokká válthattak. A választójog megadásával pedig a diaszpóra magyarsága is részt tud venni a Magyarországot érintő legfontosabb döntések meghozatalában.

A tanács szintén elfogadta, hogy 2021 a nemzeti újrakezdés éve legyen.

"A magyarság immáron világnemzet" - állapították meg, és kitértek arra is: a tanács tagjai aktívan kiállnak a Kárpát-medencei magyarság védelméért. Egyetlen magyar sincs egyedül, éljen akár a Kárpát-medencében, akár a diaszpórában.

A zárónyilatkozat szerint a tanács szintén elfogadta, hogy 2021 a nemzeti újrakezdés éve legyen
Itt találod a hét legvitatottabb témáit!
Olvasd nálunk azokat a híreket amiket a leginkább imádtak vagy utáltak az olvasók!
Segíts egy megosztással - eltűnt 8 éves kisfiút keres a rendőrség
Meghalt a magyar határnál egy katona - vizsgálat indult
Vizsgálat indult - Plafonig állnak a nyitott koporsók a szentendrei halottasházban
Kiderült, mikortól vezethetik be a vakcinaútlevelet
Óriási botrány: a Parlament lerohanásával fenyegetőzött egy magyar férfi
Botrány: Az EU köszöni, nem kér a kínai vakcinából
Kihívták egy futóversenyre Németh Szilárdot
Nemzetközi botrány: “Hallo, Herr Diktator“ címmel készített Orbánról dokumentumfilmet egy német-francia csatorna
Elképesztő videó a legújabb migránsalagútról - nem csökken a nyomás a déli határon
Nyilatkozott Deutsch Tamás felesége: Nem a férjemnek köszönhetem az elismerést
Hivatalos: Orbán lépett, 25 éves korig szja-mentességet kapnak a fiatalok
A Kormányzati Tájékoztatási Központ elárulta mi lesz ha Brüsszel nem szállít elég gyorsan vakcinát
Budai Gyula Fekete-Győréknek: Jó lenne, ha egy kicsit kussolnának
Az eddigi legnagyobb kommentháború tört ki Müller Cecília oltásával kapcsolatban - elképesztő állítások
Meghalt Sas József
Dopeman elárulta, mennyit fizet neki a Fidesz, miután betámadták az Orbán miatt
Óriási botrány: Palkovics benyújtotta lemondását, Orbán visszaszólt, hogy ezt felejtse el
Nemzetközi botrány: Obama üzenete, Trump veszített, de Orbán még nem
Orbán: itt már semmi se szent, mármint a baloldani pártok számára
Szörnyű: A mohácsi rendőrfőkapitány lehet egy pécsi karambol halálos áldozata
Benkő: 2019 végén minden katona 500 ezer forintot kapott munkája elismeréseként
Szlovákiában hamarosan munkába és postára se lehet menni negatív teszt nélkül
23 éves, dolgozó fiatalt interjúvoltak a HírTV-ben, de nem közölték, hogy ő a Fidelitas közép-dunántúli vezetője
140 milliót kapott a Rogán Cecília-féle sportrendezvény az állami lottócégtől
Nagyon komoly lépéseket tervez Varga Judit - mutatjuk kiket hívott össze
Deutsch szerint az európai baloldal már elismeri a magyar járványügyi védekezést
Döntött az Alkotmánybíróság a paksi titkolózással kapcsolatban
Szlovákiában történik valami
Dopeman Orbánról: Nem gondoltam bele, hogy mint érző lényt, alighanem megbántottam
Óriási botrány: Több tucat vakcinát pusztított el egy gyógyszerész, az okát is elárulta
Varga Judit: Magyarország készen áll, a stabil, cselekvőképes kormány ma gazdasági versenyelőny
Elkezdődött: Az EU Bíróság már tárgyalja, mennyire független a magyar igazságszolgáltatás
Gyurcsány Ferenc ezzel a vakcinával oltatja be magát
Mi történt? - Nem sokkal adás előtt Puskás Peti váratlanul lemondta a műsorvezetést
Schobert: A világ egyik pontján sem küldenek el ennyien a jó ku*r*va anyámba, mint itthon
Orbán óriási nyomást helyezett a magyar hatóságra - mutatjuk miért
Az elmúlt két évben 13 alkalommal jelezte a magyar kormánynak az ENSZ, hogy szerintük jogsértés történt
Mi történt? - Orbán Rogánnal kísértette ki a pécsi polgármestert
Íme a videó amin ott énekel a fiatal Orbán is - mutatjuk miért került elő újra
Van olyan óvoda, ahova közmunkások mennek be a gyerekekre vigyázni
Schobert Norbi: Sajnos nem úri hóbortból fogadtam testőrt Réka mellé
Dopeman: Orbán orrhosszal jobb, mint a kihívói
Fidesz: Gyurcsány Ferenc és pártja a magyar emberek életét veszélyezteti, amikor az oltás ellen buzdít!
Dr. Szlávik: Felesleges különbséget tenni az oltások közt, hisz mindegyik ugyanazt tudja
Fidesz: egy baloldali elemző elárulta: azt szeretnék, hogy minél hosszabb ideig tartson a járvány
Háború: A DK petíciót indít a kínai vakcina ellen
Nagy fogás: katonákat is bevetettek az embercsempészek elfogására Devecsernél
Óriási háború lett Schmidt Máriáék reklámfilmes peréből
Íme Orbán levelének a részletei: "országaink kiemelkedő gazdasági sikerei..."
Áthajtott a piroson, majd a villamossínen haladt tovább egy Lamborghini Budapesten
Váratlan: lemondott annak a kínai gyógyszercégnek az elnöke, amelyiktől Orbánék rengeteg vakcinát vennének
A Sorsok Háza létrehozására eddig mintegy 7,5 milliárd forintot fordított a kormány
Új biznisz: Szállítmányozási céget alapított Rogán Cecília
Renátó lett a Való Világ szériák történetének valaha volt legnagyobb vesztese
Egy orvos tíz napja az oltás után
Újpesti rendőrkéselés: a megmentett család sérelemdíjat kér a rendőrségtől
Botrány: Kárász Róbert ellopott fotóival csaltak ki pénzt nőktől egy német társkeresőn
Több tízmilliárdból vásárolna kínai és orosz vakcinát a kormány, Szijjártó megy majd értük
Megszentelték Orbán irodáját - nem akármit írtak fel az ajtójára
Vajna Timiről az ismerőse: Sokan csak a gyönyörű képeket látják pedig....
Orbán: Ha engedélyezik a kínai vakcinát, talán nyár előtt visszakapjuk az életünket
Menczer Tamás: a kínai és az orosz vakcina rossz irányba semmiképpen nem befolyásolja az oltási kedvet
Fidesz: Gyurcsányék fejezzék be az oltásellenes kampányukat
Ausztria lépett: kötelező az FFP2 maszk
Felkészültél? - Úgy tűnik mégis lesz vakcinaútlevél Magyarországon - a BM kifejlesztette a technikai hátteret
Orbán szerint a kérdés szerinte az, hogy nagyobb bajt okozunk-e ezzel a vakcinával, mint amit el akarunk hárítani
Megnézték a kínai vakcina gyártását a magyar szakértők
Németh Szilárd burkolt hazaárulózással és leplezetlen románozással felelt...
Menczer: Európa Kínában áll sorban a vakcináért
Deutsch Tamás: a magyar járványügyi védekezésről elismerően beszél az európai baloldal
Két és félmilliárd forintot költött az állam reklámra az RTL Klubnál
Nemzetközi botrány: Magyar kormánytagokat nem hívtak meg Joe Biden beiktatására
Segíts ha lehetőséged van rá - daganatos betegséggel küzd Panka
Baj van: Már megint leállt Paks 2 belarusz testvére
Óriási botrány lett a rendeletből ami durván megemelte az devizahiteles lakótelep bérleti díjait
ThePost
COPYRIGHT © 2021. minden jog fenntartva - Impresszum