Csatlakozz hozzánk facebookon
Gulyás Gergely bejelentette: a nyugídjasok hamarosan levelet kapnak a járvány miatt  

Csütörtökön ismét tájékoztatót tartott Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A Kormányinfót ezúttal talán a szokásosnál is többen várták, mivel mindenki számított rá, hogy szóba kerülnek a karácsonyi időszakra érvényes szabályok, és az elmúlt évek legnagyobb, vezető politikust érintő botránya, a Szájer-ügy.

A Kormányinfón elhangzott:

Ha a fertőzöttek számát nézzük, akkor az unióban Magyarország a 12. a 27 tagállamból, ezzel egy helyet javítottunk - mondta Gulyás Gergely.

Az elhunytaknál az összesített listában nincs változás, az uniós átlagnál kedvezőbbek a halálozási adatok. Ebben benne van az is, hogy mindenhol, itthon is emelkedik a halálozások száma, Magyarországon is napról napra szomorú rekordértékek születnek. Azt remélik, lassan eljutunk a csúcspontra. A mostani prognózisok többsége decemberre teszi a tetőzést.

A megindult tömeges tesztelések következtében a múlthéten Magyarországon volt az ötödik legmagasabb tesztszám egymillió főre vetítve az uniós átlagban. Ez azt jelenti, hogy a fertőzés tekintetében a látencia kisebb.

Az egy főre jutó elhunytak száma az uniós átlagban 613 fő, egymillió emberre vetítve, ez itthon 526 fő.

Elindul a vakcina előjegyzési kampány. Müller Cecília levélben fogja megkeresni a nyugdíjasokat, levélben regisztrációs lap és ingyenes válaszboríték lesz. Jövőhéttől kezd működni a vakcinainfo.gov.hu, akinek van lehetősége, ott regisztráljon. Az oltás önkéntes és államilag szervezett lesz.

A Pfizer valószínűleg Európába még hónapokig nem fog szállítani. Ehhez arra van szükség, hogy minden oltóanyag kapacitást lekössünk keleten és nyugaton, ahol erre lehetőség van. Eddig 50 milliárd forint értékű vakcina kapacitást lefoglalt Magyarország - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Korlátozások:

A jelenlegi korlátozások december 11-ig maradnak fenn. A miniszterelnök a mai naptól konzultációkba kezd tudósokkal, orvosokkal, gazdasági szakemberekkel, ezután az operatív törzs értékeli a helyzetet és ezután dönt arról, milyen intézkedések lépjenek életbe december 11-e után.
Adóemelés tiltása

A magyar gazdaság teljesítménye 10 százalékkal lesz kevesebb, mint amit januárban vártak a gazdaságtól. A gazdaság újraindításának lehetőségét kell keresni. Ezért adót emelni nem szabad, néhány önkormányzatnak ezzel ellentétes tervei lettek volna, ezek megnehezítették volna a településeken élők mindennapi életét, munkahelyeket veszélyeztetnek, ezért a z adókat a kormány a 2019-es szinten stabilizálta, a rendkívüli jogrend idején nem lehet adót emelni.
Uniós ügyek

Az Európai Bizottság migrációs akciótervet hozott nyilvánosságra, mely elkerülhetetlen és állandó jelenségnek tekinti a migrációt, 34 millió érintettel. A tervezet szavazati jogot és lakást akar biztosítani a bevándorlóknak. Azok, akik szerint ez veszélyezteti az eddigi életünket, annak most nemet kell mondania az uniós költségvetésre a jogállamisági feltételrendszer bevezetése miatt. A magyar és a lengyel kormány így tesz.
Kérdésekre adott válaszok:

Szájer József ügye - Válasz: Tegnap Orbán Viktor a Fidesz elnökeként nyilatkozatot tett közzé az ügyben, Gulyás Gergely ezt idézte, hozzátéve személyesen is nagyra becsüli Szájer József munkáját. Találgatásokat, hogy az ügy Brüsszel bosszúja-e, vagy titkosszolgálati akció, ezeket a magyar kormány nem kívánja kommentálni.

Kevesen teszteltették magukat az iskolákban - Válasz: Általános iskolákban 27 százalék, szakiskolákban 36 százalék nem akart tesztelni magát, ehhez joguk van, kényszeríteni senkit nem fognak.

Ha Deutsch Tamást kizárják a néppárti frakcióból a gestapós kijelentése miatt, akkor kilép a Fidesz is? Válasz: várjuk meg, lesz-e frakciódöntés, és az milyen tartalmú lesz.

Fenntartja-e a vétót az uniós költségvetés ügyében? Válasz: Minden tagállamnak joga van a vétóhoz, ez azért van így, mert az EU-t államok alkotják, az állam az a szint, ami a döntéshozatalban szerepet vállal, inden más intézmény másodlagos. A magyar kormány nyitott a további tárgyalásra, lehetne megoldást találni, de a jelenlegi rendelet -tervezet nem ilyen.

Mennyi pénztől esik el 1700 milliárd forint az uniós költségvetés a vétóval? Válasz: 1050 milliárd euró a költségvetési keret, 750 milliárd pedig hitel, de hitelt mi is tudunk felvenni, anélkül, hogy mások hiteleit is nekünk kellene kifizetni. A közös hitelfelvétellel adósságközösségbe kerülünk bizonytalan gazdasági alapokon álló déli államokkal. Az EU hétéves költségvetését jelenti, 1050 milliárd eurót, azt, miután a Lisszaboni szerződés része, hogy legen költségvetés, előbb utóbb lesz. Magyarország ki fogja írni a pályázatokat, azokat finanszírozza, nem lesz hatása, ha hónapokkal később lesz költségvetés, előbb utóbb Magyarország hozzájut a forrásokhoz.

Döntöttek az iparűzési adó eltörlése ügyében? Válasz: parűzési adó ügyében nem hozott döntést a kormány, a helyi adók tekintetében viszont világos a kormány álláspontja: most nem szabad adót emelni.

Ukrajnában magyarellenes akciók zajlottak, mi a véleménye erről? Válasz - Ukrajna bebizonyította, hogy nem jogállam, a magyarok tekintetében gyakorlatilag faji alapon jár el, semmilyen bizonyítékot nem tudtak bemutatni arra, hogy mi a jogalapja, hogy magyar szervezeteknél rendőrségi akcióban léptek fel. Szijjártó külügyminiszter a NATO országok gyűlésén tegnap azt kérte, legyenek szolidárisak Magyarországgal.

Mi lesz a sorsa a Belgrád-Budapest vasútvonalnak? Válasz: két évig tart a tervezési szakasz, a kivitelezés 2025-re fog megvalósulni, két vágányon, korszerű állomásokkal, 160 kilométeres óránkénti sebességengedéllyel fogja szolgálni az utasokat és vállalkozásokat az új vasútvonal. A hatósági eljárásokat a kormány egyszerűsítette.

Menesztik Demeter Szilárdot a Soros Györgyöt Hitlerrel összehasonlító, holokausztozó cikke miatt? Válasz: A kormány nem ért egyet a Demeter Szilárd cikkében foglalt állítások jó részével. A jogos és indokolt érzékenységre és történelmi múltra tekintettel, a mindennapi életben tapasztalható visszásságokkal a Holokausztot összehasonlítani nem lehet, ezért helyes, hogy cikkét visszavonta, és bocsánatot kért. A kormány álláspontja, hogy a nagy történelmi tragédiák összehasonlítása mai történésekkel nem állja meg a helyét és nem is lehetséges.

Nagy János helyettes államtitkárt elvitték a rendőrök korrupció miatt - Válasz: A miniszter azonnal felmentette, a többi részletről az ügyészség tud nyilatkozni, de az eljárás jól mutatja, hogy a korrupcióval szemben zéró tolerancia van és ha bármilyen tisztségviselő ilyen ügybe keveredik, az semmilyen védelemre nem számíthat, akkor sem, ha képviselő, akkor sem, ha helyettes államtitkár.

Hogyan kapják meg az orvosok az új jogviszony alapján járó emelt bért? Válasz - Mindenki január 1-től emelt bért fog kapni, januárban és februárban akkor is, ha nem fogadja el az új jogviszonyt. A jogviszony elfogadására márciusig van lehetőség.

blikk
Ez is érdekelhet:
Segíts egy megosztással - eltűnt 8 éves kisfiút keres a rendőrség
2021-01-04 eltünési dátummal tette közzé a rendőrség a kisifú körözését Személyes adatok Név: DRIGÁN SÁNDOR SZEBASZTIÁN Nem:
  
Meghalt a magyar határnál egy katona - vizsgálat indult
Nem incidens történt a Honvédelmi Minisztérium szerint. A déli határszakaszon életét vesztette egy katona csütörtökön – közölte a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs osztálya ...
  
Vizsgálat indult - Plafonig állnak a nyitott koporsók a szentendrei halottasházban
Szentendre polgármestere vizsgálatot rendelt el a videón látható kegyeletsértő állapotok miatt, illetve jelenleg is helyszíni szemlét tart a halottasházban. Csaknem a plafonig érnek a k...
  
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Varga Juditék 200 milliót költöttek lakásokra, nem is akárhol vannak a lakások
Előre leszóltak, hogy a raktárkoncerten ne játsszák el az Orbánról szóló számukat - ami ezután jött...
„Nem tudjuk, hogyan fogunk meghalni, de így senki nem szeretne”
Magyarország kormánya: Amíg a baloldal üres politikai akciókkal van elfoglalva, a kormány a védekezéssel és a vakcinabeszerzéssel
Amíg a baloldal üres politikai akciókkal, kamuvideókkal, a védekezés akadályozásával és a védőoltás elleni kampánnyal van elfoglalva, a kormány továbbra is a járvány elleni egészsé...
  
Nem semmi: a svájci Stadlerrel alapít közös vállalatot Mészáros Lőrinc
Közös vállalatot alapít a svájci központú Stadler Rail Group és a Mészáros Lőrinchez köthető Mészáros Csoport, írja az MTI. A két vállalat közös közleménye szerint a telephelyü...
  
Nagyon érdekes megjegyzést tett Lázár János Orbán Viktorról
Országépítésre vagyok alkalmas, nem az ellenfél megsemmisítésére – mondta Lázár János volt Miniszterelnökséget vezető miniszter, fideszes parlamenti képviselő a 24.hu-nak adott inter...
  
Beoltott gyöngyösi polgármester: Hibáztam, és ezért bocsánatot kérek
Húszperces interjúban magyarázkodott Hiesz György polgármester a Gyöngyösi Tv-nek arról, hogy miért kapott soron kívül koronavírus elleni oltást a Bugát Pál Kórházban. Bár hosszú v...
  
Az Orbán-kormány állítása szerint kibertámadás történt
A kormany.hu oldalon megjelent közlemény szerint „összehangolt, fejlett kibertámadás-sorozat" ért több magyarországi kormányzati portált, fennakadást okozva az érintett portálok működ...
  
Felkészültek-e a kormányablakok a több mint egymillió lejárt okmány megújítására?
A Miniszterelnökség tavaly novemberben tájékoztatott arról, hogy a november 4-e után lejáró okmányok a járványügyi veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig még használhatók mara...
  
Rossz hír: bezárnak egy óvodát mert egyszerűen kevés a gyerek
Kihasználatlanság miatt bezárnák szeptembertől a József Attila úti óvodát, erről döntött a városvezető koalíció kedden, online közgyűlésen – adta közre a Pécs Aktuál. A lap úg...
  
Kiderült hány év börtönt kapott a kislányát begyógyszerező nő Kecskeméten
Jogerősen 3 év börtönre ítélte a Kecskeméti Törvényszék előkészítő ülésen azt a 31 éves nőt, aki azért adott be a saját gyógyszeréből 8-9 tablettát a 3 éves lányának, hogy a...
  
Óriási botrány: Soron kívül kapott oltást a gyöngyösi polgármester
A Pesti Srácok hétfőn arról írt, hogy jogosulatlanul, soron kívül juthatott hozzá a koronavírus-védőoltáshoz Gyöngyös polgármestere. A lap szerint Hiesz György – aki a 2019-es önkor...
  
Mi lesz a dolgozókkal? - 70 év után bezár a zalaegerszegi sajtüzem,
Közel 70 év után megszűnik a megyeszékhelyen a sajtüzem. Erről adott ki tájékoztatást múlt héten a Savencia Fromage & Dairy Hungary Zrt. (korábban Pannontej). A cég közölte, hogy a 8...
  
Schobert Norbi: „Kövérnek senkit nem teremt a jóisten”
„Kövérnek senkit nem teremt a jóisten” – kezdte gondolatmenetét Schobert Norbert napokkal ezelőtt a Pesti TV egyik műsorában, amiben a leírás szerint a téma a „testszégyenítés, s...
  
Schobert Norbert a Auschwitzcal példálózott, amikor az elhízás és a genetika kapcsolatáról beszélt
„Kövérnek senkit nem teremt a jóisten” – kezdte gondolatmenetét Schobert Norbert napokkal ezelőtt a Pesti TV egyik műsorában, amiben a leírás szerint a téma a „testszégyenítés, s...
  
Botrány: 120 óra közmunkát kaptak azok az óvodapedagógusok, akik erőszakkal akartak megetetni egy gyereket
Egyenként 120 óra közmunkára ítélte a Székesfehérvári Járásbíróság kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt egy Fejér megyei óvoda egyik dajkáját és két óvodapedagógust, am...
  
A Szijjártót jachtoztató Szíjj László 8,6 milliárdos tendert nyert
Az üzletember cége a debreceni BMW-gyár környékén végezhet infrastruktúra-fejlesztést. A projekt tetemes összegű. 8,6 milliárd forintba kerülő projektet végezhet el a Duna Aszfalt a d...
  
Varga Judit lakásai: hogyan lehet 200 milliós vásárlásra 192 milliós hitelt felvenni?
A Magyar Nemzeti Bank szabályai alapján erre a konstrukcióra egyetlen megoldás létezik, ha a Varga–Magyar házaspár más ingatlant, szaknyelven pótfedezetet is betolt a lakáshitel mögé. Ha...
  
Müller Cecília: Mutánsok nehezítik a járványhelyzet értékelését
Világszerte százmillió fertőzést regisztráltak, a halottak száma kétmillió felett a járvány megjelenése óta – kezdte az operatív törzs sajtótájékoztatóját Müller Cecília. A mag...
  
Nem fogod elhinni milyen dolog mögött találtak egy Fideszes emailcímet
Még 2019 nyarán vett át egy részletet forrásmegjelölés nélkül az Azonnali egyik videójából az Elég nevű Facebook-oldal: egy félperces románozós részt használtak fel. Az Azonnali ezu...
  
Itthon mindenhonnan visszapattant a Szájer József kábítószer-birtoklásáról szóló feljelentés
A Legfőbb Ügyészség még tavaly decemberben továbbította a Központi Nyomozó Főügyészségre Tényi István Drog volt Szájer József hátizsákjában címmel megjelent beszámolóhoz kapcsol...
  
Tavasszal jön a törvényjavaslat ami sokaknál kiveri majd a biztosítékot
Még decemberben történt, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter felháborodva azt állította, egy bejegyzése után a Facebook megváltoztatta az algoritmusát, mire a közösségi oldal erre ú...
  
Pataky Attilának és Mészáros Lőrincnek is jutott több tízmilliós támogatás
A kiosztott támogatás ráadásul nem egy-két milliós volt, ennél lényegesen több landolt az érintetteknél. A Szerencsejáték Zrt. havi bontásban publikálta, hogy támogatásosztással fo...
  
DK: Vérlázító, hogy a válság közepén is milliós jutalmakat osztogatnak maguknak a pánikkormány tagjai
A K-monitor vette észre, hogy 19 fideszes államtitkár is milliós jutalmat kapott 2020-ban, miközben a kormány a világon egyedülállóan semmilyen segítséget nem adott az embereknek a válsá...
  
A kormány számára 2010 óta kiemelt prioritás a gyermeket nevelő családok támogatása
Újabb segítséget kapnak a Kormánytól a GYED-en lévő vagy GYOD-ban részesülő szülők. A minimálbér február 1-jei emelkedésének köszönhetően nő a gyermekgondozási díj (GYED), a dip...
  
Jó hírek érkeztek: az új magyar szer használata mellett a vírus nem képes a fertőzésre
A koronavírus elleni magyar fejlesztésű készítmény megakadályozza a súlyos megbetegedést az állatokon elvégzett tesztek alapján − számolt be Kacskovics Imre immunológus, az ELTE Termé...
  
Előkerült egy videó a Ferihegyi úton történtekről - Anyja ölében ülve vezetett egy gyerek
A videó készítője szerint több mint ötvennel mentek. Tíz év körüli kisfiú kormányozott egy autót vasárnap este a Ferihegyi repülőtérre tartó négysávos gyorsforgalmi úton – ...
  
Elképesztő számok: közel kétmillióan kérték a törlesztési moratóriumot
Az államtitkár szerint a kormány segítségnyújtása nemzetközi szinten is egyedülálló. A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a kormány jó döntést hozott, amikor kil...
  
Nők is voltak a raktérben - román embercsempészeket fogtak a magyar rendőrök
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bíróság elé állítási javaslattal fejezte be a 31 éves és 44 éves román férfiakkal szemben folytatott büntetőeljárást. Ahogy arról koráb...
  
Akár 15 évet is kaphat a az M1-es autópályán elkapott embercsempész - 9 migránst bujtatott
A rendőrök egy embercsempésszel és kilenc migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Győr-Moson-Sopron megyében. Az egyenruhások négy megyés akció keretében – a Készenléti...
  
Megszólalt a Telepy utcában szíven szúrt Csaba anyja
Nem akar vendettát, sőt semmiféle konfliktust nem szeretne az az édesanya, akinek 19 éves fiát múlt héten szíven szúrták a IX. kerületi Telepy utcában. A gyászoló asszony azért tartja...
  
Varga Juditék 200 milliót költöttek lakásokra, nem is akárhol vannak a lakások
Több budai lakást és egy garázst vásárolt 200 millió forintért Varga Judit (40) és férje – tudta meg a Blikk. Az igazságügyi miniszter és családja választása a főváros egyik legpa...
  
Óriásit buktak a magyarok, akik hittek a befektetési cég ígéreteinek
Hatalmas bírságot szabott ki az MNB egy angliai cégre, amelynek egy korábbi magyar vezetője és társa jellemzően Magyarországon szedte pénzügyi áldozatait. Az ügyben az MNB sikkasztás mia...
  
THE POST
COPYRIGHT © 2021. minden jog fenntartva - Impresszum
ThePost
Gulyás Gergely bejelentette: a nyugídjasok hamarosan levelet kapnak a járvány miatt
Csütörtökön ismét tájékoztatót tartott Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A Kormányinfót ezúttal talán a szokásosnál is többen várták, mivel mindenki számított rá, hogy szóba kerülnek a karácsonyi időszakra érvényes szabályok, és az elmúlt évek legnagyobb, vezető politikust érintő botránya, a Szájer-ügy.

A Kormányinfón elhangzott:

Ha a fertőzöttek számát nézzük, akkor az unióban Magyarország a 12. a 27 tagállamból, ezzel egy helyet javítottunk - mondta Gulyás Gergely.

Az elhunytaknál az összesített listában nincs változás, az uniós átlagnál kedvezőbbek a halálozási adatok. Ebben benne van az is, hogy mindenhol, itthon is emelkedik a halálozások száma, Magyarországon is napról napra szomorú rekordértékek születnek. Azt remélik, lassan eljutunk a csúcspontra. A mostani prognózisok többsége decemberre teszi a tetőzést.

A megindult tömeges tesztelések következtében a múlthéten Magyarországon volt az ötödik legmagasabb tesztszám egymillió főre vetítve az uniós átlagban. Ez azt jelenti, hogy a fertőzés tekintetében a látencia kisebb.

Az egy főre jutó elhunytak száma az uniós átlagban 613 fő, egymillió emberre vetítve, ez itthon 526 fő.

Elindul a vakcina előjegyzési kampány. Müller Cecília levélben fogja megkeresni a nyugdíjasokat, levélben regisztrációs lap és ingyenes válaszboríték lesz. Jövőhéttől kezd működni a vakcinainfo.gov.hu, akinek van lehetősége, ott regisztráljon. Az oltás önkéntes és államilag szervezett lesz.

A Pfizer valószínűleg Európába még hónapokig nem fog szállítani. Ehhez arra van szükség, hogy minden oltóanyag kapacitást lekössünk keleten és nyugaton, ahol erre lehetőség van. Eddig 50 milliárd forint értékű vakcina kapacitást lefoglalt Magyarország - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Korlátozások:

A jelenlegi korlátozások december 11-ig maradnak fenn. A miniszterelnök a mai naptól konzultációkba kezd tudósokkal, orvosokkal, gazdasági szakemberekkel, ezután az operatív törzs értékeli a helyzetet és ezután dönt arról, milyen intézkedések lépjenek életbe december 11-e után.
Adóemelés tiltása

A magyar gazdaság teljesítménye 10 százalékkal lesz kevesebb, mint amit januárban vártak a gazdaságtól. A gazdaság újraindításának lehetőségét kell keresni. Ezért adót emelni nem szabad, néhány önkormányzatnak ezzel ellentétes tervei lettek volna, ezek megnehezítették volna a településeken élők mindennapi életét, munkahelyeket veszélyeztetnek, ezért a z adókat a kormány a 2019-es szinten stabilizálta, a rendkívüli jogrend idején nem lehet adót emelni.
Uniós ügyek

Az Európai Bizottság migrációs akciótervet hozott nyilvánosságra, mely elkerülhetetlen és állandó jelenségnek tekinti a migrációt, 34 millió érintettel. A tervezet szavazati jogot és lakást akar biztosítani a bevándorlóknak. Azok, akik szerint ez veszélyezteti az eddigi életünket, annak most nemet kell mondania az uniós költségvetésre a jogállamisági feltételrendszer bevezetése miatt. A magyar és a lengyel kormány így tesz.
Kérdésekre adott válaszok:

Szájer József ügye - Válasz: Tegnap Orbán Viktor a Fidesz elnökeként nyilatkozatot tett közzé az ügyben, Gulyás Gergely ezt idézte, hozzátéve személyesen is nagyra becsüli Szájer József munkáját. Találgatásokat, hogy az ügy Brüsszel bosszúja-e, vagy titkosszolgálati akció, ezeket a magyar kormány nem kívánja kommentálni.

Kevesen teszteltették magukat az iskolákban - Válasz: Általános iskolákban 27 százalék, szakiskolákban 36 százalék nem akart tesztelni magát, ehhez joguk van, kényszeríteni senkit nem fognak.

Ha Deutsch Tamást kizárják a néppárti frakcióból a gestapós kijelentése miatt, akkor kilép a Fidesz is? Válasz: várjuk meg, lesz-e frakciódöntés, és az milyen tartalmú lesz.

Fenntartja-e a vétót az uniós költségvetés ügyében? Válasz: Minden tagállamnak joga van a vétóhoz, ez azért van így, mert az EU-t államok alkotják, az állam az a szint, ami a döntéshozatalban szerepet vállal, inden más intézmény másodlagos. A magyar kormány nyitott a további tárgyalásra, lehetne megoldást találni, de a jelenlegi rendelet -tervezet nem ilyen.

Mennyi pénztől esik el 1700 milliárd forint az uniós költségvetés a vétóval? Válasz: 1050 milliárd euró a költségvetési keret, 750 milliárd pedig hitel, de hitelt mi is tudunk felvenni, anélkül, hogy mások hiteleit is nekünk kellene kifizetni. A közös hitelfelvétellel adósságközösségbe kerülünk bizonytalan gazdasági alapokon álló déli államokkal. Az EU hétéves költségvetését jelenti, 1050 milliárd eurót, azt, miután a Lisszaboni szerződés része, hogy legen költségvetés, előbb utóbb lesz. Magyarország ki fogja írni a pályázatokat, azokat finanszírozza, nem lesz hatása, ha hónapokkal később lesz költségvetés, előbb utóbb Magyarország hozzájut a forrásokhoz.

Döntöttek az iparűzési adó eltörlése ügyében? Válasz: parűzési adó ügyében nem hozott döntést a kormány, a helyi adók tekintetében viszont világos a kormány álláspontja: most nem szabad adót emelni.

Ukrajnában magyarellenes akciók zajlottak, mi a véleménye erről? Válasz - Ukrajna bebizonyította, hogy nem jogállam, a magyarok tekintetében gyakorlatilag faji alapon jár el, semmilyen bizonyítékot nem tudtak bemutatni arra, hogy mi a jogalapja, hogy magyar szervezeteknél rendőrségi akcióban léptek fel. Szijjártó külügyminiszter a NATO országok gyűlésén tegnap azt kérte, legyenek szolidárisak Magyarországgal.

Mi lesz a sorsa a Belgrád-Budapest vasútvonalnak? Válasz: két évig tart a tervezési szakasz, a kivitelezés 2025-re fog megvalósulni, két vágányon, korszerű állomásokkal, 160 kilométeres óránkénti sebességengedéllyel fogja szolgálni az utasokat és vállalkozásokat az új vasútvonal. A hatósági eljárásokat a kormány egyszerűsítette.

Menesztik Demeter Szilárdot a Soros Györgyöt Hitlerrel összehasonlító, holokausztozó cikke miatt? Válasz: A kormány nem ért egyet a Demeter Szilárd cikkében foglalt állítások jó részével. A jogos és indokolt érzékenységre és történelmi múltra tekintettel, a mindennapi életben tapasztalható visszásságokkal a Holokausztot összehasonlítani nem lehet, ezért helyes, hogy cikkét visszavonta, és bocsánatot kért. A kormány álláspontja, hogy a nagy történelmi tragédiák összehasonlítása mai történésekkel nem állja meg a helyét és nem is lehetséges.

Nagy János helyettes államtitkárt elvitték a rendőrök korrupció miatt - Válasz: A miniszter azonnal felmentette, a többi részletről az ügyészség tud nyilatkozni, de az eljárás jól mutatja, hogy a korrupcióval szemben zéró tolerancia van és ha bármilyen tisztségviselő ilyen ügybe keveredik, az semmilyen védelemre nem számíthat, akkor sem, ha képviselő, akkor sem, ha helyettes államtitkár.

Hogyan kapják meg az orvosok az új jogviszony alapján járó emelt bért? Válasz - Mindenki január 1-től emelt bért fog kapni, januárban és februárban akkor is, ha nem fogadja el az új jogviszonyt. A jogviszony elfogadására márciusig van lehetőség.
 Forrás: blikk
Itt találod a hét legvitatottabb témáit!
Olvasd nálunk azokat a híreket amiket a leginkább imádtak vagy utáltak az olvasók!
Segíts egy megosztással - eltűnt 8 éves kisfiút keres a rendőrség
Meghalt a magyar határnál egy katona - vizsgálat indult
Vizsgálat indult - Plafonig állnak a nyitott koporsók a szentendrei halottasházban
Botrány: Az EU köszöni, nem kér a kínai vakcinából
Kiderült, mikortól vezethetik be a vakcinaútlevelet
Óriási botrány: Dúró Dóra: feljelentem magam - lemond mentelmi jogáról
Gyászol Orbán Viktor
Máshol már kötelező az FFP2 maszk - mi történik ha itthon is kötelező lesz?
Varga Juditék 200 milliót költöttek lakásokra, nem is akárhol vannak a lakások
Migráns alagutat találtak a rendőrök, sőt 25 migránst el is fogtak
Csúnya baleset: totálkárosra tört egy Mustang Nyíregyházán
Magyar sikertörténet: Mészáros Lőrinc ahogy még nem láttad - közel 20 focicsapat van már a köreiben
Előre leszóltak, hogy a raktárkoncerten ne játsszák el az Orbánról szóló számukat - ami ezután jött...
„Nem tudjuk, hogyan fogunk meghalni, de így senki nem szeretne”
Fidelitas: Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára megjeleníti a kommunista utódpárt és a vele összeforrt szélsőséges liberálisok minden gátlástalan tulajdonságát
Na végre: az emberek úgy érzik, pénzügyi helyzetük javul
Varga Judit keményen üzent portugál EU-s elnökségnek
Orbán: A baloldali megszorító politika helyett másfajta válságkezelést választottunk
Fidesz: Megkérjük a Gyurcsány-pártot, hogy fejezze be a hazudozást
Müller Cecília: a második oltás beadását követően azért nagyobb fájdalmak is jelentkezhetnek
Különös kormányrendelet jelent meg péntek este - a veszélyhelyzetben hozott rendelete eltérhet a törvénytől
Miközben sorra dőlnek be a vállakozások, milliárdokkal tömi saját cégeit a kormány
Több tünetmentes fertőzött gyerek súlyos szövődményekkel került kórházba
Elképesztő képek érkeztek a nemrég felfedezett migráns alagútról
Fidesz: a védőoltás önkéntes, senkit nem kényszerítenek sem a védőoltásra, sem egy oltóanyag elfogadására
Óriási havazás jön, de nyugalom aki elakad üljön át egy másik autóba!
1900 vakcina veszett oda, mert egy takarító véletlen kihúzta a fagyasztót
Nők is voltak a raktérben - román embercsempészeket fogtak a magyar rendőrök
Újabb szintre lépett a családtámogatás és az otthonteremtés
Előkerült a videó az M0-s autóúton történt hihetetlen jelenetről
14 Mészáros-hotel kapott felújítási támogatást összesen 17,7 milliárd forint értékben úgy, hogy közben elbocsátotta munkavállalói felét
A magyarokat keresik az uniós országok, hogy megtudják, kivel kell beszélni a keleti vakcinák ügyében
Nemzetközi botrány: Obama üzenete, Trump veszített, de Orbán még nem
Óriási botrány: Felmondása megírására kényszerítettek egy magyar nőt
A kormány már tíz éve családközpontú kormányzást folytat
Varga Judit lakásai: hogyan lehet 200 milliós vásárlásra 192 milliós hitelt felvenni?
Kásler szerint Mátyás király csontjainak összerakása segíthet átvészelni a járványt
Felejtsd el a csoda edzőket, csodaszereket - 45 kilót fogyott ez a férfi, pofon egyszerű volt
Kovács : minden eszközzel segítik a vendéglátósokat, hiszen ők is több kedvező intézkedést vehetnek igénybe
Óriási készültség: Fegyveres rablás Székesfehérváron
Megszületett a megállapodás a minimálbérről - hivatalos mennyi lesz
Jogilag rendben van, hogy Schobert Norbi magánnyomozót állít a kommentelőkre
Eldőlt - Szijjártó nem vár Brüsszelre - mutatjuk a részleteket
Jó hírek érkeztek: az új magyar szer használata mellett a vírus nem képes a fertőzésre
Rendőrök oszlatták fel a tömeget a Madách téren
Elképesztő: Összeomlott Lajcsi felesége a razziától
Miért vásárol egy magyar cégtől repülőket Nigéria hadserege?
Oszd meg Te is - kiadatás ellen küzdenek Angliában, Magyarországon unokázós csalás miatt keresik őket
Ukrajna vörös zónába sorolta Magyarországot - mutatjuk ez mit jelent
Müller Cecília: Megkezdődhet a 60 év felettiek, illetve a 89 évnél idősebbek beoltása Magyarországon
Nem fogod elhinni milyen dolog mögött találtak egy Fideszes emailcímet
Óriási botrány: a Parlament lerohanásával fenyegetőzött egy magyar férfi
Óriásit buktak a magyarok, akik hittek a befektetési cég ígéreteinek
Tavasszal jön a törvényjavaslat ami sokaknál kiveri majd a biztosítékot
Egy magyar rendőr és családja kér segítséget - nagyon szegény körülmények között élnek
Itthon mindenhonnan visszapattant a Szájer József kábítószer-birtoklásáról szóló feljelentés
Magyar autópályán egy német autóban, egy osztrák és egy orosz férfi melletük nyolc szír utas
Egy 21 éves nő többször megrúgta és szidalmazta az ellátására érkező mentőszolgálat tagját
Óriási a botrány: két belvárosi vendéglátót is bezáratott a rendőrség Budapesten
Közzétették a hivatalos listát: ezek az államtitkárok kaptak milliós prémiumot tavaly
Óriási számok: A Brüsszelben terjeszkedő Fidesz-alapítvány költségvetése akkora, mint a nagy EU-s pártcsaládoké
Megszólalt a Telepy utcában szíven szúrt Csaba anyja
Fontos: valami történik Horvátországban
Kiderült miért rohanták le nyomozók Lagzi Lajcsi házát
Müller Cecília: Mutánsok nehezítik a járványhelyzet értékelését
Botrány: Sorra ismerik el a kormánylapok: nem volt titkos Karácsony-Gyurcsány-Alföldi találkozó...
Baj van: Leáll a kecskeméti Mercedes, a győri Audi egy műszakban folytatja
Kecskemét: Elgázoltak egy kislányt, az autós elhajtott a helyszínről
Több mint 20 milliárd forintért vett reklámot az állam a TV2-nél tavaly
Óriási botrány: Palkovics benyújtotta lemondását, Orbán visszaszólt, hogy ezt felejtse el
Kezdeményezzenek Gyurcsányék Brüsszelben vizsgálóbizottságot, hiszen az unióban megbukott a vakcinabeszerzés
Schobert Norbert a Auschwitzcal példálózott, amikor az elhízás és a genetika kapcsolatáról beszélt
Mi lesz a dolgozókkal? - 70 év után bezár a zalaegerszegi sajtüzem,
Nyomkövetőt kapott a magyar milliárdos
Az Orbán-kormány állítása szerint kibertámadás történt
ThePost
COPYRIGHT © 2021. minden jog fenntartva - Impresszum