Ettől leesik az állad - Átadták a fideszes káderképző új balatoni luxuskikötőjét

Vitorlások is várják a tanulni vágyó MCC-s diákokat.

A hétvégén adták át az MCC új vitorláskikötőjét Révfülöpön. Itt korábban is kikötő volt, de a korábbi bérlőknek el kellett vinniük a hajóikat, miután az elképesztő mértékben feltőkésített, önmeghatározása szerint tehetséggondozással foglalkozó alapítvány birtokába került a terület, ahova azóta egy új épületet is felépítettek.

2020 végén jött a hír, hogy az MCC az év októberben kapta meg a révfülöpi ingatlant, amihez a kikötő mellett egyébként

egy kastély is tartozik.

A kormány akkor elképesztő vagyonnal tömte ki az alapítványt, drága ingatlanok mellett a Mol és a Richter 10-10 százaléknyi részvénycsomagjait is megkapták.

A partmenti területre azóta a 2F-Bau Kft. és GB Group Kft. húzott fel új épületet: a Magyar Építők cikkéből kiderül, hogy egy új, 160 négyzetméteres épület kapott itt helyet, ahol a leírás szerint 30 gyerek és a velük foglalkozó 10-15 felnőtt fér majd el, mellette pedig oktatási programok és rendezvények megtartására is alkalmas lesz. Emellett fedett kerti medence, előadói pavilon és grillsütő is került az ingatlanra, valamint ” közösségépítésre és oktatásra alkalmas hajókat” is beszereztek.

Az átadáson Navracsics Tibor miniszter mellett az MCC kuratóriumi elnöke, illetve Orbán Viktor miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs is felszólalt, aki a beszámolók szerint elmondta: a következő években várhatóan további

20 helyszínen

lesz fejlesztése az MCC-nek, így még sok munka vár az építőiparra.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen