Itt tartunk: most eldől, hogy Lázár János sofőrjéből és Toroczkai László helyetteséből polgármester lesz

Két helyen is időközi választást tartanak.

Két időközi választás is zajlik vasárnap Csongrád-Csanád megyében. Ásotthalmon Toroczkai László helyére öten pályáznak, Mártélyon mindkét jelölt egykor Lázár János munkatársa volt. A kormányzó párt a legkisebb faluhoz is ragaszkodik.

Ásotthalmon Toroczkai László parlamentbe kerülése miatt kell új polgármestert választani. A Fidesz és a Mi Hazánk érdekei már az utóbbi parlamenti választáson sem álltak egymástól messze, mindenkinek jól jött, hogy a szegedi 2-es választókörzetben (ide tartozik Szeged egy része, és a homokháti 11 településsel Ásotthalom is) egyéniben a Fidesz jelöltje lett a befutó, de a listán Toroczkai is bejutott, mindenki jól járt.

Toroczkai 2013 óta vezette a települést. Bár akkor a Fidesz indított vele szemben egy jelöltet, de rövid idő után visszalépett, így egyedül maradt a porondon Toroczkai, aki elsőként határkerítést követelve, mezőőrséget felállítva a migráció fékezésére gyorsan jó pontokat szerzett közvetlenül a kormánynál is, nem csak a körzeti pártközpontnál. Az utóbbi uniós ciklus TOP pályázatain, amiről a megyei közgyűlésben döntenek, egymilliárdot meghaladó összeget nyertek összesen, amivel

messze a legtöbbet kapták

a térségi települések közül.

Most megint Toroczkai embere nyerhet, ugyanis a legesélyesebb jelölt az eddigi alpolgármestere, Papp Renáta. Vele szemben a MKKP, a MEMO és két független indul, de a helyiek szerint legfeljebb a rendőr szakközépiskola volt igazgatójának, Bardócz Csabának lehet esélye, vasárnap majd eldől.

Mártélyon a testület április végén oszlatta fel magát, ezért kell képviselőket is és polgármestert is választani a hétvégén.

A települést 2019 óta Putz Anita vezette. Az egykor fideszes, és ráadásul, még Lázárral egy munkahelyen is dolgozó Putznak a megválasztása után alig egy fél évvel, azzal kellett szembenéznie, hogy az iskolájukat a vásárhelyi anyaintézménybe költöztetik annak ellenére, hogy az előző év őszén még úgy nyilatkozott a fenntartó tankerület, hogy rendben van az intézmény. A falu egy csapásra megosztottá vált, a polgármestert azzal vádolták, hogy miatta nem jutott beruházásokra pénz a településre. Végül a parlamenti választások után nem sokkal Lázár János elment a településre, hogy köszönetet mondjon az őt támogató helyi képviselőknek, majd pár nappal később ezeknek a képviselőknek a kezdeményezésére feloszlatta magát a testület.

Putz Anita ellenfele a Lázár Jánost 13 éven át furikázó Ambrus István. Lázár teljes mellszélességgel áll egykori sofőrje mellett, egy interjúban kijelentette, hogy egy olyan polgármestert nem fog támogatni a kormány, aki csődbe vitte a falut, ha pénzt és fejlődést akar Mártély, akkor Ambrusra kell szavazniuk.

(via hvg.hu)





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....