Magyarország bukása: Nincs pénz, mégsem újítják fel az onkológiai intézetet

Közben a miniszterek fizetésemelésére maradt elég forrás.

Eredménytelenek nyilvánította a kiíró azt a pályázatot, amelyet a budapesti Országos Onkológiai Intézet felújítására és bővítésére írtak ki – számolt be róla az mfor.hu. Így hoppon maradtak a kormánnyal jó viszonyt ápoló nagy építőipari vállalkozások is.

A kiíró Központi Humánfejlesztési Nonprofit Kft. a Budapest XI. Ráth György utca 7-9 szám alatti Országos Onkológiai Intézet – Onko-Diagnosztikai Központ területén új onkodiagnosztikai épület építésére, udvartéri feladatok elvégzésére, ezek tervezésére és kivitelezésére keresett vállalkozót. A projekt célja egy új Onkodiagnosztikai Központ létesítése az Országos Onkológiai Intézetben, amely a diagnosztikai eljárások elvégzését logisztikailag egy épületbe koncentrálná, és ily módon a daganatos betegek

egy napos diagnosztizálását

is lehetővé tenné.

A fejlesztések során két épület kellett volna elbontani és egy új nagyobb épületet emelni. Az új épület két pinceszint + földszint + 3 emeleti szintből állt volna.

A beruházás elmaradásával kapcsolatban azt írták:

“A felek ellenőrzési körén kívül eső körülményként jelentkeznek

az orosz-ukrán háború

gazdasági hatásai, mely 2022. májusától jelentős építőipari anyagár emelkedést, az ellátási láncban történő bizonytalanságot, a forint árfolyamának jelentős gyengülését, munkaerőhiányt és ezáltal a teljesítési határidők bizonytalanságát idézte elő, melyek együttesen a projekt közbeszerzési eljárásban meghatározott feltételek szerinti megvalósítását ellehetetlenítik.”





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-

Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-