Hatalmas pofon: „Kevert fajú” gimnáziumba hívták Orbánt - elképesztő ami történik

Erre nem számított a miniszterelnök.

Dokumentumfilm is készült arról a borsodi gimnáziumról, amely a legreménytelenebb helyzetű gyerekeknek biztosít tanulási lehetőséget és továbblépést a felsőoktatás irányába. A miskolci rasszizmust Derdák Tibor és Orsós János alapították 15 éve, gyakorlatilag a semmiből előteremtve évek óta a működéshez szükséges költségeket. Az alapítók tusványosi beszéde után meghívták a miniszterelnököt, hogy helyben tapasztalja meg, miért veszélyes, amiről akkor beszélt. Orsós Jánost a Hírklikk kérdezte.

A lapnak arra a kérdésre, hogy érkezett-e válasz a meghívásra elmondta: eddig nem, de még korai is lenne, hiszen a hét végén fogalmaztuk és küldtük meg az érintetteknek.

“Abból indultunk ki, hogy a miniszterelnök tusványosi beszéde után sokan felháborodtak a fajok keveredéséről elhangzottak miatt. Mi is. Arra jutottunk, hogy talán

meg kellene ismernie azokat az embereket, akikről beszélt, mert akkor megértené, mit is jelent, amit mondott.

Ez ugye nem értékelhető elszólásként, mint később igyekezett magyarázni, hanem egy jól illeszkedő kinyilatkozás volt abba a tematikába, amit évek óta megfogalmaz például a cigányokkal kapcsolatban a kormány. Különböző pontokon igyekszik a társadalmat próbára tenni ebben a kérdésben”

— összegezte az alapító a meghívás mögött álló okokat.

A lap felidézi, hogy Orbán tusványosi megnyilvánulása nem említett konkrét etnikumot vagy vallási felekezetet, amivel kapcsolatban elmondta:

“Ez így van, de pontosan tudjuk, hogy például a tankötelezettségi korhatár leszállításának érvényességi köre nagyjából lefedi a szegregátumokban élő fiatalokat.

Így tehát egy jól körülhatárolható célcsoport ellen irányul.

Pontosan tudjuk, hogy mit jelent a szegregált környezet, pontosan tudjuk, mit jelent, amikor nem engednek be minket valahova. Amikor pedig azt látjuk, hogy a társadalom nem háborodik fel az emberi jogok elnyomásán, nincs következménye, akkor csak megerősödik a cigányokkal kapcsolatos negatív megítélés. Ez lakmuszpapírként szolgál a társadalmi reakciókban. Miután látja a kormány, hogy az emberi jogok leszorítása egy bizonyos társadalmi szint alatt

nem okoz problémát, felháborodást,

akkor már csak egy lépés, hogy egy társadalmi szinttel feljebb tolja a kellemetlen és előítéletektől sem mentes döntéseket”.

Az iskola alapítója a lap azon kérdésére, miszerint “egy ilyen beszéddel például csak megerősíti a társadalom amúgy is tapintható előítéleteit?”, úgy felelt: “pontosan”.

Azt is elmondta, mit mondanának Orbánnak, ha mégis élne a meghívással.

“A meghívásunk igazából arról szól, hogy jöjjön el, nézze meg, milyenek például itt az általa kevert fajúként definiálható emberek,

fiatalok – és ne mondjunk egymásról vállalhatatlan dolgokat bele a világba. Pláne anélkül, hogy közelebbről ne ismernénk meg egymást. Felelősnek kell lennie a szavaiért, szembesülni illik azzal, hogy mit jelent, amit kevert fajúként definiál. Mit jelent például az iskolák szintjén, amikor nem engedik be a cigány gyerekeket a fehéreknek fenntartott iskolákba”.

A lap arról is érdeklődött, hogy mi állt a miniszterelnöknek címzett meghívólevélben:

“Semmi egyéb, mint hogy látogasson el a kollégáival azokba a falvakba, ahol döntő részben olyan emberek élnek, akiket nem engednek be a jobb iskolákba, a jobb intézményekbe.

Nézzük meg együtt, mit is jelent a gyakorlatban az a mondat, hogy kevert fajú nép.

Ráadásul olyan közösségben kellene látogatást tenni, amely kiszolgáltatottsága okán, erősen támogatja ezt a kormányt”.

Hozzátette: “pontosan tudjuk, hogy a Magyarországon létező feudális viszonyrendszeri lánc alján élők tudnak a legjobban illeszkedni. S ha megnézzük a választási eredményeket, pontosan láthatjuk, hogy azokon a településeken, ahol nagy arányban élnek cigány emberek, ott a kormánypárt elég jól szerepelt.

Ez is felveti, hogy vajon lehet-e így beszélni azokról, akik rájuk szavaznak?

Párbeszédet kívánnánk arról, hogy lehet-e így beszélni bármely népcsoportról? A fajelméletesdi ráadásul egy anakronisztikus felvetés a mai világban, arról nem is beszélve, hogy tudományos szemszögből elfogadhatatlan,

mivel egy emberi faj van”

— mondta lapnak az iskola egyik alapítója.

(hirklikk.hu)





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen