van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2021-03-07
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Az elmúlt két évben 13 alkalommal jelezte a magyar kormánynak az ENSZ, hogy szerintük jogsértés történt

Az elmúlt két évben 13 alkalommal jelezte a magyar kormánynak az emberi jogok védelméért és alkalmazásáért felelős intézmény, az ENSZ Emberi Jogok Főbiztossága, ha szerintük jogsértés történt, és így tettek legutóbb is, december 15-én, amikor a kilencedik Alaptörvény-módosítás és az örökbefogadás szigorítása miatt írtak a kormánynak. Azt kérték, vonják vissza a törvényjavaslatot, mert szerintük azok alapvető jogokat sértenek, mivel kirekesztő módon az ellenkező nemű párokra szűkítik le a család fogalmát, az azonos nemű párokat kizárják az örökbefogadásból, a gyerekek nevelésének megfelelő irányává pedig a keresztény kultúrát, illetve a gyerek születésekor meghatározott nemet jelölik ki. A módosítóról itt írtunk bővebben.

Visszavonás persze nem történt, a kormány aznap szavazta meg a javaslatokat, válaszul pedig december 18-án kelt levelükben azt írták, hogy szerintük a nemzetközi jog azért nem határozza meg, mi a család, mert valójában az államokra bízza, hogyan definiálja, kezeli azt – írja a 444.hu. A kormány szerint csak a biológiai meghatározás került be a törvénybe, de ez nem jelenti társadalmi csoport jogainak korlátozását.

Az ENSZ Emberi Jogok Főbiztossága a 444.hu-nak azt mondta, hogy aggasztónak találják a család fogalmának szűkítését, „hiszen tovább súlyosbítja az ettől eltérő családok megbélyegzettségét, és teret ad az azonos nemű párok diszkriminációjának”. Nyugtalanítónak találják a születéskori nem identitás alapjául történő kijelölését is, mert „ez a gyakorlat komoly aggályokat vet fel az állampolgárok önrendelkezéshez való jogával kapcsolatban, és ugyancsak növeli a kijelölt iránytól eltérő emberek megbélyegzettségét, velük szemben az erőszak, a meghurcolás és a bántalmazás kockázatát” – válaszolták a lap megkeresésére.

A kormány még nem reagált a kritikára.

telex
Ezt olvassa mindenki:
Közel 15 millió fizetett ki a biztosító a bécsi magyar nagykövet ittasan okozott autóbalesete után  
Durván megérzi majd a tárcád ha megszeged a védelmi intézkedéseket - mutatjuk mennyire  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Orbán: az egész rendszert meg kellett állítani - ideiglenesen leállították a tömeges oltást
Óriási pénzmosás gyanúja borzolja a kedélyeket Magyarországon
Valami nagyon érdekes dolog történhet a háziorvosokkal kapcsolatban
Hosszú Katinka párja bekerült az állami támogatású elitprogramba
Hosszú Katinka párja hirtelen edző lett, és azzal a lendülettel bekerült az állami támogatá...
Óriási botrány: jogerős ítélet szerint Handó Tünde egyértelműen visszaélt jogával
Jogerősen pert nyert a Győri Ítélőtáblán egy fővárosi bíró az Országos Bírósági Hivat...
Eldőlt: 100 millió eurós Vajdasági fejlesztéseket támogat a magyar kormány
Egy sor magyar beruházás valósulhat meg Szerbiában, főként a Vajdaságban a közeljövőben, m...
Ebből háború lesz: Gyurcsány most nagyon durván beszólt Orbánnak
Kicsit megtrollkodta a volt miniszterelnök a jelenlegit. Gyurcsány Ferenc a Facebookon kommentálta, hogy Orbán Viktornak nem jutott eszébe a pénteki rádióinterjú közben a telefonszám, amely...
  
Fidesz: A magyar oltási program példaértékű Európában
A Fidesz reagálása az ellenzéki pártok nyilatkozatára A baloldal képviselői olyanok, akik keveset tudnak, de azt is rosszul. Az oltás nem állt le, ezen a hétvégén több mint százezer emb...
  
Mindenki erről beszél: a Kósa Lajos által feltöltött kép felrobbantotta az internetet
Kósa Lajos szombaton olyan fotókat posztolt a Facebookra, amelyeken látszik, hogy a debreceni józsai piacon a vásárlók és eladók is maszk nélkül tartózkodnak – szúrta ki a Blikk. I...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Az elmúlt két évben 13 alkalommal jelezte a magyar kormánynak az ENSZ, hogy szerintük jogsértés történt

Az elmúlt két évben 13 alkalommal jelezte a magyar kormánynak az emberi jogok védelméért és alkalmazásáért felelős intézmény, az ENSZ Emberi Jogok Főbiztossága, ha szerintük jogsértés történt, és így tettek legutóbb is, december 15-én, amikor a kilencedik Alaptörvény-módosítás és az örökbefogadás szigorítása miatt írtak a kormánynak. Azt kérték, vonják vissza a törvényjavaslatot, mert szerintük azok alapvető jogokat sértenek, mivel kirekesztő módon az ellenkező nemű párokra szűkítik le a család fogalmát, az azonos nemű párokat kizárják az örökbefogadásból, a gyerekek nevelésének megfelelő irányává pedig a keresztény kultúrát, illetve a gyerek születésekor meghatározott nemet jelölik ki. A módosítóról itt írtunk bővebben.

Visszavonás persze nem történt, a kormány aznap szavazta meg a javaslatokat, válaszul pedig december 18-án kelt levelükben azt írták, hogy szerintük a nemzetközi jog azért nem határozza meg, mi a család, mert valójában az államokra bízza, hogyan definiálja, kezeli azt – írja a 444.hu. A kormány szerint csak a biológiai meghatározás került be a törvénybe, de ez nem jelenti társadalmi csoport jogainak korlátozását.

Az ENSZ Emberi Jogok Főbiztossága a 444.hu-nak azt mondta, hogy aggasztónak találják a család fogalmának szűkítését, „hiszen tovább súlyosbítja az ettől eltérő családok megbélyegzettségét, és teret ad az azonos nemű párok diszkriminációjának”. Nyugtalanítónak találják a születéskori nem identitás alapjául történő kijelölését is, mert „ez a gyakorlat komoly aggályokat vet fel az állampolgárok önrendelkezéshez való jogával kapcsolatban, és ugyancsak növeli a kijelölt iránytól eltérő emberek megbélyegzettségét, velük szemben az erőszak, a meghurcolás és a bántalmazás kockázatát” – válaszolták a lap megkeresésére.

A kormány még nem reagált a kritikára.

telex
Legolvasottabbak
Közel 15 millió fizetett ki a biztosító a bécsi magyar nagykövet ittasan okozott autóbalesete után
Durván megérzi majd a tárcád ha megszeged a védelmi intézkedéseket - mutatjuk mennyire
Hosszú Katinka párja bekerült az állami támogatású elitprogramba
Most érkezett
Mezei futóversenyt rendeztek Szombathelyen
Egy német tévé döbbenetes magyar szegénységről készített videót - itt tartunk
8:40-kor már kilométeres sor állt a soroksári IKEA előtt
Kövess minket!
     
Óriási botrány: jogerős ítélet szerint Handó Tünde egyértelműen visszaélt jogával
Eldőlt: 100 millió eurós Vajdasági fejlesztéseket támogat a magyar kormány
Ebből háború lesz: Gyurcsány most nagyon durván beszólt Orbánnak
Fidesz: A magyar oltási program példaértékű Európában
Mindenki erről beszél: a Kósa Lajos által feltöltött kép felrobbantotta az internetet
Kocsis szerint a bal oldal sunyi kettős beszéddel elbizonytalanítja a magyarokat
Gulyás Gergely most keményen visszavágott a Fideszt ért kritikákra
Végeláthatatlan sor kígyózik az IKEA-nál - elképesztő mi zajlik itthon
Részletek derültek ki miről egyeztetett Orbán az uniós biztossal
Végeláthatatlan sor kígyózik az IKEA-nál - elképesztő mi zajlik itthon
Elérték a helyiek, hogy elköltözzön Ördög Nóráék kisboltja
Elképesztő állítás: a számlájára befolyó pénz egy része valójában nem is az övé, hanem Kósa Lajosé volt
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU