Robbant a bomba: Lecsaptak a rendőrök a fideszes képviselőre - rabosítás

Lecsaptak a rendőrök.

A Sümegi Szó nevű online hírportál adott hírt elsőként arról, hogy a Tapolcai Járásügyészség vádat emelt egy budapesti, valamint két sümegi férfivel szemben. Az egyikük,

a 60 éves R. József Sümeg kormánypárti önkormányzati képviselője.

A vádirat szerint a képviselő 2020 elején 400 euróért, azaz átszámítva közel 150 ezer forintért vásárolt medvebőrt, majd ugyanezen az áron nem sokkal később eladta egy budapesti férfinek, K. Mihálynak Sümeg város díszpolgárának. A vásárló a Veszprém megyei településen is rendelkezik ingatlannal, ahol a medve bőrét később tárolta.

2020 őszén K. Mihály megvált az állatbőrtől, és egy ismerősének a segítségével az interneten keresztül kívánta értékesíteni. A “Kikészített medvebőr eladó” címmel felrakott hirdetésre lecsapott a rendőrség.

Az eljárás során R. Józsefet és K. Mihályt rabosította a rendőrség, a medvebőrt pedig az állam lefoglalta.

A medve védett állat, annak adásvétele nem engedélyezett, éppen ezért a medvebőr-értékesítés is annak minősül. Az ügyészség tárgyalás mellőzésével kérte a büntetővégzés meghozatalát a három férfire. Természetkárosítás miatt

akár három év szabadságvesztéssel is kaphatnak természetkárosítás miatt.

Kép illusztráció forrás: google





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....