Bréking: Tóth Gabi váratlanul bejelentette, hogy visszavonul

Visszatér a valóságba.

Tóth Gabi kedd este jelentette be egy Insatgram-posztban, hogy egy időre visszavonul a közösségi médiától.

“Az elmúlt napokban szomorúan tapasztaltam, hogy szétszakított minket a közösségi média. Szeretném, ha most egy pillanatra megállnánk, és visszatérnénk a valóságba, ahol igazi érzések, reakciók vannak, ahol figyelünk egymásra, és támogatjuk, erősítjük a másikat”

— kezdte bejegyzését az énekesnő.

“Úgy gondolom, hogy nem szabad még több teret adni a haragnak, a gyűlölködésnek, van most éppen elég ebből a világban. Járvány, háború, gazdasági nehézségek. Nem kellene ezt még fokozni, és tovább mérgezni a mindennapjainkat! Gondoljunk a gyerekeinkre is, hiszen nekik mi mutatunk példát. Mindannyiunknak felelőssége van ebben!”

— írta.

Véleménye szerint a közösségi médiának a közösségek összetartásáról kellene szólni, de ő nem ezt tapasztalja az elmúlt időben.

“Számomra az igazi értékek, nem a virtuális térben, hanem a hétköznapi valóságban vannak”

— folytatta bejelentését. Mindenkit megnyugtatott, hogy a Sztárban Sztár leszek! új évadának indulásáról persze tájékoztatni fog, de közösségi oldalait elnémítja, mert nem akar teret adni a gyűlölködésnek.

A blogját is folytatja.

“Én szeretni jöttem, énekelni, adni… erre születtem!”

— zárja a posztját. amit itt lehet megnézni:







Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....