Utólag kitálalnak a szomszédok: rendőrt hívott Mazsi Berkire a halála előtt – Videóra is vették a balhét


Újabb megdöbbentő részletek derültek ki Berki Krisztián utolsó napjairól, és beigazolódni látszik a gyászoló édesanya aggálya: Berki szomszédjai szerint Mazsi a halála előtt két nappal megfenyegette Berkit, hogy börtönbe juttatja.

Berki Krisztián édesanyja, Júlia és özvegye, Mazsi között az utóbbi időben elmérgesedett a viszony. A szombaton megjelent Blikk hasábjain a gyászoló édesanya menyét okolta fia haláláért, amely valamikor május 5-e és 6-a közötti éjjel hunyt el.

– Pokollá tette a fiam életét az utolsó két évben – sóhajtott Berki édesanyja, aki erősen kritizálta Mazsi viselkedését, szerinte ugyanis a Dancing with the Stars versenyzőjének gyásza nem őszinte.

"Ez állandó harc kettejük között, amit az a nő generált, mindenkit tönkretenne, mindenkit megviselne lelkileg."






Cikkünk után kereste meg a szerkesztőségünket Berki egyik szomszédja is, aki megdöbbentő részletekről számolt be. A neve elhallgatását kérő szomszéd szerint Krisztián házassága a tragédia előtt erősen megromlott, Mazsit csak ritkán látták és hallották, olyankor viszont tőle zengett a társasház.


– Az alapján, amit Krisztiánból láttunk, mindig kedves, előzékeny és nyugodt volt.

"Amikor a felesége megjelent, akkor viszont dulakodás, üvöltözés és borzalmas ajtócsapkodás hallatszott ki a házból. Mazsi ilyenkor üvöltözve pénzt követelt Berkitől."

Utoljára Berki halála előtt két nappal járt a házban, akkor kihallatszott, hogy börtönnel fenyegeti. Ezt a ház több lakója is tanúsíthatja. Ezután nem sokkal Mazsi rendőröket is hívott a lakáshoz, de végül nélküle távoztak. Mazsi állítja, ő a végsőkig Berki mellett volt.

"Az utolsó hetekben biztosan nem. Borzalmasan viselkedett mások szeme láttára, ez véleményem szerint minden embert és minden férfit megviselne"

– állította a szomszéd, aki videót és képet is küldött arról, amikor a rendőrök májusban megjelentek Berkiék lakásánál.

A helyszínen érdeklődve egy másik lakó kísértetiesen hasonló módon adta elő az utolsó napok krónikáját.

– Mazsi egyszer sem moderálta magát, magából kikelve, mocskos dolgokat üvöltözve fenyegette Berkit. Nem zavarta, hogy az egész ház zeng. A halála előtti este Berki az erkélyen panaszkodott valakinek, hogy Mazsi ráhívta a rendőröket. Sírt. Szerintem nagyon megviselte, ahogy a felesége bánt vele – árulta el egy házban lakó.

Érdeklődésünkre a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya megerősítette, hogy néhány nappal a tragédia előtt valóban riasztották őket a helyszínre.

– A IX. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei 2022. május 3-án 15 óra 10 perckor intézkedtek, mert egy nő bejelentése szerint a férje megragadta a karját és megrángatta. A férfi elmondása szerint ő nem nyúlt a feleségéhez. A nő orvosi ellátást nem igényelt, könnyű testi sértés miatt azonban magánindítvánnyal élt, a kapitányság a keletkezett iratokat az illetékes ügyészségre küldte meg – erősítették meg értesüléseinket, információink szerint azonban az eljárás Berki halála után okafogyottá vált.

A Blikk kereste Mazsit, aki elhárította érdeklődésünket.

"Nem szeretnék semmit sem mondani"

– közölte, majd sietve elköszönt.






Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....