Polt Péter válaszolt: követett el Orbán Viktor bűncselekményt?

Egész Európa felháborodott a beszéden, a legfőbb ügyész reagált.

Orbán Viktor nem követett el bűncselekményt a tusványosi náci beszéddel — ezt válaszolta Polt Péter Vadai Ágnes írásbeli kérdésére hétfőn.

A DK képviselője korábban írásbeli kérdéssel kereste meg a legfőbb ügyészt. Ebben arról érdeklődött, hogy hallotta-e Orbán Viktor tusványosi

„fajelméletes beszédét”.

Vadai hozzátette, a kormányfő idei tusványosi beszédét több szervezet, magánszemély, illetve a politikai élet szereplője is problémásnak találta.

Kérdésében felhívta a figyelmet arra, hogy elfogadhatatlan és törvénysértő, hogy az ügyészség nem indított vizsgálatot az ügyben, pedig az Alaptörvény szerint Magyarországon a jogszabályok mindenkire kötelezőek.

Vadai felhívta a figyelmet: a 29. cikk azt rögzíti, hogy az ügyészség következetesen köteles fellépni minden jogsértő cselekménnyel szemben; külön kiemelte azt is, hogy több nemzetközi szerződés tiltja a diszkriminációt.

Polt Péter hétfői válaszában azt írta, a kérdést feljelentésként értékelte, majd továbbította a Központi Nyomozó Főügyészséghez.

Azonban a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a feljelentést a büntetőeljárásról szóló törvény 381. § (1) bekezdésének a) pontja alapján

elutasította.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....