Köpni nyelni nem tudott! A kamerák előtt pofozta fel menyasszonya a magyar sztárt

Hát ez váratlanul érte...

Géczi Bea, vagyis Blondie hónapok óta várta, hogy megmutathassa a nagyvilágnak klipjét, ami a Budapest Rettegj címet kapta.

A munkálatokban G.w.M-nek is nagy szerepe volt, ám ami valójában sokáig tartott nem a zene hanem a videóklip megalkotása volt. Szegedi Fecsó menyasszonya most elárulta, hogyan zajlott a folyamat és milyen lett a végkifejlett.

'A klipet a Bang Productions tagjai álmodták meg és készítették, akik David Guetta és Timmy Trumpet klipjeit csinálták. Magyarországon eddig senkinek nem mondtak igent, nekünk is csak azért, mert az egyik srác Fecsó barátja, emiatt álltak szóba velünk '– mondta Bea, aki angyalként, míg Fecsó ördögi szerepben tűnt fel.

'Nem volt egyszerű dolgunk Fecsóval, mert úgy vettük fel a klipet, hogy csak egy zöld fal volt mögöttünk. El kellett játszanom, hogy pezsgős üveg van a kezemben, ott kellett kergetőznünk, ráadásul forgatás közben egy nagy pofon is elcsattant' – kezdte Bea, aki a kamerák előtt adott egy hatalmas pofont Fecsónak.

"Tervezett volt, de ennek ellenére váratlanul érte Fecsót. Azt mondták, hogy igazinak kell tűnnie… "– tette hozzá Bea.












Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen