Összeomlás videó: Csalódtak Orbánban a vidéki Fidesz-szavazók a brutális rezsiemelés miatt

Nem ezt ígérték nekik áprilisban.

“10-11 köbmétert minden nap elhasználok. Akkor hol van az a 144 köbméter egy hónapban?”

– mondta egy idős nő, aki nem mellesleg 12 éve mindig a Fideszre szavazott. A Telex a Heves vármegyei Heréd községben járt, ahol megkérdezte az embereket, hogyan fogadták a rezsinövelés hírét.

“Most mindenkinek rossz lesz szerintem. Leszereltük a gázkazánt, mert eleve, annak idején is többet fizettem.”

– ezt egy anyuka mondta, aki szintén bevallotta: ő és az egész családja is

Orbánékra szavazott

áprilisban. Hozzátette, hogy úgy érzi, a szomszédban zajló háborúnak is mi isszuk meg a levét.

“Azt mondta Orbán Viktor a választás előtt, hogy biztosítva van az olcsó gáz. Azt most meg mennyi lesz, ki sem bírjuk fizetni. Ez hogy van?”

– panaszkodott egy nő, aki mellett a több lakó is rögtön helyeselni kezdett, amikor Orbán Viktor nevét említette.

“Elszomorodtunk. Mi is bizakodtunk ebben a kormányban, a háborúból is megpróbálunk kimaradni. Annyira pozitívan jött le ez az egész, hogy mi bíztunk benne hogy ez még pár évig így lesz.”

– mesélte el egy másik Fidesz-szavazó.

A Telex a település volt polgármesterét is megszólította. Hamar kiderült, hogy a Fidesszel szimpatizál, sőt, régen MIÉP-tag is volt. Elmondta, hogy nem aggódik különösebben a válság miatt, mert szerinte elegen vannak ők, Fidesz-szavazók, és nem számít, ha most veszítenek párat.

“Az átlagember belátja azt, hogy mindenképpen spórolni kell, ha ezt túl akarjuk élni. Én úgy oldottam meg, hogy az egész házam

tele van napelemekkel,

és gyakorlatilag én ezzel megoldok mindent.”

Azért a videóban megszólalók közül nem volt mindenki ennyire elégedett a kormánypárt teljesítményével.

“Szégyellhetnék magukat ezzel kapcsolatban. Ők maguknak beosztják a milliókat, észre sem fogják venni. Tőlünk elveszik, és ők abból élnek. Mi meg itt nyomorgunk ezekből a pénzekből, amiket löknek nekünk.”

– mondta egy felháborodott idős nő. Egy másik elmesélte, hogy az unokája pénzügyet tanul, és ő szembesítette vele, hogy a családi pótlék már 12 éve nem emelkedett.

A teljes videót itt nézheted meg:







Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....