Nagyot megy az egyetemista lány posztja: Zseniálisan kiosztotta az Állami Számvevőszéket minden nő nevében

Mutatjuk az írását.

Csütörtökön publikálta az Állami Számvevőszék a tanulmányát, amelyben kikutatta, hogy túl sok a nő a felsőoktatásban, és emiatt félő, hogy kevesebb gyerek fog születni a jövőben.

A korábban “kávéfőzős Lucaként” megismert Mészáros Luca Facebook-oldalán reagált a hírre, a posztját a korábbiakhoz hasonlóan rengetegen osztják és kedvelik.

A posztot változtatás nélkül közöljük:

Gondoltam, ha már Magyarországon kiemelten veszélyes, kipusztulást eredményező személynek számítok, tekintettel arra, hogy pedagógusi végzettségem van, most kezdem el a második egyetemen a tanulmányaimat, és mindezt úgy van pofám művelni, hogy mellette még a személyi számom is 2-essel kezdődik, nemcsak az Állami Számvevőszéktől kérek bocsánatot iziben minden hozzám hasonló pimaszságokat elkövető nő nevében, de az egész országtól is.

Első körben hadd kérjek elnézést minden nő nevében, aki ebben a félévben kezdi meg az első egyetemi képzését! Ha pedig esetleg hozzám hasonlóan már a másodikat, akkor nem is tudok mit mondani a szégyentől, csak megesküdni, hogy minél előbb igyekszünk megszüntetni az NMPK (Nők a Magyar Populáció Kipusztításáért) tagságunkat, és garantáljuk, hogy igyekszünk nem pedagógusi mestert végezni, hiszen tudjuk, hogy a mesterdiplomás pedagógus nőknél nincs nagyobb demográfiai kockázata senkinek ebben az országban!

Mi, az NMPK tagjainak pedagógusai nagyon sajnáljuk, hogy elnőiesítettük ezt a szakmát! Esküszünk pedig, hogy baromira próbáltuk vonzóvá tenni férfitársaink számára a pedagógusi hivatást, a kezdő 130 ezer forintos, majd 170 ezer forintos bérezést, a folyamatos plusz és kifizetetlen munkát, az állandó hihetetlenül felesleges adminisztrációt, sőt, a ránk rohadó intézmények falainak gótikus szépségét is próbáltuk átadni nekik, de egyszerűen nem sikerült. Sajnáljuk!

Mi, az NMPK tagjai esküszünk, hogy szégyelljük magunkat azért is, mert még nem vagyunk eléggé átnevelve ahhoz, hogy az életcélunk semmi más ne legyen, mint világra hozni még egy magyart! Ha pedig igazán jó hitellehetőségekkel szeretnénk bővíteni kiadásaink palettáit, nem egyet, hanem legalább hármat!

Szívből reméljük, hogy egyszer felérünk ehhez a nemes és hazafias gondolkodáshoz, és félre tudjuk tenni azokat a jelentéktelen aggályainkat a szüléssel kapcsolatban, minthogy magyar fizetésből magunkat se tudjuk normálisan eltartani, hogy hiteltörlesztés mellett csak álom a Zewa WC papír, vagy, hogy a születendő gyermekünknek garantáltan nem tudunk majd félretenni a jövőjének elindításához, hiszen még magunknak sem tudtunk soha.

Mi, az NMPK tagjai esküszünk, hogy a fenti pitiáner szar indokok háttérbeszorítása mellett igyekszünk elsajátítani 9 hónap alatt az ütemezett szülés képességét, tekintettel arra, hogy már lassan nem marad magyar kórház, ahol ne csak megadott napokon és idősávban lehetne elérhető a szülési szolgáltatás. Megígérjük, hogy addig visszatartjuk a születendő CSOK-, vagy honbabánk érkezését, amíg talál a kórház egy olyan orvost, aki még nem külföldön van négyszer ennyi fizetésért, és azt is megígérjük, hogy a nonszensz magyar fizetések mellett valahogy beszerzünk egy kórházi ágyat is a kisdiszkontban, hiszen már lassan azt is vinni kell magunkkal akkor, ha kórházban szeretnénk lopni a napot.

Mi, az NMPK tagjai esküszünk, hogy innentől a szülés mellett egyetlen életcélunk az lesz, hogy mi minél tanulatlanabbak és kiszolgáltatottabbak legyünk nemcsak az ország versenyképessége, de hímnemű párunk, jó esetben férjurunk boldogsága és fejlődése érdekében is. Mindegy, hogy a tudás erő, hogy a tudás lehetőség, és hogy a tudás esély: mi minderről zokszó nélkül lemondunk párunk, férjurunk, születendő – jó esetben – fiunk javára. Hiszen mi nem vagyunk másban érdekeltek (a szülés mellett persze), csak abban, hogy a férfiak körülöttünk mind jól teljesítsenek és sikeresek legyenek, és az ország rendje ezáltal végre, sok-sok elpazarolt, nők által visszatartott év után helyre állhasson.

Magyarország kormánya minket úgy segéljen!







Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....