Kapaszkodj meg: Pintér Sándor kiadta az utasítást: Új feladatot adott a főispánoknak

Mindenhez értenek.

Szeptember 5-től ellenőrzik a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a vegyes praxisokban ellátást végző egészségügyi szolgáltatókat

– erősítette meg a Telexnek a Népszava értesülését a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).

A NNK válaszában azt írja, a belügyminiszter, Pintér Sándor utasítására a főispánokat bízták meg az ellenőrzések megszervezésével.

Az ellenőrzéseket 2022. szeptember 5-én kellett megkezdeniük a járási hivatalok egészségügyi igazgatási szakterületen foglalkoztatott kormánytisztviselőinek.

„Az ellenőrzés tárgya a szakmai minimumfeltételek rendelkezésre állásának vizsgálata – azaz nem szimpla leltározás történik”

– írja az NNK.

Ez azt jelenti, hogy ellenőrizni fogják többek között a háziorvosi rendelők működtetéséhez szükséges szerződéseket és engedélyeket, az ellátóhelyek felszereltségét, a veszélyes hulladékok megfelelő tárolását és elszállítását, az ott dolgozók szakmai végzettségéről szóló igazolásokat, valamint egészségügyi alkalmassági vizsgálataikról igazoló dokumentumokat, továbbá a kötelező védőoltásaikat is.”

Hiányosság feltárása esetén – annak súlyát mérlegelve – az ellenőrző hatóság jogszabályban meghatározott hatósági intézkedéseket hoz – írják.

A Népszava értesülései szerint a belügyminiszter azt is utasításba adta, hogy a kormánytisztviselőknek fejenként heti húsz rendelőt kell ellenőrizniük, az NNK ezt az információt nem erősítette meg.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....