Jön a családbarát elnökök hálózata: Novák Katalin már be is vette az első jelentkezőt

Vele együtt így már két tagja van.

Novák Katalin államfői kinevezése óta egymás után látogat az európai fővárosokba: szerdán Bukarestben tárgyalt, péntek délelőtt pedig a szerb fővárosba érkezett, ahol első útja egyből a Szerbia Palotába vezetett.

A katonai tiszteletadás és a körülbelül háromnegyed órás négyszemközti találkozó után – ahol Aleksandar Vucic szerb elnök nem felejtett el boldog születésnapot kívánni Novák Katalinnak – a két elnök közös sajtótájékoztatót is tartott.

A szerb elnök Novák mellett Orbán Viktornak sem felejtett el köszönetet mondani, különösen a két ország rohamosan fejlődő gazdasági kapcsolataiért: a kiskereskedelmi áruforgalom a Magyarország és Szerbia között már eléri a 2,2 milliárd eurót.

Vucic a két ország közötti kapcsolatokat később azzal is jellemezte, hogy míg ez korábban elképzelhetetlen volt, ma már amikor Magyarország egy külföldi országgal focimeccset játszik,

a szerbek a magyaroknak szurkolnak.

A szerb elnök szerint nemcsak a gazdasági, hanem a nemzetiségi kapcsolatok is javultak: ennek bizonyítéka, hogy míg 2010-ben még évente 237 bejelentés érkezett a rendőrségre a szerb-magyar nemzetiségi összetűzésekről, idén ezeknek száma már 35-ször kevesebb.

Vucic azért is hálás a magyar kormánynak, hogy használhatják a magyarországi gáztározókat, így “kicsit nyugodtabban várhatják a telet”. Arról is beszéltek, hogy reményeik szerint 2025 végén már minden nehézség ellenére utazhatnak majd két óra és 45 perc alatt Belgrád és Budapest között vasúton.

Szóba került természetesen a családpolitikai is, hiszen Novák Katalin már korábban családügyi miniszterként is sokat találkozott a mostanra kollégájává vált elnökkel. Vucic elmondása szerint találkozójukon Novák Katalin több tanácsot is adott neki, melyeket meg fognak fogadni.

“Családpolitikai kérdésben igyekszünk tanulni majd Magyarországtól”

– emelte ki.

A magyar államfő emellett azt is bejelentette, hogy Magyarország létrehozza a

“családbarát elnökök hálózatát”,

ami a “családközpontú elnököket” tömöríti, ebbe elsőként Vucicot hívta meg.

(via hvg)





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....