Teljhatalom: Egyetlen tollvonással tíz évre titkosított egy csomó adatot Orbán - nem is akármikről van szó....

Az időzítés elég gyanús.

A veszélyhelyzet vagy egészségügyi válsághelyzet során létrehozott operatív törzs és annak munkacsoportja „feladat- és hatáskörébe tartozó döntés meghozatalára irányuló eljárás során készített vagy rögzített, a döntés megalapozását szolgáló adat” nem számít nyilvános adatnak — erről hozott rendeletet a kormány, ami a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg.

Ez a rendelet gyakorlatilag

lehetetlenné teszi

a közérdekű adatokhoz való hozzáférést.

Az már januárban kiderült, hogy az operatív törzs üléseivel kapcsolatos dokumentumokat az információszabadságról szóló törvény egyik paragrafusára hivatkozva nem adják ki.

Ebben az áll, hogy minden döntés-előkészítőnek minősíthető adat alapvetően tíz évig nem nyilvános.

A hétfői rendeletben ezt megerősítik, egy másik passzusban pedig az áll, hogy az adat megismerésére irányuló igény az infótörvény 27. § (6) bekezdése alapján utasítható el.

A hivatkozott bekezdés úgy szól:

„ha az adat további jövőbeli döntés megalapozását is szolgálja, vagy az adat megismerése a közfeladatot ellátó szerv törvényes működési rendjét vagy feladat- és hatáskörének illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását, így különösen az adatot keletkeztető álláspontjának a döntések előkészítése során történő szabad kifejtését veszélyeztetné”.

A hétfői rendelet kimondja továbbá, hogy

„közigazgatási hatósági vagy bírósági eljárásban az adat az iratokhoz nem csatolható, arról

másolat nem készíthető,

az – legfeljebb az eljárás sikeres lefolytatásához szükséges mértékben – kizárólag az adatot kezelő közfeladatot ellátó szervnek az adatkezelés helyszínéül szolgáló helyiségében tekinthető meg”.

Illetve még komolyabb szigorítás, hogy a rendeletet már folyamatban levő eljárásoknál is alkalmazni kell, amiből a Telex arra következtetett, hogy a bíróság már a napokban tárgyalt volna olyan adatigénylésről, amelyre ez a rendelet most már vonatkozik.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-

Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-