thepost / Magyarország / Budapest / 2019.07.17
THE POST




           
17
„Szexet akarok, úgyhogy kussolj és ne nézz rám!” - Mondta a támadója a futónőnek!
Ez is érdekelhet:
Ittas volt a kerítésnek csapódott autó sofőrje!
Romokban a nyugdíj rendszer: tényleg jöhet a sírig tartó munka!
Per indul a kigyulladó Hyundai és Kia motorok miatt!
Futás közben támadta meg és akarta szexre kényszeríteni egy férfi a hétszeres magyar bajnok futónőt, Makai Viktóriát. Férje, László mentette meg az erőszakolástól.

Utolsó kilométereit futotta, és már hazafelé tartott vasárnap este a főváros X. kerületében található Jászberényi út mellett Makai Viktória ultramaratonista, amikor egy férfi a földre teperte. Ököllel ütötte az arcát, majd meg akarta erőszakolni.

– Az esti órákban, a lakóhelyünk közelében egy kivilágított helyen futottam. Egyik oldalon autóút, a másikon lakott terület. Nem voltak már járókelők, ez amúgy sem egy forgalmas rész – emlékezett vissza lapunknak a 38 éves futónő, aki azért áll ki a nyilvánosság elé, hogy felhívja hölgytársai figyelmét a veszélyre.

– Egyszer csak azt hallottam, hogy valaki fut mögöttem. Hátranéztem, és körülbelül száz méterre jött egy férfi. Kicsit lendületesebb iramra kapcsoltam, de pár pillanat múlva, amikor hátranéztem, már nagyon közel volt, konkrétan rohant utánam. Viktória ezért úgy döntött, félreáll, elengedi a gyanús férfit.

– De azzal a lendülettel lerántott a földre – mesélte a nő. – Ösztönösen elkezdtem ordítani, segítséget kérni, de senki nem hallotta. Erre ököllel elkezdte ütni az arcomat. Úgy leszorított, hogy nem kaptam levegőt. Mondtam neki, nagyon fáj, és megkérdeztem, mit akar tőlem. Azt válaszolta: „Szexet akarok, úgyhogy kussolj és ne nézz rám!”.

A támadó elkezdte lökdösni, taszigálni, majd a hajánál fogva a közeli erdős rész felé rángatta. Az ütésektől már feldagadt a szeme, véres volt a pólója, de pont arra járt egy autó.

– Ordítani nem mertem, attól féltem, agyonver, csak odaintettem a vezet

ônek, aki azonban nem állt meg. Amikor odaértünk az erdős rész szélére, egy áruház oldalánál nekemesett. Nem szeretnék részletekbe belemenni, de a szexuális erőszak csak azért nem tudott megvalósulni, mert nem volt optimális erekciója a támadónak. Voltak viszont egyéb szexuális kényszerítő eszközei, ezzel tudtam húzni az időt, és csak abban bíztam, valaki a segítségemre siet – fogalmazott a 38 éves futónő, akit végül a férje mentett meg.

– Laci is futni volt a barátjával egy másik, rövidebb útvonalon. Amikor végzett, utánam jött. El sem tudom mondani, mennyire jó érzés volt, amikor meghallottam a hangját. Lekapta rólam a férfit, aki ezután menekülőre fogta. A férjem kiállt az útra leinteni egy autót, a tizedik meg is állt… Hívták a mentőt, a rendőrséget, amely forró nyomon volt, miután a támadó menekülés közben otthagyta a hátizsákját és a gatyáját – idézte fel a történteket Viktória, akit jelenleg is kórházban ápolnak. Mint elmondta, a szeme sérült meg, de a körülményekhez képest jól van.

– Bent tartanak még pár napig, aminek örülök, mert nem szeretném, hogy a négy- és hétéves gyerekem így lásson – tette hozzá a sportoló.

Az ügyben megkerestük a rendőrséget is. Azt közölték: a bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként az elkövetőt a bejelentéstől számított másfél órán belül lakcímén elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene szexuális erőszak bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt indult büntetőeljárás. Hozzátették, a gyanúsítottat a nyomozóhatóság őrizetbe vette és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Forrás: Bors
Oszd meg, hogy minél több emberhez eljusson! - köszönjük >>
Ez is érdekelhet:
Lázár János: Farkas Flóriánt folyamatosan megtámadják!
Már szabadlábon van az olaszliszkai lincselő!
Milliárdos segítség Orbántól: babacsomagot kapnak a külföldi magyarok!
Hírhez tartozó kép:
Lázár János: Farkas Flóriánt folyamatosan megtámadják!
Már szabadlábon van az olaszliszkai lincselő!
Légitámadással vetettek véget az utcai hangoskodásnak!
Az EU 2 milliárdot adna a civileknek, Orbán azonnal leszavazta ezt!
Évek óta nem látott égi jelenségben gyönyörködhetünk ma este!
Nincs elég tanár a tanévkezdéshez!
Orbán a kereszténységgel igazolja azt amit tesz!
Közel 1 milliárd ember éhezik a földön!
A bébiételek egy része káros a babának!
Felfoghatatlan: felrobbant a pelenka a 23 hónapos kisbabán!
Google-nek nevezte el a gyerekét egy házaspár!
Óriási a készülődés: ősszel Putyin meglátogatja Orbánt!
A helyszínen meghalt a szakadékba zuhant magyar férfi!
Megnyitnák a leállósávot is az M7-esen, hogy elkerüljék a dugót!
Már kapható a hering ízű fagyi!
Több mint 20 millió forintba került egy illegális bevándorló megállítása!
Tüntetés és útlezárás a magyar Suzuki-gyárnál!
Nem vitte el a rabolt pénzt a rabló, mert kevés volt a lánya műtétjéhez!
Étlen-szomjan hagyta magára kutyáit egy szekszárdi férfi!
Vizsgálatot rendeltek el: agyonlőttek a rendőrök egy férfit Abdán!
Bankkártyás persely a magyar templomban! - óriási a felháborodás miatta!
Figyelmetlen Opeles csapódott a BMW-nek!
Milliós gyerektartásra kötelezték Pécsi Ildikó fiát
Újra nő az üzemanyagok ára
Ingyen tűzifát oszt a kormány a lakosságnak
Halálra éheztették 9 hónapos kislányukat
Rossz hír Magyarországnak: Menekültek százezreit küldhetik vissza a németek
Még nincs vége: figyelmeztetést adtak ki a mai napra is!
Drogfüggőséggel küzd a balesetet okozó BMW sofőr!
Meghalt a kisfiú, aki könyörgött a gyámügynek, hogy ne vigyék vissza az édesanyjához!
Milliárdos költségvetési csalással gyanúsítják a férfit akivel Orbán fotózkodott!
Megpróbálják a vadászok munkáját közelebb hozni a gyerekekhez!
Azonnal meghaltak a kamionnal ütköző autó utasai!
Aranyérmes lett a magyar a női vízilabda-válogatottunk!
Retro: szívszorító Bőhm bácsi utolsó mondatai a Szomszédokban!
Kidobták pedig csak szeretetre van szüksége! - minden megosztás számít!
Érettségi találkozót rendeztek Farkas Flóriánnak, de senki nem ment el!
Farkas Flórián korábban tévedésből mondta, hogy az ELTE-n tanított!
Farkas Flórián: az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen diplomáztam!
Egy kétségbeesett édesapa segítséget kér! - minden megosztás számít a kis Zoénak!
Otthonából tűnt el a 9 éves kislány: minden megosztás számít!
Ilyenért ugrik a jogsi: megint szabálytalanul előző rendőröket filmeztek le!
Belehalt sérüléseibe a Kunszentmártonnál felborult motoros!
Több mint 60 fát vágnak ki a Szentendrei úton!
Lopta az áramot a meghalt kisgyerek apja! - szőnyeg alatt vitte el a vezetéket!
Kormányzati szócső: özönlenek a magyarok vissza dolgozni Magyarországra!
Óriási botrány: ellopták a BRFK dolgozóinak személyes adatait!
Van aki szerint Schmidt Mária a legjobb történész!
Indiai káosz: a vízért leszúrta szúrta le a szomszédját egy ember!
A kocsi tetejére ültette a gyerekeket, az ok elképesztő!
Hivatalos: a jövőben feljegyzik az adataidat ha fesztiválon veszel részt!
Rendőröknek kellett megvédeni a villanyszerelőket, ahol meghalt az egyéves kisgyerek!
Orbán 572 milliárd forintért rendelt katonai fegyvereket Németországtól!
Áder aláírta az MTA megcsonkításáról szóló törvényt!
Néhány gyermekotthonos gyerek tartja rettegésben az Istenhegy lakóit!
Hivatalos: sikerült a parlamentnek Demeter Márta mentelmi jogát felfüggeszteni!
Megszavazták az oktatást nehezítő köznevelési törvényt!
Tisztán látható a videón ahogy a BMW beleszáguld a magyar család kocsijába!
A kormány szerint nincs Magyarországon drogprobléma!
Antarktisz: két Magyarországnyi területű jégtömeg tűnhet el!
Videón a jégeső ami pusztított Káldon!
Kardiológusok figyelmeztetnek: Minden ötödik gyerek energiaitalt reggelizik!
Megszavazták: jövőre megemeli a Fidesz az egészségügyi járulék összegét!
Durva videó ahogy a jég szétveri az autókat!
Lejárt tápszerrel etettek egy idős nőt egy magyar kórházban!
Magyarok százezreinek a mobilját fertőzte meg az új vírus!
Mint egy király: helikopterrel ment gyárat látogatni Nyergesújfalura Szijjártó!
Vendégmunkások: A kormány 8 milliárdos pályázatot indít munkásszálló építésére!
Húsz évet kapott a tanárnő, aki lefeküdt tanítványával!
Előkerült videó: 150-nel cikázik a kocsik közt a BMW-s, mielőtt beleszállt a magyar család autójába!
Megszólalt a rendőrség: tegnap igazoltatás közben halt meg egy férfi!
Farkas Flórián 17 év alatt összesen ötször szólalt fel a parlamentben havi 1.4 millióért!
A kormány szerint a magyar tizenéveseknek is legalább 500 ezer forint megtakarításuk van!
Vita tört ki a búvárszövetségen belül a Hableány-kitüntetések miatt!
Egy román férfi játssza Orbánt a róla készült filmben!
Kényszerkasztrálni fogják azokat akik kiskorúakat bántalmaznak!
Mozogni kezdett a világ legnagyobb jéghegye!
Időzített bomba a Földközi-tengeren!
Egyben nyelte le a krokodilt a piton! + videó!
Simicska korábbi házában partizott Mészáros Lőrinc!
Kétezerér tele kérem! - óriási fricska az autóstársadalom egy bizonyos rétegének!
Több mint 50 milliót hagyott el egy páncélautó, az emberek megrohamozták az utcát!
Tehénnek öltözött, majd meggyászolta a húsokat a szupermarketben!
Egy cuki medve hirtelen gyilkos vadállattá változott! + videó
Több mint kétmilliárd forintnyi diákhitelt engedtek el!
Fecskefiókákat dobáltak ki a város főterére!
Hazaárulózik a Fidesz: fáj nekik a brüsszeli pofon!
Milliárdokat költött a kormány az üresen kongó fonyódligeti gyerektáborra!
Trumpon röhög a világ: A vese egy nagyon különleges helyet tölt be a szívben!
Lezavarják a repülőről a Kanadába repülő romákat!
Nem sérti az alaptörvényt a paksi iratok titkosítása!
Több mint 80 milliárdot költenek Orbánék új kormányzati autókra!
Jászai: Megtiszteltetés volt Mészáros Lőrinc jobbkezének lenni!
Tarlós szerint az oroszok miatt nincs klíma a metróban!
Műanyagoktól pusztulnak a szarvasok!
Hatalomátvétel a TV2-nél: Mészáros ma már megkerülhetetlen!
Európai Parlament: kigolyózták a fideszes jelöltet!
Hivatalos: Deutsch ellenőrzi mostantól a korrupciós ügyeket!
Klímaváltozás: hetente történnek világszerte katasztrófák!
Bombát találtak a vasútállomáson Rákospalotán!
Választási rendszer, adó és közlekedés: Mészáros irányíthatja az egész országot!
A Fradi edző elégedett a csapattal, mert a játékosai nagyon akarták a sikert!
Mégsem indul újra Bige gyára!
Vakvezető kutyusával vette át diplomáját egy pécsi hallgató!
Hat turista vesztette életét a Görögországban tomboló viharban!
Motoros menekült a rendőrök elől a belvárosban! + videó
Németh Szilárd megfogja akadályozni a jövőben azt ami a honvéd középiskolában történt!
Vízbe ejtette a kisbabát egy óceánjáróról a nagyapja!
Viperákat engedtek szabadon a Hanságban!
Sikítozó emberek hangját rögzítette a Viking fekete doboza! - újabb részletek!
Szegény sorsú magyar gyerekek megsegítésére indít kampányt a kormány!
Alig volt egy éves a kisgyerek akit agyonütött az áram Nyíregyházán!
Na ki vásárolt be termőföldből Tokajban? - várjuk a nyertes megfejtéseket!
Szigorítás: a gépkocsit is lefoglalhatja a rendőr!
Magára tetováltatta az Alza figuráját, kapott egy ingyen iPhone-t!
Hiba miatt kaptak jutalmat a Volkswagen alkalmazottai! - vissza kell fizetniük a pénzt!
Napokig fognak késni a vonatok egy kisiklott tehervonat miatt!
Idén is vár Téged a kutyabarát fesztivál!
Orbán 2014: kommunista dolog azt mondani, hogy közpénzből épült a felcsúti stadion!
Ursula von der Leyen betartatná a jogállamiságot Magyarországon!
Rendőrségi feljelentés: államtitkárként szerzett ingyen laptopokat B. István!
Magyarországon drágulnak leggyorsabban a lakások!
Láthatatlan jelzés miatt büntetnek a fővárosban!
Azurák Csaba lesz az új kommunikációs igazgatója a Budapest Honvédnek!
Két kamion csapódott egymásba az M0-son!
Méhbaráttá tette az összes buszmegállót egy holland város!
Németh Szilárd: nyugalom, biztonságban leszünk jövőre is!
Több tucat fecskefészket vertek le egy önkormányzati beruházás helyszínén!
Ismét Alfások lepik el a Balaton partját!
Hazudott a francia tanár a terroristákról, saját magát vágta meg
Terrorellenes Iszlám-szövetség alakult az ISIS ellen
Tengerbe fulladt az egész családja, mindenkit maradásra buzdít Szíriában
Ismét tömegverekedések és gyújtogatások voltak Németországban
Eltiltja-e gyermekét Liptai Claudia Gesztesitől?
THE POST
Amit látsz, az a hír, amit tudsz, az a háttér, amit érzel, az a vélemény!
COPYRIGHT © 2019. minden jog fenntartva