A Kormányzati Tájékoztatási Központ megkeresésünkre azt írta, hogy Magyar Péter állításai alaptalanok.
„Magyar Péter a kormányon akar bosszút állni, amiért elhagyta a felesége és elveszítette kormányzati megbízásait” – közölte az rtl.hu-val a Kormányzati Tájékoztatási Központ. (Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője majdnem szó szerint ugyanezt mondta.)
A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodát azután kerestük meg, hogy Magyar Péter tanúként vallomást tett ma az ügyészségen, ahol három állítást fogalmazott meg:
Schadl György Rogán Antal propagandaminiszter embere volt.
A kormánynak már fél évvel a nyomozás lezárulta előtt, és Schadl György őrizetbe vétele előtt tudomása volt arról, hogy büntetőeljárás folyik. A megfigyelésekről is tudott a kabinet, amely állítása szerint a titkos akciókról szóló információkat Völner Pál volt államtitkár tudomására hozta. Magyar Péter azt nem tudta megmondani, hogy pontosan ki tájékoztatott erről és kit.
Rogán Antal és/vagy Rogán Antal emberei bementek az ügyészségre és manipulálták az ügyészségi iratokat. Ez Magyar Péter szerint annyit jelent, hogy „vagy kivettek belőle dolgokat, vagy kihúztak belőle dolgokat, vagy megmásítottak benne dolgokat”.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ megkeresésünkre azt írta, hogy Magyar Péter állításai alaptalanok.
„Minden, amit mond, üres szóbeszéd. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter már az Országgyűlésben Jámbor András kérdésére is elmondta, hogy Schadl Györgyöt nem ismeri. Nem találkozott és nem is beszélt vele soha” – írták.