Grétsy László, a 91 éves nyelvész, tanár és a magyar nyelvművelés kiemelkedő alakja, hétfőn hunyt el. Az Anyanyelvápolók Szövetségének konferenciájának díszvendége lett volna, ám halálhírét a rendezvényen jelentették be.
Grétsy már gyermekkorában érdeklődött a nyelvi játékok iránt. Egyetemi tanulmányai során kezdetben irodalomtörténettel foglalkozott, majd fokozatosan fordult a nyelvtudomány felé. 1954-ben diplomázott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, és 1960-ban szerezte meg a nyelvtudományok kandidátusa címet. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársaként kezdte pályafutását, majd 1971-ben a magyar nyelvvel foglalkozó osztály vezetőjévé nevezték ki. Az ELTE Tanárképző Főiskolai Karának magyar nyelvi tanszékét is vezette. 1992-től az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának társelnöke volt.
Az Anyanyelvápolók Szövetségének főtitkára és alelnöke is volt, később ügyvezető elnökévé, majd elnökévé választották. 2013-tól pedig tiszteletbeli elnöke volt a szervezetnek.
Grétsy számos szakfolyóiratnál dolgozott, például a Magyar Nyelvőrnél, az Édes Anyanyelvünk-nél, az Élet és Tudománynál, valamint a Szabad Földnél. Televíziós műsoraival országszerte ismertté vált, ahol a magyar nyelv hagyományaival és ápolásával foglalkozott. Az Álljunk meg egy szóra! című műsorban, melyet Vágó Istvánnal vezetett, a nyelvi kérdéseket járták körül. A tévésorozat 500. adásáért 1997-ben nívódíjat kapott.
Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, beleértve a SZOT-díjat, a Kiváló Népművelő díjat, a Magyar Örökség-díjat (2007), valamint a Prima Primissima díjat (2012).
Grétsy László három lányától, 12 unokájától és két dédunokájától örökölt. Nyelvészprofesszor életét egy interjúban így összegezte: "Mivel vallásos családban nőttem fel, egy-két egyházi, felekezeti lap, folyóirat is járt hozzánk. Ezeket (is) olvasva eleinte misszionárius akartam lenni, majd, mivel a szavakkal való bíbelődést, a rejtvényfejtést már tízéves koromtól nagyon szerettem, úgy éreztem, inkább költő leszek. Ezért is jelentkeztem az ELTE bölcsészkarára. Fel is vettek, de ott, megismerve egy-két kitűnő nyelvészprofesszort, elsősorban a nyelvtörténész Pais Dezsőt, már fél év eltelte után megérett bennem a gondolat, hogy igen, a szavak bűvöletében szeretnék élni, de nem költőként, hanem mint nyelvész, a nyelv búvára, művelője.” A magyar nyelvet pedig "a világ egyik legszebb hangzású nyelvének" tartotta.
