Magyar valóság: olyan dolgot közöltek az okmányirodában egy magyar férfival amitől az ember esze megáll

A kocsit lefoglalták, a férfi pedig hónapok óta várja, hogy visszakapja a jóhiszeműen vett autóját.

A Telex beszámolója szerint egy budapesti férfi tavaly novemberben az okmányirodába ment az eredetiségvizsgára és műszakiztatásra, hogy rendezze Jaguar XK8 kabrió autójának forgalmi és rendszámügyeit. Ekkor derült ki számára, hogy a spanyol hatóságok által 2008 óta körözött autót vásárolt Ausztriából.

A férfi az autó vásárlása előtt még a Carvertical nevű független autóelőélet-lekérdező szolgáltatással ellenőrizte a jármű múltját, de az oldal nem talált információt arról, hogy az autót köröznék. A vevő hiába próbált reklamálni az oldalnál, csak gépi üzenetet kapott, amely azt közölte, hogy a kapott jelentés ingyenes volt, mert nem rendelkezik elegendő információval.

Az eredetiségvizsgálati rendszer a Belügyminisztériumnál nem néz rá a nemzetközi körözési rendszerre, kizárólag a magyar körözési nyilvántartást vizsgálja meg. A forgalomba helyezéskor azonban már a nemzetközi listában is ellenőrzik az autót, így derült ki, hogy a járműt körözik.

A lap megjegyzi, hogy a Belügyminisztérium ajánlja, hogy külföldről autót vásárlók használjanak fizetős jármű előélet-lekérdező szolgáltatásokat, például a Carverticalt. Ugyanakkor a cikk szerint továbbra is logikátlan, hogy egy 14 éven át körözött autó ne szerepeljen a magyar nyilvántartásban.






A szakértő szerint a vevőnek nem biztos, hogy le kell mondania a kocsiról, mert a bíróság kiadhatja a lefoglalt autót annak, akitől lefoglalták. Azonban ez sem teljes biztonságot nyújt, mert az autó továbbra is szerepelhet az Interpol körözési listáján, ami külföldön problémát okozhat az új tulajdonosnak.