van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2022-01-17
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Az év fogása: lakásmaffia tagjaira csaptak le - Amikor behozták hozzám az idős Erzsike nénit, felemás harisnyában, rögtön feltűnt, hogy valami nem stimmel

Semmit nem észlelt a sértettek szellemi leépüléséből, illetve személyiségzavarából, ezért nem hibázott – ezt állította az egyik, a lakások megszerzésében eljáró ügyvéd a nyomozó hatóságnak.

„Amikor behozták hozzám az idős Erzsike nénit, felemás harisnyában, rögtön feltűnt, hogy valami nem stimmel nála. Majd miután elkezdtünk beszélgetni és a néni két percenként megkérdezte, ki vagyok, egyértelművé vált, hogy az asszony szellemileg annyira le van épülve, hogy érdemi jognyilatkozat tételére nem képes. Így az életjáradéki szerződést sem írhatta alá, hogy azzal lemondjon a saját lakásáról” – mondta a Blikknek dr. Molnár József ügyvéd, aki az idős emberekre rászálló lakásmaffia ügyében feljelentést tett 2018 áprilisában.

Mint már megírtuk, az ügyvédnek a hatóságok felé megtett jelzése előtt pár héttel indult a nyomozás az ügyben a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésével. Cikkeinkben beszámoltunk arról, hogy a bűnözők idős, szellemileg leépült emberek ingatlanjaira tették rá a kezüket. A bírósági tárgyalási szakaszban lévő ügy fővádlottjánál ráadásul egy melléképületben négy hányatott sorsú, megkárosított és a lakhatásért dolgoztatott férfira is rábukkantak a 2018-ban történt elfogáskor. Az azóta eltelt idő alatt pedig egy vádlott és két sértett meghalt.

Erzsi nénire a férje halála után szálltak rá a csalók

A lakásmaffiások bármilyen ingatlanra lecsaptak az országban, ami jó prédának ígérkezett, és nem tartotta vissza őket még az sem, ha szellemileg leépült embert kellett vagy süketnéma idős asszonyt kellett átverni. Az ügyletek lebonyolításában pedig ügyvédek segítettek nekik. Így volt az a fentebb említett Erzsi néninél is, akit az követően vittek el családtagjai az ügyvédhez, hogy az otthonában előkerült az életjáradéki szerződés, aminek a fejében a lakását neki adta egy számukra ismeretlen személynek, L. Ottónak.

Az idős asszonnyal történtekről a lapunk birtokában lévő nyomozati anyagból pontos kép rajzolódik ki. A nő férjét L. Ottó régiségkereskedés révén ismerte meg. Majd miután a férfi meghalt, L. Ottó elhatározta, hogy megszerzi a szellemileg leépült nő fővárosi, Pillangó parki lakását. A férfinak egy ügyvéd segítségével sikerült a papírokat elkészíttetnie, ellenjegyeztetnie, majd a földhivatalba benyújtania 2018 februárjában. Ezt követően nem sokkal találta meg az iratokat a néni rokona, aki azonnal ügyvédhez fordult.

A rokon a nyomozó hatóságnál megtett vallomásában is elmondta, hogy azért döbbent meg mindezen, mert Erzsi nénivel korábban megbeszélték, hogy idősek otthonában keresnek helyet a számára, illetve épp emiatt megbíztak egy ügyvédet azzal, hogy a lakásra vevőt találjon. Ezt az ügyvédet bízta meg a rokon azzal, hogy – a néni jogi képviseletében eljárva – nyújtson be fellebbezést a földhivatalnál, majd vezessék vissza dr. V. Erzsébet nevére az ingatlant.

Az ügyvéd így is tett, ám a lakásmaffia nem engedte el könnyen a megszerzett csontot: benyújtottak egy papírt Erzsi néni nevében, mondván, visszavonja a fellebbezését. Ezt ismét meg kellett támadnia az ügyvédnek, amire a kormányhivatal felfüggesztette a fellebbezés elbírálásáról a döntést, kérve, mivel vitatják a tulajdonjog bejegyzésének jogosságát, polgári per révén tisztázzák a helyzetet.

Nyomozás indult az ügyben

Az ügyvéd kollégája, dr. Molnár József pedig megtette a feljelentést a dr. V. Erzsébet sérelmére elkövetett csalás gyanúja miatt. Abban előadta, hogy a nő időskori szenilitásban szenved, szellemi leépülése miatt nem rendelkezik minimális ügyletkötésre belátással sem. Emellett hangsúlyozta azt is, hogy az eljáró ügyvédnek észlelnie kellett volna a sértett mentális állapotát, és a szerződéses akarat hiánya miatt nem lehetett volna sem aláíratni a dokumentumot, sem ellenjegyezni azt.

Dr. Molnár József hozzátette: a sértett a belátási képesség hiánya miatt nem fogta fel, hogy sok tízmilliós értéket adott át L. Ottónak. Aki az életjáradéki szerződésben ráadásul olyan feladatokat vállalt, amire nem képes, ugyanis az idős asszony gondozása egy bentlakásos szobalány munkáját teszi ki.

L. Ottó egyébként nem jeleskedett az Erzsi néniről való gondoskodásban, ugyanis csak akkor kezdett az asszonyhoz rendszeresen járni, amikor megtudta, hogy az előkerült szerződés miatt a rokonok jártak a földhivatalban. Majd miután néhány napig nem találta otthon az idős nőt, aggódó bejelentést a rendőrségen arról, hogy a nénit elrabolhatták, hogy papírokat írassanak vele alá és megszerezzék a lakását. L. Ottó ezt követően értesült arról, hogy az asszonyt a rokonok elhelyezték egy idősotthonban. Ahol aztán Erzsi néni néhány hónappal később elhunyt.

A sértettet hibáztatta a csalóknak segítő egyik ügyvéd

A lakásmaffiásoknak segítséget nyújtó és a nyomozó hatóság által kérdőre vont ügyvéd azt állította, a szerződések készítésekor és ellenjegyzésekor teljesen szabályosan járt el, valamint, hogy semmit nem észlelt az idős nő szellemi leépülésére és egy másik sértett belátási képességére vonatkozóan. Az utóbbi illető, K. Attila László ügyével kapcsolatban pedig az ügyvédnő még magát a férfit hibáztatta, mondván, az a tartozásai miatt akart megszabadulni a lakásától.

Mindezt úgy állította az ügyvédnő, aki immár vádlott nyolc társával együtt, hogy a fővádlott, K. László azt mondta, az ügyvéd tudott a sértett állapotáról és azzal együtt vállalta el a munkát, amiért 600 ezer forintot kapott. Illetve, hogy pszichológus mondta ki K. Attila Lászlóról, hogy személyiségzavarban szenved és életjáradéki szerződés megkötésére belátási képességgel nem rendelkezik.

Ezt olvassa mindenki:
Soha nem látott hajtóvadászat az ördög ügyvédje után: nem akárkiket kerestek meg a rendőrök információért  
Bicskanyitogató: videón a politikus aki azon nevetgél, hogy a lezárások ellenére ők karácsonyi bulit tartottak  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Óriási botrány: Orbán-győzelem plakátjával kampányol egy svéd emberi jogi szervezet
Soha nem látott hajtóvadászat az ördög ügyvédje után: nem akárkiket kerestek meg a rendőrök információért
Robbant a hír: tíz év börtönbüntetést kapott jogerősen a volt DK-s politikus
Nemzetközi botrány: Hillary Clinton páros lábbal szállt bele Orbánba - egy autokratikus, kapzsi és korrupt vezető irányítja..
Nagyon aggódik Hillary Clinton amiatt, hogy az autoriter rezsimek egyre nagyobb teret nyernek a vil...
Lehangolóak a legfrissebb adatok: Durván megugrott a nyomorban élők száma Magyarországon...
Egymillióan élnek kevesebb mint 46 ezer forintból havonta. Elkészítette a KSH a magyar háztar...
Magyar csoda: 60 millióból kijött a nem létező, de átadott kerékpárút - igen a miénk...
Kerékpárutat és autóbusz-fordulót adtunk át Kaposhomokon – ezzel dicsekedett Facebook oldal...
Elképesztő látvány: óriási helyreigazítást tett közzé a kormánylap - valótlanul híreszteltük...
Semmiből nem tanulnak. Helyreigazítást tett közzé a Vas Népe című kormánylap, mivel egy márciusi cikkükben négy hazugságot is állítottak Dr. Czeglédy Csabáról — a hírt a Demokrat...
  
Thürmer Gyula: Orbán Viktor bölcsebb, mint az összes nyugat-európai politikus együttvéve,
A Munkáspárt elnöke egy interjúban mondta ezt. Thürmer szerint az Európai Unió bármikor összeomolhat. Változatos témákban kérdezte a Vasárnap Thürmer Gyulát, a Munkáspárt elnökét,...
  
Az összehívott lakosság ámulva hallgatta: a Magyar Honvédséget a térség ütőképes, modern haderejévé emelik
A nagykanizsai Honvéd Kaszinóban elmondott előadásában Benkő Tibor kiemelte: a kormány elkötelezettsége változatlan a védelmi kiadások emelése mellett, ennek köszönhetően a Honvédelmi...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Az év fogása: lakásmaffia tagjaira csaptak le - Amikor behozták hozzám az idős Erzsike nénit, felemás harisnyában, rögtön feltűnt, hogy valami nem stimmel

Semmit nem észlelt a sértettek szellemi leépüléséből, illetve személyiségzavarából, ezért nem hibázott – ezt állította az egyik, a lakások megszerzésében eljáró ügyvéd a nyomozó hatóságnak.

„Amikor behozták hozzám az idős Erzsike nénit, felemás harisnyában, rögtön feltűnt, hogy valami nem stimmel nála. Majd miután elkezdtünk beszélgetni és a néni két percenként megkérdezte, ki vagyok, egyértelművé vált, hogy az asszony szellemileg annyira le van épülve, hogy érdemi jognyilatkozat tételére nem képes. Így az életjáradéki szerződést sem írhatta alá, hogy azzal lemondjon a saját lakásáról” – mondta a Blikknek dr. Molnár József ügyvéd, aki az idős emberekre rászálló lakásmaffia ügyében feljelentést tett 2018 áprilisában.

Mint már megírtuk, az ügyvédnek a hatóságok felé megtett jelzése előtt pár héttel indult a nyomozás az ügyben a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésével. Cikkeinkben beszámoltunk arról, hogy a bűnözők idős, szellemileg leépült emberek ingatlanjaira tették rá a kezüket. A bírósági tárgyalási szakaszban lévő ügy fővádlottjánál ráadásul egy melléképületben négy hányatott sorsú, megkárosított és a lakhatásért dolgoztatott férfira is rábukkantak a 2018-ban történt elfogáskor. Az azóta eltelt idő alatt pedig egy vádlott és két sértett meghalt.

Erzsi nénire a férje halála után szálltak rá a csalók

A lakásmaffiások bármilyen ingatlanra lecsaptak az országban, ami jó prédának ígérkezett, és nem tartotta vissza őket még az sem, ha szellemileg leépült embert kellett vagy süketnéma idős asszonyt kellett átverni. Az ügyletek lebonyolításában pedig ügyvédek segítettek nekik. Így volt az a fentebb említett Erzsi néninél is, akit az követően vittek el családtagjai az ügyvédhez, hogy az otthonában előkerült az életjáradéki szerződés, aminek a fejében a lakását neki adta egy számukra ismeretlen személynek, L. Ottónak.

Az idős asszonnyal történtekről a lapunk birtokában lévő nyomozati anyagból pontos kép rajzolódik ki. A nő férjét L. Ottó régiségkereskedés révén ismerte meg. Majd miután a férfi meghalt, L. Ottó elhatározta, hogy megszerzi a szellemileg leépült nő fővárosi, Pillangó parki lakását. A férfinak egy ügyvéd segítségével sikerült a papírokat elkészíttetnie, ellenjegyeztetnie, majd a földhivatalba benyújtania 2018 februárjában. Ezt követően nem sokkal találta meg az iratokat a néni rokona, aki azonnal ügyvédhez fordult.

A rokon a nyomozó hatóságnál megtett vallomásában is elmondta, hogy azért döbbent meg mindezen, mert Erzsi nénivel korábban megbeszélték, hogy idősek otthonában keresnek helyet a számára, illetve épp emiatt megbíztak egy ügyvédet azzal, hogy a lakásra vevőt találjon. Ezt az ügyvédet bízta meg a rokon azzal, hogy – a néni jogi képviseletében eljárva – nyújtson be fellebbezést a földhivatalnál, majd vezessék vissza dr. V. Erzsébet nevére az ingatlant.

Az ügyvéd így is tett, ám a lakásmaffia nem engedte el könnyen a megszerzett csontot: benyújtottak egy papírt Erzsi néni nevében, mondván, visszavonja a fellebbezését. Ezt ismét meg kellett támadnia az ügyvédnek, amire a kormányhivatal felfüggesztette a fellebbezés elbírálásáról a döntést, kérve, mivel vitatják a tulajdonjog bejegyzésének jogosságát, polgári per révén tisztázzák a helyzetet.

Nyomozás indult az ügyben

Az ügyvéd kollégája, dr. Molnár József pedig megtette a feljelentést a dr. V. Erzsébet sérelmére elkövetett csalás gyanúja miatt. Abban előadta, hogy a nő időskori szenilitásban szenved, szellemi leépülése miatt nem rendelkezik minimális ügyletkötésre belátással sem. Emellett hangsúlyozta azt is, hogy az eljáró ügyvédnek észlelnie kellett volna a sértett mentális állapotát, és a szerződéses akarat hiánya miatt nem lehetett volna sem aláíratni a dokumentumot, sem ellenjegyezni azt.

Dr. Molnár József hozzátette: a sértett a belátási képesség hiánya miatt nem fogta fel, hogy sok tízmilliós értéket adott át L. Ottónak. Aki az életjáradéki szerződésben ráadásul olyan feladatokat vállalt, amire nem képes, ugyanis az idős asszony gondozása egy bentlakásos szobalány munkáját teszi ki.

L. Ottó egyébként nem jeleskedett az Erzsi néniről való gondoskodásban, ugyanis csak akkor kezdett az asszonyhoz rendszeresen járni, amikor megtudta, hogy az előkerült szerződés miatt a rokonok jártak a földhivatalban. Majd miután néhány napig nem találta otthon az idős nőt, aggódó bejelentést a rendőrségen arról, hogy a nénit elrabolhatták, hogy papírokat írassanak vele alá és megszerezzék a lakását. L. Ottó ezt követően értesült arról, hogy az asszonyt a rokonok elhelyezték egy idősotthonban. Ahol aztán Erzsi néni néhány hónappal később elhunyt.

A sértettet hibáztatta a csalóknak segítő egyik ügyvéd

A lakásmaffiásoknak segítséget nyújtó és a nyomozó hatóság által kérdőre vont ügyvéd azt állította, a szerződések készítésekor és ellenjegyzésekor teljesen szabályosan járt el, valamint, hogy semmit nem észlelt az idős nő szellemi leépülésére és egy másik sértett belátási képességére vonatkozóan. Az utóbbi illető, K. Attila László ügyével kapcsolatban pedig az ügyvédnő még magát a férfit hibáztatta, mondván, az a tartozásai miatt akart megszabadulni a lakásától.

Mindezt úgy állította az ügyvédnő, aki immár vádlott nyolc társával együtt, hogy a fővádlott, K. László azt mondta, az ügyvéd tudott a sértett állapotáról és azzal együtt vállalta el a munkát, amiért 600 ezer forintot kapott. Illetve, hogy pszichológus mondta ki K. Attila Lászlóról, hogy személyiségzavarban szenved és életjáradéki szerződés megkötésére belátási képességgel nem rendelkezik.

Legolvasottabbak
Soha nem látott hajtóvadászat az ördög ügyvédje után: nem akárkiket kerestek meg a rendőrök információért
Bicskanyitogató: videón a politikus aki azon nevetgél, hogy a lezárások ellenére ők karácsonyi bulit tartottak
Nemzetközi botrány: Hillary Clinton páros lábbal szállt bele Orbánba - egy autokratikus, kapzsi és korrupt vezető irányítja..
Most érkezett
Itt tartunk: Rendszeresen bemázolják a magyar feliratú táblákat a Délvidéken
Híresség: Orbán elhasznált hátizsákja a Magyar Nemzeti Múzeumba kerül!
Közzétették milyen önkormányzati segélyek léteznek - Adósságkezeléstől a lakásfenntartási támogatásig...
Kövess minket!
     
Lehangolóak a legfrissebb adatok: Durván megugrott a nyomorban élők száma Magyarországon...
Magyar csoda: 60 millióból kijött a nem létező, de átadott kerékpárút - igen a miénk...
Elképesztő látvány: óriási helyreigazítást tett közzé a kormánylap - valótlanul híreszteltük...
Thürmer Gyula: Orbán Viktor bölcsebb, mint az összes nyugat-európai politikus együttvéve,
Az összehívott lakosság ámulva hallgatta: a Magyar Honvédséget a térség ütőképes, modern haderejévé emelik
Érdekes dolgokat állít Magyarországról a Szíriai közszolgálati televízió
Egy hárommilliárd forintnyi támogatást kapott projektet látsz a képeken... igen jól olvastad...
Az ellenzék arra készül, hogy az elrabolt vagyonokat visszaszerezze, erre kérnek felhatalmazást a magyaroktól
Ha meglátod mire futotta az EU-s pénzből felújított strandon hát bepis.... Ez már tényleg ciki
Újabb kezeken kattan a bilincs? - Nyomozás indult egy Tarlós idejében kötött szerződés ügyében
Kásler elégedett: nagy erőkkel folyik a magyar egészségügy fejlesztése
Kósa: A stadionépítést bírálni olyan, mintha felvetnék, minek nekünk Csokonai Színház
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU