van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2021-09-28
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Még olvasni is kellemetlen: Az EU Bizottság közleményben hirdeti, hogy Orbán hazudott nekünk



Brüsszelnek közleményben kellett elmagyaráznia, hogy nem igaz, amiről a kormányfő beszélt korábban a pedofiltörvénnyel összefüggésben.

„Tények és tévhitek” felütéssel kezdődik az Európai Bizottság szerdán kiadott közleménye, ami azért is különleges, mert arról írnak benne, hogy a magyar kormány nem mondott igazat.

Bár a magyar kormányfőt név szerint nem említik, a közleményben idézik Orbán Viktor monológját, aki a melegellenes törvény európai parlamenti vitája után azt mondta: az Európai Bizottság azt akarja, hogy Magyarország engedje be az LMBTQ-aktivistákat és -szervezeteket az óvodákba és az iskolákba.”

A Bizottság egyébként Varga Judit igazságügy miniszternek is üzent, még június végén, amikor pontokba szedve mutatták be, miért ellentétes a magyar jogszabály az uniós értékekkel. Ez utóbbit a mostani közleményben is hangsúlyozták azzal, hogy az Európai Bizottság szerint

a melegellenes módosítókkal kiegészített pedofiltörvény több ponton sérti az uniós jogszabályokat.

A Bizottság szerdai közleménye azzal zárul, hogy „a gyereknevelés vitathatatlanul a szülők joga és felelőssége. Az egyenlő bánásmód, az emberi méltóság tiszteletben tartása ugyanakkor minden európai uniós polgár alapjoga, ahogy az is, hogy ne érje hátrányos megkülönböztetés és megbélyegzés vallási, politikai vagy nemi hovatartozás és szexuális irányultság alapján”.

Ezt olvassa mindenki:
Kong az ürességtől a Semjén Show helyszíne - milliárdok a kukába, hihetetlen felvételek érkeztek  
Demokrácia: Bírálta a színművészeti átalakítását Cserhalmi György, aztán nem akármi történt vele  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Ezzel Orbán meg is nyerte a választásokat - elképesztő amit bejelentett
Semjén nem akármilyen pofont kapott - széttrollkodták a vadászati kiállítás plakátjait
Valami olyan történt Ausztriában ami Orbán vesztét okozhatja - fogynak a szövetségesek
Szétszóródtak az előválasztási szavazólapok - sokkoló baleset történt
Balesetet szenvedett múlt szerdán az M3-as autópályán Gödöllő közelében az ózdi választ...
Gulyás Gergely bedurvult: szorul a hurok....
Brüsszel szorongatni akarja Közép-Európát, de a hurok körülötte is feszül, ezért komolyan ...
Kínos percek: Szijjártó durva lekezelő választ adott a repülőgépes utazásaival kapcsolatban...
Szijjártó Péter nem tudja, mennyibe került múlt heti, luxusrepülős utazása Budapestről Pozs...
Rejtélyes holttestet találtak a magyar teleülésen, a környéken több ember is eltűnt
Egy hete nem sikerül azonosítani azt a holttestet, amit a Győr-Moson-Sopron megyei Ásványrárón találtak. A környéken több eltűnt embert is keresnek, akikre illik a leírás, ám egyelőre ...
  
Áll a bál Pakson: nagyon durva találgatások röppentek fel törésvonalról és más dolgokról...
Az Országos Atomenergia Hivatal nem tartja kellően kidolgozottnak Paks2 engedélykérelmét, elsősorban azért, mert nem veszi figyelembe, hogy a tervezett építkezés alatt aktív törésvonal va...
  
Ámen: nem akármi miatt indult nyomozás egy magyar katolikus iskolánál
Állítólag a szálak 2019-ig vezetnek vissza, az iskola akkori vezetője és felesége az év nyarának végén közös megegyezéssel távozott. Költségvetési csalás gyanúja miatt indult elj...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Még olvasni is kellemetlen: Az EU Bizottság közleményben hirdeti, hogy Orbán hazudott nekünk



Brüsszelnek közleményben kellett elmagyaráznia, hogy nem igaz, amiről a kormányfő beszélt korábban a pedofiltörvénnyel összefüggésben.

„Tények és tévhitek” felütéssel kezdődik az Európai Bizottság szerdán kiadott közleménye, ami azért is különleges, mert arról írnak benne, hogy a magyar kormány nem mondott igazat.

Bár a magyar kormányfőt név szerint nem említik, a közleményben idézik Orbán Viktor monológját, aki a melegellenes törvény európai parlamenti vitája után azt mondta: az Európai Bizottság azt akarja, hogy Magyarország engedje be az LMBTQ-aktivistákat és -szervezeteket az óvodákba és az iskolákba.”

A Bizottság egyébként Varga Judit igazságügy miniszternek is üzent, még június végén, amikor pontokba szedve mutatták be, miért ellentétes a magyar jogszabály az uniós értékekkel. Ez utóbbit a mostani közleményben is hangsúlyozták azzal, hogy az Európai Bizottság szerint

a melegellenes módosítókkal kiegészített pedofiltörvény több ponton sérti az uniós jogszabályokat.

A Bizottság szerdai közleménye azzal zárul, hogy „a gyereknevelés vitathatatlanul a szülők joga és felelőssége. Az egyenlő bánásmód, az emberi méltóság tiszteletben tartása ugyanakkor minden európai uniós polgár alapjoga, ahogy az is, hogy ne érje hátrányos megkülönböztetés és megbélyegzés vallási, politikai vagy nemi hovatartozás és szexuális irányultság alapján”.

Legolvasottabbak
Kong az ürességtől a Semjén Show helyszíne - milliárdok a kukába, hihetetlen felvételek érkeztek
Demokrácia: Bírálta a színművészeti átalakítását Cserhalmi György, aztán nem akármi történt vele
Szétszóródtak az előválasztási szavazólapok - sokkoló baleset történt
Most érkezett
Nem lesz köszönet az ukrán válaszban a magyar árulásra - már az oroszok is léptek
Kitört a botrány: Nacsán kívül egy másik fideszes politikust kitiltottak Ukrajnából, de van egy nagy csavar a dologban
Rákkal műtötték a magyar tévést - elmondta, hogyan érzi magát most
Kövess minket!
     
Gulyás Gergely bedurvult: szorul a hurok....
Kínos percek: Szijjártó durva lekezelő választ adott a repülőgépes utazásaival kapcsolatban...
Rejtélyes holttestet találtak a magyar teleülésen, a környéken több ember is eltűnt
Áll a bál Pakson: nagyon durva találgatások röppentek fel törésvonalról és más dolgokról...
Ámen: nem akármi miatt indult nyomozás egy magyar katolikus iskolánál
Ami ezen a magyar településen történik az jellemzi az egész Orbán kormányt - itt a pénz, hol a pénz
Óriási botrány: Müller Cecília neve is szerepelt az előkerült halállistán...
Dömötör Csaba az ellenzéki győzelemről: biztosan nem fogjuk hagyni hogy....
Megfutamodott szabadságharcos: nem akármilyen nemzetközi találkozót utasított vissza Orbán Viktor
Németh Szilárd kifejtette mi mindent köszönhetünk Orbán Viktornak - óriási tisztelettel beszélt az eredményekről
Durva üzenetet kapott Orbán: Kösse fel a gatyáját...
Bayer bedurvult: az utolsó gazember pedig röhög a markába...
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU