Megszólalt Kásler Miklós a betörésről, korábban Varga Juditot is meglopták


A rendőrök hét órán keresztül helyszíneltek, ismeretlen tettest keresnek.


Ismeretlen tettes tört be dr. Kásler Miklós miniszter sárvári otthonába. Az emberi erőforrások tárcájának vezetője nem tartózkodott a házban, az épület teljesen üres volt. A betörés vélhetően vasárnap éjszaka történt, erről a 112 press hírügynökség számolt be először. A rendőrségre másnap, hétfő dél körül érkezett a riasztás.

A Blikk tudósítói tegnap jártak a helyszínen, ahol még látszottak a behatolás, illetve a helyszínelés nyomai. Úgy tudjuk, hétfő délután egy órától egészen este nyolcig dolgoztak a helyszínelők, legalább hat rendőrautó volt az utcában. Kihallgatták a szomszédokat is. A teraszon égve maradt a lámpa, vélhetően sötétben is keresték a nyomokat.


– Nálunk is jártak a rendőrök, de sajnos nem tudtunk segíteni nekik – mondta a Blikknek az egyik szomszédos házban lakó asszony.

– Nem volt itt furcsaság, bár a házon nemrégiben több munkás is dolgozott, felújították a házat, festették, új parkettát rakták le – mondta, hozzátéve: sajnos, nem látott idegent sem a betörés napján, sem azt megelőzően.

A 112 pressnek egy szomszéd felidézte, hogy vasárnap éjjel a környékbeli kutyák őrült módjára ugattak, de ő nem ment ki megnézni, hogy miért.

A ház kerítésén látszik, hogy a két oszlop között a felső szögesdrótot leszakították. Kívülről látható az az utcai ablak is, ahol a betörők bejutottak az épületbe. A rendőrök ragasztószalaggal fedték be a törött ablaktáblát. Amikor egy járókelőt megszólítottunk, tudja-e, kié a ház, azonnal rávágta:

– Természetesen tudom, Kásler Miklósé! Nagyon ritkán láttuk itt a miniszter urat, igazából a szülei laktak a házban. A miniszter édesapja volt az orvosom, évekig ő kezelt – mondta Éva.

A ház közvetlen szomszédságában egy hatalmas kutya ugatva fogad, a kertkapunál az éppen távozó tulajdonos csak annyit mond, aznap éjjel nem hallották a hangját.

– Hosszú ideje nem lakik itt senki, csak néha látjuk a gondnok bácsit, amikor pár órát tölt a házban. Fogalmunk sincs, milyen értékek lehettek a házban – tárta szét a karját.

Mint kiderült, semmilyenek.

„A sárvári szülői házba történt illetéktelen behatolás. A betörés során személyi sérülés nem történt, és a betörők semmit sem vittek el” – küldte el szűkszavú válaszát a Blikk megkeresésére az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője, Kásler Miklós.

A megyei rendőrkapitányság a nyomozás érdekeire való tekintettel csak annyit közölt, ismeretlen tettest keresnek az ügyben.

Varga Juditot is meglopták

A politikusokat sem kerülik el a kisstílű bűnözők, mint arról a Blikk tavaly beszámolt, Varga Judit igazságügyi miniszter sátras kenutúrán járt a Szigetközben, és az Ásványrárón letett sátrukat az egyik túra után kifosztva találták. Mint később kiderült, egy komplett szlovák bűnbanda szakosodott ilyen fosztogatásokra, a rendőrség elkapta a bűnözőket.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....