van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2022-11-29
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Elképesztő ami történt: Kétmilliós gázszámlát kapott, horribilis összegeket hajt be az állam

Megérkeztek az első rezsiszámlák.

Magyarok ezrei állnak tanácstalanul a drasztikus rezsinövelés miatt, és gondolkodnak azon, hogy vajon, hogyan fogják kifizetni a megemelt rezsiszámlákat. Ugyanis megérkeztek az első olyan számlák, amelyeken már a rezsinövelt árak szerepelnek. Ezekből kiderül, hogy egy hét augusztusi, már nem támogatott fogyasztás mennyivel drágább, mint az előtte lévő három hétben. Azonban senki sem érti, hogy hogyan jönnek ki ezek a számok, mire érvényesítik a gáz- és áramszolgáltatók a versenypiaci, és mire a rezsicsökkentett árat.

A 444-nek az olvasók el is küldték az első, már augusztusi fogyasztásra is vonatkozó gáz- és villanyszámláikat. Mint írták, rengeteg számlát kaptak, de leginkább mindenki értetlenkedve fogadta őket.

A kormányzat eddig sem ismertette egyértelműen, hogy hogyan működik majd az, hogy az “átlagfogyasztás” felett vezeti be a piaci árat a fogyasztóknak, vagyis havi 210 kW/h áram és 144 köbméter gázfogyasztás után jönne a piaci ár.

A beküldött számlákon viszont

már kevesebb mint 20 köbméter gázfogyasztásnál versenypiaci áron számolt a szolgáltató.

Volt olyan fogyasztó, akinek 19,35 köbméter havi gázfogyasztásnál az augusztus 1. utáni részt már teljesen piaci áron számolta el az MVM, másnak szinte ugyanekkora fogyasztás után az augusztusra eső két hetet ketté bontotta, durván az egyharmadát rezsicsökkentett áron számolta el, kétharmadát versenypiaci áron. Így sok fogyasztó nagyjából kétszer annyit fizet most a gázárt, mint tavaly ugyanekkor.

Itt egy példa egy különös gázszámlára:




Gulyás Gergely korábban azt mondta, hogy éves átlagfogyasztás alapján számolják majd ki a 144 köbméteres és 210 kWh-s fogyasztást, és ez alapján számláznak. De hogy ezt hogyan osztják le, és hogyan jön ki ebből, hogy már pár köbméter gázfogyasztás után is versenypiaci árat kérnek, azt nem közölte sem a kormány, sem az MVM.

Hozzá kell tenni, hogy ez még csak félhavi emelést jelent. Ha ugyanígy számolja majd az MVM a teljes szeptemberi fogyasztást, az már elég radikális növekedést jelent majd a fogyasztóknak.

A 444 által megkérdezett energiakereskedő szerint

sehogy sem jöhetne ki, hogy ekkora fogyasztásra már piaci árat kelljen fizetni,

tehát rosszul számolt az MVM. A szakértő szerint mindenképpen érdemes reklamálni az MVM-nél.

A lap tájékoztatása szerint olvasóiknak sikerült elérni az MVM ügyfélszolgálatot, és nagyon érdekes magyarázatot kaptak arra, hogy miért kellett kis fogyasztásra is piaci árat fizetniük: úgy tűnik, hogy a trükk a súlyozási kulcsban bújik meg. Egy szorzó szerint számolják ki a gázárat, attól függően, hogy a szolgáltatóval évekkel ezelőtt kötött szerződésekben mit jelöltek meg, mire használják a gázt: fűtésre, vízmelegítésre, főzésre, vagy vegyesen. Így ha valaki augusztusban csak a fürdővíz melegítésére használt pár köbméter gázt, de a szerződése szerint csak fűtésre van nála beállítva a szerződése, akkor a melegvízért többek kell fizetni.

Az ügyfélszolgálaton továbbá azt a tájékoztatást adták, hogy a súlyozási kulcs fontosságáról, megfelelő idő hiányában

sajnos nem tudták tájékoztatni a sajtót és a lakosságot.

A jelleggörbe fontosságáról viszont részletesen lehet olvasni az MVM oldalán, ami ezek szerint kevesebbet számít. Eddig, a rezsicsökkentett ár mellett nem is volt igazán fontos ez a szorzó, pár fillérrel befolyásolta csak az árat.

Az ügyfélszolgálatos az egyik érdeklődőnek azt javasolta, álljon át átalányfizetésre, azzal jobban jár. Másikukat pedig azzal próbálták nyugtatni az ügyfélszolgálaton, hogy legkésőbb 2023 augusztusi végelszámolásnál korrigálják a tévedéseket.

A Blikk közben arról írt, hogy a közösségi médiában már látszik, hogyan kaszálja le a kisvállalkozókat a rezsicsökkentés kivezetése. Érkeznek a magas rezsiszámlák, a vállalkozások pedig Facebookon megosztják azokat, többeknél a végleges bezárás lesz a következménye.

“Az eddigi 250-300.000 forintos gázszámlánk mostantól ~2.300.000 forint lesz!” — írta a szegedi Pizza Monkey, mellékelve a cég augusztus közepén kiállított gázszámláját. A kép alapján péntekig kellene befizetni a pénzt. Az eddigi 250–300 ezer forint helyett,

tehát 8–9-szeres a növekedés.

Mint kiderült, nincsenek egyedül, több cég is hasonló drámai bejegyzést közölt:












Ezt olvassa mindenki:
Érdekes: nem akárhol tűnt fel a nő aki anno Orbánnal beszélgetett mint külföldön élő magyar  
Jogerősen elítélték mert rágalmazta Lázár Jánost  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Érdekes: Meghalt a koronatanú, nem nyomoznak tovább a híres roma szervezet ügyében
3 milliárdos álomotthonba költözött Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc - Andrea kislánya egy 130 négyzetméteres önálló birodalmat kap, benne
Vége: a magyar rendező elhagyja Magyarországot - a politikai miatt, és azért, amit a rendőrök a gyerekeivel tettek
Olyan videó került elő A Hit Gyülekezetéről amit mi nem akartunk látni... De lehet Önnek tetszeni fog...
A Hit Gyülekezete polgárháborúval fenyegeti az országot, ha az ellenzék el meri törölni az O...
Nem szerepel a vendégház a vagyonnyilatkozatban mert csak a telek az övé, az épület nem - ez kemény
A háza melletti telkén áll egy vendégház, de csak a telek az övé, ezért nem szerepel a vend...
Új amerikai nagykövet Magyarországról beszélt - hihetetlen amit mondott
Meghallgatta David Pressman budapesti nagykövetjelöltet az Egyesült Államok Szenátusának kül...
Valami elindult: újabb pert bukott Mészáros Lőrinc cége
Újabb ítélet született. A Médiaworks sérelemdíjat kell, hogy fizessen Gréczy Zsoltnak — jelentette be Facebook-oldalán vasárnap a DK politikusa. A bíróság indoklása szerint a Mediawo...
  
Varga Judit vészjósló beszéde: kilátástalannak tűnik az EU jövője
Érdekes, hogy miközben Európa jövőjéről kellene konstruktív és építő párbeszédet folytatni, pont az uniós intézmények azok, melyek konfliktusai miatt ma kilátástalannak tűnik az E...
  
Tananyag lett Pataky Attila - ezt is megértük
Pataky Attila munkásságával jó ideje már nemcsak az Edda zenéiben találkozhatunk. Ismerhetjük gyurcsányozós videóját, azt is amelyikben a háttérhatalomról, Rothschildokról beszél, de ...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Elképesztő ami történt: Kétmilliós gázszámlát kapott, horribilis összegeket hajt be az állam

Megérkeztek az első rezsiszámlák.

Magyarok ezrei állnak tanácstalanul a drasztikus rezsinövelés miatt, és gondolkodnak azon, hogy vajon, hogyan fogják kifizetni a megemelt rezsiszámlákat. Ugyanis megérkeztek az első olyan számlák, amelyeken már a rezsinövelt árak szerepelnek. Ezekből kiderül, hogy egy hét augusztusi, már nem támogatott fogyasztás mennyivel drágább, mint az előtte lévő három hétben. Azonban senki sem érti, hogy hogyan jönnek ki ezek a számok, mire érvényesítik a gáz- és áramszolgáltatók a versenypiaci, és mire a rezsicsökkentett árat.

A 444-nek az olvasók el is küldték az első, már augusztusi fogyasztásra is vonatkozó gáz- és villanyszámláikat. Mint írták, rengeteg számlát kaptak, de leginkább mindenki értetlenkedve fogadta őket.

A kormányzat eddig sem ismertette egyértelműen, hogy hogyan működik majd az, hogy az “átlagfogyasztás” felett vezeti be a piaci árat a fogyasztóknak, vagyis havi 210 kW/h áram és 144 köbméter gázfogyasztás után jönne a piaci ár.

A beküldött számlákon viszont

már kevesebb mint 20 köbméter gázfogyasztásnál versenypiaci áron számolt a szolgáltató.

Volt olyan fogyasztó, akinek 19,35 köbméter havi gázfogyasztásnál az augusztus 1. utáni részt már teljesen piaci áron számolta el az MVM, másnak szinte ugyanekkora fogyasztás után az augusztusra eső két hetet ketté bontotta, durván az egyharmadát rezsicsökkentett áron számolta el, kétharmadát versenypiaci áron. Így sok fogyasztó nagyjából kétszer annyit fizet most a gázárt, mint tavaly ugyanekkor.

Itt egy példa egy különös gázszámlára:




Gulyás Gergely korábban azt mondta, hogy éves átlagfogyasztás alapján számolják majd ki a 144 köbméteres és 210 kWh-s fogyasztást, és ez alapján számláznak. De hogy ezt hogyan osztják le, és hogyan jön ki ebből, hogy már pár köbméter gázfogyasztás után is versenypiaci árat kérnek, azt nem közölte sem a kormány, sem az MVM.

Hozzá kell tenni, hogy ez még csak félhavi emelést jelent. Ha ugyanígy számolja majd az MVM a teljes szeptemberi fogyasztást, az már elég radikális növekedést jelent majd a fogyasztóknak.

A 444 által megkérdezett energiakereskedő szerint

sehogy sem jöhetne ki, hogy ekkora fogyasztásra már piaci árat kelljen fizetni,

tehát rosszul számolt az MVM. A szakértő szerint mindenképpen érdemes reklamálni az MVM-nél.

A lap tájékoztatása szerint olvasóiknak sikerült elérni az MVM ügyfélszolgálatot, és nagyon érdekes magyarázatot kaptak arra, hogy miért kellett kis fogyasztásra is piaci árat fizetniük: úgy tűnik, hogy a trükk a súlyozási kulcsban bújik meg. Egy szorzó szerint számolják ki a gázárat, attól függően, hogy a szolgáltatóval évekkel ezelőtt kötött szerződésekben mit jelöltek meg, mire használják a gázt: fűtésre, vízmelegítésre, főzésre, vagy vegyesen. Így ha valaki augusztusban csak a fürdővíz melegítésére használt pár köbméter gázt, de a szerződése szerint csak fűtésre van nála beállítva a szerződése, akkor a melegvízért többek kell fizetni.

Az ügyfélszolgálaton továbbá azt a tájékoztatást adták, hogy a súlyozási kulcs fontosságáról, megfelelő idő hiányában

sajnos nem tudták tájékoztatni a sajtót és a lakosságot.

A jelleggörbe fontosságáról viszont részletesen lehet olvasni az MVM oldalán, ami ezek szerint kevesebbet számít. Eddig, a rezsicsökkentett ár mellett nem is volt igazán fontos ez a szorzó, pár fillérrel befolyásolta csak az árat.

Az ügyfélszolgálatos az egyik érdeklődőnek azt javasolta, álljon át átalányfizetésre, azzal jobban jár. Másikukat pedig azzal próbálták nyugtatni az ügyfélszolgálaton, hogy legkésőbb 2023 augusztusi végelszámolásnál korrigálják a tévedéseket.

A Blikk közben arról írt, hogy a közösségi médiában már látszik, hogyan kaszálja le a kisvállalkozókat a rezsicsökkentés kivezetése. Érkeznek a magas rezsiszámlák, a vállalkozások pedig Facebookon megosztják azokat, többeknél a végleges bezárás lesz a következménye.

“Az eddigi 250-300.000 forintos gázszámlánk mostantól ~2.300.000 forint lesz!” — írta a szegedi Pizza Monkey, mellékelve a cég augusztus közepén kiállított gázszámláját. A kép alapján péntekig kellene befizetni a pénzt. Az eddigi 250–300 ezer forint helyett,

tehát 8–9-szeres a növekedés.

Mint kiderült, nincsenek egyedül, több cég is hasonló drámai bejegyzést közölt:












Legolvasottabbak
Érdekes: nem akárhol tűnt fel a nő aki anno Orbánnal beszélgetett mint külföldön élő magyar
Jogerősen elítélték mert rágalmazta Lázár Jánost
Olyan videó került elő A Hit Gyülekezetéről amit mi nem akartunk látni... De lehet Önnek tetszeni fog...
Most érkezett
Valami elindult: újabb pert bukott Mészáros Lőrinc cége
Új amerikai nagykövet Magyarországról beszélt - hihetetlen amit mondott
Mi az úristen ez a műsor a köztévén?????
Kövess minket!
     
Nem szerepel a vendégház a vagyonnyilatkozatban mert csak a telek az övé, az épület nem - ez kemény
Új amerikai nagykövet Magyarországról beszélt - hihetetlen amit mondott
Valami elindult: újabb pert bukott Mészáros Lőrinc cége
Varga Judit vészjósló beszéde: kilátástalannak tűnik az EU jövője
Tananyag lett Pataky Attila - ezt is megértük
Kiderült mennyi pénz pihen Áder folyószámláján
Kitört a botrány: Tarlós azon gondolkodott, hogy feljelenti Karácsony Gergelyt - Kénytelen vagyok úgy ...
Nagy Feró megsértődött - korábbi pártjában kioktatták, hogy maradjon csak a zenénél
Pofátlanság teteje: Elütött egy rendőrt, majd el akart hajtani a magyar nagykövet
Megdöbbentő képsorok egy lényegében kirabolt országról - a rendszerváltás után évtizedekkel...
Bajban a Fidesz? - A nyomozati iratokban konkrétan megnevezik Rétvári Bencét, az Emmi államtitkárát....
Döbbenetes módon oldanák meg, hogy ne fagyjanak meg a dolgozóik télen - ha nem látjuk nem hisszük el
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU