Orbán Viktorról vallott az egykori mentora - tehetségesnek tartotta de végül mégis csalódott benne


A Blikknek nyilatkozott először Orbán Viktorról oxfordi mentora, a lengyel Zbigniew Pelczynski professzor. Pelczynski rendkívül tehetséges diáknak tartotta Orbánt, végül mégis csalódott benne.

Orbán Viktor pályafutásának egyik közismert mozzanata, hogy mint fiatal ellenzéki politikus, az első szabad választásokat megelőzően az Oxfordi Egyetemen tanulhatott. Mégis, az azóta eltelt több, mint 30 évben feltűnően kevés információ látott napvilágot a későbbi miniszterelnök oxfordi időszakáról.

Orbán nagyon ritkán beszél oxfordi élményeiről, amikor viszont mégis megteszi, nagy jelentőséget tulajdonít az ott töltött időnek. Márciusban indított angol nyelvű honlapján például egyetlen mondatban foglalta össze politikusi pályafutását, és még abba is belefért az oxfordi kaland:

„Egy kis faluból küzdöttem fel magam odáig, hogy jogot hallgathattam Oxfordban, és ellenzéki vezető, majd kormányfő lehettem.”

Cikkünkből azon túlmenően, hogy Orbán valójában mit is tanult Angliában, kiderül az is, hogyan került ki Oxfordba, mennyire boldogult jól az angol nyelvvel, miként teljesített a híres egyetemen, és hogyan emlékszik rá oxfordi mentora, valamint egyik évfolyamtársa.
Egy jól sikerült interjú

Mikor Orbán Viktor 1989-ben jelentkezett a Soros Alapítványnál az oxfordi ösztöndíj-programra, több közeli fideszes bajtársa már túl volt ezen a kalandon: Szájer József 1987-ben, Németh Zsolt 1988-ban kapta meg a vasfüggöny mögül ezt a ritka lehetőséget. A program kulcsfigurája a lengyel Zbigniew Pelczynski oxfordi professzor volt, aki a nyolcvanas évek elején kitalálta és megszervezte lengyel és magyar diákok számára az oxfordi tanulás lehetőségét.


A felvételi követelményeket Pelczynski dolgozta ki. Ennek megfelelően Orbánnak levélben kellett jelentkeznie az ösztöndíjra, amit 1988 decemberében meg is tett. Jelentkezésében a fiatal politikus arról írt, hogy a civil társadalom újjászületésén keresztül vezethet az út a diktatúrából a demokráciába.

– Nagyon gyümölcsöző lenne, ha néhány hónapot Oxfordban tölthetnék, hogy egy más nézőpontból tanulmányozhassam ezt a nagyon fontos kelet-közép-európai problémát – áll a francia L’Express által három évvel ezelőtt megszerzett levélben. Orbán kitért arra is, hogy több munkatársa (alighanem Szájer és Németh) is dicsérte az oxfordi körülményeket, valamint hogy általa tisztelt tanárokkal – köztük a név szerint megemlített Pelczynski professzorral – is módja lenne kint együtt dolgozni.

A jelentkezés jó benyomást tett Pelczynskire, különösen, hogy Orbán az angliai civil társadalom történetét akarta kutatni Oxfordban, elvégre ez volt a lengyel professzor szakterülete is. Hátra volt még azonban egy budapesti felvételi elbeszélgetés, amelyen rajta kívül két magyar származású oxfordi professzor, Solymár László mérnök és Kürti Miklós fizikus vett részt.

– Orbán interjúja remekül sikerült. Mindhárman rögtön meggyőződtünk róla, hogy egy rendkívül tehetséges ember – mondta a Blikknek a most 96 éves Pelczynski. – Különösen izgalmasnak találtam Orbán választott témáját a brit civil társadalom fejlődéséről. Emiatt döntöttem el, hogy nem csak felvesszük az oxfordi Pembroke College-ra, hanem a mentora is leszek – magyarázta a lengyel társadalomtudós.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....