Keményen odamondták Pintér Sándornak: És hogy állunk az önök erkölcsével?

„Miniszter úr, államtitkár úr, tankerületi vezető hölgyek és urak, úgy érzik, hogy eredményesen dolgoznak? Nem látják, hogy az Önök lépései nyomán immár iskolák tucatjaiban bénult meg az oktatás? Maguk ellen fordították a fiatalokat, a tanárokat és a szülőket. Valóban úgy gondolják, hogy a válság megoldásának az a módja, hogy közös gondolkodás helyett fenyegetik, megfélemlítik, kirugdossák azokat, akik figyelmeztetni szeretnék önöket a gondokra, akik készek lennének közös megoldást találni a problémákra?” - olvasható Kepes András író posztjában, miután felsorolja, mennyi gonddal küzd az oktatási rendszer.

Majd így folytatja:

„Önök a polgári engedetlenség, az órák elmaradása miatt a tanárok erkölcsét firtatják. És hogy állunk az Önök erkölcsével, akik képtelenek elvégezni a feladatukat, mégis felveszik a fizetésüket?”„Régi igazság, hogy az erős képes belátni a hibáit, nyitott arra, hogy akár mások segítségével változtasson. Aki ehelyett erőt fitogtat, igyekszik megfélemlíteni a másik felet, az gyönge és gyáva. Az erőszakkal elért győzelem egyébként sem ér többet egy vereségnél, mert csupán ideig-óráig tart, és szégyen követi!”

Csütörtökön legalább 65 iskolában tiltakoztak, amiért szerdán kirúgtak nyolc tanárt budapesti iskolából. Számos tantestületben pénteken is folytatódik a polgári engedetlenkedés, több helyen rendkívüli szünetet rendeltek el, mert nincs, aki tanítson.





Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....