Elveheti az állam, ami más tulajdona – több sebből vérzik Orbán új törvénye, elképesztő, hogy meglépték




Diszkriminatív, ellentmond a tulajdonjognak, és nehéz feladat elé állítja a nagykereskedelmi láncokat a kormány új törvényjavaslata, melyet egy nap alatt szavaztatnának meg az Országgyűléssel. Az Agrárminisztérium szerint a szerepvállalásuk nélkül nem mérsékelhető az élelmiszer-pazarlás, tervük azonban nemcsak a boltokon, hanem a beszállítókon és a vásárlókon is csattanhat. Lehet, hogy nem lesz többé lejárati napon leértékelt gyümölcs, a rövid lejáratú idejű termékek beszállítói pedig akár hátrányba is kerülhetnek.



A kormány jó üggyel, nevezetesen az élelmiszer-pazarlás csökkentésével indokolja, mégis nehéz megmagyarázni annak a törvényjavaslatnak néhány elemét, melyről a Telex írt először, és amely jelentősen megnehezítené a külföldi élelmiszerláncok helyzetét Magyarországon. Ha az Országgyűlés megszavazza – márpedig kétharmados kormánytöbbség mellett nehéz mást elképzelni – a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Nagy István agrárminiszter nevével jegyzett javaslat előírná a láncoknak, hogy ajánlják fel a minőségmegőrzési lejárathoz közeli élelmiszereiket az államnak, egészen pontosan egy állami nonprofit társaságnak. Ha pedig még ez sem lenne elég, a kiskereskedelmi adójukat is 2,5 százalékról 2,7 százalékra emelné.



Fontos szempont, hogy az Országgyűlés elé gyorsított eljárásban beterjesztett javaslat meglehetősen diszkriminatív módon a 100 milliárd forintnál nagyobb árbevételű láncokra vonatkozik.



Ez lényegében az Aldi, az Auchan, a Lidl, a Penny Market, a Spar és a Tesco áruházait jelenti, a kisebb – sok esetben magyar tulajdonú – élelmiszerboltok kimaradnának a törvény hatálya alól.



A fenti élelmiszerláncok gyakorlatában viszont érzékelhető változásokat hozna a módosítás. A szövegezés szerint nekik kötelező lenne az élelmiszereik többségét a minőségmegőrzési időtartam előtt 48 órával felajánlani az állami tulajdonú Élelmiszermentő Központ (ÉMK) számára, ezen kívül élelmiszerhulladék-csökkentési tervet is kellene készíteniük, valamint ki kellene nevezniük egy élelmiszermentési felelőst.



Ha ezt a tervet nem nyújtják be, vagy 2%-ot meghaladó mértékben átlépik az éves élelmiszerhulladék tervezett mértékét, bírságra számíthatnak.



A fogyaszthatósági idővel, valamint a 48 óránál rövidebb minőségmegőrzési idővel rendelkező élelmiszerekre nem vonatkozna a szabályozás, vagyis nincs arról szó, hogy ezekben a kereskedelmi láncokban a szabályozás érintené például a friss pékáruk forgalmazását.



Itt fontos megemlíteni azt is, mit jelent a minőségmegőrzési idő, és miben különbözik a fogyaszthatósági időtől. Boltban vásárolva mindkettővel találkozhatunk: ha egy élelmiszeren fogyaszthatósági idő van feltüntetve, az azt jelenti, hogy annak lejártával az a termék már nem fogyasztható, esetleg káros is az egészségre – ilyen lehet például egy doboz tej, gomba vagy húsáru, és minden romlandó. A minőségmegőrzési idő (angolul best before rá a kifejezés) ezzel ellentétben arra utal, hogy a lejárat után még fogyasztható a termék, legfeljebb nem lesz ugyanolyan a minősége, mint amit megszoktunk – gondolhatunk itt például egy elszíneződött csokoládéra, száraztésztára, lisztre.



A törvényjavaslat tehát ez utóbbi termékekere vonatkozik.



És akkor megjelenik az állam



Az, hogy a keletkező élelmiszerhulladékkal valamit tenni kell, egyáltalán nem újdonság, sőt ma is több olyan kereskedelmi lánc van, amely már gyakorlattá tette, hogy csökkenti a kidobott áruk mennyiségét, így az élelmiszer-pazarlást. Általános gyakorlat, hogy a lejárati időhöz közel járó termékeket alacsonyabb áron kínálják, amit pedig nem tudnak eladni, de még emberi fogyasztásra alkalmas, azt jótékonysági szervezeteknek adják át. A Tesco erről éves jelentést is készít, innen tudni, hogy 2020/2021-ben a Magyar Élelmiszerbank Egyesület segítségével 3744 tonna élelmiszer-felesleget juttatott el helyi karitatív szervezeteknek.



Erre szükség is van, hiszen a Nébih adatai szerint Magyarországon évi 1,8 millió tonna élelmiszer végzi a szemétben a teljes élelmiszerláncban (vagyis nem csak a boltokban), ami fejenként 68 kilónyi élelmiszernek felel meg.



Ebbe a szektorba szállna most be az állam, amely azzal érvel, hogy az ő szerepvállalásuk nélkül nem mérsékelhető érdemben az élelmiszerpazarlás. Legalábbis ez szerepel Nagy István agrárminiszter közleményében, amely az eddig nem létező Élelmiszermentő Központról is elárul néhány részletet. Ezt a felajánlott élelmiszerek elosztásának koordinálására hoznák létre, azok újraelosztásához viszont – legalábbis a kormány szerint – nem lenne szükség új állami logisztikai rendszerre, ehelyett arra a már működő karitatív szervezeteket használnák.



A törvényjavaslat indoklásának szövegében ez egészen pontosan úgy szerepel, hogy az ÉMK a kormányhoz tartozó Karitatív Tanács szervezet tagjaival (itt lehet őket megnézni), továbbá az általa előzőleg regisztrált más karitatív tevékenységet folytató szervezetekkel szerződik.



Az, hogy a gyakorlatban ez pontosan mit jelent majd, egyelőre nem világos, a 2005 óta működő Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke, Cseh Balázs azonban a fenti indoklás alapján úgy látja, hogy bár ők nem tagjai a Karitatív Tanácsnak, velük ugyanúgy lehet majd szerződést kötni.



„A törvényjavaslat kitér rá, hogy az ÉMK koordinációs munkát végez, arra viszont nem, hogy az élelmiszer hozzájuk kerül-e fizikailag, vagy a velük szerződésben álló karitatív szervezetek fogják-e eljuttatni közvetlenül a rászorulókhoz. Ha ez utóbbiról lesz szó, akkor ez inkább jogi változásokat fog eredményezni, nem feltétlenül gyakorlatiakat” – mondta Cseh Balázs.



Ráadásul úgy látja, a törvényjavaslat összességében az egész élelmiszerfelesleg csak egy kis százalékáról rendelkezik, nem tartoznak ide például a pékáruk, vagy a gyorsabban romló élelmiszerek, ezért ezekről valószínűleg továbbra sem az ÉMK rendelkezik majd.



Cseh Balázs arra is emlékeztetett, hogy a törvényjavaslatnak több olyan paragrafusa van, mely uniós jogszabályt ültet át a magyar gyakorlatba, ilyen például az a változás, hogy a lejárt minőségmegőrzési idejű élelmiszert is lehet majd adományozni, vagy az, hogy a létrejövő Élelmiszermentő Központ (ÉMK) adatokat és információkat szolgáltat majd az Európai Bizottság számára készülő élelmiszerhulladék-jelentéshez.



„Ez utóbbi például azért is fontos, mert kötelezően előírná a riportálást a kereskedelmi láncoknak, márpedig a hulladékot csökkenteni is csak akkor lehet, ha tudjuk, hogy pontosan mennyi keletkezik” – mondta.



Az, hogy a törvényjavaslat milyen változásokat hoz majd a gyakorlatban, mi lesz az ÉMK szerepe, egyáltalán miért kellett létrehozni és mit fog koordinálni, azt Cseh Balázs sem tudta megjósolni, ők mindenesetre optimistán állnak hozzá, és nem érzik úgy, hogy kiszorulnának a tevékenységi területről.



Az Élelmiszerbank egyébként csak 2019-ben 11 ezer tonna élelmiszert mentett meg a megsemmisítéstől úgy, hogy a felkutatott termékeket rászorulókhoz juttatta el. 350 áruházzal napi szinten együttműködnek: a kereskedelmi mentés során a rövid lejáratú élelmiszerek – többnyire pékáru, zöldségek és gyümölcsök – egy napon belüli kiosztását koordinálják, a gyártó partnereiktől főleg húsárut, tejtermékeket, édességet és konzerveket vesznek át.



Még eladnák, de már nem az övék



Kevésbé optimisták az érintett élelmiszerláncok, melyeket információnk szerint nem ért teljesen váratlanul a kormány terve, egyeztetésre viszont senki nem hívta őket. Sok időt a felkészülésre sem kapnak, a törvényjavaslat jelenlegi formájában jövő február elsején már hatályba is lépne.



A témához közelálló forrásaink szerint a kereskedelmi láncoknak az, hogy a minőséglejárati idő letelte előtt 48 órával fel kell ajánlaniuk a termékeiket az államnak, lényegében azt jelenti, hogy olyan tulajdonukat kell odaadniuk az államnak, amit még teljes áron is el tudnának adni. Már abban az esetben, ha a termékek kötelező felajánlása egyben azt is jelenti, hogy amennyiben az állami cég igényt tart rá, akkor azt be is kell szolgáltatni, függetlenül attól, hogy a hátralévő két napban azt sikerül-e értékesíteni. A törvénymódosítás szövegéből mindenesetre nem következik, hogy a lejárati időig fennmaradó két napban egy áruháznak lehetősége van-e még a polcain tartani a felajánlott terméket, amelyet egyébként is ott árusít, vagy a két nappal korábbi felajánlás ezt a lehetőséget eleve megvonja, és onnantól bedobozolva kell átadásra készen tartania az árucikkeket.



Ezt egy étolaj példájával könnyen el is lehet magyarázni: egy december 20-án lejáró minőségű olajat eddig akár a minőséglejárati idő végéig a polcon lehetett hagyni, az új jogszabályok pedig arra is lehetőséget adnak, hogy ezután adományozzák tovább. Az új törvényjavaslat viszont arra kényszerítheti a boltokat, hogy akár már két nappal korábban felajánlják azt az államnak. Ezen a törvény végrehajtását pontosító rendelet finomíthat majd, ha a kormánynak nem az azonnali beszolgáltatás a szándéka.



A gyakorlatban persze ilyen példa nem sokszor akad, hiszen azoknál a hosszú szavatosságú termékeknél – konzervek, tészták, vagy akár már az említett étolaj – a boltok tudnak úgy gazdálkodni a készlettel, hogy ne legyen olyan a polcon, ami közel van már a minőséglejárati időhöz. A fagyasztott termékek is ebbe a kategóriába tartoznak, de esetüket tovább bonyolítja, hogy egy esetleges adományozásnál arra is kell vigyázni, hogy ne szakadjon meg a hűtési lánc.



Az igazi gondot azok a friss áruk jelentik, melyeken szintén feltüntették a minőséglejárati időt, viszont nem lehet őket sokáig a polcon tartani, ilyenek a csomagolt zöldségek, csomagolt gyümölcsök, bizonyos vajak és sajtok, sőt akár néhány csomagolt kenyér is.



Ezek esetében már igenis jelenthet veszteséget, ha két nappal a lejárat előtt be kell őket szolgáltatni, hiszen ennyivel lerövidül az időszak, amíg el lehet őket adni.



A csomagolt salátákat gyümölcsöket így az új törvény életbe lépése után hiába keresnék a lejárati idő napján féláron a vásárlók, addigra már az állam tulajdonában kerülhetnek, ha a kötelező felajánlásuk után az állami társaság erre igényt formál. Mivel ezeknek ugyanolyan jó a minőségük, de jóval olcsóbbak, sok vásárló kifejezetten ezekre utazik.



Vannak olyan piacközeli forrásaink, akik azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy a törvényjavaslat a termelőkre is visszacsapjon. Egy áruházláncnak nem érdeke, hogy megvegyen valamit, utána pedig ne tudja eladni, ezért úgy észszerű, ha a rövidebb ideig elálló élelmiszerekből, mint például a saláták, ezután inkább kevesebbet rendelnek majd, ami a magyar beszállítókat is kellemetlenül érintheti – fogalmazott egyikük. Hasonló a helyzet a csomagolt kenyerekkel – itt azokat fogják előnyben részesíteni, melyek hosszabb ideig megőrzik minőségüket, így tovább maradhatnak a polcon.



A törvényjavaslatot vizsgálva az is nehezen tűnik kivitelezhetőnek, hogy – ahogy az a szövegben szerepel – az érintett áruházláncok előre meghatározzák az élelmiszer-hulladék tervezett mértékét. Az, hogy éves szinten mennyi kell egy termékből, rengeteg tényezőn múlik, és az év közben is bármi borulhat. "Jó példa erre a Covid, amelynek első hulláma alatt sok boltban hiány keletkezett rizsből, lisztből és más tartós élelmiszerekből” – mondta egy boltos.



A kereskedők aggódnak amiatt is, két hónap alatt hogyan állítanak majd fel egy olyan állami szervezetet, amely a teljes rendszert koordinálni fogja. Ha ugyanis az nem működik, akár a nyakukon is maradhatnak azok a termékek, melyeket el is adományozhattak volna más csatornákon keresztül.



Bár azt nem nehéz kitalálni, hogy az Országgyűlés meg fogja szavazni a gyorsított eljárásban eléjük kerülő törvényjavaslatot, az egyelőre kérdéses, hogy mi lesz a további sorsa. Sokan emlékeznek még rá, amikor egy éve Áder János köztársasági elnök alkotmányossági kontrollt kért a hulladékgazdálkodási törvénnyel kapcsolatban, mert úgy gondolta, nem vonható el ellenszolgáltatás nélkül a cégektől az értékkel bíró hulladék.



Ha pedig ez alapján nézzük, az élelmiszerláncok számára a lejárati idő előtt beszolgáltatott élelmiszerek ugyanígy értékkel bírnak – és ellenszolgáltatást kellene érte kapniuk.