van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2021-08-04
< ugrás a legfrissebb hírekhez

Nem akárki temetésén mondott beszédet Orbán: Ha sikerül visszaadni mindent, amit kaptál, jó halálod lesz

Jankovics Marcell küldetése az volt, hogy megmutassa, miért harcolunk – mondta Orbán Viktor a május végén, 80 évesen elhunyt Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, a nemzet művésze temetésén a budapesti Farkasréti temetőben.

A búcsúztatáson a kormányfő azt mondta: „amikor eljött a mi időnk”, hosszú évekig értetlenkedett, és várta, hogy Jankovics Marcell visszavágjon azoknak, akik korábban kiszorították és félrelökték.

Orbán elégedetlenkedett, és sürgette, hogy mire vár még, és évek kellettek, hogy megértse, hiába vár, mert Jankovics Marcellnek más küldetése volt – magyarázta a miniszterelnök.

Orbán szerint Jankovics küldetése abban állt, hogy megmutassa, miért harcolunk, mit kell megvédenünk, hogy a harc „ne keményítse meg végzetesen a szívünket”, és a legdurvább csatákban is emberek maradhassunk. Megmutatta, hogy nem a legyőzendő ellenfél számít, hanem azok, akikért és amiért valóban harcolunk, és figyelmeztetett, hogy hiába aratjuk sorban a győzelmeket, ha nem vigyázunk, a kultúránk örökre eltűnik – mondta Orbán.

Orbán szerint Jankovics Marcell az egyik utolsó polihisztor volt, akit a földünk a hátán hordott, lenyűgöző életművet hagyott hátra. Kiemelte, hogy mennyi minden fért bele a művész életébe, és hogy képes volt 23 évet áldozni Az ember tragédiájára. Az igazi ajándék, a valódi hőstett maga a végeredmény, hiszen olyan művet adott ki a kezéből, hogy a rászánt évek minden egyes napja és az érte folytatott küzdelem megérte – mondta Orbán.

Jankovics Marcell számára magyarnak lenni, magyar nyelven beszélni nem állapotot, hanem rangot jelentett, hitte, hogy a magyar kultúra joggal tart igényt a világ figyelmére, és eszébe sem jutott, hogy a nyugati világ ízlésére átcsomagolva tegye emészthetővé – mondta Orbán

Arról is beszélt, hogy megszületni és meghalni is nehéz, jól meghalni különösen az, de a keresztényeknek segítségükre siet az Úristen, aki összeköti a termékeny, dolgos életet a jó halállal. Ha teljesítjük a küldetésünket, megkímél attól, hogy az életet hiábavalóságnak tartsuk, a halált megsemmisülésként rettegjük, ha sikerül megtanulni, amit lehet, megalkotni, amire képes vagy és visszaadni mindent, amit kaptál, jó halálod lesz – mondta. (MTI)

Ezt olvassa mindenki:
Még olvasni is kellemetlen: Az EU Bizottság közleményben hirdeti, hogy Orbán hazudott nekünk  
Parlament elé vitték a magyarországi ukrán nyugdíjcsalások ügyét - válasz: hagyják abba a határon túli honfitársainkkal szembeni gyűlöletkeltést  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Gyurcsány besétált a fideszes tüntetők közé - ami ezután történt jellemzi az ország hangulatát
Orbán bajban van? - a nagy szakszervezetek is csatlakoznak az egészségügyi szakdolgozókhoz - óriási tüntetésbe futott most bele
Halálos balesetet okozott az ismert magyar főszerkesztő
Elképesztő botrány: bilincsbe vert háziorvos borzolja a kedélyeket
Hatalmas lakat lóg a háziorvos rendelőjének kapuján. Mögötte táblán hosszú lista hirdeti, ...
Vagra Judit: visszavágunk - az eddigi legkeményebb lépést jelentette be
Eddig soha nem látott mértékű támadás érte Magyarországot csupán azért, mert számunkra a ...
A román kormány szerint elég korrupciógyanús ügyleteket visz véghez a magyar kormány Romániában
Románia budapesti nagykövete egy békéscsabai rendezvényen azt mondta, a magyar kormány erdély...
Orbántól kérdezik, hova tűnt a magánnyugdíj-pénztárakból államosított 3000 milliárd forint
A MINISZTERELNÖKTŐL KÉRDEZEM HOVÁ TŰNT A MAGÁNNYUGDÍJ-PÉNZTÁRAKBÓL ÁLLAMOSÍTOTT 3 000 MILLIÁRD FORINT A kifosztott polgárok soha nem fogják elfelejteni a miniszterelnöknek, hogyan z...
  
Orbán elszólta magát egy az 54 oldalas dokumentumról amit Brüsszel küldött
Brüsszel megtámadta Magyarországot, ezért van szükség a gyermekvédelmi népszavazásra - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsoráb...
  
Hollandiában Orbánt mutogatják az előfizetőknek a közszolgálati TV-ben - maffiáról szóló 15 perces műsor
Nem is tudjuk, hogy szégyenkezzünk vagy röhögjünk együtt a nézõkkel. Beszámoltunk róla, hogy a holland közszolgálati (!) tévé egyik legnézettebb mûsorában, a Zondag met Lubach-ban Or...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

Nem akárki temetésén mondott beszédet Orbán: Ha sikerül visszaadni mindent, amit kaptál, jó halálod lesz

Jankovics Marcell küldetése az volt, hogy megmutassa, miért harcolunk – mondta Orbán Viktor a május végén, 80 évesen elhunyt Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, a nemzet művésze temetésén a budapesti Farkasréti temetőben.

A búcsúztatáson a kormányfő azt mondta: „amikor eljött a mi időnk”, hosszú évekig értetlenkedett, és várta, hogy Jankovics Marcell visszavágjon azoknak, akik korábban kiszorították és félrelökték.

Orbán elégedetlenkedett, és sürgette, hogy mire vár még, és évek kellettek, hogy megértse, hiába vár, mert Jankovics Marcellnek más küldetése volt – magyarázta a miniszterelnök.

Orbán szerint Jankovics küldetése abban állt, hogy megmutassa, miért harcolunk, mit kell megvédenünk, hogy a harc „ne keményítse meg végzetesen a szívünket”, és a legdurvább csatákban is emberek maradhassunk. Megmutatta, hogy nem a legyőzendő ellenfél számít, hanem azok, akikért és amiért valóban harcolunk, és figyelmeztetett, hogy hiába aratjuk sorban a győzelmeket, ha nem vigyázunk, a kultúránk örökre eltűnik – mondta Orbán.

Orbán szerint Jankovics Marcell az egyik utolsó polihisztor volt, akit a földünk a hátán hordott, lenyűgöző életművet hagyott hátra. Kiemelte, hogy mennyi minden fért bele a művész életébe, és hogy képes volt 23 évet áldozni Az ember tragédiájára. Az igazi ajándék, a valódi hőstett maga a végeredmény, hiszen olyan művet adott ki a kezéből, hogy a rászánt évek minden egyes napja és az érte folytatott küzdelem megérte – mondta Orbán.

Jankovics Marcell számára magyarnak lenni, magyar nyelven beszélni nem állapotot, hanem rangot jelentett, hitte, hogy a magyar kultúra joggal tart igényt a világ figyelmére, és eszébe sem jutott, hogy a nyugati világ ízlésére átcsomagolva tegye emészthetővé – mondta Orbán

Arról is beszélt, hogy megszületni és meghalni is nehéz, jól meghalni különösen az, de a keresztényeknek segítségükre siet az Úristen, aki összeköti a termékeny, dolgos életet a jó halállal. Ha teljesítjük a küldetésünket, megkímél attól, hogy az életet hiábavalóságnak tartsuk, a halált megsemmisülésként rettegjük, ha sikerül megtanulni, amit lehet, megalkotni, amire képes vagy és visszaadni mindent, amit kaptál, jó halálod lesz – mondta. (MTI)

Legolvasottabbak
Még olvasni is kellemetlen: Az EU Bizottság közleményben hirdeti, hogy Orbán hazudott nekünk
Parlament elé vitték a magyarországi ukrán nyugdíjcsalások ügyét - válasz: hagyják abba a határon túli honfitársainkkal szembeni gyűlöletkeltést
Elképesztő botrány: bilincsbe vert háziorvos borzolja a kedélyeket
Most érkezett
Orbán titkos tanácsadóinak egyike most rezzenéstelen arccal kitálalt
Derékig hevertek a csirke tetemek egy magyar vágóhíd padlóján
Megjelent Orbán rendelete: tényleg 867 forint lesz az átlagos nyugdíjemelés
Kövess minket!
     
Vagra Judit: visszavágunk - az eddigi legkeményebb lépést jelentette be
A román kormány szerint elég korrupciógyanús ügyleteket visz véghez a magyar kormány Romániában
Orbántól kérdezik, hova tűnt a magánnyugdíj-pénztárakból államosított 3000 milliárd forint
Orbán elszólta magát egy az 54 oldalas dokumentumról amit Brüsszel küldött
Hollandiában Orbánt mutogatják az előfizetőknek a közszolgálati TV-ben - maffiáról szóló 15 perces műsor
Választási botrány: az erdélyi magyar szavazhat levélben, az Angliában dolgozó nem
A magyarországi lakosságcseréről tartott beszédet Kövér László
Szentkirályi Alexandra is beszállt: üzent azoknak aki eddig nem küldték vissza a kérdőívet
Külföld is a brutális magyar szeméthegyről beszél
Óriási bejelentés: Büntetőeljárást kezdeményeztek Borkai Zsolt vagyonnyilatkozati ügyében
Szanyi Tibor csicskának nevezte az ellenzéket
Üzentek neked is: Csatlakozz a Fideszhez mert a baloldallal ellentétben nem a háborúzás, hanem az építkezés a céljuk
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU