Érdekes: nem akármilyen pilóta hozta haza Szijjártó Pétert


Noha viharok és frontok nehezítették az útját annak a repülőgépnek, amellyel Szijjártó Péter ma délután Észak-Macedóniából hazautazott, a külgazdasági és külügyminiszter nem aggódott, számára biztonságot egy igazán különleges pilótanő nyújtott.


Teljes biztonságban érezte magát egy igazán kivételes és fiatal pilótanő mellett a hazaútján Szijjártó Péter. Legalábbis erről árulkodik az a bejegyzés, amellyel a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán jelentkezett. A poszt tanúsága szerint viharok és frontok miatt bonyolult utat tudhatnak maguk mögött, ám Szijjártó mindvégig jó kezekben volt. Észak-Macedónia fővárosából, Szkopjéből érkezett Budapestre.

Úgy tudjuk, a képen látható és a posztban említett pilótanő korábban a milánói főkonzulátuson dolgozott, s már korábban is találkozott Szijjártóval munkalátogatás kapcsán. A hölgy a főkonzulátustól a légierőhöz igazolt, s jelenleg ő az egyetlen női pilóta, aki rendelkezik képesítéssel a Honvédség Falcon repülőjének vezetéséhez.

„A viharok és frontok miatt bonyolult utunk volt hazafelé, de szerencsére végig jó kezekben volt az irányítás. Mai pilótánkat ugyanis a Külügyből igazolta a Légierő” – írta a közösségi oldalán Szijjártó Péter.

A viharok és frontok miatt bonyolult utunk volt hazafelé, de szerencsére végig jó kezekben volt az irányítás. Mai pilótánkat ugyanis a Külügyből igazolta a Légierő.

Közzétette: Szijjártó Péter – 2021. május 12., szerda


Szijjártó az odaútról is posztolt képeket:

„Felszállunk: 6000 vakcinát viszünk Szkopjéba, az észak-macedón határőrség beoltásához, mert a migrációt most is meg kell állítani” – írta korábbi posztjában.

Felszállunk: 6000 vakcinát viszünk Szkopjéba, az észak-macedón határőrség beoltásához, mert a migrációt most is meg kell állítani.

Közzétette: Szijjártó Péter – 2021. május 12., szerda







Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen