A képen egy 50 millió forint EU-s támogatásból létrehozott üzem (helyét) láthatod, nézd meg jól

Ezek a képek egy 50 millió forint EU-s támogatásból létrehozott “szociális szövetkezet" térkőüzemében, illetve annak hűlt helyén készültek.

Egy gyönörű fekvésű baranyai faluban, Bükkösdön jártam és annyira sok csalást találtam, hogy azt kell , hogy mondjam, ez a falu az EU-s pénzek felhasználásának állatorvosi lova. Ezek annyira szemtelen dolgok és annyi, könnyen lebuktatható ügy van onnan, (amit bátor és rátermett helyiek küldtek el nekem), hogy egy posztban szerintem nehéz is lenne bemutatni ennyi súlyos visszaélést.

Ezért most egymást követő napokon mutatom be azokat a bizarr projekteket, amelyeket a faluban "bonyolítottak" és amelyek a piaci ár többszörösével jöttek létre, ha egyáltalán bármi megvalósult, a korábbi polgármester vezetésével.

De hogy jó hír is legyen: a bükkösdi polgármestert 2019-ben leváltották. Az viszont szomorú tény, hogy ezeddig nem jelentette fel őt az új polgármester - ennek oka leginkább az lehet, hogy az új vezető fél, hogy esetleg vissza kell fizetnie a pénzt a "szabálytalanságok” miatt, abba pedig belerokkanna az amúgy is nehéz helyzetben lévő önkormáynzat. Nem baj, majd én pótolom a feljelentést, mert ennyi szemtelen lopás nem mehetett végbe anélkül, hogy következménye lenne!

Vissza a térkőüzemhez: a falu focipályájának távoli pontján néhány vödör és egy raklapnyi, feltehetően máshol vásárolt térkő utal arra, hogy jó helyen jártam és tényleg egy térkőgyártó üzemet látok....Kb. három éve amúgy az N1 tévé már forgatott a helyszínen, de ők sem találtak már ott többet.

Akkor még volt az "üzemnek" teteje és szakadt fóliából oldala is. A falubeliek nekik ugyanazt mondták, mint nekem: maximum néhány négyzetméter térkő készült itt el.

Folyt. köv.

És a képek:













Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene

Amennyiben ez igazolódik, az Orbán-kormány ellen....

Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen

Robbant a hír: Tanúként hallgatták ki Varga Juditot az ügyészségen