van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
THE POST
HU
HOME POLITIKA FELKAVARÓ KÉKFÉNY KORONAVÍRUS YOUTUBE IMPRESSZUM 2023-06-08
< ugrás a legfrissebb hírekhez

A Mészáros Lőrinc fiával hadakozó bélmegyeri vadászok már Strasbourgig ér

A békési bíróságokon jogerősen pereket nyertek Mészáros Lőrinc fiának vadásztársasága ellen a helyi gazdák, de a felsőbb szintű fórumokon a milliárdosnak adtak igazat. A békési vadászok ügyvédje szerint önkényesen válogattak a jogszabályok között.

A békési Bélmegyeren gazdálkodó vadászok joggal gondolhatták három évvel ezelőtt, hogy a saját földjeikről őket kigolyózó ifjabb Mészáros Lőrinc rövidesen leteheti a vadászpuskát, miután két pert is jogerősen megnyertek annak vadásztársasága ellen.

Az ügy háttere az, hogy 2016-ban úgy módosították a vadászati törvényt, hogy újraosztották a vadászati tájegységeket, majd az ezeken a területeken levő földtulajdonosok közgyűlésein szavaztak arról, hogy az elkövetkező 20 évre mely vadásztársasággal kötnek szerződést, azaz kik fognak ott vadászni. A békési Bélmegyeren is összehívták a közgyűlést, és itt vesztettették el a korábbi vadászati jogukat helyi vadászok, amely végül az ifjabb Mészáros frissen megalakított Vadásztársaságához került.

A helyi vadászok két pert indítottak: az egyiket az ifjabb Mészáros vadásztársaságával kötött szerződés semmisségéért, mivel állításuk szerint rengeteg szabálytalanság történt az eljárás során, a másikat pedig azért, hogy az ő igényüket ismerjék el. Ez utóbbit a bíróság felfüggesztette azzal, hogy ha döntés születik a semmisségről, majd akkor élesedhet az érvényességi igény iránti per. Két évvel később, az előbbiek bizonyítását elfogadva, 2018 nyarán a Gyulai Törvényszék jogerősen kimondta az ifjabb Mészáros vadásztársaságával kötött szerződés semmisségét. A nyertes per után mentek a helyi vadászok a kormányhivatalhoz, hogy vonják vissza az ítélet értelmében a Hidashát-Bélmegyeri Vadásztársaság vadászati jogát, azaz Mészárosékét, és jegyezzék be az övékét. Ám a kormányhivatal vadászati osztálya azt válaszolta nekik, hogy előbb perben bizonyítsák az ő szerződésük érvényességét. Ezt a pert is megnyerték a helyiek, és ezt támadták meg ifjabb Mészárosék a Kúrián.

A Kúria 2020-as döntésével ugyan elutasította a felülvizsgálati kérelmet formai okokra hivatkozva, de az alsóbb szintű bírósági döntést hatályon kívül helyezte. A bélmegyeri vadászok ekkor keresték meg Karsai Dániel ügyvédi irodáját, aki a jogszabályokkal való zsonglőrködés miatt az Alkotmánybírósághoz fordult.

A bélmegyeri vadászok jogi képviselője szerint önkényesen, a jogszabályokkal ellentétesen hozott döntést a Kúria, és ezzel sérült a tisztességes eljáráshoz, és a tulajdonhoz való alapjoguk is, ezért mentek az Alkotmánybíróságra. A testület szerint viszont a keresetben felsorolt visszásságok egyike sem sért alapjogokat, így az összes itthoni jogorvoslati lehetőséget kimerítették a békési gazdák. Most tervezik, hogy beadják keresetüket a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához.

Ezt olvassa mindenki:
Botrány: Lemondott Szijjártó embere, Orbán máris közbelépett  
Váratlanul kikotyogták miből pótolnák a zárolt EU-s százmilliárdokat  
Kövess minket:
     
A hét hírei:
Botrány: Lemondott Szijjártó embere, Orbán máris közbelépett
Irgalmatlanul felbosszantották a Schadl–Völner-ügy vádlottjai a bírónőt a tárgyaláson
Eddig titkolták, de kiderült Novák Katalin nagy dobása: Már készülődik a köztársasági elnök
Ilyen még nem volt: nem akármi került Orbán Ráhel nevére
Izmosodik a „saját láb”. 273 millió forintért 34 hektárnyi szőlőt „vásárolt” Orbá...
Baki: Gyorsan kivágták az állami rádióból az Orbánnak fájó részletet
Van még hova süllyedni. Hadházy Ákos észrevette, hogy az MTVA-nál már a szentmiséket is cen...
Váratlant lépett a kormány: változik a készpénzfelvétel
Nagyon sok embert érint a javaslatuk. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium javaslata szerint júl...
Szijjártó Péter rémisztő kijelentést tett a harmadik világháborúról
Ez durva. „A 25. órában vagyunk ahhoz, hogy megakadályozzunk, hogy maga a háború világháborúvá váljon” — mondta Szijjártó Péter hétfőn a parlamentben. A külgazdasági és kül...
  
Kiakasztó: Orbánék adócsomagja több furcsa részletet is tartalmaz
Többek között korábbi megszorításokat állandósítana a kormány. Beszámoltunk róla, hogy a kormány kedden benyújtotta a 2024-es adócsomagját, amely többek között az üzemanyagok jöv...
  
Padlóra küldték a németek Orbánt: Teljesen kivonultak Orbánék legfőbb beruházásából
Mi lesz ezután? Minden bizonnyal a francia Framatome veszi át a német Siemens Energy szerepét az új paksi reaktorok irányítástechnikájának leszállításában, miután a berlini kormány t...
  
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
thepost.hu / Magyarország / Budapest
van egy jó sztorid? - küldd el nekünk!
      HU  
THE POST

A Mészáros Lőrinc fiával hadakozó bélmegyeri vadászok már Strasbourgig ér

A békési bíróságokon jogerősen pereket nyertek Mészáros Lőrinc fiának vadásztársasága ellen a helyi gazdák, de a felsőbb szintű fórumokon a milliárdosnak adtak igazat. A békési vadászok ügyvédje szerint önkényesen válogattak a jogszabályok között.

A békési Bélmegyeren gazdálkodó vadászok joggal gondolhatták három évvel ezelőtt, hogy a saját földjeikről őket kigolyózó ifjabb Mészáros Lőrinc rövidesen leteheti a vadászpuskát, miután két pert is jogerősen megnyertek annak vadásztársasága ellen.

Az ügy háttere az, hogy 2016-ban úgy módosították a vadászati törvényt, hogy újraosztották a vadászati tájegységeket, majd az ezeken a területeken levő földtulajdonosok közgyűlésein szavaztak arról, hogy az elkövetkező 20 évre mely vadásztársasággal kötnek szerződést, azaz kik fognak ott vadászni. A békési Bélmegyeren is összehívták a közgyűlést, és itt vesztettették el a korábbi vadászati jogukat helyi vadászok, amely végül az ifjabb Mészáros frissen megalakított Vadásztársaságához került.

A helyi vadászok két pert indítottak: az egyiket az ifjabb Mészáros vadásztársaságával kötött szerződés semmisségéért, mivel állításuk szerint rengeteg szabálytalanság történt az eljárás során, a másikat pedig azért, hogy az ő igényüket ismerjék el. Ez utóbbit a bíróság felfüggesztette azzal, hogy ha döntés születik a semmisségről, majd akkor élesedhet az érvényességi igény iránti per. Két évvel később, az előbbiek bizonyítását elfogadva, 2018 nyarán a Gyulai Törvényszék jogerősen kimondta az ifjabb Mészáros vadásztársaságával kötött szerződés semmisségét. A nyertes per után mentek a helyi vadászok a kormányhivatalhoz, hogy vonják vissza az ítélet értelmében a Hidashát-Bélmegyeri Vadásztársaság vadászati jogát, azaz Mészárosékét, és jegyezzék be az övékét. Ám a kormányhivatal vadászati osztálya azt válaszolta nekik, hogy előbb perben bizonyítsák az ő szerződésük érvényességét. Ezt a pert is megnyerték a helyiek, és ezt támadták meg ifjabb Mészárosék a Kúrián.

A Kúria 2020-as döntésével ugyan elutasította a felülvizsgálati kérelmet formai okokra hivatkozva, de az alsóbb szintű bírósági döntést hatályon kívül helyezte. A bélmegyeri vadászok ekkor keresték meg Karsai Dániel ügyvédi irodáját, aki a jogszabályokkal való zsonglőrködés miatt az Alkotmánybírósághoz fordult.

A bélmegyeri vadászok jogi képviselője szerint önkényesen, a jogszabályokkal ellentétesen hozott döntést a Kúria, és ezzel sérült a tisztességes eljáráshoz, és a tulajdonhoz való alapjoguk is, ezért mentek az Alkotmánybíróságra. A testület szerint viszont a keresetben felsorolt visszásságok egyike sem sért alapjogokat, így az összes itthoni jogorvoslati lehetőséget kimerítették a békési gazdák. Most tervezik, hogy beadják keresetüket a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához.

Legolvasottabbak
Botrány: Lemondott Szijjártó embere, Orbán máris közbelépett
Váratlanul kikotyogták miből pótolnák a zárolt EU-s százmilliárdokat
Ilyen még nem volt: nem akármi került Orbán Ráhel nevére
Most érkezett
Fegyvert a kiskorúak kezébe?! - valóban erről szól a Fidesz új törvénymódosítója?
Mindenki találgat: Orbán Viktor hirtelen elhagyta az országot
Óriási a baj: Indoklás nélkül hirtelen több száz dolgozóját rúgja ki a Magyar Államkincstár
Kövess minket!
     
Baki: Gyorsan kivágták az állami rádióból az Orbánnak fájó részletet
Váratlant lépett a kormány: változik a készpénzfelvétel
Szijjártó Péter rémisztő kijelentést tett a harmadik világháborúról
Kiakasztó: Orbánék adócsomagja több furcsa részletet is tartalmaz
Padlóra küldték a németek Orbánt: Teljesen kivonultak Orbánék legfőbb beruházásából
Mi történt? A Jobbik elnöke sürgős megbeszélésre hívta Orbánt
Mindenki találgat: Orbán Viktor hirtelen elhagyta az országot
Orbán rendkívüli bejelentése: hiába a tiltás mégis megkezdték a felkészülést
Nem akármilyen ruhában pózolt Tóth Gabi a Kárpátok Madonnája
Kitört a balhé: Nyomozás indult az akkumulátorgyárban történtek miatt
Súlyos: Infúzióra kötötték Gáspár Beát